Benke László
Baloldali széthúzás Itáliában

A közvélemény-kutatások eredményei szerint Silvio Berlusconi, a Szabadság Háza elnevezésű jobboldali pártszövetség jelöltje a május 13-ai olaszországi általános választások esélyese. Ideológiát szinte teljesen mellőző kampányában Berlusconi eredményes pragmatistának állította be magát, aki kimagasló üzleti sikereivel ezreknek teremtett munkahelyet, s ugyanezt szándékozik tenni országos szinten is. A szélsőjobboldali pártok támogatására is támaszkodó Berlusconi kampánya szerint a baloldal ereje csupán „a szavak, s nem a tettek”. A balközép pártok jelöltje, Francesco Rutelli, Róma volt polgármestere egy nyilatkozatában maga is elismerte, hogy az általa képviselt pártok drága árat fizethetnek a széthúzásokért: „Nekik egyetlen vezérük van, köztünk viszont túl sok a küzdelem.”

Silvio Berlusconi, a jobboldal közös jelöltje kampánygyűlésre igyekszik. Második felvonásra készül Fotó: Reuters

Berlusconi, aki fiatalon tengerjáró hajókon sanzonénekesként kereste kenyerét, majd vagyonkezelőként tőkét s médiamágnásként nevet szerzett magának, 1994 májusától hét hónapig volt miniszterelnök. Ez alkalommal az általa vezetett Szabadság Háza elnevezésű pártszövetség időtállóbb kormányerőnek ígérkezik. A jobboldal egyhangúlag adócsökkentést szorgalmaz, határozott intézkedéseket a bevándorlás mérséklésére és a törvények betartásának keménykezű számonkérését. A baloldali vezetésű EU-tagállamok szemében szálka lehet, hogy Berlusconit az egykor szeparatista Északi Ligát, s a 11 százalékos támogatottsággal a harmadik legerősebb pártnak számító posztfasiszta Nemzeti Szövetséget is szövetségesei között tudhatja. Ellenfelei Umberto Bossit, az Északi Liga vezérét az olasz Jörg Haidernek tartják, különösen a „bevándorlók kulturális poggyásza” elleni gyakori kifakadásai miatt. Bossi már nem szorgalmazza az északi tartományok elszakadását, a független „Padánia” létrejöttét, de - a koalíció más tagjaival együtt - továbbra is a decentralizáció elkötelezett híve. 
A központi kormányzás gyengítését a jobboldal elsősorban pénzügyi kérdésekben látja sürgetőnek: bár Giulio Tremonti, Berlusconi pénzügyminiszter-jelöltje mérsékeltebb társainál - nem ellenzi a közös európai pénznem, az euró készpénzként való bevezetését -, abban teljes egyetértés uralkodik, hogy az adózást illető döntéshozatalt a tartományi vezetés szintjére kell átruházni.

Francesco Rutelli, a balközép unió jelöltje. Temperamentumból nincs hiány Fotó: Reuters

A jelek szerint a félsziget lakóit nem zavarja, hogy a határokon túl milyen visszhangot váltott ki, hogy a leggazdagabb olasz ismét kormánypálcát ragadhat, a várható jobboldali fordulat az Európai Unió (EU) jelenleg balközép kormányok által irányított tíz tagállamában viszont aggodalomra adhat okot. Baloldali vezetők tisztában vannak azzal, hogy bár a miniszterelnök-váltások buszmenetrendeket megszégyenítő gyakorisággal érkeztek, Olaszország politikai orientáció tekintetében iránymutató volt az elmúlt évtized Európájában, így az 1996-os baloldali hatalomátvételt több EU-tagállam választói is követendő példának találták. Másrészről, amenynyiben az új olasz kormány a decentralizációt tartja legszorongatóbb teendőjének, az más országokban is felerősítheti a központi kormányzat gyengítését célul kitűző politikai erők követeléseit, amelyek az utóbbi években több európai országban is nagyobb érvényt szereztek, így Nagy-Britanniában Skócia és Wales nemzetgyűlésének létrejöttével, s Franciaországban, ahol - szakítva az eddigi mereven elutasító állásponttal - kísérletek történnek a korzikai követelések korlátozott elfogadására. 
Berlusconinak elsőként Gerhard Schröder német kancellár bírálataira kellett felelnie, amiért szövetséget vállalt a szélsőjobbal, de mások előtt is bizonyítania kell, hogy nem akarja elszigetelni Olaszországot. Sietett leszögezni: megválasztása nem hoz jelentős változásokat az olasz külpolitikában, elkötelezettje marad az európai integrációnak, és megtartja az Egyesült Államokkal meglévő gyümölcsöző kapcsolatot - mégsem tartja jó jelnek, hogy eddig nem akadt jelölt, aki elfogadta volna a terhesnek ígérkező külügyminiszteri tárcát. Berlusconi elsőként az Európai Bizottság egy olasz tagját, Mario Montit választotta a posztra, ám ő határozottan kijelentette, nem kér a megtiszteltetésből, s ugyanígy tett a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) korábbi elnöke, Renato Ruggiero is.
Az olasz demokrácia jellegzetességei a kis pártokra töredezett pártrendszer, s a főként ebből adódó gyakori vezetőcserék. Sokak szerint az országnak új választójogi törvényre lenne szüksége, hogy koalíciós kormányai kevésbé legyenek törékenyek, és ne válhassanak parlamenti számháborúkból adódó politikai zsarolás áldozatává. A korábban szilárdabb pártszerkezetet a korrupció ellen 1992-ben megindult Tiszta kezek mozgalom robbantotta szét: Antonio di Pietro bíró pártvezérek és politikusok tucatjait helyezte vád alá, a kereszténydemokrata és szocialista tömb romjain pedig kisebb utódpártok jöttek létre. Politikai pályafutása kezdetétől - az akkor még szocialista - Berlusconi is gyanúba keveredett, s több esetben állt adócsalás és korrupció vádjával bíróság előtt, jelenleg is több eljárás van ellene folyamatban, ennek ellenére májustól ő lehet az elmúlt évtized tizedik olasz kormányfője.