
George W. Bush egy richmondi középosztálybeli család jelenlétében jelentette be a kongresszusnak 1,6 billió dolláros adócsökkentési tervét azzal a kéréssel, hogy se a demokraták, se a republikánusok ne próbáljanak jelentősen változtatni rajta. A javaslat alapján a legalacsonyabb adókulcs 15 százalékról 10 százalékra csökken, a legmagasabb pedig 39,6 százalékról 33 százalékra. Ennek eredményeképpen egy átlagosnak mondható, évente 40 ezer dollár (11 millió 338 ezer forint) jövedelemmel rendelkező amerikai családnak 1600 dollárral (453 ezer 536 forinttal) több marad a zsebében. A csökkentés elsősorban az amerikai gazdaság gerincének tartott kisvállalkozásoknak kedvez, s Bush kampányígéreteit tükrözi, hiszen az elnökválasztási kampányban a középpontba helyezte többek között a jövedelemadó csökkentését, valamint az ingatlanadó fokozatos megszüntetését is. (CNN) Fotó: Reuters