Vissza a tartalomjegyzékhez

Hack Péter
Folytatásos krimi

Február 8-án hirtelen hatályon kívül helyeződött a Független Kisgazdapárt alkotmánya. Az elmúlt hetekben gyakran hallhattuk, főleg Torgyán József pártelnöktől, hogy a párt alkotmánya kötelezően előírja: a Kisgazdapárt elnökének kell betöltenie a mezőgazdasági miniszteri posztot. Torgyán József csütörtökön este bejelentette lemondását, s ha a pártalkotmányban valóban az szerepel, amit állított, akkor le kellene mondania pártelnöki tisztjéről is, és a helyére megválasztandó pártelnöknek kellene bevonulnia az agrárminisztériumba. Ez azonban nem várható. 


Torgyán József egykori miniszter. Két szék közül egy még megmaradt Fotó: Reuters

Magára vessen, aki Torgyán József szavait komolyan veszi, ami nem jelenti azt, hogy Torgyánt ne kellene komolyan venni. Lemondásával véget ért egy szakasza annak, amit egyik napilapunk „hajtóvadászat”-nak nevezett. A vad azonban nincs még elejtve.
Néhány héttel ezelőtt a Hetek azzal a költői kérdéssel kezdte a kisgazda konfliktusokat bemutató írását, hogy „Kinek az érdeke?” (Hetek, 2001. január 13.