Alighanem sporttörténelmi cselekedetet hajtottak végre a Fotex Veszprém titánjai: a BL-döntőbe jutás eddig egyetlen magyar csapatnak, a Honvédnek sikerült - pontosan húsz éve. A kötelező optimizmus kedvéért azt is tegyük hozzá, a Honvéd akkor megnyerte az akkor még BEK-nek nevezett sorozatot, és erre a veszprémieknek is nagy esélyük van.
A klubvezetés eredeti célkitűzése a négy közé jutás volt, amit a fiúk már most túlteljesítettek. A döntőbe jutásért a spanyol Portland San Antonióval, a címvédővel vívtak óriási csatát Élesék. Itthon nyolc góllal verték a tavalyi győztest, és bár idegenben hatgólos vereséget szenvedtek, összesítésben kétgólos győzelemmel juthattak tovább. A másik ágon a német Magdeburg otthon és idegenben is eltángálta a dán Koldingot, így ő lett a döntő másik résztvevője. A Fotex egyébként a csoportmeccsek során már találkozott a Magdeburggal. Akkor Veszprémben 24:20-ra nyert a Fotex, a németországi találkozón ugyanakkor 25:22-re kikapott. (Összesítésben még így is jobbak voltak egy góllal a bakonyiak.) Zdravko Zovko vezetőedző szerint azonban nem lehet az akkori találkozókból messzemenő következtetést levonni, mivel a Fotex úgy utazott a németországi visszavágóra, hogy az eredményétől függetlenül már első volt a csoportjában. A döntő első mérkőzése április 21-én lesz Veszprémben. Már az elődöntő során is felmerültek kételyek, hogy jó-e, ha otthon kezd a Fotex, ám a végeredmény nem igazolta a kételkedőket. Zdravko Zovko ezzel kapcsolatban most egyenesen úgy nyilatkozott: „Örülök annak, hogy az első mérkőzést otthon játsszuk. Tapasztalatom szerint ilyen magas szinten inkább azok győznek, akiknek a visszavágón kell idegenben pályára lépniük. Persze ehhez az is kell, hogy mindkét összecsapáson tudásunk legjavát nyújtsuk.”
A klubvezetés eredeti célkitűzése egyébként a négy közé jutás volt, amit a fiúk már most túlteljesítettek, így megérdemelten kapják jutalmul az extraprémiumot. A Fotex Veszprém egyébként a döntőbe jutással hatvanezer eurót keresett, a sorozatban pedig összesen ennek közel kétszeresével gyarapodott a kassza.
Kézilabdahírek
Elvérzett a KEK elődöntőjében a Dunaferr férficsapata. Hazai veresége (22:21) után 25:21-re kapott ki a német Flensburg-Handewitt együttesétől. Két női csapat, a Herz-FTC, illetve a Győri Graboplast ETO viszont továbbra is érdekelt az európai kézilabda kupákban. Előbbi a BL-ben jutott a legjobb négy közé, és a montenegrói Podgoricával kell megküzdenie a döntőbe jutásért. Az EHF-kupában a Győr szintén a legjobb négy között szerepel, ellenfele a norvég Bäkkelagets Oslo lesz.