Ignácz Valéria
Ideges, ha nem dolgozhat
Az utóbbi évtizedekben egyre több ember számára a munka válik az élete középpontjává. Ennek hátterében a piacgazdasági körülmények diktálta kemény versenyfeltételek mellett gyakran más - pszichológiai - tényezők is fellelhetők. Bár a túlmunka nem azonos a munkamániával, a két jelenséget gyakran igen nehéz egymástól megkülönböztetni.
Magányos harcosként küzdveA munkamánia nem korunk terméke, a jelenség már jóval korábban is létezett: Gustave Flaubert 1852-ben jelentetett meg adatokat a kényszeres munkába temetkező emberekről. A hazai kutatók közül Ferenczi Sándor 1919-ben írott munkáját említhetjük, amelyben a vasárnapi neurózissal foglalkozott.
Lássuk csak, milyen tünetei vannak a munkamániás viselkedésnek! Először is a kényszeresen dolgozó személy számára a munka már nem jelent örömöt, hanem elkeseredetten küzd a tennivalókkal. Nem bízik kollégái teljesítményében, csak a saját maga által elvégzett munka a megfelelő. Továbbá, ha a munkavégzésben akadályozza valami a munkafüggő személyt, akkor elvonási tünetek jelentkeznek: nyugtalanság, izgatottság. Az idő előrehaladtával a munkamániás (work-aholics) személy egyre irreálisabb célkitűzéseket próbál megvalósítani, magányos harcosként küzdve a munkahelyén. Előbb-utóbb képtelenné válik az újításra, új küzdési módok kidolgozására. A munkaterhelés fokozatos növekedése szociális kapcsolatai beszűküléséhez vezet, beleértve közvetlen családi kapcsolatait is, és a szabadidejét sem tudja úgy kitölteni, ahogyan ő azt szeretné. Itt nemcsak arról van szó, hogy kevés a szabadideje, hanem a munkamániás embernek az adott szabadidő hasznos, értékes felhasználása sem sikerül. Az is igaz, hogy a mai változó és erős alkalmazkodást követelő világban nehéz meghatározni, hogy mi a túlmunka és a munkamánia közötti különbség.
Ami a legfontosabb: mit tehetünk akkor, ha önmagunkon észleljük ezeket a mániákus tüneteket?
Tudnunk kell, hogy az ember számára nem a munka az identitás elsődleges meghatározója. Ha gyermekkorunkban azt sulykolták belénk, hogy akkor vagyunk jó gyerekek, ha teljesítünk, teljesítünk és teljesítünk, akkor ezt próbáljuk meg néha elfelejteni! Persze ne a munkát vagy a túlmunkát, hanem a mániákus munkát, mert azért dolgozni tudni kell, sőt hosszabb ideig is tudni kell kimagasló minőségű munkát végezni; de ne évekig és ne állandóan.
A munkához való egészségesebb viszony úgy alakulhat ki bennünk, ha megfelelő egyensúlyt teremtünk a munka és a magánélet között, a teherbíró képességünk és a pihenésre szánt szabadidő között. Fontos különbséget tennünk az aktív munka és a munkával eltöltött idő között. Nemcsak az a megfelelően elvégzett munka, amit személyesen intézünk el, lássuk meg, hogy mások is tudnak olyan jó minőségű munkát végezni, mint mi, és ezekre az emberekre bátran rábízhatjuk a munkafolyamatot. Az igazi az lenne, ha az ember olyan tevékenységet végezhetne, ami örömforrássá válhatna számára. Elvárhatjuk egy munkától, hogy változatos legyen, vagy külső jutalmakat kapjunk érte, akár megfelelő módon megfizessék a munkát. Az is igaz, hogy mindehhez először meg kellene ismernünk saját magunkat. Mi az a foglalkozás, ami nekünk örömöt jelent, és ezt milyen fajta tevékenység keretén belül tudjuk piacra vinni? Hogyha csak a presztízsszakmák felé törekszünk, úgy a képességeinket kevésbé vesszük figyelembe. Akkor könnyen abba a hibába csúszhatunk, hogy belekényszerülünk olyan foglalatosságba, amivel nem tudunk teljes mértékben azonosulni. Szóval, próbáljunk meg néha egy kicsit lazítani, és enyhíteni az önmagunkkal szemben támasztott elvárásainkon!
(A cikk megírásában segítségemre voltak: Kiss István pszichológus, ELTE Pszichológiai Intézet Tanácsadó Központ és dr. Füredi János professzor, pszichológus)
Munkamániás amerikaiak
Amerikában átlag 12 órát dolgoznak naponta az emberek, a szabadságuk időtartama is két hét, ha egyáltalán igénybe veszik - írja a Financial Time. Ez ellentétben áll az európai, ázsiai kultúrával, ahol öt teljes hét áll a pihenni vágyók rendelkezésére. A munkamániának gazdasági okai is lehetnek, elég csak az elmúlt évtizedekben lezajlott technikai forradalomra gondolni. Az internetes üzletág berobbanásával nagy teret kaptak a rámenősebb cégvezetők, akik egyre több időt töltenek el számítógépeik, elektronikus leveleik előtt, és ugyanezt a hozzáállást várják el alkalmazottaiktól is. Igaz, hogy az amerikaiak munkahatékonysága a legmagasabb, de felmerül a kérdés: vajon az alkalmazottak kihozzák-e a maximumot magukból, ha 70 órát dolgoznak egy héten? A válasz: nem. A munkával kapcsolatos stressz és depresszió világszerte növekvő tendenciát mutat. Az amerikai munkások a teljesítőképességük határáig jutnak el, mert sokan abban a tévhitben élnek, hogy a karrierjük a túlórázás mértékétől függ. Pedig a mennyiség előbb-utóbb a minőség rovására mehet.
