Mobilkurbli

Ki ne bosszankodott volna már azon, hogy lemerült a mobiltelefonja, ráadásul pont amikor a legjobban szüksége lett volna rá? Nos, ezért állították elő a Freecharge nevű kisméretű kézi generátort, amit a mobiltelefonhoz csatlakoztatva harminc másodpercnyi kurblizás után ötpercnyi beszélgetési időt nyerünk. Ez a készülék már a harmadik azoknak a felhúzható elektronikai eszközöknek a sorában, melyeket eredetileg fejlődő országokban való használatra terveztek. Egyébként az első kettő, a Freeplay rádió és fényszóró, meglepő sikert arattak az USA-ban. (Time)
Ördögi hiedelmek
A német tisztviselők jóval nagyobb arányban hisznek az ördög létezésében , mint a háziasszonyok - derül ki a P. M. Magazin megbízásából készült, és azon frissiben napvilágot látott felmérésből.A korántsem szokásos kérdéscsoport reprezentatív mintájául mintegy ezer megkérdezett személy szolgált.A közvélemény-kutatás tanúsága szerint a véleménynyilvánítók fele véli úgy, hogy az „ördög, mint sötét lélek mindnyájukban ott lakozik”. A megkérdezettek másik fele szerint azonban az ördög személyét csupán a különböző egyházak ötlötték ki, hogy „nyomást gyakoroljanak híveikre”. Ami pedig a különféle vallásfelekezeteket illeti, több katolikus hisz Lucifer létezésében, mint protestáns. (MTI)
Beckham divattervező lesz

Hamarosan új szerepkörben mutatkozik be David Beckham, az angol labdarúgó-bajnokságban éllovas Manchester United extravagáns sztárja: a jövőben divattervezőként dolgozik majd az egyik ismert, szinte egész Európát behálózó áruházláncnak. A megállapodás értelmében a válogatott középpályás közreműködésével készítik el annak a kollekciónak az első darabjait, amelyet hat és tizennégy év közötti fiúknak szánnak. „Régi álmom válik ezzel valóra, hiszen eddigi reklámtevékenységeimnek is elsősorban a kreatív részét élveztem - mondta a futballista. - Szeretnék olyan ruhákat tervezni, amilyeneket én is szívesen viseltem volna gyerekként.” A „Beckham” néven futó Marks and Spencer-modellek várhatóan szeptemberben kerülnek a boltokba. (Korridor)