Katasztrofális hetet zárt az olasz AS Roma labdarúgócsapata. A farkasok elsőként a Bajnokok Ligájából estek ki, az UEFA súlyos büntetést rótt ki rájuk a Galatasaray elleni mérkőzés miatt, majd a hétvégi Inter elleni szuperrangadót is elvesztették 3-1-re.

Zanetti és Asuncao párharca: a mérkőzést az Inter nyerte Fotó: Reuters
Ugyan még messze nincs vége az olasz Serie A küzdelmeinek, ám az aranyéremre a legnagyobb esélylyel az Internazionale pályázik, nemcsak hárompontos előnye miatt, hanem azért is, mert a hátralévő hat fordulóban gyengébb csapatokkal mérkőzik, mint riválisai.
Francesco Toldo, az Inter kapusa másképp látja a helyzetet: „Egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetben. Olyan csapatokkal találkozunk, akik azért harcolnak, hogy elkerüljék a kiesést. Hétvégén például a Fiorentina otthonába látogatunk.”
A kék-feketék a hátralévő fordulóban négy kiesőjelölttel is megmérkőznek, valamint két BL-helyre pályázó csapatot fogadnak. Az Inter utoljára 1989-ben nyert olasz bajnokságot.
Sokkal borúsabb a helyzet a címvédő AS Roma háza táján. A Roma számára elég lett volna a BL-csoportküzdelmek utolsó két mérkőzéséből egyet megnyerni a biztos továbbjutáshoz. Azonban ez nem sikerült, ráadásul a Roma-Galatasaray mérkőzés végén kirobbant tömegverekedés miatt Fabio Capello egy meccsen nem ülhet le a kispadra, Lima és Totti 3-3, Batistuta pedig egy európai mérkőzésen nem léphet pályára eltiltás miatt. A Roma soron következő nemzetközi mérkőzését semleges pályán kell lejátszania, valamint köteles 200 ezer svájci frankos büntetést kifizetni az UEFA-nak. A római szurkolók gondját növeli, hogy felmerült az argentin Gabriel Batistuta és Fabio Capello edző távozása is. Előbbiért a Fulham és a Chelsea jelentkezett, utóbbi a Barcelona kispadjára ülhet le. Capello pótlása kapcsán felmerült Luigi Del Neri, a Chievo és Giovanni Trappattoni, a válogatott trénerének a neve.
A bajnoki címért folyó csatában a Juventus helyzete tűnik a legnehezebbnek. A torinói zebrák a hátralévő fordulókban komoly ellenfelekkel mérkőznek, ráadásul az utóbbi hetekben sérülések is tizedelték a csapatot. Marcelo Salasra már csak idény végén számíthat Marcello Lippi edző, Alessandro Del Piero és Paolo Montero azonban már hétvégén is pályára léphet a Lazio elleni rangadón. A Juventus emellett jó eséllyel pályázik az olasz kupa megnyerésére, a döntőben az idény egyik legnagyobb csalódását jelentő Parmát kell felülmúlniuk.
A kiesés elkerüléséért idén is hatalmas harc folyik. A Venezia, a Fiorentina és a Lecce helyzete már kilátástalannak tűnik (a firenzeiek tíz éven belül másodszor esnek ki az A-ligából, és lehet, hogy hosszabb időt is eltöltenek majd a B-ligában), ám hogy ki lesz a negyedik kieső, gyakorlatilag lehetetlen megjósolni, hiszen a nyolcadik Torino is csak öt pontra van a búcsút jelentő helyezéstől…
Bajnokaspiránsok hajrája: Internazionale: Fiorentina (idegenben), Atalanta (otthon), Brescia (i), Chievo (o), Piacenza (i), Lazio (o); Roma: Bologna (o), Venezia (i), Parma (o), Milan (i), Chievo (o), Torino (i); Juventus: Lazio (o), Perugia (i), Milan (o), Piacenza (i), Brescia (o), Udinese (i).