Erdei L. Tamás
Miénk a tér
Többezer ember vett részt a Budai Várban szerdán délután
rendezett antifasiszta demonstráción és fáklyás felvonuláson. A Magyar
Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Civil Fórum, valamint az
Otthont Magyarországból Összefogás a budavári Dísz téren az idén immár
harmadszor tartotta meg február 13-án, Budapest felszabadulásának évfordulóján
immár rendszeressé váló megmozdulását. A rendezvény szónokai - Hanti
Vilmos, a MEASZ elnöke, az Összefogás szervezőbizottságának tagja, Vitányi
Iván szociológus, Fodor Gábor szabad demokrata és Lendvai Ildikó
szocialista országgyűlési képviselő, valamint Tamás Gáspár Miklós filozófus
- mindannyian fölhívták a figyelmet a jobboldali politizálás veszélyeire.
Hanti Vilmos bevezetőjében utalt az Összefogás által a múlt
héten rendezett, nagysikerű civil országértékelő fórum és a miniszterelnöki
országértékelés közötti kiáltó ellentétekre. Beszédében hangsúlyozta,
hogy Orbán Viktor és kormánya agyonhallgatja a valós társadalmi problémákat.
„Nekünk, magyaroknak olyan a történelmünk, hogy mindig
aktuális a felszabadulást ünnepelni”- mondta Vitányi Iván, majd hozzátette:
a jelenlegi kormány a történelmi jobboldal puha restaurációját hajtja végre.
A szociológus szerint Magyarországon szociális jóléti-fordulatra, és
kulturális forradalomra van szükség.
„A jelenlegi kormány tévútra vezeti az országot”-
állította Fodor Gábor, majd rövid áttekintést adott a magyar jobboldal történelmi
bűneiről Tisza Istvántól a nyilas uralomig, az első antiliberális törvényektől
a holokausztig. Fodor szerint aki úgy gondolja, hogy ezek a bűnök megbocsáthatatlanok,
az nem nevezi a Vasárnapi Újságot kedvenc rádióműsorának, nem kezdeményezi
háborús bűnösök rehabilitálását, és nem koszorúz kétes emlékműveket.
Fodor Gábor „Éljen a magyar szabadság!” felkiáltással zárta mozgósító
erejű beszédét.
Az est fénypontját az egyetlen női szónok, Lendvai Ildikó
szarkasztikus beszéde jelentette. A politikus asszony emlékeztette a hallgatóságot:
„Két éve éve azért gyűltünk itt össze, hogy a tér ne legyen az újjáéledő
nácizmusé.” Ezután Bibó Istvánt idézte: A magyar demokrácia válságban
van, mert félelemben él. A politikus asszony figyelmeztetett: nem lehet sokáig
kicsit szabadnak lenni. Lendvai Ildikó a legnagyobb sikert a 2012. febr. 13-ára
„előjelzett”negatív utópiájával aratta, amelyben a nap a Pannon Rádió
„Ébresztő, magyarok!” című műsorával kezdődik, és a MIÉP mint
legnagyobb kormányzópárt sajtónyilatkozatával zárul.
Tamás Gáspár Miklós szerint Magyarország lett a
kelet-európai rendetlenség és gyűlölet tűzfészke. A fasizmus süket,
tompa, mesterséges csöndfallal zárja el a felhívások hangját. A filozófus
szerint az országot olyanoknak kell kormányozniuk, akik a magyar népet
embernek nézik, nem levágni való csirkének. A szónok ezután hallgatóságának
szegezte a kérdést: „Meddig tűritek, hogy egy csavarintással elzárják az
élet csapját?!” Majd keserűen hozzátette: „Ha nem tudunk a félelem világában
a jóért küzdeni, annyi szabadságot sem érdemlünk, amennyi jutott.”