A hetek óta tartó emelkedés után megérkezett a korrekció az amerikai részvénypiacokon. Elsősorban a technológiai részvények zuhantak, a Nasdaq több mint 7 százalékot vesztett értékéből, miután a Sun Microsystems és az Alcatel is profitkilátásainak romlására figyelmeztetett. Európában is csökkenő árfolyamok jellemezték a kereskedést, negyedéves eredményének bejelentése után nagyot esett a Vodafone, de nem remekeltek a hagyományos iparágak részvényei sem. A BUX a nemzetközi trenddel szemben közel két százalékkal erősödni tudott, igaz, tette ezt siralmasan gyenge forgalom mellett. Pozitívumként könyvelhető el, hogy hosszas küzdelem után a 7000 pontos lélektani határ felett, 7104 ponton zárta a hetet az index.
A hét sztorija a részvénypiacon a Mol vételi ajánlata a TVK részvényeire. Az olajtársaság a dolgozói részvények kivételével valamennyi nem Mol-tulajdonban lévő papírra ajánlatot tett 4184 forintos áron, amelyet a befektetők a 2001. június 14-től július 13-áig tartó időszakban fogadhatnak el. A TVK kezdetben erős áreséssel reagált a hírre, a csütörtöki zárásig azonban 4350 forintig erősödött. A tranzakció lebonyolítója a Concorde Értékpapír Rt. A hét nyertese a 11,5 százalékkal erősödő, „halottaiból feltámadó” Pick lett. A Morgan Stanley indexének megváltoztatása miatt jelentős külföldi vételi érdeklődés mutatkozott a Richter (+4,4%) és az OTP (+3,25%) papírjai iránt, míg a Matáv és a Mol eladási nyomás alá kerültek. Előbbi 2,5 százalékkal gyengült, a Mol 1,6 százalékkal az eladók ellenére emelkedni tudott, talán az Erste vételi ajánlása miatt. A technológiai papírok itthon is megszenvedték a szektor gyengélkedését, a Graphisoft közel 7, a Synergon több mint 3 százalékkal lett olcsóbb. Egyesülést tervez az Észak-dunántúli és a Dél-alföldi Gázszolgáltató. A Mol 25 százalékot meghaladó részesedéssel rendelkezik mindkét társaságban, adott esetben tehát meg is vétózhatja az egyesülést.