Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN

Falra másztak a pókemberektől

Sanghaj legmagasabb felhőkarcolójának üzemeltetői megelégelték, hogy egyesek nem a lifteken, hanem az épület homlokzatán próbálnak feljutni a tetőre. Miután két hónappal ezelőtt egy engedéllyel nem rendelkező „pókember” húsz emelet megtétele után feladta a 421 méter magas Jin Mao torony megmászását, az épületre riasztó berendezéseket szereltek fel a vakmerő alpinisták távoltartására - jelentette a Shanghai Daily című lap. A világ harmadik legmagasabb épületének lábánál most kínai és angol nyelvű tábla áll, „Felmászni tilos!” felirattal. Ráadásul rövidesen plexiből készült fal, és megfigyelőrendszer védi majd a felhőkarcolót. Egy évvel ezelőtt egy férfi sikerrel megmászta a 88 emeletes épületet, de mivel nem volt erre engedélye, teljesítményéért hivatalos elismerés helyett 15 napi börtönt kapott. (Korridor)


Lesújtott a fáraó átka 

A fáraó átkáról sugdosnak az emberek az észak-olaszországi Torino városában: sokak szerint az egyiptomi uralkodók átka sújtotta azt a három fiatal lányt, akik elájultak az ókori múmiákat és a fáraó korabeli kincseit bemutató múzeumban. A lányokat a múlt héten kellett kórházba szállítani a torinói egyiptomi múzeumból, miután sírógörcsöt kaptak, illetve erőtlenül rogytak össze az ókori remekeket felvonultató kiállításon. A három lány közül az egyik rövid időre az eszméletét is elvesztette. A kivizsgálás során az orvosok nem találtak ésszerű magyarázatot a tizenegy éves kislány ájulására. A torinói múzeum egyiptomi gyűjteményének kurátora szerint minden bizonnyal létezik logikus magyarázat a lányok furcsa viselkedésére, mert nincs olyan ártó hatalom, amely öt perc alatt ki tudna készíteni valakit. Sokan azonban kételkednek ebben, és inkább a fáraó átkának tulajdonítják az ájulást és a heves sírógörcsöt. Tavaly márciusban is történt két hasonló eset a múzeumban: akkor tesztek sorozatát végezték el az intézményben, hogy bebizonyítsák nincs semmi káros és mérgező anyag az ókori műemlékeket és múmiákat körülvevő levegőben. A torinói múzeum világhírű gyűjteményében a festett szarkofágokon és faragott istenszobrokon kívül egy Kr. e. 1400-ból származó sírkamrát és egy kisméretű templomot is őriznek. (MTI)