Vissza a tartalomjegyzékhez


Ollókezű igazgató

Az Emberi Jogok Csoportja megbüntette azt az „ollóforgató” ciprusi iskolaigazgatót, aki megalázóan bánt tanulóival, amikor megkövetelte tőlük, hogy vágják le bozontos fürtjeiket. 


- Az ész a fontos tanár úr, nem a haj!

A vaskalapos igazgató ollókat osztott szét a fiúk között, majd közölte, hogy az év végi vizsgaidőszak közepén már nem akar sem tüskehajakat, sem indiánsörényeket látni. A diákok kénytelen-kelletlen engedelmeskedtek a felszólításnak, miután kiderült, hogy ha nem kezdik meg a nyiratkozást, a vizsgákat meg kell ismételniük. A szülők állítása szerint két fiút, aki kiállt igazáért, az igazgató saját kezűleg „fodrászolt” meg. Iliana Nicolaou ombudsman szerint ez az emberi méltóságot semmibe vevő, különösen megalázó tett volt. (Reuters)