Hetek - VI. évfolyam, 3. szám, 2002. január 18

A magyar mezõgazdaság jelenlegi katasztrofális állapota több mint egy évtizedes kitartó, közös „erõfeszítés” eredménye. A mezõgazdaság egyre mélyülõ válságának megoldása szinte kivétel nélkül az éppen hivatalban lévõ kormányzat aktuális politikai oltárán végezte.

A magyar mezõgazdaság problémái a nyolcvanas évek közepéig nyúlnak vissza. Az elsõ útlezárásokat a mai Mezõgazdasági Szövetkezõk és Termelõk Országos Szövetségének (MOSZ) elõdje, a Termelõszövetkezetek Országos Tanácsa (TOT) szervezte még 1988-ban. A rendszerváltás egy mélyülõ piaci válságban érte a mezõgazdaságot és hozott újabb, azóta akuttá vált problémákat.
A rendszerváltást követõen a piaci válság kiegészült tulajdoni és ebbõl származó legitimitási válsággal, valamint jelentõs tõkevesztéssel. Ehhez a kárpótlási törvény, valamint az 1992-ben az Antall-kormány által elindított és 2001-ben az Orbán-kormány által befejezett szövetkezeti átalakítás is jelentõsen hozzájárult.
A kárpótlási törvény által kibocsátott és fedezet nélküli kárpótlási jegyek tartós befektetési lehetõségét a korlátozás nélküli termõföldvásárlás jelentette. Bár az európai kultúra országaiban a termõföldvásárlás és -tulajdonlás szinte mindenütt törvényileg szakmai tudáshoz, mérethez, helyben lakáshoz stb. kötött, a hazai kárpótlás fõleg a városi lakosság számára biztosított földhöz jutási lehetõséget.
A kialakult, szétaprózódott földbirtokszerkezet a középkori üzemméreteket sem érte, éri el. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a földbérlőket sem a földtörvény, sem a hazai gazdaságban tapasztalható tisztességtelenség nem védte. További nehézséget jelentettek az 1992-ben elfogadott szövetkezeti törvények. Ezek a kárpótláshoz hasonlóan szétosztották a szövetkezetek vagyonát, és a külsőüzletrész-tulajdonos fogalmának megteremtésével bizonytalan tulajdonosi helyzetet teremtettek. Az Antall-kormány, bár szerette volna megszüntetni a szövetkezeteket, belátta, hogy működésük elengedhetetlen a mezőgazdaság számára, hiszen más tőkeerős tulajdonosi réteg nem állt rendelkezésre, és új tulajdonosok feltőkésítését az ország gazdasági állapota nem tette lehetővé. Erre még várni kellett.
A képet csak színesítette, hogy az idősebb korosztályhoz tartozó, nosztalgiáit kergető álmodozók lehetőséget kaptak ötleteik kipróbálásához. Ezekben az időkben tűnt fel először a kertmagyarország-elmélet, de hallhattunk kapálható biobúzáról és a felfutó vidéki munkanélküliség mezőgazdaságban történő levezetéséről.
A Horn-kabinet első éveiben passzívan kezelte az Antall-kormány által elindított folyamatokat. Bár érezhetően átlátta az agrárgazdaság piaci helyzetének folyamatos romlását, a klientúrájához tartozó szövetkezeti és állami gazdasági lobbi szakmailag nem tudta a problémát kezelni, érdekeit a lényegesen erősebb pénzügyi és ipari lobbival szemben nem tudta érvényesíteni. A szocialisták sem tudták elhárítani az Antall-kormány által elhelyezett tulajdoni csapdákat, és nem tették meg a szükséges modernizációs lépéseket sem. Csak a ciklus végén jutott némi hely a Horn-kabinetben a mezőgazdaság számára. A szükséges piaci és piactisztítási lépések helyett azonban a törvényalkotástól várták a megoldást.
Az Orbán-kormány igen nehéz helyzetben vette át a vezetést. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a kormány a mezőgazdaság tekintetében nem ismerte el egyetemleges felelősségét, minden kérdést, amiben az agrár vagy mezőgazdaság szó szerepelt a kisgazdapárt szakértőihez továbbított. Első lépésként, látszólag igen helyesen, összekapcsolta a vidékfejlesztést és a mezőgazdaságot, azonban ezzel két súlyos hibát is elkövetett. Tovább tágította a szakadékot a mezőgazdaság és a vidék, valamint a gazdaság és az ország többi része között, másrészt szakmailag a maga számára is átláthatatlanná tette a vidék helyzetét. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) helyzete kívülről a laikusok számára irigylésre méltó volt. Ám az FVM-et körülvevő politikai fal szinte lehetetlenné tette a többi minisztériummal történő együttműködést és így sikerek elérését. Az elemzők által már 1998-ban előre jelzett politikai célok, a kisgazdapárt bedarálása és a kétpártrendszer megvalósítása érdekében a Fidesz a vidéki lakosság bőrére vállalta a kockázatot, amely a mezőgazdaság válságainak további mélyülését és a vidéki élet teljes ellehetetlenülését jelentette.
Az Orbán-kormány az első időben politikailag mindenben támogatta az FVM-et irányító Torgyán Józsefet és a szakmai irányítást kezében tartó Szabadi Bélát. A médiában átjött üzenetek lényege szerint az FVM minden támogatást megkapott a kérdések megoldásához. A csapda lényege az volt, hogy sem Torgyán, sem Szabadi nem állhatott fel, és nem mondhatta el a tényleges helyzetet.
A piaci zavarok megoldhatatlannak tűnő sorozatából, szakmai alkalmatlanság és gazdaságpolitikai kompetenciák hiányában a Torgyán- vezette FVM pótcselekvések sorozatába kezdett. Ismét feltűntek a piaci helyzettől meszsze elrugaszkodott, saját illúzióikat kergető ötlettulajdonosok. Volt cseresznyeexport és biodízelprogram, volt diófaültetési program, erdősítés, halastóország, saját tengeri kikötő és hozzá vezető vasútvonalépítés és sorolhatnánk, hiszen ezek csak a nyilvánosságot kapott ötletek.
Torgyán doktor távozásával a sokáig lebegtetett miniszteri poszton és az FVM vezetésében Fideszhez közelálló vagy Fidesz-szakértők kaptak megbízásokat. Elkezdődött az Antall-kormány által elkezdett és félbehagyott átalakítás második üteme. A parlament rohamléptekben fogadta el a szövetkezeti üzletrészről szóló, most már alkotmányos megoldást, amit jórészt már végre is hajtottak. Az állam az adófizetők pénzén kivásárolta az üzletrész-tulajdont, vagyis részben államosították a szövetkezeteket. Elfogadták a földtörvényt, amivel két legyet is ütöttek egy csapásra. Bevezették a családi gazdaságok kategóriáját, valamint a Nemzeti Földalap elővásárlási és előbérleti jogának segítségével állami ellenőrzés alá vonták a földpiacot. Végül a már jól ismert pozitív diszkrimináció útján meghirdették a családi gazdaságok feltőkésítését.
Míg a kormány által a mezőgazdaságban létrehozott focicsapatok, a nagyüzemek és a családi gazdaságok és képviselőik egymással csatáznak, a mezőgazdasági termelés értéke elérte a 1990-es érték 60 százalékát. A búza hektáronkénti hozama például a nyolcvanas években még a nyugat-európaival azonos szinten volt, ma már az uniós átlag felét éri csak el.
A szarvasmarha-állomány tíz év alatt a felére csökkent, s 2000 végén sertésből is csak feleannyit tartottak, mint egy évtizeddel ezelőtt. A baromfiágazatot kivéve az állattenyésztés teljesítménye 1996-tól folyamatosan zsugorodik. Tekintettel a modernizációs kihívásokra ugyancsak aggasztó, hogy a termelői beruházások volumene 2000-ben mindössze 40 százaléka volt a tíz évvel ezelőttinek, s tíz év alatt a mezőgazdaságban foglalkoztatottak háromnegyede, közel 700 ezer fő veszítette el munkahelyét.
A KSH 2000. évi Általános Mezőgazdasági Összeírása szerint Magyarországon jelenleg 960 ezerre tehető a gazdaság méretét elérő falusi háztartások száma. Ebből 607 ezer egy hektárnál kisebb birtokkal rendelkezett, míg 10 hektárnál nagyobbal mindössze 51 ezer.
Az Agrárgazdasági Tanács által a 2000-es év folyamatait értékelő dokumentumban olvasható, hogy az agrártermelés visszaesése alapvetően nem a kereslet hiányára vezethető vissza, hanem az értékesítési folyamatban elszenvedett veszteségekre. Tehát amíg az ország vezetői a politikai hatalmuk biztosítása érdekében tulajdonosi és lobbiérdekek mentén osztják fel a mezőgazdaságot, addig a piac határozottan negatívan értékeli ezeket a folyamatokat, amelynek következményeként vészesen lecsökkennek a vidéki polgárok túlélési esélyei.
A kérdés most már az, hogy a következő kormányprogram, valamint az egyes táborokat képviselő lobbiszervezetek vezetői a mezőgazdaságot a jövőben is tulajdonjogi kategóriaként kívánják-e kezelni, avagy készek a gazdasági szakemberek kezébe átengedni a kezdeményezést, és végre a piacgazdaság trendjei, a szabadpiac és az egyenlő esélyek elvének mentén születhetnek a döntések.

Államilag támogatott családok

A tavaly elfogadott földtörvényben került sor a családi gazdaság fogalmának meghatározására. A meghatározás alapján a családi gazdaság legfeljebb 300 hektáron gazdálkodhat, és a család egy tagjának főfoglalkozásúként kell a gazdaságban dolgoznia. A családi gazdaságok létrejöttének további feltétele, hogy a gazdálkodónak középfokú mezőgazdasági végzettsége legyen vagy legalább három éve dolgozzon őstermelőként, három éve a településen lakjon és legyen őstermelői vagy vállalkozói igazolványa. Az előírt feltételek megléte esetén a megyei Földművelésügyi Minisztérium hivatala regisztrálja a gazdaságot, amely ezzel jogosulttá válik a külön támogatások igénybevételére.
A családi gazdaságok elővásárlási és előbérlési jogokat kaptak a földvásárlásban, továbbá több, csak a családi gazdaságoknak szóló támogatást is igénybe vehetnek.
A külön támogatásokat szabályozó kormányrendelet alapján a családi gazdaságok földvásárláshoz, 100 hektárig saját erő nélkül (!) kamatmentes hitelt vehetnek igénybe. Az így fölvehető kölcsön 1 milliótól 300 millió forintig terjedhet, a futamidő minimum tíz, de legfeljebb húsz év lehet, egy év tőketörlesztési türelmi idővel. Ha 100 hektárnál több földet vásárol valaki, akkor a 100 hektár feletti területre fölvett hitel kamatának felét az állam átvállalja.
Ezen túlmenően tizenöt éves futamidővel további hitel vehető fel tanya vásárlására, telephely kialakítására, gépvásárláshoz, ültetvénytelepítéshez stb. Ez esetben a hitel felvételéhez a családi gazdaságnak huszonöt százalék saját erővel kell rendelkeznie, amihez ötvenszázalékos kamattámogatást kap. A hitelhez állami kezességvállalás is jár, a megvett tanya, telephely stb. megvásárlásához szükséges hitel összegének hatvan százalékáig. A többlettámogatások forrását a Széchenyi Tervből csoportosították át.