Vissza a tartalomjegyzékhez


Receptkönyv kutyáknak

Kezdetben volt a velőscsont… Ma már persze egy valamirevaló öleb ilyesmire rá sem néz, legalábbis natúr formában, hiszen kutyáéknál is hódít az ínyenckonyha: egy francia mesterszakácsnő könyvet jelentetett meg, telis-tele ebeknek szánt finomságok receptjeivel. Az étkek többsége gazdinak és kedvencének egyaránt szól, hiszen a hozzávalók többsége „két kutyára és két gazdira” való. Ilyen például a velőscsont kaviárral, melyből az előbbit (szerencsére) a kutyus, az utóbbit pedig a gazdi fogyaszthatja el, némi pezsgő kíséretében. 

A kizárólag négylábúaknak szóló ajánlatok között szerepel a húslevesből készített husky-fagylalt, amely forró nyári napokon kiválóan hűsíti a nyelvét lógató ebeket. A tejszínhabot ezúttal megspórolhatjuk a gazdi málnafagyijára. Szerepelnek igazi különlegességek is a könyvben, mint például a távol-keleti konyha finomságai, vagy a féregűző zellerleves szegfűszeggel, amely egy időre kedvencünket is meszszire űzheti, ha kényes kutyabendője nem veszi be a jó falatokat. 
A recepteknek természetesen először a gazdikra kell jó hatást tenni, hiszen a szerző is a piacról él. Ezért aztán számos hangzatos ételnév szerepel a könyvben, jótanácsok kíséretében, melyek felvilágosítják a lelkes ebtartót, mit nem ajánlott megosztani étkeinkből a kutyánkkal (az meg csak ízlés kérdése, melyik kutyaeledelt ne kóstolja meg a gazdi). Két főzés közötti szórakozásul pedig anekdoták sokasága szolgál időtöltésül mindazoknak, akiknek a kutyaparfümök és ékköves nyakörvek világában már csak e könyv hiányzott a teljes élethez. A piaci hiányt betöltő kiadványról a négylábúak egyelőre nem nyilatkoztak. (MTI)