Polovitzer Edina
Hegedűsök a háztetőn
A klezmer szó mindenekelőtt egy zenei stílusban kifejeződő mentalitást jelöl. Maga a kifejezés arámi eredetű, a jelentése pedig úgy is megfogalmazható: „az ember átlényegül énekké”. A sokakat talán fárasztó etimologizálás helyett az alábbiakban Jávori Ferenc (Fegya), a Budapest Klezmer Band vezetője beszél erről a sajátos zsidó zenei világról és ahhoz fűződő személyes viszonyáról.
A Budapest Klezmer Band tagjai. Fölül: Jávori Ferenc (zongora és ének); Kohán István (klarinét); Végh Balázs (dobok); Alul: Illényi Katica (hegedű, ének); Kiss Gábor (nagybőgő); Tamás Gábor (harsona, pozan, trombita); Nagy Anna (harmonika)- Számodra, klezmer zenész számára mit jelent a klezmer?
- Számomra már csak azért is nagyon fontos ez a zene, mert a jiddis kultúrához tartozik. A holokauszt majdnem megsemmisítette ezt a virágzó kultúrát, annak hagyományait, nyelvét, és többek között a klezmer zenét is. S hogy mégis fennmaradt, ezért a klezmer számomra egy kincs.
- Úgy hallottam, hogy te magad is kutatod ennek a kultúrának az eredetét, dallamvilágát.
- Igen, ez így van, csak hát késésben vagyok, mivel ezzel a zenével nagyon későn kezdtem el foglalkozni, hiszen klasszikusokon nevelkedtem, filharmonikusokkal játszottam. A valamikori Szovjetunióban a Lembergi Zeneakadémiára jártam, s az akkori lehetőségekhez képest mindent elkövettem, hogy megismerkedhessek a zsidó irodalommal, képzőművészettel, zenével. Nem sajnáltam sem időt, sem pénzt, sem energiát, elmentem Moszkvába, Kijevbe, Csernovicba. Ez utóbbi azért jutott eszembe, mert ott zsidó színház is működött a második világháború előtt - akárcsak Krakkóban, Bukarestben vagy Kijevben, ami jól mutatja, hogy ebben a térségben fantasztikusan mély hagyományai voltak a jiddis kultúrának. Ebben a városban élt egy elképesztő hangú sanzonénekesnő, akitől kaptam egy különleges jiddis dalgyűjteményt. Aztán óriási dolog volt az is, hogy a hetvenes években a Szovjetunióban olyanokkal tudtam találkozni, akik még élő zenészként ezt a stílust képviselték.
- Az akkori politikai-társadalmi légkörben mennyire lehetett ilyesmivel foglalkozni, illetve különféle publikációkhoz hozzájutni?
- Amit össze tudtam gyűjteni erről a témáról, azt magánbeszélgetésekből szedegettem össze úgy, hogy az emberek egy teánál meséltek nekem ezekről a dolgokról. A főiskolán volt egy tanárom, a Jakov Soracer, aki szerintem elképesztő koponya volt. Ő egy rendkívüli munkát akart kiadni az ottani zsidó zenéről, zeneszerzőkről, de nem engedték. Az egyik barátja ugyancsak meg akart jelentetni egy könyvet - ez is a hetevenes évek második felében történt -, mégpedig a zsidók részvételi arányáról a második világháborúban. Ebből többek közt az is kiderült volna, hogy azok között, akik a „Szovjetunió hősei” érdemrendet megkapták, a negyedik helyen a zsidók álltak. Ez a könyv sem jelenhetett meg. Ezek a kéziratok a rendszer szemében nagyon ellenszenvesek voltak, nagyon cionista, nyugatorientált szaguk volt. Szóval, az én munkám is eléggé titokban, magánúton zajlott.
- És a gyermekkor?
- Zsidó közösségben nőttem fel Munkácson, amiről azt lehet mondani, hogy már-már egy zsidó város. Az ember kiment a városba a korzóra, és az egyik oldalról köszöntött a Fisi bácsi, a másik oldalról a Marci bácsi. Népes családunk volt, gyerekként lubickoltam a szeretetükben. Óriási eseménynek számítottak a zsidó ünnepek, melyekhez hozzátartoztak a zsidó dalok is. Ebben a közegben magamba szívtam ezt a kultúrát. Azt gondolom, hogy emiatt kezelem másképpen a zsidó identitásomat, mint egy pesti zsidó. Más aspektusból, másfajta relációban tudom ezt látni. Az ember felvállalta a származását, meg hát be is volt írva a személyibe, hogy zsidó. Volt emiatt egy-egy kis atrocitás, de nem olyan szinten, mint ahogy azt általában a nagypolitika szintjén szokták emlegetni.
- Miért pont 1990-ben alapítottad a Budapest Klezmer Bandet?
- Ha merészebb lettem volna 76-ban, amikor áttelepültem Magyarországra, és ha megfelelő talajnak éreztem volna akkor ezt az országot, létrejöhetett volna ez akár hamarabb is. S így, amikor arról olvasok, hogy az első klezmer együttesek Amerikában 1982-1983 táján jelentek meg, akkor egy picit sajnálom, hiszen ez is azt a téveszmét tükrözi, hogy a klezmer zene Amerikában született.
- Mesélnél a kezdetekről?
- Magyarországon a rendszerváltással vált lehetővé a zsidó öntudat kifejezése, például ekkoriban alakult a Zsidó Kulturális Egyesület is. Hamarosan jó barátom lett Raj Tamás, B. Turán Róbert, Székely Gábor, akikkel sokat beszélgettem, s akik nagyon inspiráltak, mondván: „Fegya, itt az idő”.
- Azonnal jöttek a sikerek, rögtön elfogadtak benneteket?
- Nem. Az első Zsidó Filmfesztiválon elég nagyot csalódtam. Még most is emlékszem, telt ház volt, főként zsidó közönséggel. A megnyitó után kimentem a színpadra, és természetes módon azt mondtam: „Kedves közönség, most klezmer zenét fognak hallani…”, s elmagyaráztam a számokat, hogy honnan vannak, honnan gyűjtöttem azokat. Érdeklődéssel, de egyfajta óvatossággal tekintettek ránk. A visszajelzés, hogy is mondjam, végig nagyon gyér taps volt. Láttam a szemekből, hogy nem merik felvállalni mindezt. Én azt gondoltam, hogy az emberek hurrá-optimizmusban fognak kitörni amiatt, hogy ez a zene hozzánk tartozik. A fellépés után kicsit elcsüggedve beszélgettem Raj Tamással. Vigasztalva mondta: „Fegya, értsd meg, ez nem egyszerű dolog. Eltelt ötven év, az emberek szívében ott vannak a felgyülemlett sebek, amit öt perc alatt nem lehet feltépni és begyógyítani, ehhez idő kell. Meglátod, egy-két év, és a klezmert elfogadják, megkedvelik.”
Nem sokkal később, Kardos G. Gyuritól kaptam egy ajándékkötetet az éppen akkor megjelent írásából. Azt írta a dedikációhoz:„Fegyának, a legbátrabb zsidónak, 1990-ben”. Kérdeztem tőle: „Te Gyuri, miért írtad ezt?” Mire ő: „Ne viccelj, te kimentél a színpadra, és azt mondtad, hogy én zsidó vagyok, a zenekarommal zsidó zenéket játszunk, emiatt le a kalappal.” Pedig nekem ez természetes volt.
- Mikor volt az első átütő sikeretek?
- Egy évre rá, az Egyetemi Színpadon volt egy ovációs fogadtatású koncertünk. Számomra az a dolog érdekessége, hogy a ház vegyes összetételű közönséggel telt meg, dugig. Igen, akkor azt éreztem, hogy jó úton vagyok, érdemes folytatni.
- Azóta eltelt tíz év, sok minden történt veletek. Tudom, hogy egy francia filmhez zenét komponáltál, és úgy tűnik, otthonosan mozogtok a színházakban is. Hogy kerültetek a Madáchba a Hegedűs a háztetőn című darabba?
- A Madáchba Kerényi Imre igazgató felkérésére kerültünk. Amikor 1996-ban felkért, az Operett Színházban már lejátszottunk kétszáz előadást Bessenyei Ferenccel és a régi gárdával. Kerényi viszont azon gondolkodott, hogy neki nem kell a nagy hangzás, neki egy héttagú klezmer zenekarra van szüksége, s arra, hogy Illényi Katica legyen a hegedűs, sőt, az egész zenekar szó szerint menjen fel a tetőre. Nem volt könnyű, de megcsináltuk: a zenén három hónapig dolgoztunk a muzsikus társaimmal.
- Purim?
- A Győri Nemzeti Színházhoz B. Turán Róbert hívott. Ő már korábban kitalálta, hogy klezmer balettet kellene készíteni. Végül is 1999-ben talált egymásra a gárda.
- A kritikusok szerint új műfajt hoztatok létre. Hogyan fogadta ezt a szakma, a közönség?
- Minden oldalról jó fogadtatásban részesítették az előadásokat, a kifejezésmódot. A darabbal számos nemzetközi meghívásnak is eleget tettünk, és vannak további felkérések más kontinensről is.
- Társaiddal hosszú távon tervezitek az együttműködést?
- Feltétlenül. Kivétel nélkül jól képzett, magasan kvalifikált zenészek játszanak a zenekaromban. Úgy érzem, mindenképpen meg kell adni nekik azt a lehetőséget, hogy egyéni tehetségüket maximálisan kifejezhessék. A számokat is úgy próbálom írni, hogy mindenki azt tudja nyújtani a színpadon, ami benne van.
- A jövőről?
- Hála Istennek, sok ötlet van még a tarsolyomban, s vannak belföldi és külföldi turné- és koncertmeghívásaink is.
- További sok sikert kívánok a Hetek nevében.
- Köszönöm, én is ezt kívánom a lapnak.
Budapest Klezmer Band
Díjak:
- A Magyar Tudományos Akadémia Pro Cultura Alapítványának Kodály Zoltán Közművelődési Díja a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért (2000 tavasza)
- Artisjust Zenei Alapítvány díja a 2000. év legjelentősebb könnyűzenei produkciója kategóriában a Liszt Ferenc Kamarazenekarral adott közös koncertjükért (2001.)
Megjelent CD-k:
A Nakht in Gan Eydn (1995)
The Train 7.40 (1997)
Purim (1999)
Yiddishe Blues (2000)
Kiadott kotta:
Kelet-európai klezmer zene négy hangszerre (2000)
