A világ olyan emberek iránt kiált, akik hisznek valamiben. A nemrég második szólóalbumával jelentkezett Nicole C. Mullen mottója önmagára vonatkoztatva megállja a helyét, hiszen a fekete hölgyet tartják a keresztény könnyűzenei világ egyik legtehetségesebb tánckoreográfusának, zeneszerzőjének és szövegírójának. Korábban színpadi táncinstruktorként és stúdió-énekesnőként is hírnevet szerzett, de csak 2000-ben érkezett el az ideje első saját CD-jének, és most itt a második, a Talk About It (Beszélj róla). Az alapvetően pop- és gospelzenére hangszerelt album legfőbb jellemzője a természetesen áradó, lágy dallamok és a tanulságos szövegek (mindkettőért Mullen a felelős). A játékosság és a „fekete zene” kitűnő elegyet alkot.

A Talk About It egyébként - az erős keresztény üzenetek mellett - a faji kérdés, a rasszizmus ellen is hangot emel: erre a legjobb példa a Black Light című, megrendítő és emberszeretetet kifejező dal, amely nem titkoltan azokhoz szól, akik ebben a világban szeretnének igazán nagy formátumú vezetők lenni. (Kánai András)