Növekedőben a magyar lakosság olvasási kedve. A frissiben napvilágot látott statisztikai kimutatások immáron 20-25 százalékos növekedésről számolnak be az 1997-98-as adatokhoz viszonyítva, a tavalyi év során pedig összesen 38 milliárd 642 millió forint értékben találtak gazdára a magyar könyvpiacon értékesített különböző kiadványok. Ez a tény az előző évek gyakorlatához képest 15 százalékos növekedést jelent, ami újból és újból igazolni látszik azt, hogy a magyar könyvkiadás konjunktúráját éli - hangzott el az április 26-29 között, ezúttal nyolcadik alkalommal megrendezendő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál előzetes sajtótájékoztatóján. A nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényen 1400 négyzetméternyi területen harminc ország négyszázötven cégének körülbelül harmincezer kiadványa lesz megtalálható, így a Budapesti Kongresszusi Központ minden beépíthető területe megtelik a résztvevők standjaival, mindeddig egyedülálló módon az épületet övező gesztenyéskertben is könyvpavilonok állnak majd. A rendezvény fesztiváljellegének megfelelően ismét gazdag kulturális programajánlatból választhatnak az érdeklődők: neves íróvendégek eszmecseréjén, dedikálásokon kívül sor kerül fotótárlatra, könyvillusztrációs kiállításra és régi gyermekkönyvek kiállítására is. A könyvfesztiválra 500 forintos áron kapható belépőjegy, amely bármely könyves standnál levásárolható. A kínálat sokoldalúságát megerősítendő, a harmincezer közszemlére tett könyv némely darabja megjelenésével kifejezetten az alkalomra időzített újdonság.
Az idei rendezvény középpontjában a kortárs cseh irodalom áll, valamint sor kerül az Elsőkötetes Szerzők Fesztiváljára is, melyen tizenegy ország ígéretes pályakezdő tehetségei mutatkoznak majd be Eszterházy Péter közreműködésével.
(Takács Gabriella)