Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Izrael csapdában

Az izraeli biztonsági kabinet két lehetőség között őrlődik: vagy nyílt háborút kezdeményez Arafat és a Palesztin Hatóság ellen, vagy megpróbál korlátozott eszközökkel harcolni a terrorhullámmal szemben, az egyre súlyosabb izraeli veszteségek ellenére. Az első megoldást a baloldal, míg a további önmérsékletet az egyre türelmetlenebb jobboldal tartja elfogadhatatlannak. Ariel Saron miniszterelnök, legalábbis szavakban ellenzi a totális konfrontációt: „Nem vezetem Izraelt háborúba” - jelentette ki a héten.


Egy gázai palesztin család a tengerparton igyekszik kikerülni az izraeli ellenőrzőpontot. Csapdahelyzet Fotó: Reuters

Saron fontolóra veszi annak a lehetőségét, hogy felhívja az amerikai elnököt és elmondja neki, hogy milyen ördögi csapdába került Izrael, és megkéri, hogy Bush mentse őt fel a Washingtonban február 7-én neki adott ígéretei alól. Saron kezét elsősorban az köti meg, hogy - a World Net Daily című internetes lap információi szerint - vállalta: tartózkodik Jasszer Arafat és a palesztin lakosság megtámadásáról addig, amíg az Egyesült Államok támadást nem indít Irak ellen. Az izraeli Haarec egy kormánypolitikust idéz, aki szerint valószínűleg az iraki hatalomváltás utáni új helyzetben könnyebb lesz újraindítani a tárgyalásokat. „A kérdés csak az, miként tudunk kitartani még négy-hat hónapot a terrorral szemben?” - tette hozzá a név nélkül megszólaló politikus. A miniszterelnök tanácsadói azt javasolják, hogy Saron egy drámai beszédben Churchillt követve „vért, verítéket és könnyeket” ígérve kérjen kitartást az izraeliektől.
Nem maradt sok idő hősként ünnepelni azt az izraeli buszvezetőt, aki lélekjelenlétével megmentette zsúfolt járműve utasait. A Jeruzsálemből a Genezáreti-tó partján fekvő Tiberiásba tartó buszra egy tetőtől talpig felöltözött férfi akart felszállni, ám a sofőr gyanút fogott, és az ajtóból lelökdöste az öngyilkos merényletre készülő terroristát. A merénylő ezt követően elrohant és a közeli szántóföldön felrobbantotta magát. A héten egyébként öt másik öngyilkos merényletet sikerült időben felderíteni és megakadályozni az izraeli hatóságoknak.
Kedd éjjel azonban súlyos támadás érte az izraeli hadsereg egyik őrállását a Jasszer Arafat főhadiszállásának számító Ramallahtól nyugatra. Három palesztin fegyveres tört be az állásra, ahol a katonák pihentek. A támadók álmukban öltek meg hat izraeli katonát, és egyet megsebesítettek, majd sértetlenül elmenekültek. Az Arafat szervezetéhez, a Fatahhoz közel álló Al-Aksza Brigád vállalta magára a terrortámadást. Marwan Barghouti, a Fatah vezetője a kuvaiti al-Dzsazira televíziónak elmondta, hogy az útmenti ellenőrzőpontok ellen tovább folytatják a támadásokat, mert azok „a palesztin nép megszégyenítésének jelképei”. 
„Soha nem voltak ilyen sikeresek a palesztin támadások, mint az elmúlt két hétben” - írja a Jerusalem Post. A keddi rajtaütés alig egy héttel azután történt, hogy a Gázai övezetben a sebezhetetlennek hitt izraeli Merkava tank alatt nagyerejű akna robbant három katonát megölve. A harci sikereken felbuzdulva a palesztin támadók egyre inkább felkészülnek az izraeliek elleni kommandóharcra. A kudarcok miatt sok bírálat éri a hadsereget, amely a másfél éve tartó készültségben egyre sebezhetőbbé válik. A reakció a hadsereg részéről az egyre drasztikusabb megtorlás, amelynek a terroristák mellett mind több civil palesztin is áldozatául esik. 


Bin Laden és Omar molla mégis él?

Él és biztonságos helyen tartózkodik Oszama bin Laden terroristavezér és Mohammed Omar molla, a bukott afganisztáni tálibok szellemi vezetője - állítja egy, a bin Laden vezette al-Kaida terrorhálózattal jó kapcsolatokat ápoló szervezet. 
Bin Laden és Omar molla az Egyesült Államok által leginkább keresett két személy, ám hollétüket az afganisztáni bombázások, a kiterjedt kutatás és a nemzetközi együttműködés ellenére sem sikerült eddig felderíteni.
A Londonban megjelenő al-Hajját című arab nyelvű lap kedden részleteket közölt a Történelmi Kutatások és Tanulmányok Központja londoni székhelyű szervezet közleményéből, amely azt állította: bin Laden, a terroristavezér helyettesének tartott Ajman al-Zavari, valamint Omar molla is életben van, és biztonságos helyen tartózkodik. A lap nem részletezte a három férfi hollétét. 
A közlemény megjegyezte, hogy bin Laden és Omar molla részvétét nyilvánította egy bizonyos Hamza Badni afganisztáni muzulmán pap hozzátartozóinak, aki február elején betegségben hunyt el. 
Az Iszlám Dzsihád egyiptomi szélsőséges szervezet egyik korábbi, Londonban élő vezetője az AP hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a közlemény megerősíti, hogy a három férfi életben van. A forrás hangsúlyozta, hogy a londoni székhelyű szervezet eddigi közleményei mindig helytállónak bizonyultak. 
Az AFP jelentésében olyan iszlám szélsőségeseket jelölt meg a bin Ladenre vonatkozó értesülés forrásaként, akik a londoni szervezet nevében szoktak közleményeket kiadni.


A cseh kormányfő elítélte Arafatot

Izrael nem köthet kompromisszumot a terroristákkal - jelentette ki Milos Zeman cseh miniszterelnök a közel-keleti országban tett látogatása során. A nyilvánosság előtt ritkán hallható kritikus szavakat Zeman Ariel Saron miniszterelnökkel való találkozóját követően mondta. 

A cseh politikus Csehszlovákia második világháborús tapasztalataira hivatkozva kifejtette, hogy „terroristákkal nem lehet egyezkedni, mert ha kielégítik követeléseiket, egyetlen válaszuk a zsarolás, új követelések, semmi más. Ez volt a tapasztalatunk Adolf Hitler rezsimjével is” - magyarázta Zeman. 
A cseh miniszterelnök politikusokból és üzletemberekből álló küldöttség élén érkezett Izraelbe. A sajtókonferencián elhangzott konkrét kérdésre, hogy vajon Izraelnek kell-e tárgyalnia Arafattal, és a palesztin elnök terroristának tekinthető-e, Zeman kijelentette: „Minden politikai vezető, aki tolerálja a politikai terrorizmust, és politikai kampányában eszközként használja azt, terrorista. Ismerik az angol mondást: ha úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy jár, mint egy kacsa, és olyan íze van, mint egy kacsának, akkor az egy kacsa” - tette hozzá. 
Milos Zeman találkozott Mose Katzav izraeli elnökkel is, akinek elmondta: azért jött Izraelbe, hogy demonstrálja a Cseh Köztársaság szolidaritását Izraellel a terrorizmus ellen folytatott harcban. A cseh politikus kiemelte: elfogadhatatlan, hogy Irán, amely folyamatosan fenyegeti Izrael létét, továbbra is az ENSZ tagja, és hogy a legalább tíz ismert terrorszervezetnek menedéket adó Szíria az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja. A találkozó végeztével az izraeli elnök kijelentette: elégedettséggel tölti el, hogy vannak olyan államférfiak, akik megértik a konfliktus összetettségét, és tudják, hogyan kell megközelíteni azt. „Ha minden európai vezető osztaná Zeman hozzáállását, drámai mértékben csökkenne a terrorizmus” - nyilatkozta Katzav izraeli elnök. 
Az Európai Unió végrehajtó szervezete élesen kritizálta Zemant Izraelben tett kijelentéséért. „Egy jövendőbeli tagállamtól nem ilyen beszédet várunk el” - jelentette ki Jean-Christophe Filori, az Európai Tanács szóvivője. Filori szerint Zeman szavai nem bizonyultak hasznosnak a tagjelölt állam számára, amelytől a jövendőbeli tagság esetén az EU politikája iránti elkötelezettséget is megkövetelik majd. A palesztinok felháborítónak nevezték Zeman nyilatkozatát.