Interjú G. Nagyné Maczó Ágnes kisgazda alelnökkel

G. Nagyné Maczó Ágnes Fotó: V. Sz.
- Önök több fórumon is azt állították, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesült az FKgP a médiában a választási kampány során. Mire alapozzák az állításukat?
- Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ) fordultunk, ahol végigtárgyaltuk, milyen sérelmek érték a kisgazdapártot a választási kampány során. A méltánytalanságokat két nagy csoportra osztottuk: az egyik a választási hírekkel kapcsolatos probléma, a másik pedig a választással kapcsolatos szakágazati vitaműsorok problémája. Mind a két területen a kisgazdapártot teljesen háttérbe szorították. A választási törvény szerint esélyegyenlőséget kellene adni a pártoknak, ezzel szemben nekünk semmi esélyt nem adtak. Megítélésünk szerint ez választási csalásnak minősíthető, mert nem tudjuk a választópolgárokkal ismertetni a programunkat. Azt az ígéretet kaptuk az EBESZ részéről, miszerint egy tanulmányt fognak készíteni, amelyben megjelenítik, melyik nap milyen műsoridőt kapott az FKgP. Mi ennek az ajánlatnak nagyon örülünk, hiszen ilyen a rendszerváltás óta nem történt velünk, hogy ellehetetlenítették volna az FKgP jelenlétét a közszolgálati médiában és mindenhol. A kisgazdapárt nem kap lehetőséget az M1 reggeli műsorában. Amikor a tévéjükben a kisgazdapártról akarnak mondani valamit, behívnak egy fideszes képviselőt, akit ők kisgazdának ismernek el, és ez az illető nyilatkozik a kisgazdapártról. Ez az ember „természetesen” folyamatosan gyalázza a pártot.
Csak példaként említem az ingyenes étkeztetést a bölcsődében, óvodában, iskolában. Ismertettem ezt az álláspontot, lejött az MTI-n a hír, másnap a tévében ugyanezt mondta a Fidesz, mintha a saját álláspontja lenne. Pedig az ő írott programjukban nincs benne.
1994-ben a Fidesz megegyezett a liberális erőkkel, de akkor nem sikerült győznie. Magára húzta a báránybőrt és úgy csinált, mintha nemzeti lenne, és így szétverte az összes nemzeti pártot. Elhíresült Orbán-mondás, hogy „agyagba döngöli a kommunistákat”. Ezzel szemben agyagba döngölt minden nemzeti pártot, a Kereszténydemokrata Néppártot, az MDF-et, utána jöhetne a kisgazdapárt. Na most mi ennek mondtunk „állj”-t!
- Ön küldött a katolikus egyháznak egy levelet, amelyben kéri az egyházat, hogy határolja el magát Kövér László beszédétől. Miért?
- A Fidesz egyik alelnöke nyilatkozta, hogy aki nem ért egyet az ő politikájukkal, tetteikkel, az akassza fel magát. Mi úgy gondoljuk, hogy ha az a párt, amelyiket a katolikus püspöki kar körlevelében preferál, arra buzdítja híveit - igaz, burkoltan -, hogy szavazzanak rá, akkor mi kérjük a katolikus püspöki kartól, hogy ugyanilyen burkoltan, de határolja el magát minden olyan kijelentéstől, amely öngyilkosságra szólítja fel az ország egy igen jelentős részét. Sajnálom, hogy tizenkét évvel a rendszerváltás után egy felelős politikus ilyet nyilatkozhat.
- Milyen fogadtatásra talált a kérése?
- A katolikus püspöki kartól nagy tisztelettel ezt kértük, semmi többet, hogy határolódjanak el ettől a kijelentéstől. Nagyon jól tudjuk, hogy nekünk nem akarnak kedvezni, bár mi töltjük meg a templomokat hívekkel, de nem ezért tesszük, hanem azért, mert ez a kereszténység elveivel ellentétes. Tehát ha az egyház keresztény és Jézus tanait követi, akkor a katolikus püspöki karnak ezt a kijelentést el kell utasítania.
- És elutasította a püspöki kar?
- A sajtóból hallottam a hírt, hogy a katolikus püspöki kar nem kíván érdemben reagálni az ügyre. Véleményem szerint ezzel az egyház járatja le magát, a katolikus püspöki kar járatja le magát, nem mi. Tehát úgy gondolom, hogy egy felelős ember a magyar közéletben ilyen kijelentéstől csak elhatárolódhat. És ugye a mai napon ez fokozódott azzal, hogy ugyancsak a Fidesz egyik prominens képviselője, aki a Terror Házának megnyitójánál frekventált szerepet töltött be, azt mondta A Viktor című könyv írójáról, hogy aki ilyet mer írni, azt „le kell lőni, mint egy kutyát”.
Úgy gondolom, teljes öszszefogás kell ebben az időben a Fidesszel szemben, mert nem szabad megengedni, hogy ilyen politikusok a közéletben jelen legyenek. Ezt a hangnemet Rákosiék ütötték meg utoljára. A kisgazdapárt joggal fél ezektől a kijelentésektől, hangoktól, mert a kisgazdapárt történelmében ez már egyszer előfordult.