Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Új gazdasági tömbök alakulnak

Új jelenség, hogy a szabad kereskedelmi világ felbomlik - állítja a Newsweek egyik legújabb cikkében. Ha még nem is bomlott fel, de a hétvégén Québecben megrendezett össz-amerikai csúcstalálkozó mindenesetre efelé mutat. A nagyívű tervek szerint a közeljövőben egyetlen kereskedelmi tömbbé válnának az Alaszkától Tűzföldig terjedő amerikai országok, viszont a világ más tájain nem fogadják szívélyesen az ötletet. 

A bejelentést sem az európai, sem az ázsiai országok nem vették jó néven, sőt az amerikai törekvéseket illetően az „újkontinensen” sincsen teljes egység. Az amerikai országok közül többen is ellenzik a tervet, és leginkább azt kifogásolják, hogy a szabadkereskedelmi területnek két ellentétes oldala van: a tagok számára ugyan leomlanak a korlátok, de a külső országok számára viszont emelkednek. Attól is tartanak, hogy ha az amerikai országok szorosabb szövetséget építenének ki egymással, akkor várhatóan az európai és az ázsiai országok is szorosabb szövetségbe lépnének. Az Európai Unió gyakran dicsekszik azzal, hogy az övé a világ legnagyobb gazdasági tömbje, viszont ha megvalósul Bush elnök álma, akkor az amerikai tömb rukkol az élre a maga 800 milliós lakosságával és a 12-13 ezer milliárd dolláros teljesítményével. 
Kína, Dél-Korea és Japán aggodalmának adott hangot, mivel kimaradnak az említett gazdasági szövetségből. Egyes jóakarók azt tanácsolták Ázsiának, hogy ne állítson ellenblokkot az amerikai országok között már eddig is működő NAFTA-val szemben, hanem kérje meg, hogy őt is vegyék be a szövetségbe. A tanácsot azonban nem fogadták meg az ázsiai országok. Kína, Dél-Korea és Japán megbeszéléseket folytatnak a dél-ázsiai országokkal arról, hogyan is segítsenek magukon. Ebben a hónapban egy olyan döntés született, miszerint háromtrillió dollárnyi tartalékukat egy ázsiai pénzügyi alapba fektetik be. Bár ezt nyilvánosan nem vallják be, mégis ez az első gyakorlati lépés egy ázsiai gazdasági blokk kialakítása felé.
Az amerikai kereskedelmi tömb jövőbe mutató terve nem hozta lázba Amerika valamennyi államát. Brazília képviselője még a hónap elején kijelentette, hogy el fogja vetni az USA tervét, nem támogatja, hogy 2003-ra létrejöjjön az FTAA (egész Amerikát átfogó szabadkereskedelmi övezet).
Kétségtelen, hogy a latin-amerikai országok vonakodása a Washington által kezdeményezett blokkba való csatlakozástól Európa felé való nyitáshoz vezet. Talán nem véletlen, hogy a francia miniszterelnök például mostanában Brazíliában járt, többek között a gazdasági kapcsolatok erősítése miatt.
Mexikó jó példa arra, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár a gazdasági szövetségbe való csatlakozás. A NAFTA-hoz való csatlakozása óta exportja több mint háromszorosa lett a korábbinak, de az új helyzet ugyanakkor melegágyává is vált a gazdasági ügyeskedéseknek, csalásoknak. Példának okáért azokat a vállalatokat, amelyeknek az importja ugyanolyan értékű, mint az exportja, NAFTA-tarifa alapján bírálják el. Gyakran előfordult, hogy a vámosok üres dobozokat találtak, mivel fantom exportot folytatott a cég.
Mexikó a jövő előfutára, mivel az egyedüli olyan ország, amelynek gazdasági szerződése van az USA-val és az Európai Unióval is. Egy mexikói vállalkozó az ország haladásával kapcsolatos kérdésére a Newsweeknek azt válaszolta: „Az a kérdés, hogy a globalizáció jobb vagy rosszabb helyzetet hoz, lényegtelen, mert már régen itt van.”