A héten befejezte munkáját az ellenzéki képviselőkből álló parlamenti rész-vizsgálóbizottság, amely az Orbán-bányák ügyével foglalkozott. Bauer Tamás SZDSZ-es honatya szerint egyértelműen igazolhatóvá vált, hogy a Dunaferr korábbi vezetőinek leváltása és a cég dolomitbeszerzésében bekövetkezett változás összefüggésben van az Orbán-kormány hatalomra kerülésével. Hasonlóképpen politikai szempontok érvényesültek az autópálya- építések beszállítóinak kiválasztásánál is.

Szorgos munka a gánti bányában Fotó: Somorjai L.
Az Orbán-bánya üzletszerzései hátterének vizsgálatát a parlament nem szándékozta létrehozni, ezért MSZP-s és SZDSZ-es képviselők megalakították rész-vizsgálóbizottságukat.
A bizottság tizenhat oldalas jelentéséből kiderül, hogy Orbán Győző Dolomit Kft. nevű cége az Orbán-kormány hatalomra kerülése előtt nem szállított dolomitot a Dunaferr Rt.-nek, majd 1998-tól kezdve lépésről lépésre megszerezte a szállítás jogát. A történet szerint a Dunaferr Acélmű Kft. dolomitbeszerzéseire 1995-ben meghívásos pályázatot írt ki. A pályázatot a Zarándok János vezette Mészkő és Dolomit Kft. nyerte meg. A cég a Dunaferr Rt.-vel 1996. január 11-én öt évre szóló szerződést kötött. Az Orbán Győző vezette Dolomit Kft. viszont nem kapott részt a Dunaferr anyagellátásából. Orbán Győzőnek a Népszabadság 2001. július 26-ai számában megjelent nyilatkozata szerint a nyolcvanas évektől évről évre tett ajánlatot a Vasműnek, de eredménytelenül. Az 1998-as kormányváltást követően, első lépésként 1999. április 1-jén azonban a Dunaferr és a Dolomit Kft. között megállapodás született négy évre havi hatezer tonnás mennyiség szállítására, de úgy, hogy semmisnek nyilvánították Zarándok szerződését. A Dunaferr vezetői még az évek óta létező szerződést is letagadták. Így szerezte meg Orbán Győző a dolomitszállítás piacának fele részét. „Ma úgy privatizálnak egyesek, hogy egyszerűen elveszik a másikét. Ide jutottunk, hogy ma egyik napról a másikra semmisnek lehet tekinteni egy érvényes szerződést, és még engem meg a családomat meg is lehet fenyegetni akkor, amikor megpróbálom érvényesíteni a jogaimat” - állítja Zarándok János a Heteknek adott interjújában.
(; Hetek, 2001. július
14.)
Második lépésként menesztették a Dunaferr vezetését. Orbán Viktor miniszterelnök 2000 áprilisában maga kezdeményezte, hogy az ÁPV Rt. vizsgálja felül a Dunaferr Rt. vezetésének vagyonkezelési szerződését, ami novemberben meg is történt, és a miniszterelnök személyes kezdeményezésére bekövetkezett vezetőváltást követően a Dunaferr új vezetői 2001 tavaszán kísérletet tettek a dolomitrendelések egészének a Dolomit Kft.-hez irányítására, engedve Orbán Győző nyomásának. Majd Zarándok János nyilvános fellépésére egyelőre csak tovább növelték a Dolomit Kft. részesedését a dolomitrendelésekből. Harmadik lépésben 2002 elején a Mészkő és Dolomit Kft.-t teljesen kiszorították a Dunaferr piacáról, s a dolomitmegrendelések az Orbán Győző tulajdonában levő Dolomit Kft.-hez kerültek.
Ezzel párhuzamosan a kormány a Fidesszel karöltve a vagyonkezelési szerződés, illetve a Dunaferr korábbi vezetése ellen a különféle vádak egész katalógusát fogalmazta meg. A Gazdasági Bizottság albizottságának ülésein azonban kiderült, a kormány vádjai jórészt megalapozatlanok.
A rész-vizsgálóbizottság megállapítása szerint „a Nemzeti Autópálya Rt. megrendelésére folyó autópálya-építkezésekre irányuló kőszállításokból a Mészkő és Dolomit Kft. nyilvánvalóan politikai szempontok figyelembevételével maradt ki. Az Orbán Győző tulajdonában álló Dolomit Kft. a Mol Rt.-nél is oly módon jutott megrendeléshez, amelyek tekintetében a politikai befolyás alappal feltételezhető”.
Bauer Tamás nem túlságosan optimista: „Azt gondolom, hogy ha marad a Fidesz-kormány, akkor semmilyen foganatja nem lesz a megállapításoknak. Ha kormányváltás lesz, akkor is megszerezte az Orbán-család a piacot, hiszen megvannak a szerződéseik a Dunaferrel” - mondta a Heteknek.