Csereklyei Márta
Szegényebb szegények

A gazdagok és a szegények közötti szakadék jóval nagyobb, mint azt korábban valaha is gondoltuk volna - állítja Branko Milanovic közgazdász a Világbank részére készült, s a napokban nyilvánosságra hozott felmérésében. E szerint az 1988-tól 1993-ig tartó időszak során a vagyoni egyenlőtlenségek világszerte mintegy 5 százalékkal nőttek. 

Branko Milanovic szerint a gazdagok és a szegények közötti szakadék mélyülése a folyamat visszafordíthatatlanságával fenyeget. A középosztály világméretű hiánya következtében a gazdagok egyre gazdagabbakká, a szegények pedig egyre szegényebbekké válnak. A Föld lakosságának leggazdagabb egy százaléka - ami mintegy 50 millió háztartást és mintegy 24 ezer dolláros átlagjövedelmet jelent - többet keres, mint a jövedelemeloszlási lista alján elhelyezkedő háztartások hatvan százaléka, vagyis körülbelül 2,7 milliárd ember. Az emberiség 84 százaléka a megtermelt jövedelemnek csupán 16 százalékából részesedik. 
A leszakadás különösen két területen tapasztalható élesen: Kelet-Európában, illetve a volt Szovjetunió tagállamaiban, valamint Afrika déli részein, de ideszámíthatjuk még az indiai szubkontinenst is. 
Ez utóbbi két világrész egyébként a Föld összlakossága mintegy egyharmadának ad otthont, s ezen területek leszakadásának veszélyére már a Cambridge-i Egyetem közgazdaságtan professzorának, Partha Dasguptának egy korábbi tanulmánya is felhívta a figyelmet. Mivel azonban a világ leggazdagabb országai maguk is a recesszió szélén táncolnak, aligha valószínű, hogy a közeljövőben a szegényebb országok felzárkóztatását jelentős összegekkel támogató segélyterveket fogadnának el. 
A Világbank jelentése szerint a Kelet-Európát jellemző egyenlőtlenségek még a Földünk legfejlettebb gazdaságával rendelkezőkét - így például az Egyesült Államokét - is „lekörözik”. Kelet-Európában - legalábbis papíron - véget ért ugyan az évtizedes receszszió, s a szocializmus bukása óta első ízben mutat egyformán növekedést a blokkhoz tartozó országok mindegyike. A polarizálódás azonban Kelet-Európán belül is megmutatkozik: míg például Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Magyarország gazdasága lehetővé teszi, hogy az európai uniós csatlakozás feltételeinek teljesítésén fáradozzanak, a korábbi Szovjetunió számos tagállama a térséghez képest is lényegesen szegényebb és politikailag kiszámíthatatlanabb. A piacgazdasággá történő átalakulásnak számos vesztese is akadt. A kilencvenes évek elejéhez képest a GDP az évtized végére átlagosan mintegy kétharmadára csökkent - a volt Szovjetunió egyes tagállamaiban a 2000. évben a tíz évvel azelőtti érték alig egyharmada volt. 
A térség problémáinak okait kutatva a Világbank úgy véli: a gazdaság fejlődéséhez nem feltétlenül szükséges a politikai kontinuitás - ennél jóval fontosabb a demokrácia fenntartása. A kontinuitás ugyanis gyakran egy, a hatalmi bársonyszékeken jól megmelegedő hatalmi elit kialakulásához vezethet, aki a saját hatalma megtartása érdekében tett erőfeszítései során megfeledkezik a reformokról. További problémát jelent, hogy a legtöbb kelet-európai kormány figyelmének középpontjában a korábbi állami monopóliumokból átalakult nagyvállalatok állnak - ezek azonban aligha termelnek fontos makrogazdasági értékeket. A Világbank szerint helyettük inkább új vállalatok alapítására kellene összpontosítani.