Viszonylag új jelenség, hogy az Izraellel szemben igen kritikus európai sajtó hangvételét az utóbbi időben a német sajtó is kezdi átvenni.
Általános gyakorlat az olyan nagy német lapoknál, mint a Spiegel, a Tagesspiegel és a Süddeutsche Zeitung, hogy a cikkek már rögtön címükben állást foglalnak, elítélik az izraeli hadműveleteket: „Izraeli páncélosok Arafatra céloznak” (Spiegel), „Izrael szétrombolja, amit az Európai Unió fizetett” (Tagesspiegel) [a gázai repülőteret ugyanis jelentős összeggel támogatta az Unió], „Izrael felrobbantotta a Palesztina Hangja irodáit” (Süddeutsche Zeitung), „Ara-fat rádióadójának megtámadása beleillik Saron kultúrharcába” (Tagesspiegel). Még abban az esetben is Izraelt tüntetik fel a címben negatívan, ha a cikk fő témája épp a palesztin támadás. Az „Izraeliek palesztin városokat bombáznak” című Spiegel-írásban valójában a palesztinok haderai terrortámadásáról számolnak be. Ha az izraeli csapatok intéznek megtorló támadást, hosszan olvashatunk az általuk okozott károkról, s csak a cikk végén, mintegy említésképp értesülünk a palesztin terror legutóbbi eseményeiről.
Olykor mindössze a jelzők és határozók célzatos használata is elegendő a pártállás kifejezésére: „Néhány órával aztán, hogy egy palesztin tettes megtámadott egy ünnepi társaságot, az izraeli hadsereg nagyszabású megtorló akcióba kezdett.” (Spiegel) Vagyis egy tettes támadására az izraeli hadsereg válaszol, miközben a terrorakciót rejtő támadás szóval a megtorlást rímelteti, a családi ünnepség (Süddeutsche Zeitung), ünnepi társaság általános fogalmát használja a vallási eseményre, a bar micvára (nem mintha a pontos megnevezés segítene az áldozatokon), s a végén az sem derül ki a mondatból, hogy eme egyetlen támadás hány halálesetet és sebesültet követelt.
Mivel az izraeli támadásokat az „újból”, „teljesen megsemmisít”, „teljesen lerombol”, „fenyeget”, „nagy méretű” szavak kísérik, azt a hatást érik el, mintha kizárólag izraeliek mérnének megsemmisítő csapásokat a palesztinokra, míg azok csak a legritkább esetben válaszolnának egy-egy erőtlen akcióval. Támadásaik hangsúlyozottan válaszként jelennek meg a sajtóban, melyet mindig vezető tisztségben lévő emberek kijelentéseivel támasztanak alá. Január 15-én, amikor az Al-Aksza Mártírjai Brigádja megölt egy izraeli katonát, a Spiegel a következőképp hozta a hírt: „Az izraeliek az egyik katonájuk megölése miatt panaszkodnak…”, a cikkben később pedig Huszszein-el Sahnak, a Fatah mozgalom vezetőjének kijelentéseivel indokolják tettük jogosságát, míg ugyanabban a mondatban Raed Karmi izraeliek által történt likvidálásáról beszélnek.
Létezik a német nyelvben egy olyan elidegenítő szerkezet, amelynek használatával idézőjel nélkül is kifejezheti a szerző, hogy a kijelentés nem tőle származik, mi több, azzal szemben neki bizonyos fenntartásai is vannak. Kedvelt eszköze ez a szerzőknek, amikor izraeliek állításait közvetítik, még akkor is, ha más forrásból is ellenőrizhető tényekről van szó. Ezt a szerkezetet használta a Süddeutsche Zeitung, amikor a palesztin rádióadó lerombolásának okát így fogalmazták meg: „Tettüket azzal indokolták, hogy a palesztin szélsőségesek állítólag csapásokat terveztek.” Ugyancsak ezzel a szerkezettel élt a Spiegel is, amikor a bar micvát ünneplő izraeli családra mért terrortámadásról írt: „A palesztin tettes állítólag egy M-16-os gépfegyverrel lőtt…”.
Az izraeli csapatok által okozott károk hosszas ecsetelését követően gyakran idézik az Izraelt elítélő nemzetközi véleményeket is. A Tagesspiegel egyik cikkében egyébként nyilvánvalóan a német olvasók érzelmeire akart hatni, amikor cikkének a következő címet adta: „Az izraeliek szétrombolják azt, amiért az Európai Unió fizetett”. A legnyíltabban egyébként a berlini lap fejezi ki nemtetszését. A január 14-ei cikkben egyértelműen és kizárólag Izraelt hibáztatja a békefolyamat elhúzódása miatt, fölsorolja az elmúlt két hétben elkövetett támadásaikat, majd megjegyzi: Izrael egyetlen csapást sem hagy megtorlás nélkül. Egy másik cikkben a szerző már szinte perbe száll Izraellel, s a német újságírásban nem épp megszokott stílusban oktatja ki magát Saront (is): „Ariel Saronnak egyéni elképzelései vannak a békéről. Nem igazságos megegyezést, hanem diktatúrát akar. Ráadásul olyan erős, hogy bárki megkérdezhetné, ki tarthatja vissza attól, hogy terveit megvalósítsa? Jasszer Arafat biztosan nem.” Ezek után itt is megtalálhatjuk az izraeliek támadásainak listáját, majd jönnek a figyelmeztetések: „Minden csapással újabb darabot veszítenek szuverenitásukból, hát nem látja Izrael külügyminisztere, hogy minden megtorló támadással újabb igazságtalanságot követ el Izrael? Maga Saron akadályozza meg, hogy béke iránti vágya megvalósuljon.”
Egyedül a Frankfurter Rundschau cikkeiben akadtam olyan címekre, melyek kiegyensúlyozottan tájékoztattak mindkét fél támadásairól. Ezek jellegzetes, csak itt található kettős címek voltak: „A dzsihád újabb támadásokkal fenyeget - Az izraeli hadsereg tucatnyi házat rombolt le a gázai övezetben”. Meg kell azonban jegyezni, hogy a cikkek szinte kizárólag egyetlen szerzőtől, Inge Günthertől származnak.