Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN

Nugátóriás Katalóniából

Tíz cukrász négy napon át kutyulta a több tonna mandulából, csokoládéból és cukorból álló masszát - így jött létre a világ leghatalmasabb nugátszelete. A nugát, avagy a „turron” hagyományos spanyol karácsonyi édesség. A katalóniai Port Aventura vidámparkban tekinthető meg ez a több mint 900 centiméteres nugát tábla, amelyből akár százezer ember is csemegézhet. Az egyik felét a vidámpark éttermének vendégei fogyasztják el, a másik felét pedig a közeli Reus városka lakóinak adják - mondták a szervezők. (Reuters)


Önkéntesek kerestetnek Angliában

Angliában, a TimeBank felmérést végeztetett ez év november 30-a és december 2-a között azzal kapcsolatban, hogy az emberek hogyan élik át a karácsonyi ünnepeket. A telefonon megkérdezett 514 -kizárólag 16 éven felüli- személy véleménye alapján megállapítható, hogy nagyon sokan magányosnak érzik magukat karácsonykor. Különösen a nőkre jellemző, hogy ebben az időszakban sokkal inkább szenvednek az egyedülléttől. Az is kiderült a válaszokból, hogy az emberek könnyebben osztják meg gondjaikat idegenekkel, mint rokonaikkal vagy barátaikkal. A TimeBank éppen ezért azt tűzte ki célul, hogy karitatív szervezeteknek kétezer önkéntest beszervez telefonos lelkisegély-szolgálatba. Simon Armson, a Szamaritánusok vezetője szerint az embereket a hétköznapi stressz és a megértés hiánya elszigeteli egymástól, ezért sokan- különösen az ünnepek alatt- depressziósak lesznek. Armson úr így summázta az akciót: „Ha valaki beáll önkéntesnek, és másoknak segít - ez a legjobb ajándék, amit karácsonyra adhat.” (Ananova)


Sok műhó semmiért

Anglia havat exportál. Hiába, kereskedő nemzet volt mindig. Így karácsony táján több mint ötezer tonna 130 különböző fajta havat szállítottak el a világ minden pontjára, beleértve Venezuelát és még a Szibériai nightclubokat is, ahol ebből a cikkből - gondolhatnánk - nincsen hiány. Mielőtt elkezdenénk gondolkozni milyen speciális hűtőkonténerekben kerül elhelyezésre ez az idénycikk, fedjük fel a titkot: műhóról van szó… Természetesen a film- és a reklámipar a legnagyobb felvevőpiaca a műhónak. Az egyik gloucestershire-i hókereskedő cég a „Hó Business” szállította a Harry Potter, a Gladiátor és a Bridget Jones naplója című filmek számára a havat. Egyébként az ünnepek másik sláger exportcikke az alkoholmentes karácsonyi puding, különösen a „száraz” arab országokban… (Reuters)