Vissza a tartalomjegyzékhez

Papp Levente, Csaba Zsolt
Gödörben a PC- és a mobilpiac

Lehet, hogy most vége szakad az információtechnológiai (IT) cégek minden várakozást felülmúló szárnyalásának, de az már most biztos, hogy az utóbbi tíz év legnagyobb megtorpanásával kell szembenéznie az IT-szektornak. A visszaesés egyrészt azért fájó, mert ez a szektor adta az amerikai gazdasági növekedés fő húzóerejét, másrészt az érintett cégek ezrével kénytelenek elbocsátani alkalmazottaikat.


Laptopot tessék! Fotó: Reuters

Általánosan leszűrhető, hogy elsősorban a hardverpiacot érinti a piaci visszaesés, mivel az USA és Nyugat-Európa is telített lett az utóbbi tíz évben számítógépekkel és mobiltelefonokkal. Másrészt a világ más részein alacsony a fizetőképes kereslet, ami természetes akadálya az értékesítés növelésének. A fejlettebb gazdasági régiókban a marketingesek minden erőfeszítése ellenére is csak szűk rétegeknél sikerült elérni, hogy félévente cseréljék le mobiltelefonjaikat, vagy évente vegyenek új számítógépet. A processzorpiacon is komoly visszaesés van már az év eleje óta, amit a legnagyobb gyártóként ismert Intel érzett meg leginkább.
A Hewlett Packard számítógép- és nyomtatógyártó multinacionális óriás 3500 munkatársától vált meg az USA-ban, a Philips Electro-nics hétezer munkahelye megszüntetésére készül. A Philips amsterdami szóvivője, Ben Geerts szerint „világméretű a visszaesés a telekommunikáció és a személyi számítógépek piacán”. A hagyományos fotótechnológia visszaszorulását megsínylő Kodak annak ellenére, hogy 1997 óta 23 ezer alkalmazottját bocsátotta el, a következő hónapokban újabb 3500 munkahelyet kénytelen felszámolni. A Kodak bevételei csaknem a felére csökkentek, mivel nem volt képes 
a digitális technológiában olyan vetélytársakkal felvenni a versenyt, mint a Sony vagy a Hewlett Packard. A mobiltelefon-gyártók is komoly gondokkal küszködnek, az Ericsson már az év elején áthelyezte összes mobiltelefonjának gyártását a Fextronicshoz, a piacvezető Nokia még nem nyilatkozott hasonló lépésről, de az eladások visszaesése miatt előbb-utóbb kénytelen lesz az 
Ericssonhoz hasonlóan más, olcsóbban előállító cégekhez kihelyezni mobiltelefon-üzletágát. A Motorola, a világ második legnagyobb mobil-előállítója hétezer alkalmazott elbocsátásával válaszolt a drasztikus keresletcsökkenésre, tavaly december óta ez már 12 ezer állás megszüntetését jelenti a cégnél.
Magyarországon a Graphisoftnak, hazánk legnagyobb szoftvergyártójának tőzsdei mélyrepülése okozott nagy meglepetést, az 1982 óta sikeresen működő vállalat történetében az idei év első negyedében először lett veszteséges. A Graphisoft átmeneti kudarca valószínűleg saját marketingpolitikájuk hibájából fakad, ugyanis túl hamar hozták nyilvánosságra fő termékük, az ArchiCAD építészeti tervező programok új verziójának piacra dobását. Mivel a legújabb ArchiCAD-prog-ram csak májustól kapható, a hagyományos verzió értékesítése jelentősen visszaesett, ami komoly bevételkiesést okozott a Graphisoftnak.
Nem mindenki sínylette meg egyébként a visszaesést, az IBM az első negyedévben 15 százalékos növekedést ért el. A különlegességeket továbbra is kiválóan el lehet adni, nagy sláger a piacon a nem sugárzó LCD-monitor, és az eddigihez képest alacsonyabb áron kínált laptopok iránt is fellendülőben van a kereslet.