
Bill Clinton valószínűleg magával viszi szaxofonját is az Olaszországban megrendezésre kerülő San Remo-i zenei fesztiválra, miután meghívást kapott, hogy ott fellépjen. Kétszázötvenezer dollárt ajánlottak fel a volt elnöknek a részvételért. Clintonnak egyébként nem ez lenne az első fellépése, már az idén, egy diákokból álló bandában játszott New Hampshire-ben, ahol januárban még elnökként búcsúlátogatást tett (képünkön). Az évente megrendezésre kerülő rangos zenei esemény idén február 26. és március 3. között kerül megrendezésre. Nem ez az első eset, hogy az olasz tengerparti üdülőhely politikai hírességeket lát vendégül. 1999-ben például Mihail Gorbacsov volt az illusztris vendégek között. (AP)