Vagyim Arisztov
A legidősebb sakknagymester

A maga módján meglehetősen mulatságos volt ez a kergetőzés. Elől egy 15 éves, a fájó lábára sántító srác futott, mögötte pedig szitkozódva és botjával fenyegetőzve egy idősebb mozgássérült. Helyszín: az 1920-as évek Budapestje, szereplők: két budapesti munkanélküli, akik nem munkahely vagy egy falat kenyér, hanem a sakk miatt vesztek össze. Néhány hete az idősebbik még alig-alig bírta rábeszélni a srácot, hogy tanuljon meg sakkozni, most pedig ez a taknyos, aki nemrég még mit sem értett a sakktáblán mozgó bábukhoz, legyőzte tanítóját. De még hogy! A megszégyenült tanító így hát fiatal ellenfele után eredt, hogy jól ellássa a baját. A jelenetet figyelők közül akkor még senki sem sejthette, hogy az ifjú, akit Lilienthal Andornak hívtak, nem csak a feldühödött társa elől szaladt, akivel a munkanélküliek nehéz sorsa kötötte össze. A saját hírneve és dicsősége elé is tartott, afelé a sors felé, melyben a sakk kapta az egyik legnagyobb szerepet.

Lilienthal Andor. Feketén-fehéren Fotó: V. A. 

„Büszke vagyok az Önnel való barátságra, optimizmust és életszeretetet tanultam Öntől” - olvasta Ambrus Zoltán, a Magyar Sakkszövetség főtitkára Vlagyimir Kramnyik világbajnok üdvözlő táviratának szövegét.
„Üdvözlöm Önt, a kiváló sakkjátékost és igazi szív embert” - írta Anatolij Karpov, a tizenkettedik világbajnok.
„Örömmel emlékezem meg sakkelemzéseinkről…” - így egy másik világbajnok, Vaszilij Szmiszlov.
A terem zsúfolásig tele volt. Köztük a Magyar Sakkszövetség volt elnöke, és Lilienthal személyes jó barátja, Osváth András, a Sakkélet magazin főszerkesztője, dr. Polgár László, a három világhírű sakkozó lány apja és tanítója, Alekszander Nyikityin, Garri Kaszparov világbajnok edzője. Május 7-én azért gyűltek össze a Kárpátia Étterembe, hogy Lilienthal nagymester 90. születésnapját ünnepeljék. 
Az ünnepelt oroszul válaszolt a köszöntésekre.
„Magyar vagyok, de orosz is. Két hazám van. Nagyon szeretem Oroszországot és Magyar-országot is, és állandóan ide-oda utazgatom” - mondta meghatottan.
Lilienthal Andor Moszkvában született. Szülei magyar hívő zsidók, édesanyja énekesnő, apja pedig elektroműszerész, és a maga idejében meglehetősen ismert autóversenyző volt. Mikor Andor kétéves lett, az anya vele és kislányával Budapestre utazott, hogy onnan Moszkvába vigye nagyobbik fiát. Az Oroszországba való visszatérést azonban meggátolta az első világháború, melyben az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország ellenfelekként kerültek szembe egymással. András 15 évesen letette a szabász vizsgát, és ez idő tájt tanulta meg a sakkozást is. Minden ismert sakkos már jóval előbb megismerte a játék rejtelmeit, mint Lilienthal. Úgy tűnt, semmi esélye nincs jelentős sikerek elérésére a sakk világában, azonban nem így lett. Ehhez viszont fel kellett adnia minden addigi tervét, és professzionális sakkjátékossá kellett válnia, egynek azok közül, akik kizárólag a sakkal keresték kenyerüket. A fő bevétel nem komoly turnékon, hanem európai kávéházakban pénzért való játszmákból származott. Azonban így is nehéz volt a megélhetés.
Az egyik jellegzetes eset Párizs hírneves sakk-kávézójában a Resance-ban történt. Lilienthal felajánlotta az egyik sakktáblánál unatkozó férfinak, hogy játsszanak egyet. Az beleegyezett, de csak pénzre. Lilienthal így emlékezik vissza a jelenetre egyik könyvében.
„Elkezdtük a játékot. A férfi, ha emlékezetem nem csal, a nyolc menetből egyet sem nyert meg. Nagyon örültem: végre valahára összejönni látszik az első sakk-keresményem. Ellenfelem azonban mély hallgatásba burkolózott.
- Azt hiszem, nekem mintha járna valami… - szólítottam meg félénken.
- Fiatalember, én vagyok ennek a kávéháznak a mestere. Amikor győzök, nekem fizetnek, amikor viszont vesztek, akkor én; mostanáig még nem volt olyan eset, hogy fizetnem kellett volna!”
Lilienthal veleszületett tehetségének és állhatatosságának köszönhetően végül is kivívta a maga irányában az elismerést és értékelést, nemcsak a fent említett „kávéházi mestertől”, hanem más sakkjátékosoktól is. A harmincas években olyan hírneves világbajnokokkal barátkozott, mint Alexander Aljehin és Raoul Hosé Capablanca. Előbbi Párizsban viselte gondját, sőt finanszírozta Lilienthal részvételét az egyik versenyen. Mellesleg nem hiába - ifjú védence első lett. Capablancával együtt Andor, ahogy mondani szokás, udvarolni járt Moszkva egyik éttermébe. 1935-ben aztán ez azzal végződött, hogy a két jóképű sakkozó nem kapott helyezést a soron következő versenyeken, azonban mindketten orosz feleségre tettek szert. Lilienthal ennek következtében Oroszországban maradt, és felvette az orosz állampolgárságot. Persze az orosz kapcsolatok már régebbre nyúltak: Párizsban is több orosszal barátkozott, és a híres sakk-kávézóba is egy orosz festő, Viktor Bart vezette be. Andor első igazi tanítójának is egy orosz sakkjátékost, Szavelij Tartakovert tartja. Gyakran játszottak „vakon” (tábla nélkül), ami mindig nagy sikert aratott a nézők körében. A vakjáték ugyanúgy, mint a szimultán játék Andor kedvencei voltak a harmincas években.
Ami a győzelmeket illeti, Lilienthal 1933-ban első helyezést ért el az Újpesten megrendezett nemzetközi versenyen. Nem sokkal azelőtt Csehszlovákiában kétszer nyert, 1934-ben pedig a második és harmadik helyen osztozott Aljehinnel, az angliai Gastingsban megrendezett karácsonyi sakk-kongreszszuson. Éppen egy évre rá legyőzte Capablancát, aminek köszönhetően meghívást kapott a II. moszkvai nemzetközi versenyre is. A magyar sakkjátékos életének egyik legszerencsésebb győzelmének ezt tartja, már csak azért is, mert Moszkvában találta meg Jevgenyiját, azt a hölgyet, akit feleségül vett, és 50 éven át élt vele. Lilienthal jelenlegi felesége, Olga szintén orosz. Andor hosszú élettapasztalatára hivatkozva bizonygatja, hogy az orosz nők a legjobb feleségek.
Az Oroszországba való költözés másik pozitív oldala az volt, hogy közvetlenül is megismerkedhetett az orosz és szovjet sakkiskolával és annak képviselőivel. Némelyek szerint az akkori Szovjetunió valóságos „sakkeldorádó” volt. A sakkjáték és a sakk mesterei rendkívüli népszerűségnek örvendtek. 
1940-ben Lilienthal Andor Moszkva bajnoka, majd még ugyanabban az évben Szovjetunió bajnoka is lett; az ő kategóriájában ez volt a legnagyobb eredmény. 
A harmincas években olyan győzelmek fűződnek nevéhez, melyek a magyar sporttörténelmet gyarapítják. 1936-ban a varsói sakkolimpián Lilienthal Magyarország színeiben egyetlen mérkőzést sem vesztett, egy évvel később pedig a stockholmi versenyen az ő nevéhez fűződött a magyar győzelmek mintegy hetven százaléka, melynek eredményeképpen a magyar válogatott az olimpia ezüstérmese lett. Ebben az évben egyébként a magyar kormány havi juttatás megszavazásával értékelte ezt a sikerét. Az ötvenes évektől kezdve a nagymester egyre kevesebb versenyen vett részt. Inkább az elméleti és a tréneri munka kötötte le, ezenkívül nagyban hozzájárult a sakk népszerűsítéséhez előadásokkal és szimultán játékokkal. Mind a mai napig ragyogó játékelemzéseket és játszmakommentárokat publikál szaklapokban. 1999 novemberében a Nemzetközi Sakkszövetség felvette Lilienthal Andor nevét az „Aranykönyvbe”.