Vissza a tartalomjegyzékhez

Acsai Anikó
Látványos emelkedés a börzéken

Alan Greenspan ismét meglepte a világot: szerdán idén immár második alkalommal döntött úgy, hogy két nyíltpiaci bizottsági ülés között váratlanul 0,5 százalékkal csökkent kamatot. Így az idén összesen 2 százalékkal csökkentek a kamatok a tengerentúlon. A hírre a részvénypiac hevesen reagált, rég nem látott emelkedés mutatkozott valamennyi index értékében, a hetet a Dow Jones 6, a Nasdaq 9,5 százalékos emelkedéssel zárta. A főbb európai indexek mérsékeltebb ütemben, 2,5-3,5 százalékkal zártak magasabban előző heti záróértéküknél. A BUX élénkülő forgalom mellett, 1,3 százalékkal emelkedve 6990 ponton zárta a hetet.

Az ünnepet megelőző péntek kiábrándítóan alacsony forgalma után a hét elején megélénkült a kereskedés a BÉT-en. Az emelkedésben élen jártak a technológiai papírok, a Graphisoft több mint 10, az Antenna Hungária 5,5, a Matáv 6,2 százalékkal erősödött. Szárnyalt a vegyipari szektor is: a TVK előző heti megugrása után további 4,5 százalékkal erősödött, a BorsodChem (BC) 7,35 százalékkal drágult, miután a Sibur bejelentette: lehívja vételi opcióját a CIB Banktól, és kész vételi ajánlatot tenni a cég részvényeire. A két céggel kapcsolatos hír, hogy a BorsodChem elnöke bejelentette: ha a közeljövőben nem sikerül megegyezni a TVK-val az etilénszállításról, a BC kénytelen lesz más beszállítókat keresni etilénszükséglete kielégítésére. A blue chipek közül gyengén szerepelt az OTP, 2 százalékos csökkenésével. A bank elsőbbségi részvényei törzsrészvényre cserélésének részletei: az elsőbbségi részvények tulajdonosainak részvényenként 5157 forint csereérték-különbözetet kell befizetniük. Ha nem kívánnak a cserével élni, a bank 9500 forintos áron vételi ajánlatot tesz a papírokra. Gyengült a Mol papírja is. A legnagyobb lengyel olajvállalat elnöke szerint szükségszerű a Mol-PKN-OMV-fúzió, enélkül ugyanis a nyugati olajcégek egyenként fogják felvásárolni a térség olajtársaságait. A Mol az integrációt saját vezető szerepe megőrzése mellett, a PKN elnöke egyesülés útján képzeli el.