Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Ki a jobb, magyarok?

A választási véghajrá a szélsoséges indulatoktól eddig sem mentes kampány teljes eldurvulását hozta, ami az összefirkált, esetenként összemocskolt óriásplakátokon is jól lemérheto. A Fidesz plakátjai szinte kivétel nélkül érintetlenek. Kérdés, hogy nem mernek-e hozzányúlni, vagy túl gyorsan cserélik a „rongálódottakat”. Alig található viszont olyan MSZP- vagy SZDSZ-poszter, amelyet ne rondítottak volna össze illetéktelen kezek. Rengeteg a megbecstelenített Medgyessy-plakát, míg Orbán Viktor mosolyával szemben irgalmasabbak a „dekoratorök”. Hasonlóan a plakátokon megjeleno indulatokhoz, az önkontroll hiánya néhány jobboldali politikus kijelentésében is viszszaköszönt az elmúlt napokban. Ki kötelet javasol a kormánnyal egyet nem értoknek, ki „tisztességes” agyonlövést sürget. 


Megrongált választási plakátok. A szó elso, a tett második Fotók: Somorjai L.

Ugyanakkor az ellenzék is kezdi megtalálni a saját hangját. Hétfon Csaba Iván, a Fidesz egykori alapítója Kövér „köteles” kijelentése ellen tiltakozva kötéllel a nyakában jelent meg a Fidesz születésnapi ünnepségén a Bibó Kollégiumban. Ugyanaznap az Uránia moziban Káel Csaba elso rendezésének, a Bánk bán operafilmjének bemutatását zavarta meg kisebb incidens: fiatal filmesek szórólapok százain tudatták a jelenlevokkel, hogy míg a kormány által dotált filmek több milliárdot kapnak, addig az öszszes többi, már elkészült magyar film támogatására együttesen ennek töredéke sem jut. Másnap, kedden délután tízezres tömeg tiltakozott békésen Kövér László és Schmidt Mária szélsoséges és kirekeszto kijelentései ellen. A Kövér kijelentésére reflektáló, harminc másodperces MSZP-kampányfilm pedig önálló életet kénytelen élni az interneten, mivel Áder János - Deutsch Tamás korábbi módszerét megismételve - sajtótájékoztatón fenyegette meg a médiumokat, hogy amennyiben leközlik a filmet, a bíróságon kell felelniük tettükért.

A választási finisrol cikkeink: