Betiltaná a karácsonyt
Elvesztette perét az az ügyvéd, aki be akarta tiltatni a karácsonyi ünnepnapot az Egyesült Államokban. A 49 éves Rick Ganulin szerint a nem keresztényekkel szemben nagyfokú igazságtalanság, hogy december 25-e hivatalos ünnepnap. Ganulin azt azonban nem ellenzi, hogy a keresztények megünnepeljék a karácsonyt. Az ügyvéd két évvel ezelőtt indította el perét. Jogi érvelése szerint az, hogy a karácsony hivatalos ünnepnap, sérti az állam és az egyház alkotmányos szétválasztását. Pere és nézete miatt több névtelen fenyegető levelet kapott - jelentette a Reuters. A bíróság elvetette Ganulin érvelését, s ezt azzal indokolta, hogy igazságtalan lenne megfosztani az embereket egy ünnepnaptól. Ganulin azt a jóindulatú tanácsot kapta a bírónőtől, hogy december 25-én csináljon, amit akar, és ne törődjön azzal, hogy milyen alkalomból élvezheti egy munkaszüneti nap áldásait. (MTI)
A legjobb Japánban

A japán miniszterelnökségért folyó küzdelemben az egyik jelölt olyan megjegyzéseket tett, melyek miatt antiszemitizmussal vádolhatják. Szerinte ugyanis Japánnak célul kellene tűznie, hogy olyan országgá váljon, ahol „a gazdag zsidók” szívesen élnének. „Lehet, hogy ez önkényes és elfogult megállapításnak hangzik, de szerintem az a legjobb ország, ahol kedvük van a gazdag zsidóknak élni” - nyilatkozta Taro Aso gazdasági miniszter, egyike a jelenleg hatalmon lévő Liberáldemokrata Párt négy elnökjelöltjének, és így egyben Japán jövőbeli lehetséges miniszterelnöke.
A politikus a Külföldi Tudósítók Klubjában tartott beszédében elmondta, hogy egy ilyen országban nem lenne faji megkülönböztetés, hanem jó közbiztonság, alacsony adók, és megfelelő nemzetbiztonság. Amikor rákérdeztek, hogy miért egy bizonyos csoportot emelt ki, a hatvanéves Aso azt nyilatkozta, hogy csak egy példát hozott fel, és nem akart diszkriminatív lenni. A japánok nem tudják megkülönböztetni a zsidókat az olaszoktól vagy spanyoloktól, ahogy a külföldiek sem tudnak a japánok, a vietnámiak, a kínaiak és dél-koreaiak között különbséget tenni.
Aso ezután azzal büszkélkedett, hogy Japán az egyik legbiztonságosabb ország a világon. „Nem valószínű, hogy egy nőt, aki egyedül sétál a Hibiya Parkban, Tokió központjában, késő este inzultus érné. De az már »csoda« lenne, ha egy nő a New York-i Central Parkban vagy a londoni Hide Parkban sétálna éjszaka egyedül, és nem érné zaklatás” - állította.
Aso, aki várhatóan megelőzi a többi jelöltet a választásokon, elit politikai vonalból származik: nagyapja, Shigeru Yoshida 1946 és 1954 között Japán miniszterelnöke volt. (Reuters)