Talán az áprilisi választások tétje miatt érzett felelosségnek köszönheto, hogy a rendszerváltást követo elso, szabad országgyulési választások kampányeseményeit idézo tömeg kíséri Medgyessy és Orbán országjárását. A szocialista miniszterelnök-jelölt már február elején elkezdte körútját, az elmúlt héten pedig - ellenfele sikerein felbuzdulva - megkezdodtek Orbán Viktor, nem hivatalos kampányként meghirdetett utazásai is. Mindeközben Budapesten - ahova az ido rövidsége miatt Orbán, a nagyarányú támogatottság miatt pedig Medgyessy nem koncentrál - olyan bagatell ügyeken folyik az adok-kapok, mint a kis betuvel írt MSZP Orbán nyílt levelében vagy a Közgáz-vitáról folyó vita.

Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje és Orbán Viktor kormányfo vidéken kampányol. Most mindenki számít Fotó: MTI
Medgyessy Péter stábjával szisztematikusan járja az országot - eloször a Dunántúl megyéit látogatta meg, majd a Dunán átkelve az északi régiók, illetve a dél-alföldi területek „meghódítása” következett. Orbán Viktor, annak ellenére, hogy a Fidesz-kampányba való belépését március 20-a utánra ígérte, mégis olyan meghívásoknak tett eleget Békés, Vas, Zala és Veszprém megyében - például a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének rendezvénye vagy egy nemzeti park avatása -, amelyek egyértelmuen kampányeseményként aposztrofálhatók. Medgyessy körútja viszont már hivatalos választási kampányának része, talán ezért kanyarította hoszszabbra útját keleten: Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében. Az érdeklodés mértékét jelzi, hogy Medgyessy Pétert - a tervezett ezerkétszáz fo helyett - mintegy négyezres hallgatóság várta „roadshow-ja” egyik állomásán, Egerben, míg Orbán Viktort Békéscsabán fogadta hasonló nagyságú tömeg.
Medgyessy kampánya során igyekszik minél többet találkozni az utca emberével, elsosorban a fiatalokkal, ezzel is azt üzenve választóinak, hogy pártja nem csak az idoseket vonzza. A stáb tagjai a tervezés során figyelmet fordítottak arra, hogy minden helyszínen kielégítsék a helyi média érdeklodését és „képigényét”.
Az interaktivitást többek között egy félórás kampányfilm is erosíti, valamint hogy Medgyessy minden héten bemutatja egyik miniszterjelöltjét.
Orbán Viktor szereplése szintén teltházas rendezvény a városokban. Látogatásainak stabil díszlete mindenhol a helyi klérus, a Fidesz-vezetok közül azonban csak az o személye érdekli a fiatalokat: Pokorni Zoltán és Kövér László szinte kizárólag az idosebbeket éri el (utóbbi foleg a nyíltan MIÉP-es érzelmueket). Orbán vidéki útjain sikeresen találja meg a közvetlenség lehetoségét, ingujjra vetkozve sugallja: o a nép fia.
Kevésbé észrevehetoen a többi párt is kiveszi részét a kampányból, ám a 2002-es választások abban különböznek a korábbiaktól, hogy a pártokat eleve kicsikre és nagyokra osztja a közgondolkodás - és ez természetesen inkább a „kicsik” számára hátrányos. „A magyar társadalom megosztottabb, mint képzeltük a rendszerváltáskor, ami nagyon megmutatkozik a kampányban” - állítja Csizmadia Ervin politológus. Míg azonban o a magyar társadalomban mélyen, a két világháború közötti idoszak óta jelenlévo megosztottságnak tulajdonítja ezt a jelenséget, addig Török Gábor politológus szerint maga a politika az, amely visszahat a társadalomra. „A társadalom ennél sokkal szegmentáltabb. Igaz ugyan, hogy óriási ellentétek léteznek, de a politika egyszerusítette le a képletet erre a kettosségre” - véli Török Gábor. Török fontosnak tartja kiemelni a média szerepét is, amely köztudottan elonyben részesíti a könynyen kommunikálható értékeket. Abban mindkét politológus egyetért, hogy a kiélezett versenyhelyzet és a tét nagysága jelentos mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a „nagy pártok” eseményeit kitüntetett figyelem kíséri országszerte. „A jó és rossz osi képlete jelenik meg a mostani kampányban” - állította a Heteknek egybehangzóan mindkét politológus. Ez váltja ki az emberekbol az állásfoglalás kényszerét, hiszen a két oldal teljesen másképp képzeli a jövot.
A rendszerváltást követo negyedik választás kampányában a politikusok már nagyobb gondot fordítanak szerepléseikre, melyeket szá-mos show-elem színesít. A két legnagyobb rivális párt üzenetei is egymásra licitálnak, ezen a téren felváltva diktálják a „tempót”: hol az egyik, hol a másik kerül lépéselonybe a témák kezdeményezésében. „Mostanra megdolt az a felfogás, hogy a politika kizárólag racionális mufaj, a politikusok rájöttek, hogy az embereket az érzelmeiken keresztül lehet megszólítani. Olyan helyekre szeretnek menni az emberek, ahol hatnak az érzelmeikre. Mindenki ott akar lenni a vártán” - fejtette ki a Heteknek Csizmadia Ervin. A politológus véleménye szerint ettol úgy érzik az emberek, hogy róluk szól a politika, olyannyira, hogy a szakember a választási részvétel arányát is magasabbnak várja a korábbiaknál.