A Magyar Iszlám Közösség szemszögéből mint magyar muszlim gondolkodó szeretnék válaszolni Rashwan Mohamed filozófus írására.
Bolek Zoltán

Az 53 méter magas Buddha-szobor Afganisztánban - és ami maradt belőle Fotó: Reuters
Az iszlám mint vallás alapvetően szemben áll bármilyen Isten ábrázolásával, legyen az szobor, kép vagy más forma. Ezenkívül tiltja az ember- és állatábrázolásokat, mint azt talán bizonyos történelmi előtanulmányokból tudhatjuk. Vallásunk ugyanakkor toleráns ilyen jellegű ábrázolásokkal szemben, ezt legjobban Malajzia bizonyítja, ahol az iszlám az államvallás, ugyanakkor békében megférnek egymással a mecsetek, keresztény templomok, pagodák szobraikkal együtt. Isten azért tiltotta meg a bálványok, szobrok létrehozását, melyek Őt, a Magasztost ábrázolják, hogy mi földi halandók vissza ne essünk a bálványimádás és politeizmus tévelygésébe.
Az úgynevezett hitetlenek elleni háború a Koránban az akkori pogány bálványimádók ellen szólt az Arab-félszigeten, akik élve elásták újszülött leánygyermekeiket, gyakorolták a vérbosszút, sokszor véres emberáldozatokat mutattak be, erkölcstelen és bűnös, parázna életmódot éltek. Az iszlám e nép számára erkölcsi megtisztulást és kiutat jelentett az erkölcstelenségből: utat mutatott az egyistenhithez, megtanította őket a próféták tiszteletére (köztük Mózes és Jézus tiszteletére is - Isten áldása szálljon rájuk).
Az iszlám a békesség és szeretet vallása. Követi a nagy elődök, próféták tanításait. Mi emberek Ádámról testvérek vagyunk, s össze kellene fognunk az emberiség jövője érdekében.
Pontosítani szeretném az úgynevezett „Szent Háború” fogalmát is, amely helyesen: Erőfeszítés Isten útján, melynek a fegyveres harc - amennyiben muszlimokat támadnak a hitükért - csak egy kis részét képezi. Nagyobb része az, hogy minden hívő muszlim folytassa saját énjében a Gonosz elleni harcot, annak legyőzéséért, az üdvösségért!
Íme egy példa a muszlim gondolkodásról: az úgynevezett „Negyven Hagyományból” idézek: „Így szólott Isten követe (Mohamed próféta - Isten üdvözítse és áldja Őt): Nem igazhívő senki közületek addig, amíg nem kívánja felebarátjának ugyanazt, amit önmagának kíván.”
Számunkra csak az Egy Isten létezik, aki teremtette a Világot, benne az emberiséggel. Az iszlám toleráns vallás, bármit is láthatunk bizonyos médiákban stb. Mi, emberek, testvérek vagyunk, ősszüleinktől eredően, és bár a muszlimoknak kötelességük hitüket terjeszteni, de ezt csak és kizárólagosan kényszer nélkül tehetjük meg! A Végítélet Napján mindannyian az Úr elé járulunk, ahol is tetteink alapján ítélnek meg minket! Véleményem szerint a tálib kormány Afganisztánban többet ártott hitünknek, mint amennyit azok a lélektelen kőszobrok árthattak volna a muszlimoknak. Másrészt, mint haladó muszlim gondolkodó úgy vélem, hogy ezek a szobrok egy történelmi múlt jelképei is voltak, nem beszélve felbecsülhetetlen értékükről! Ha anynyira sértette a hitüket, miért nem emeltek valamiféle takarót elé. Az attól való félelem, hogy esetleg a szobrok láttán bálványimádásba eshet valaki, szintén nevetséges, ugyanis ezzel csak azt bizonyítaná, hogy ennek a muszlim testvéremnek nincs erős hite. Személy szerint én többször is megfordultam keresztény múzeumokban, templomokban, mégsem rekatolizálódtam…
Sajnálom az afgán népet vezetőik rövidlátása miatt! Nem hiszem, hogy ez lenne az igazi Iszlám. Vallásunk toleranciát, megértést kíván. Hogyan várhatjuk el, hogy minket megértsenek, ha mi ellenségesek vagyunk és elzárkózóak? Egyúttal ezen a helyen szeretném javasolni, hogy az úgynevezett Ábrahámi Vallások egy állandó kerekasztal jellegű bizottságot hozzanak létre, mely angliai példán alapulhatna. Mint hívő muszlim szeretném, ha Isten megvilágosítaná minden ember, köztük a muszlim testvéreim elméjét is, miszerint fő ellenségeink: a háborúk, az éhezés, a gyűlölet!
Egy megjegyzést még Rashwan Mohamed írásához: felemlíti, hogy az Egyesült Államok tétlenül nézte az afgán eseményeket. Boszniában sincs olaj, ezért gyilkolhattak le ott több ezer muszlim aszszonyt, gyereket és férfit büntetlenül annak idején…
(A szerző a Magyar Iszlám Közösség társadalmi elnöke)