Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Csodakisasszony

Azon az éjszakán farkasordító hideg volt a kanadai Edmontonban. Az egyéves Erica azonban úgy döntött, felfedezőútra indul a mínusz 20 Celsius-fokos hidegben: a véletlenül nyitva maradt hátsó ajtón keresztül az udvarra tévedt. Édesanyja csak hajnalban bukkant rá a hóban az összefagyott kis testre, amikor keresni kezdte az ágyából eltűnt kislányt. „Teljesen merev volt már, amikor felemeltem” - emlékszik vissza a fiatal anyuka, a huszonhat éves Leyla Nordby. A kislány szívverése megállt, lábujjacskái és az állkapcsa pedig összefagytak. 

A történetnek azonban ezzel még nincs vége. Miközben az orvosok azon fáradoztak, hogy Ericát vérátömlesztéssel felmelegítsék, a kislány szívverése spontán módon megindult. Dr. Allan De Caen, a kezelőorvos egyszerűen csak csodakisasszonynak nevezte el Ericát, arra utalva ezzel, hogy ami történt, az semmiképpen sem tekinthető az orvosok vagy a gépek érdemének. Mint azt De Caen a későbbi sajtótájékoztatón elmondta, a kislány szívverése és légzése legalább másfél-két órára leállt, testhőmérséklete pedig a normális 37 foknak kevesebb, mint felére, 16 Celsius-fokra süllyedt. 
Erica esetének különlegessége, hogy klinikailag halott volt, amikor a kórházba érkezett, és semmiféle életjelet nem adott. Életben maradását az orvosok azzal próbálják magyarázni, hogy az egyéves kislány teste még igen kicsi, így megfagyásához nagyon rövid időre volt szükség. A nagy hidegben történt gyors fagyás szinte teljesen leállítja a szervezet anyagcseréjét, gyakorlatilag megszüntetve ezzel az oxigénigényt. „Ez épségben tartja a testet és az agyat, miközben a szív nem működik” - magyarázta dr. De Caen. 
Jelenleg úgy tűnik, a kislány agya és szervei nem károsodtak, a lábakon és különösen a lábujjakon keletkezett fagyási sérülések azonban még komoly aggodalmat jelentenek a kezelőorvosok számára - az sem kizárt, hogy amputálásra kerül sor. Bár a kislánynak erős fájdalmai vannak, állapota a körülményekhez képest igen jó, és már nem szorul intenzív ellátásra. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a kislánnyal baleset történt, ezért az anya ellen nem indítanak eljárást. 
Kedden egyébként a kanadai Wisconsin államban is történt egy hasonló eset: ott egy kétéves kisfiú tévedt ki a nulla fok alatti éjszakába. Les Hynekre édesapja talált rá tizenöt méterre a háztól: a kisfiú eszméletlen volt és már nem lélegzett, testhőmérséklete 18 fokra süllyedt. Állapotáról egyelőre nincs hír.