Nagy az érdeklődés a minimálbér többletköltségének kompenzálására kiírt pályázat iránt, amelyre március 18-ig a munkaügyi központoknál lehet jelentkezni. Szabó István, a Magyar Iparszövetség főigazgatója szerint a tavalyi negatív tapasztalatokkal ellentétben az idei feltételek jóval kedvezőbbek, hiszen az érdekképviseleteknek sikerült töröltetni azokat a kizáró feltételeket is, amelyek a leginkább akadályozták a vállalkozókat a sikeres pályázásban.

Még a választások előtt szétosztják
A minimálbér-emelés hátrányos következményeinek ellensúlyozására szolgáló kétmilliárdos keretet tavaly nem tudták igénybe venni az érintett vállalkozók. Sem a pályázat feltételei, sem a számtalan kizáró ok nem tették vonzóvá, elérhetővé a kompenzációt. Az elmúlt év sanyarú tapasztalatai után hat munkáltató szervezet képviselői jelentős változtatásokat értek el: a megpályázható keret tizenötmilliárd forintra emelkedett, és a feltételek is kedvezőbbek lettek. Ezt Varga Ildikó, a Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője is megerősítette lapunknak, mert az idén nem csak a több alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások nyújthatják be a pályázatot, hanem az olyan egyéni vállalkozók is, akiknek egyáltalán nincs alkalmazottjuk.
A pályázat elsősorban az alacsony átlagkeresetű, valamint a magas élőmunka-igényű vállalkozások foglalkoztatási helyzetén kíván javítani, fő célja a minimálbér megemelése miatt felmerülő anyagi nehézségek ellensúlyozása. A támogatásra mindenki pályázhat, aki belföldi székhelyű gazdasági társaságként van bejegyezve: egészen az állami, önkormányzati, szövetkezeti vagy egyesületi vállalatoktól, trösztöktől, az egyéni és társas vállalkozásokig. Valamint olyan közhasznú szervezetek, amelyek tevékenységének célja hátrányos helyzetű rétegek foglalkoztatása.
A jelentkezés feltétele még, hogy a támogatás iránt benyújtott igény összegének egyéni vállalkozások és húsz fő alatti vállalkozások esetén tízezer forintot, húsz fő feletti vállalkozások esetén ötvenezer forintot kell meghaladnia. Az elnyerhető támogatás kétféle lehet: főfoglalkozású egyéni vállalkozók esetében a tb-járulék tehertöbblet átvállalása, az egy vagy több főt foglalkoztató vállalkozások esetében az élőmunka többletköltségének részben, vagy egészben történő átvállalása. Kizáró okok lehetnek, ha valakinek lejárt határidejű adó- vagy járuléktartozása van, vagy aki feketemunka miatti munkaügyi bírság fizetésére kötelezett. A munkaügyi központok a vissza nem térítendő támogatást egy összegben június végéig folyósítják majd. A pályázatokat március 18-ig lehet benyújtani a munkaügyi központokhoz. A kitöltendő pályázati adatlapokat szintén itt lehet beszerezni, de le lehet tölteni a Gazdasági Minisztérium honlapjáról
(), illetve a Magyar Közlöny 16. számában (2002. február 1.) is megtalálható.