Pálfy Gyula
Kortyok a múlt kútjából

A történelmi filmek alkotói kiválasztanak egy szívükhöz közelálló kort, ahhoz színteret, s aztán arra törekszenek, hogy a kérdéses múlt legalább egy mozipillanatra életre keljen. A baj az, ha e kijelölt teret nem sikerül bejátszani… ha valahogy nem hiteles az egész. 
Miközben a kinti nagy mozivilág egét éppen tündérmesék és lidércek népesítik be, idehaza a közönségfilmek lassan elmerülnek a múlt kútjában. Érdekes, hogy amit onnan (eddig) felhoztak, az általában két sarokpont köré tömörült: egyfelől államilag szponzorált historizálás ünnepi szoborfilmekben, másrészt ifjúkorra emlékezés harsány iróniában elbeszélve. 

Részlet a Csocsó című filmből 

Bacsó Péter és Koltai Róbert új filmjei, a Hamvadó cigarettavég és a Csocsó a történelem viharában csetlő-botló kisember ismerős figuráját ragadják meg, aki a szörnyűségeket humorral kevert együgyűséggel, de mindig túléli. A svejkség időtlen szindrómája ez, mely korról-korra bejelentkezik. Kabos Gyula, Latabár Kálmán alakításainak is volt egy ilyen olvasata, majd jött a felejthetetlen Pelikán József és úgy járatta le az elnyomást, hogy közben észre se vette. 
Koltai filmje az ötvenes évek Sztálinvárosában, egy halmozottan deviáns torna- és orosztanár, Csocsó körül játszódik. Koltai nagyjából ugyanazt az - ott épp vállfaárus - fazont hozza, mint nevezetes első filmjében. Ám itt nem rá épülnek az egyébként halvány poénok, hanem az egész könyörtelen, mégis esetlen atmoszférára. Kérdés, hogy nem túl merész-e az ötvenes évekről utólag éppen úgy jópofáskodni, mintha a lazább hatvanasokról lenne szó. A kemény sztálinizmus alapélményeit talán csak erősen felülírva lehet így láttatni.
Mégis, míg e film legalább kísérlet a kor groteszkjének megragadására, a Hamvadó cigarettavégről nem derül ki, hogy igazából minek szánták: Karády-nosztalgiafilmnek, a kisemberi sors szatirikus drámájának, vagy valami egyéb volt a cél. G. Dénes György (Zsüti) szövegíró, költő, később munkaszolgálatos, cseppet Rejtőre emlékeztető figuráját játszva Rudolf Péter sajnos magára marad a filmben. Nincs igazán partnere a kor drámájának hitelesítéséhez, bár körülötte mozognak jelentékeny epizodisták. 
A Sacra Coronán túl és a Széchenyitől még innen úgy tűnik, egyelőre nem érvényesül afféle alkotói szándék, amely a múlt némely fontos epizódjának megfilmesítését nem komor nemzeti kultusz újraépítésének célzatával, hanem hiteles, nem ideológiafüggő, „emberközeli” módon tudja elképzelni. S ami fontosabb: azt képes meg is valósítani.