Nyugdíjáig törleszt a diáklány
65 éves korára fogja visszafizetni rekordmennyiségű, 32 ezer fontos diákhitelét egy brit főiskolás. Az állatorvos tanhallgató Catherine Roach tanulmányai befejezésére, azaz 2004-re eddig még soha nem látott adósságot fog felhalmozni. Az utolsó részlet befizetésének határideje 2048, mikor már 65 éves lesz. A kiszámolt összeg már a kamatokat és az inflációt is magában foglalja. Catherine esetére a Nemzeti Diákegyesület hívta fel a figyelmet, hiszen rajta kívül még sok nehéz anyagi körülmények között élő diák szorulna a kormány segítségére. (HavariaPress)
Hotel didergő

Nem lesz hűvös fogadtatásban része annak, aki a nemrég épült kanadai Jég Hotelben akar megszállni. A québeci fagyos üdülővároskában tizenegy tonnányi jeget-havat hordtak össze a több mint harminc szobás, kristálytermekkel és katedrális jellegű mennyezettel díszelgő szálloda felhúzásához. Az összkomfortos hotelben - leszámítva persze a központi fűtést - szőrmével fedett jégágyakon pihenhetnek a vendégek, speciális, meleg hálózsákba burkolózva. A svédek építettek először jégből szállodát több mint tíz évvel ezelőtt. Ennek mintájára készült most kanadai testvérpárja. Az amerikai kontinensen ez az első ilyen jellegű építmény, ám a pozitív visszajelzések után a hotel tulajdonosai újabb helyszínek keresésébe kezdtek. Úgy látszik, őket nem aggasztja a globális felmelegedés. (Newsweek)
Lépcső a semmibe
Németországban három politikusra közel egymillió forintos bírságot szabott ki a bíróság egy népszerűtlen köztéri szobor önkényes eltávolítása miatt. Georg Lewandowski, Kassel város polgármestere 1993-as választási kampányában ígéretet tett a „műremek” eltávolítására. A sehová sem vezető lépcsőházat ábrázoló 11 méter magas és 32 méter hosszú alkotást még az előző polgármester állíttatta, „Lépcsőház a semmibe” néven. A művet Gustav Lange készítette a 1992-es Documenta Művészkiállításra. Ám az új polgármester hatalomra kerülése után nem tudta betartani ígéretét, mert a bíróság nem adott engedélyt a szobor eltávolítására. Így a polgármester, a helyettesével Ingo Grosszal és a város építésügyi tanácsosával, Bernd Streitbergerrel úgy döntött, hogy akcióba lép. Ezért 2000 augusztusában megbíztak néhány embert, hogy az éj leple alatt rombolják le a közutálatnak örvendő alkotást. A polgármester beismerte a bíróságon, hogy nagy hiba volt így dönteni, „bárcsak sose tettük volna meg”. Szoborügyben végleges döntést a bíróság hoz majd. (Ananova)