Vissza a tartalomjegyzékhez


Diákok a durva filmek ellen

Az elmúlt időben Malajziában kampányt indítottak, hogy „hidegvízzel nyakon öntsék” a hindu filmek sugárzását. Egy másik lelkes csoport pedig megpróbálja letiltani a televízió műsorairól a pankrációk közvetítését. 

A nemzeti Bernama nevű hírügynökség jelentése szerint a fiatal nemzedék egy csoportja határozottan azon a véleményen van, hogy ezek a show-műsorok hozzájárulnak országuk fiataljainak erkölcsi hanyatlásához. Syed Anuar Syed Mohamad, a Maláj-félszigeti Diákszövetség főtitkára véleménye szerint: „A hindu filmekhez hasonlóan a pankráció is tud befolyást gyakorolni nemzetünk polgáraira az ilyenfajta sportot kísérő erőszak, brutalitás által.” Elmondta azt is, hogy a szövetség fel fogja kérni a kormányt a pankrációk televízióban való közvetítésének betiltására. Ezek a műsorok ugyanolyan népszerűségnek örvendenek, mint a hollywoodi filmek, amelyek tele vannak erkölcstelen jelenetekkel, és amelyeket minden boltban és étteremben láthatnak az emberek. Az iszlám vezetők februárban már felszólították a televíziós csatornákat, hogy szüntessék be a hindu filmek sugárzását. (Reuters)