Megérkezett az Electro World. Bár Európa egyik legnagyobb háztartási- és elektronikai cikkeket forgalmazó áruháza a prospektusában gigantikus megnyitót ígért, valószínű, hogy ezzel az árakra gondolt, és nem arra a káoszra, amelyet okozott. Ugyanis az áruházba igyekvő 15 ezer embernek köszönhetően már reggel megbénult Nyugat-Budapest közlekedése, beállt a forgalom a pesti hidakon, a rakparton, járhatatlan lett az M1-es és az M7-es fővárosba vezető szakasza is. Ráadásul a vásárlók között lincshangulat alakult ki, többen azért hagytak fel vásárlási szándékukkal, mert sem az áruház falain kívül, sem belül nem érezték magukat biztonságban. S hogy mindez miért? A csalogató 30-60 százalékos bevezető árért, amely azonnal előrántotta a „balkáni reflexet”: „Venni, amíg lehet!”. Szegénységi bizonyítványnak mindenesetre tökéletes.

Electroham Fotó: Reuters
Sebestyén Péter, az Electro World vezetője a Heteknek elmondta, hogy tömegre számítottak, de tülekedésre nem. Sebestyén elmondása szerint más országokban sem vártak kevesebben a nyitásra, de a sajátságos szerdai „svédtorna” a „félmediterrán magyar vérnek köszönhető”. Összességében azonban ez a megnyitó sikeresebb volt, mint a tulajdonos Dixons Group életében bármelyik korábbi.
Az Electro World kétségtelenül árháborúba fogott, ígéret szerint nemcsak a nyitás ürügyén szálltak mélybe az árak, a jövőben is a konkurencia árai alatt kínálják a portékáikat. A csata vesztesei a kiskereskedők lesznek, de az új konkurenstől tartva a nagyok is akcióba lendültek: a közeli Tesco munkatársai például az Electro World parkolójában osztották a szórólapjaikat, miszerint náluk minden háztartási cikk húsz százalékkal olcsóbb, ráadásul sorban állás nélkül. A Media Markt europarki és westend city-beli üzletéhez pedig rendőröket kellett hívni, ugyanis a vevők egymáson átgázolva próbáltak meg hozzájutni a 99 forintos kávéfőzőhöz.
Az Electro World-öt az angol Dixons Group Plc. alapította. A budaörsi áruház nemcsak hazánkban számít újdonságnak, hanem a cég életében is, hiszen még nem volt rá példa, hogy egyetlen nagy alapterületű üzletben az 1350 egységből álló áruházlánc által forgalmazott összes termék egy helyen megvásárolható legyen.
Jellegzetességnek számít az árgarancia-szolgáltatás is. Ez azt jelenti, hogy ha a vevő ugyanazon típusú, márkájú termékből hét napon belül olcsóbbat talál, akkor az áruház a különbözetet készpénzben kifizeti. A budaörsi üzlet ezen felül számos extraszolgáltatással igyekszik magához csalogatni a vevőket. Így például ingyenes internet-kávézó, PC-klinika, ahol nemcsak a helyben vásárolt gépeket javítják. Ezenkívül található az áruházban játszóház is, ahol a vásárló szülők csemetéire szakképzett óvónők vigyáznak.
A polgárok diadalmenete
Kis hazánkat alapjában véve igen nagystílű „polgárok” lakják. Ahhoz, hogy erről a gyakorlatban is némi fogalmat alkossunk, elég, ha egy újdonsült elektrotechnikai komplexum tárja fel kapuit a budaörsi bevásárlóközpontok sűrűjében. A vásárlók élelmesebbje már két nappal a nyitás előtt túlélőgyakorlatokat folytat: pokrócba burkolózva az áruház tőszomszédságában múlatja a drága időt. Egy időskorú bácsi vörös műanyagszéken várja sorsa jobbra fordulását. E körülménynek hála, a nyolcórás nyitásra fél hétre érkezők is már háborgó tengerhez hasonlatos embertömeggel találják magukat szemben. S a tömeg tehetetlenségében nagy előszeretettel említi föl, hogy a szolgálatban lévő több tucatnyi rendőr szülőanyja minden bizonnyal feslett erkölcsű. Az elől állók elunják a csendes szürkeséget, s ütemes ajtórugdosással próbálnak közel férkőzni a hőn áhított technikai Kánaánhoz, ahol a mikrohullámú sütőt alig tizenkét lepedőért vehetik birtokba, az ötezres CD-íróról már nem is beszélve. Egy csipetnyi utószilveszteri hangulatot eredményez, amikor egy felbőszült fiatalember miszlikbe szaggatja az áruház katalógusát, a sallangok konfettiként szárnyalnak a magasba, s pár méterrel odébb álló sorstársa sárgarépa színű loknis parókában oldja a feszültséget. Egy hölgy sírógörcsöt kap, a másikhoz mentőt kell hívni, a harmadik örül, hogy ezáltal bejutási esélyei megnövekedtek, tehát még cirka négy-öt óra, és megvan a hűtőszekrény, ha a sors is úgy akarja, de ha azt nem is, akkor legalább a mikrosütőt fogja megkaparintani! A néptömeg első száz-kétszáz méteres körén belül kiteljesedik a móka, a futballszurkolók ehhez képest elsőéves ipari tanulók: méltóságos szárnycsapásokkal landol a tömeg tetején egy-egy sacc per kábé harminc-negyven kilós krómacél bevásárlókosár, elugrani tudók előnyben, őket még legalább két tucat követi. A józanságukat még némileg őrzők pedig megfogadják: legközelebb akkor mennek akciós vásárba, ha a kutya hetes ikreket kölykedzik. (Takács Gabriella)