Vissza a tartalomjegyzékhez


Fehéret, feketét, tarkát

Mercedes, BMW, Audi: a hölgyek kedvenc autói, míg az urak, az amerikai Virgin Cars Company felmérése alapján a Mercedes után Jaguárokról, Porschékról vagy Ferrarikról álmodoznak. A hölgyek többségének álomautója akkor a legtökéletesebb, ha ezüstszínű, de lehet kék, vörös, esetleg fekete is. 

A férfiaknál épp ellenkezőleg, ők a kék szín mellett a feketét részesítik a legnagyobb előnyben, csak ezután az ezüstöt, és legvégül a vöröset. A vágyakat félretéve azonban több kellemetlenséggel is szembe kell nézniük az autósoknak. A vezetők kb. 42 százaléka aggódik az üzemanyagárak miatt, közel fele pedig még mindig bizonytalan az új rendszám-rendszer miatt. A női vezetők közel 49 százaléka, a férfi autósok pedig 42 százaléka ismerte el, hogy nem teljesen világos számára, hogyan is kell értelmezni az újonnan nyilvántartásba vett rendszámtáblákat. Az új táblákat, melyeken szerepel a gépkocsi vásárlásának helye és éve, szeptemberben vezették be. 
A következő rendszámcsere március 1-jén lép hatályba, melynek alapján a 2001 szeptemberében bevezetett 51-es szám helyébe a 02-es szám kerül. (Ananova)