Vissza a tartalomjegyzékhez


Forma 1-es balszerencsék

Végképp befellegzett Alain Prost négyszeres világbajnok versenyistállójának, a Prost Grand Prix-nek (PGP), miután a versailles-i kereskedelmi bíróság elrendelte a több mint 30 millió euró adósságot felhalmozó PGP felszámolását. A PGP öt éve született, mint 100 százalékban (tulajdonos, alkalmazottak, mérnökök, versenyzők, szponzorok és beszállítók) francia csapat. Prost csapatát az akkor éppen csődben lévő, ugyancsak francia Ligier-istálló megvásárlásával hozta létre, amely indulását követően, folyamatosan egyre mélyebbre süllyedt. Olyannyira, hogy 2000-ben már egyetlen pontot sem tudott elérni. 

Alain Prost, sokak szerint magaválasztotta vezetőként szerette volna a francia Forma-1-et feltámasztani és bevezetni az „ígéret földjére”. „Én mindent Franciaországért csináltam. Nincs már egyetlen francia pilóta sem, ez totális csőd” - nyilatkozta a francia tévének az exvilágbajnok. Prost hazafias menetelésében egyedül maradt, és végül szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy a versenyistállók jövőjét a nemzeti érzelmek helyett a szigorú üzleti szempontok határozzák meg. Rene Arnoux, a volt Williams-pilóta szerint Prost talán nem volt igazán felkészült az embert próbáló menedzseri feladatokra. Véleménye szerint nagy különbség van a versenyzői és az üzletemberi élet között. 
A szponzorhiány úgy tűnik, hogy a többi istállót is fenyegeti, miután a legnagyobb, 350 millió dolláros éves támogatást nyújtó dohánycégek kivonulni szándékoznak. A Forma-1 napjait nemcsak a francia csapat csődje, hanem a Ferrari-pilóták balszerencséje is beárnyékolta a héten. Egy hónappal a Forma-1-es világbajnokság rajtja előtt a barcelonai tesztelésen először Michael Schumacher, majd csapattársa, a brazil Barrichello törte totálkárosra autóját, miután az időmérésen ők futották a leggyorsabb köröket. Mindkét autó nagy sebességgel sodródott ki a pályáról, azonban a pilóták szerencséjére, mindketten sértetlenül megúszták a balesetet. (káté)