Kokó megvédheti címét
Kovács István, a Boksz Világszervezet (WBO) pehelysúlyú világbajnoka június 16-án a Kisstadionban védheti meg címét az argentin Julio Pablo Chacon ellen - jelentette be klubja, az Universum Box Promotion csütörtöki sajtótájékoztatóján. Mivel a magyar ökölvívó január 27-én - Naseem Hamed visszalépése miatt - „üres” címért vívott mérkőzés után ülhetett a trónra, a szabályok értelmében fél éven belül ringbe kell szállnia következő kihívója ellen. „Április elején kezdtem meg az edzéseket, s az erősítést hamarosan követi a szakmai felkészülés. Örülök, hogy hazai környezetben találkozom Chaconnal, aki jó fizikai adottságokkal rendelkezik, de nálam kevésbé technikás” - mondta Kokó, aki húsz profi összecsapásán még nem szenvedett vereséget. A júniusi gálán szerepel Kovács István klubtársa, a félnehézsúlyú Erdei Zsolt is, aki ötödik hivatásos mérkőzését vívja majd. (MTI)
Válogatás után merénylet
Nem értett egyet a válogatási elvekkel Ecuadorban egy labdarúgóklub vezetője, ezért bérgyilkosokat fogadott fel a szövetségi kapitány, a kolumbiai Hernan Dario Gomez elleni merényletre. Egy másodosztályú klub irányítója úgy gondolta, hogy az utánpótlás válogatottban helye lenne egyik játékosának, és amikor ez nem realizálódott, bérgyilkosokkal akarta lelövetni Gomezt, aki szerencsére nem szenvedett életveszélyes sérülést. A kapitányt éppen akkor érte a támadás, amikor elhagyta azt a szállodát, ahol a szövetség vezetőivel tárgyalt. A négy-öt lövés ugyan nem okozott életveszélyt, de az esés következtében az edző súlyos fejsérülést szenvedett. Gomez akkor vette át az utánpótlás legjobbjainak dirigálását is, amikor elődje, Hugo Gallego lemondott, mert halálos fenyegetést kapott, miután ő sem válogatta be ugyanazt a játékost, aki most megint a súlyos konfliktus kiváltója volt. (MTI)
A vég előtt… edzés, hajnali negyed négykor
Két fordulóval a Bundesliga befejezése előtt a kiesés elől menekülő csapatok szakvezetői mindent megtesznek, hogy felrázzák csapataikat, és ehhez néha kissé szokatlan módszereket alkalmaznak. Például Felix Magath, a VfB Stuttgart - itt szerepel Lisztes Krisztián - vezetőedzője a Borussia Dortmund elleni idegenbeli gól nélküli döntetlen után hajnali negyed négykor tartott edzést a csapatának. „Fizikailag és idegileg is nagyon megviselte a játékosokat a dortmundi meccs, ezért gondoltam, hogy nem árt felfrissíteni őket. Ezért a találkozót követő négyórás buszozás után mozogtunk egy keveset” - mondta indoklásként a szakvezető. Az FC Energie Cottbus - Mátyus, Sebők és Miriuta csapata - futballistái edzés helyett golfozni mentek. „Ezek a közös programok erősítik a csapategységet, amire most óriási szükségünk lesz a hátralévő két mérkőzésünkön” - mondta Eduard Geyer, a cottbusiak mentségére. (HETEK-MTI)