A közel-keleti konfliktus kiszélesedésétől tartanak a nemzetközi piacok - legalábbis így reagált a londoni és New York-i olajtőzsde a hétvégén Izraelben történt véres eseményekre. A nyersolaj ára hat hónapja nem állt ilyen magas szinten. Az iraki kormányzó párt nyilatkozataiban sürgette, hogy az arab országok ismét vessék be az olajfegyvert Izrael és az őt támogató nyugati hatalmak, elsősorban az USA ellen.

Olajfúrótornyot úsztatnak a Boszporusz-híd alatt, előtérben az Ortakay mecsettel. Nagy üzlet Fotó: Reuters
A hétvégén Izraelben történt véres, számos halálos áldozatot követelő öngyilkos merényletek, és az azokra adott válaszlépésekre reagálva az arab országok Izrael és támogatóinak megbüntetését követelik. Az iraki kormányzó párt az arab országok összefogását sürgette, hogy az 1973-as olajválság kapcsán jól bevált fegyverrel, az olajárak mesterséges magasan tartásával térítse az olajra szomjazó nyugati gazdaságokat Izraellel szembeni magatartásuk megváltoztatására. Az 1973-as arab-izraeli háborút követő politika ezekben az években két ízben is megrengette a háború óta töretlen irammal bővülő nyugati gazdaságokat, hiszen a négyszeresére emelkedett olajárak recesszióba kergették a gazdaságukhoz nagy hányadban import kőolajat használó ipari hatalmakat. Az elmúlt évtizedekben ugyan történtek lépések arra vonatkozóan, hogy a saját készletek kiaknázásával, illetve nem arabbarát területek olajkincsének feltárásával csökkentsék a közel-keleti olajtól való függést, de ennek megvalósítása nem lehetséges teljesen, hiszen a kőolajtartalékok kétharmada a Közel-Keleten összpontosul. Az USA mai olajimportjának az egynegyede a Közel-Keletről származik.
Az OPEC-tagországok ugyanakkor kijelentették, hogy nem áll érdekükben olyan magas olajár kialakítása, amely a felhasználó nyugati gazdaságokat recesszióval sújtaná. Egyébként az OPEC és Szaúd-Arábia másfél évvel ezelőtt elfogadtak egy olyan nyilatkozatot, amely szerint elítélik az olajexport politikai célból történő csökkentését. Irak felvetését Irán támogatta, de a legtöbb térségbeli olajexportőr ellenezte azt.
Hétfőn az olaj világpiaci ára fél dollárra emelkedett, és megközelítette a huszonhét dolláros hordónkénti árszintet. Az olaj hat hónapja nem tudta visszatornászni magát erre a szintre, holott az OPEC-országok mindent elkövettek az elmúlt hónapok során, hogy termelésük viszszafogásával magasabb árakat érjenek el. Az utóbbi heteket egyébként is egy növekvő trend jellemezte, de ez egyrészt az OPEC erőfeszítéseinek is, valamint szezonális keresletnövekedésnek is köszönhető. A mostani hirtelen áremelkedés azonban egyértelműen a háborús konfliktus kiszélesedésétől való félelemnek tudható be.