Miután a Kirch-médiacsoport alapítója és tulajdonosa Leo Kirch végképp fizetésképtelenné vált, médiabirodalmát, mely többek között a SAT 1-et, a PRO 7-et, a Kabel 1-et, az n 24-et foglalja magába, Rupert Murdoch, egykori üzlettársa és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök szeretné megszerezni.

Silvio Berlusconi a tévéstúdióban. Ismer minden trükköt Fotó: archív
Néhány nagyobb német futballklub vezetője februárban idegesen telefonálgatott, ugyanis már akkor az a hír terjedt, hogy Leo Kirch nem tudja kifizetni nekik a Bundesliga televíziós közvetítési jogáért járó, szerződésben rögzített 100 millió eurót. A bankok akkor azonban még kisegítették Kirchet: 600 millió eurót kapott a Hypo, a Commerz és a DZ banktól, 2 milliárd eurót pedig a félig állami bajor regionális banktól, melynek felügyelőtanácsában a CSU-kormányzat több minisztere és államtitkára, köztük maga Edmund Stoiber miniszterelnök és konzervatív kancellárjelölt található. Az összeget csak részben szánták kölcsönnek, részben a Kirch-médiában való tőkerészesedés címén utalták át. Áprilisban azonban egymilliárdos nagyságrendű kölcsön kamatrészlet fizetési határideje érkezett el, március 31-éig pedig a Hollywood Studio Columbiának kellett volna 100 millió eurót visszafizetni. A konszern eddig 7,2 milliárd euró adósságot halmozott fel, de míg korábban elképzelhető volt, hogy az Axel Springer kiadó segítségével ismét nyernek némi időt, ma már ők is kizárólag a kölcsönadott 767 millió eurót követelik vissza. Pedig neki maga Kirch ajánlotta fel az üzletben való részesedést abban az esetben, ha lemond követeléséről.
A Kirch-birodalmat ötven évvel ezelőtt alapította Leo Kirch. Filmek, futballmeccsek, a Bundesliga, a következő két világbajnokság, illetőleg a Forma-1 közvetítésének jogait vásárolta meg. A 2006-ban Németországban rendezendő világbajnokság hatvannégy játékának közvetítési jogait most az ARD akarja megvásárolni. A Forma-1 többségi tulajdonjogait pedig Rupert Murdoch venné át, s ezzel elengedné Kirchnek az 1,7 milliárd euró adósságot. Az angol-ausztrál vállalkozó, aki világszerte több kiadó és tévéállomás, így az amerikai Fox és a brit előfizetéses adó, a BSkyB tulajdonosa, évek óta próbál betörni a német médiapiacra. Murdoch szándékát azonban - úgy tűnik - meghiúsítják a hitelező bankok: a bajor regionális bank és másik két hitelintézmény 1,6 milliárd eurót adott Kirchnek a Forma-1-re (az előbb említett 2 milliárdból az egyiket erre a célra), melyet június 30-éig kell visszafizetnie.
A bankok nem titkolt szándéka ugyanis, hogy beszállnak a Kirch-vállalkozásba, méghozzá úgy, hogy a Kirch család része ötven százalék alá csökken. A banki részt megbízott személy irányítaná, akit a bankok és Kirch közösen ellenőrizne.
Érdeklődőként jelentkezett továbbá a Rewe kereskedelmi konszern és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, médiavállalkozó és több korrupciós ügy potenciális vádlottja is. Szóba került egy olyan megoldás is, hogy a bankok megelégednének egy kisebbségi, egyharmadnyi részesedéssel, a fennmaradó részen pedig Murdoch és Berlusconi osztoznának, akik jelenleg 2,5-2,5 százalékkal vannak jelen a Kirch-médiában. Murdoch és Berlusconi televíziós társasága egy csapásra jelentős konkurenciává válhatna az ARD, a ZDF és a Bertelsmann vállalkozás (RTL) számára. Az olasz kormányfő hazájában három tv-adó (Italia 1, Rete Quattro, Canele 5) tulajdonosa, s felügyeli az állami Radiotelevisione Italianát (RAI). Rómában már most abban reménykednek, hogy Stoiber nyeri meg az őszi német választásokat, s lelkesen fogadja majd olasz kollégájának németországi vállalkozását. A bajor miniszterelnök azonban igencsak fenntartással kezeli Murdoch és Berlusconi elképzelését: nem szeretné ugyanis, ha külföldi vállalkozók (sic!) meghatározó befolyást szereznének a német médiapiacon. Valójában elképzelhető persze az is, hogy a választásban aduként használt „bajor modell” hitelét félti a mind zűrösebb tranzakcióktól.
Stoiber és Berlusconi mindeddig jól megértették egymást, a Kirch-vállalkozás összeomlásáért az olasz kormányfő most azonban a müncheni politikai vezetést hibáztatja.
Ha Murdoch és Berlusconi átvenné a Kirch-médiát, annak többek szerint beláthatatlan következményei lennének a német nyilvánosság számára. Köztudott, hogy Berlusconi gátlástalanul összeköti a politikát üzleti érdekeivel. Wolfgang Clement SPD-politikus szerint borzalmas volna, ha egy olyan embernek lenne befolyása a német médiában, aki az olasz televízió mintegy kilencven százalékát és az ottani írott sajtó túlnyomó részét uralja. Fritz Kuhn, a zöldek elnöke szintén tiltakozott Berlusconi németországi terjeszkedése ellen. Clement szerint egyébként a német alkotmány sajtószabadságra vonatkozó ötödik pontja kerülne veszélybe, ha Berlusconi tulajdonrészt szerezhetne a német médiapiacon.