Pénteken kezdetét veszi a Borsodi Liga tavaszi szezonja. A bajnokság szünetében több gárda is alaposan megerősítette játékoskeretét, így nagy reményekkel vághatnak neki a küzdelemsorozatnak.
A jelenleg utolsó helyen tanyázó Vasas a bennmaradás érdekében neves labdarúgókat igazolt. A Fraditól kölcsönvett Hrutka és a visszatérő Aranyos érkeztével a védelem megbízhatóbb teljesítményt nyújthat. A gólokért Bükszegi Zoltán és az újra piros-kék mezt viselő Hámori Ferenc a felelős. A közönségkedvenc Váczi játéka a középpályás sorban hozhat minőségi javulást.

A fiúk melegítenek, és remélhetőleg a tavaszi fordulóban újra lesz játék Fotó: MTI
Az Újpest is mindent elkövet azért, hogy jelenlegi hatodik helyezésén javítson. A légiósokkal erősítő lilák a cseh import Kozel és Sloncik, valamint a brazil válogatott Túlio teljesítményében bízva szövögetnek álmokat a dobogóról és a Magyar Kupa megnyeréséről. A kiesés elől menekülő Haladás nagy halat fogott a román válogatott Selymes Tibor megszerzésével. Az új szakvezető, Szentes Lázár személye is zálog lehet az első osztályban maradásra.
A bajnok Ferencváros eddigi szereplése méltatlan a klub hírnevéhez. Az Üllői úton is a légiósállomány növekedett. Az ex-Dunaferr játékos, Penksa tűnik a legjobb befektetésnek a Vasastól kölcsönzött Szili Attila mellett. Kérdés, hogy a jugoszláv Vukmir és a szlovén Kapic mekkora erősítést jelent a nemzetközi szereplésért küzdő zöld-fehéreknek.
A bajnoki cím fő várományosa az MTK alakulata. A kék-fehérek eladták a gólszerzésben élenjáró Ferenczit a bolgár Levszki Szófiának, és sokan a gárda meggyengüléséről kezdtek beszélni. Nos, a Hungária körútiak rácáfoltak ezen véleményekre. Három újabb jugoszláv játékos érkezett Bognár György csapatába: a védő Mladen Lambulics, a középpályás Dalibor Skorics és a gólvágó Szasa Markovics. A fiatalok, Buzsáky, Czvitkovics és Juhász az edzőmérkőzéseken bizonyították: hosszú távon lehet rájuk számítani. A huszonkettedik bajnoki címéért harcba induló csapat tizenegy pontos előnyét tovább növelheti a tavaszi mérkőzéseken. A küzdelem tehát kezdetét veszi, és reméljük, hogy az új játékosok bemutatkozásával minőségi javulás lesz tapasztalható a bajnokságban, amely visszacsalogatja a szurkolókat a stadionok lelátóira.