Szlazsánszky Ferenc, Somorjai László
Menjetek az anyátokba a szeretet jegyében
Kissé ambivalensre sikeredett a jobboldali pártok múlt heti tüntetéssorozata, hiszen egyszerre kaptak benne helyet a „szeretet”, „békesség”, „méltóság” kifejezések és a „süljön ki a szemük”, „hazaárulók”, „nemzetidegenek” kirohanások. Riportunkban a múlt csütörtöki fáklyás felvonulástól a Terror Háza vasárnapi megnyitásáig követjük nyomon a kormánypártok és a MIÉP összehangolt rendezvényeit.
Első szín: a Köztársaság téren
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) egyetemi csoportja a Jobboldali Ifjúsági Közösséggel (Jobbik) közösen a „szeretet jegyében” szervezett fáklyás demonstrációt az MSZP székháza előtt csütörtökön. A résztvevők - a szeretet jegyében - „hazaárulók”, „kommunisták” bekiabálásokkal és hangos pfujolások közepette elkövetett tüntetésükön arra szerették volna rávenni a szocialisták elnökét és miniszterelnök-jelöltjét, hogy kérjenek bocsánatot azért az általuk egyházellenesnek tartott kezdeményezésért, amely szerint a Szocialista Egyetemisták Szövetségének (SZESZ) fiataljai megfigyelték volna a templomok szószékeiről elhangzó politikai üzeneteket, illetve magnóra rögzítették volna, amint a papok a szocialisták ellen kampányolnak. (A kezdeményezés egyébként csak terv maradt, mert a SZESZ elállt megvalósításától, így tettük az igen súlyos gondolatbűnözés kategóriájába sorolható.) A megmozdulás szervezői felhívásukban így írtak: „Szent dolgainkból gúnyt űznek, levelekben oktatják ki papjainkat, lelkészeinket. (…) Kémkednek utánunk, megzavarják istentiszteleteinket, megfélemlítik a híveket és pásztoraikat.” A demonstráción Nagy Ervin, a Jobbik elnöke - a szeretet jegyében - elmondta: ha a fülünket a földre tapasztanánk, akkor a mélyből még ma is hallhatnánk a kommunisták által hitük miatt meghurcoltak segélykiáltásait, sikolyaikat.
Második szín: Fidelitas a Terror Háza előtt
Ha két nappal a megnyitó előtt nem tévedünk a Terror Háza elé, a biztonsági őr soha nem tudta volna odasúgni: „Csak te tudod és én, hogy itt van bent a Viktor.” És hogy menynyire fontos volt a kormánynak, hogy a „dolog nagyot durranjon”, nemcsak az jelezte, hogy a Viktor ott volt bent, hanem az is, hogy a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas már szombat este gyertyás, megemlékezős virrasztásra invitálta tagjait a helyszínre. Az egészen fiatal demokraták azonban vagy nem eléggé elszántak a virrasztáshoz, vagy eléggé elszántak, de kevesen vannak: a meghívott korosztály képviselői ugyanis a múltba fordulásra ösztönzött időskorú „kültagjaikkal” együtt is csupán százötven fős csoportot tudtak képezni. Álmukat öt rendőr és forró tea őrizte, a ház tetejére erősített önkényuralmi jelképek viszont sehogy sem akartak eredeti színeikben pompázni, legalább egyikükhöz alkonyi pír szükségeltetett volna a horizontra. Sok érdeklődőn túl a média képviselői is „lyukra futottak”, hiszen sem Gyürk András, a Fidelitas elnöke, sem a jelen lévő Rogán Antal nem tartott beszédet - igaz, más sem -, utóbbi ugyanakkor szűk baráti körben ecsetelte a Fidesz választási győzelmének esélyeit. A tévé azonban tévé, úgyhogy jobb híján egy-két néni fejthette ki a lencsébe súlyos averzióit a szocialistákkal és a második Bokros-csomag rémével kapcsolatban. Amiért még érdemes volt kilátogatni a Fidelitas-virrasztásra: „Egyre jobban hatolnak be mindenhova, nemhogy visszahúzódnának. Hát még a Parlament elé is volt képük kivonulni, valami kétszázan. Kíváncsi lennék, ha mi megjelennénk keresztekkel Tel Avivban, mekkora balhét csinálnának.” Jó hír tehát azoknak, akik nem érnek rá MIÉP-tüntetésre járni: van másik…
Harmadik szín: MIÉP a tükör előtt
Vasárnap délután. Ismerős arcok a tömegben: szokásos farmerszerelésében Schlecht Csaba, Orbán Viktor barátja, akit feltehetően a tizennégy Fidesz-közeli cég fantomizálása kapcsán ért „üldöztetés” sodort csurkista sorstársai közé; D. Horváth Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, aki talán azért jött, hogy ellenőrizze, hogyan fogy lapja vasárnapi különkiadása. (Szerényen, pedig több miépes néni is lelkiismeretesen kínálgatja, és csak 44 forintba kerül, bár az is igaz, ezúttal nincs benne Sportfogadás.)
Csurka a hét vezér lovas szobra híján megelégszik két élő díszletfigurával is: a „szellemi üldöztetés alatt álló” ifjabb Hegedűs Lóránttal bal- és a fizikai üldözést szenvedett Oláh Jánossal jobboldalán. A hangsúlyt a méltóságra próbálják helyezni, ehhez képest Győri Béla kétszer is üdvözli a párt Tiszaeszlárról érkezett tagjait.
A szocialisták helyett egyébként egy óriási transzparens fogadja a tüntetőket. A székházon elhelyezett felirat szerint „Magyarország békés választást akar”, ezért felszólítják a MIÉP-eseket: „Nézzetek magatokba, menjetek békével!” És hogy a cselekvéshez valós támogatást is adjanak, az épület faláról hatalmas tükör néz a tömegre. A tüntetők azonban nincsenek tréfás kedvükben, a „menjetek az anyátokba”, „süljön ki a szemük” bekiabálások legalábbis ezt érzékeltetik. Talán a nyugat felől érkező hideg, nedves léghullámok okozzák, mindenesetre a közelemben álló úr még cipője bepiszkításáért is a „liberálbolsevista kutyákat” teszi felelőssé.
A kutya kifejezés ez esetben szó szerint értendő.
A MIÉP-gyűlés két hazugságra épül: ifjabb Hegedűs nem üldözött, hanem üldöző, éppen azért folyik ellene ügyészségi eljárás, mert a „galíciai jöttmentek” kirekesztésére buzdította olvasóit egy kerületi pártlapban; Oláh János orrbaütésével kapcsolatban pedig a rendőrség kizárta
a politikai motivációt, vagyis azt a MIÉP-es blöfföt, hogy akár az MSZP-nek, akár az SZDSZ-nek köze volna az ügyhöz. Ha már itt tartunk, Oláh János orrbavágásával kapcsolatban érdemes végigvinni azt a MIÉP-es logikát, amely a „kinek az érdeke?” kérdésen alapul. Chrudinák „Ali” Alajos például ezen az alapon állítja, hogy a szeptember 11-ei New York-i terrortámadást az izraeliek tervelték ki, hiszen azóta erre hivatkozva üldözhetik a terroristákat. Nos: kinek állt érdekében az az orrbavágás, amelyre hivatkozva a MIÉP az utcára vihette híveit?
Csurka egyébként főpróbának nevezi az összejövetelt, az igazi majd március 15-én lesz; mi tagadás, beszéde főpróbásan unalmas, régi panelekből építkezik, mint egykor a házgyár, és olyan ötlettelen, hogy az egyetlen poént, mely szerint a „terror igazi háza” az MSZP épülete, háromszor is elmondja. A nézők bekiabálásait és a beszédet leszámítva tényleg minden méltóságteljes, főképp a műsort záró Balog Marci „Ez a haza nem eladó” című hazafias slágere.
Közjáték: találkozás Farkas Flóriánnal
Már a Terror Háza felé baktatunk az Andrássy úton, és még fülemben cseng Balog Marci dala, amikor a túloldalon észrevesszük Farkas Flóriánt, a Lungo Drom elnökét. Rövid, ám szívélyes hangú beszélgetésünk során kiderül: a Fidesznek nem lesz szüksége a MIÉP-re, mert Farkas fogja „kiütni Csurkát” azzal, hogy „300 ezer romát visz buszokkal a Fideszre szavazni”, így biztosítva a polgári oldal abszolút többségét. A Lungo Drom elnöke azt is elárulja, hogy több mint nyolcszáz helyi szervezetük már készíti a pontos listákat, nehogy kimaradjon valaki. „Jövő héten találkozom a Viktorral” - teszi hozzá sokat sejtetően, aztán elegánsan megkerülve a múzeum előtt órák óta várakozók hosszú sorát, eltűnik az épületben.
Negyedik szín: A Terror Háza megnyitója
„Közel húsz éve lakom a kerületben, de ilyen nagytakarítást még nem láttam” - mondja Takács Jenő, Aradi utcai lakos, és igaza van: a betont gőzborotva tisztította meg a ráragadt szeméttől és kutyapiszoktól, az Andrássy úton parkoló járműveket pedig sárga „lopakodók” tucatjai szállították nyugalmasabb telephelyükre. Fél órával a megnyitó előtt már a színpad előtt szoronganak Orbán Viktor és a MIÉP hívei. A türelmesen várakozó tömeg egyszer csak felfedezi, hogy a Terror Háza harmadik emeleti ablakából Schmidt Mária, a múzeum igazgatója, a miniszterelnöki tanácsos néz le a sokaságra. „Szevasz, Mária, itt vagyunk!” - ujjonganak egyesek, mások sikongásba csapnak, és hevesen integetnek, mintha régóta ismernék. A hölgy kényszeredetten visszainteget, majd gyorsan becsukja az ablakot. Öt órakor harangszóval és Grieg gyászindulójával kezdődik a megnyitó ünnepség, majd Zbigniew Brzezinski, az USA lengyel származású volt nemzetbiztonsági tanácsadója levelét olvassák fel. Üzenete szerint „fölösleges és erkölcsileg lealacsonyító arról vitatkozni, hogy a kommunizmus vagy pedig a nácizmus követett-e el nagyobb bűnöket.” Újabb (erdélyi) halottsiratók és beszéd után a miniszterelnök a tömeg ovációja közepette így szól: „Kedves Barátaim! (…)
A hosszú, beteg, nagyképű és keserves huszadik századra az utolsó pillanatban csaptuk rá a múzeum kapuját. Az utolsó pillanatban, mert azzal fenyegetett, hogy folytatódni fog. (…) Két diktatúrát zártunk össze e ház falai között. Más tőről fakadnak ugyan, de láthatjuk, jól megférnek egymás mellett. Ez nem a véletlen műve.”
A tapsviharral jutalmazott beszéd után a tömeg lassan oszlani kezd. Az ingyenes látogatásra jogosító emléklapot azonban sokan összekeverik a megnyitó rendjére figyelmeztető lappal, és távozás előtt többet is felmarkolnak belőle az utcasarkon.
A szocialista szellem vasútja
Tamás Gáspár Miklós filozófus:
Azt hiszem, indokolt a sztálinizmus áldozatainak méltóságát helyreállítani, és az ÁVH szörnyűségeit kipellengérezni, abban azonban, hogy egy interaktív terrorpláza erre a legmegfelelőbb eszköz, kételkedem. A dolog átment horrorgiccsbe, egyszerűen nevetséges, sikerült megvalósítani Bacsó Péter szocialista szellemvasútját. Tudom, hogy nem ez volt a szándék, de Hitchcock filmjeiből tudjuk, hogy a horror közel áll a röhögéshez. Ha ezt nem csinálják ízlésesen, akkor a dolog átmegy nevetségesbe, és ez már méltatlan. Lehet csinálni egy parodisztikus múzeumot Sztálinról, az egy dolog. Az másik dolog, hogy megemlékezünk az áldozatokról és a szenvedéseikről. De nem lehet a kettőt egyesíteni. Ezeket olyan ember képes csak összekeverni, akinek az üggyel kapcsolatban nincsenek mély érzései. A két rezsim feldolgozásában az aránytévesztés magyarázata az, hogy ezt a múzeumot a jobboldal csinálta, és ők jobban utálják a baloldali gyilkosokat, mint a jobboldaliakat. Városszerte rémült vihogás hangzik ezzel kapcsolatban, csak senki nem meri kimondani. Az egész dolog nem annyira borzasztó, mint amennyire nevetséges. Ez jellemző Orbán Viktor országlására, hogy mindenből egy paródia lesz. Fölépül a kommunizmus áldozatainak emlékparódiája, felépül a nemzeti színház paródiája, felépül a magyar tudomány múzeumának paródiája a millenáris parkban és a többi. Bemutatnak egy filmparódiát Széchenyiről. Már a Horthy-korszak is egy paródia volt, a barokk paródiája. A dolog teljes abszurditását mutatja a MIÉP részvétele és a megnyitó ünnepségen a miniszterelnöki pult mögött elhelyezett idézet is, Szabó Lőrinc Semmiért egészen című verséből, ami semmi más, mint a szexuális önzés himnusza. Ez hogy kerül oda? Azt gondolták az emberek, hogy a rémes múltra pont került, ám helyette a szocialista és nemzeti szocialista szellem vasútja állt elő. (SzZ)
Nem a nyilasokkal kezdődött
Dessewffy Tibor szociológus:
Mindenképpen egyetértek a gondolattal, hogy a totalitárius rendszerek áldozatainak Magyarországon emlékhelyet állítsanak, és kínálta magát, hogy ennek az egyik legjobb földrajzi leképeződése, szimbolikus reprezentációja az Andrássy út 60. legyen. Hogy a megnyitó egyben kampányesemény is volt, ez önmagában még nem mocskol be valamit, ha a Széchenyi-film remek film lesz, akkor nem az lesz vele a baj, hogy mikor mutatják be. Sokkal érdekesebb kérdés a rezsimek fura összefolyása. A két rendszer áldozataira való figyelésnél nem a numerizálás a fontos, itt nem lehet véralgebrát játszani, nem ez a megbocsáthatatlan probléma. Hanem az, hogy a kegyelet, a múlttal való szembenézés, a megértés, az emlékezés és az emlékezésből való erőt merítés nem lesz lehetséges úgy, ha eltagadjuk azokat a bűnöket, amelyek a magyar társadalom egészét érintették, amelyben mindannyian bűnösök vagyunk többedíziglen. Nem lehet elkezdeni ezt a történetet a nyilasterrorral, mert a nyilasterror már a mélypontja volt a magyar társadalomnak 1944 őszén. Zárójelbe tesszük azonban azokat az intézkedéseket, kedélyes jobboldali stiklinek, Trianon érdekében Hitlernek tett gesztusnak tekintjük azokat a diszkriminatív intézkedéseket, amelyek a két világháború közötti konzervatív Magyarországot jellemezték, tehát Bethlen és Gömbös Magyarországát. Nem hiszem, hogy Orbán Viktort és kormányát a nyilas terror mentegetésével lehetne vádolni, valójában az a probléma, hogy mivel a két világháború közötti Magyarországon keresnek előképeket, ezért szükségszerűen azt a fajta történelemszemléletet kell hangsúlyozniuk, amelyben a nyilasuralom túlsúlya dominál a Horthy-rezsim korábbi éveihez képest. Nem szolgáljuk tehát az igazságot, nem szolgáljuk a megértést, a jövő felé való továbblépést, ha nem szembesülünk azzal, hogy ezek a borzalmak nem 44 őszén kezdődtek, hanem az első, második és harmadik zsidótörvénnyel, amelyeket a magyar társadalom túlnyomó többsége támogatott. Amennyiben ez a felelősségvállalás elsikkad, akkor ez az egész múzeum nem szolgálhatja azt a helyes célt, amelyet annak ellenére támogatni kell, hogy itt nyilvánvalóan kilóg a kampánylóláb. (SzZ)
