Magura tövében van egy kicsiny helység,
Legnagyobb ur benne a puszta szegénység,
Egy század előtt is ez uralgott ottan,
Annyi ház annyi nép volt benne, mint most van.
A hol nép van ott kell borjaknak is lenni,
Ezeknek pedig kell valahol legelni
De minthogy a borju akkor is borju volt
Nem hagyták magukra őkeméket seholt.
Pásztor kellett itt is, a falu fejére
Tiz forintban meg van állitva a bére,
Ráadásul meg egy lábbelit is kötnek
S élelmire egy egy pár czipócskát sütnek.
Egy özvegy asszonynak volt egy fiacskája
A kis Ferkó, és azt pásztornak ajánlja,
Legalább nem adja másnak a pásztorbért
Minden vagyonkája egyetlen borjáért.
A mikoron tehát el tölt Szent György napja,
Ferkőnk rögtönözött somfabotját kapja
Nyakába akasztja vászon tarisznyáját,
Mellybe anyja rakta elemozsiáját.
Körmönfont ostorát elcserditi szépen,
Ez jel volt, s a csorda elé áll eképen;
Hajtja hajtdogálja Ferkő, s néz előre,
Hol találna zöldnél zöldebb legelőre.
S ha jó fűre talált, megállitá nyáját,
És megfalatozván fele szalonnáját
Letelepült egy egy fának árnyékába,
S motozott valamit kis tarisznyájába.
És kivont onnan egy korkoru levelü
Könyvet, mellyben alig látszott már a betü,
Mert tudnunk kell hogy őt, még az édes apja,
Kinek porait is az Isten nyugtassa,
Megtanitá szépen olvasni s az olta
Ferkőnk szorgalommal mindig gyakorolta,
Naphosszat betüzött most is az árnyékba’;
Majd itt ott könyvnélkül be-betanult néha;
És meg-megtéritvén kis csintalan nyáját,
Bujta mohó vágygyal bibliothekáját,
Szinte tilosba ment már nyája egypárszor,
Mert a filozofus nem jó borjupásztor.
Vizen a korsónak végre nyaka szakad,
Itt is a mi halad végkép el nem marad;
Egyszer hogy elmélyedt a tudományába,
A vetésbe ütött tanyát hamis nyája;
Ott kapták a hajtók, s szörnyü zokon vették,
Mert a vetést jól legázoltak, és ették,
Ferkőnk ép betanult strofáját szavalja,
Midőn a hajtóknak zord attáját hallja;
Nosza vesd el magad, Somlyó felé nyargal,
Alig érnéd el egy lovas kozák haddal;
Szomoru történet, és átkozott strófa
Képzetében volt a börtön és bitófa;
Előtte állott a kár megtéritése,
S ő az Istennek legárvább teremtése,
Felét se éri fel összes vagyonkája,
Hogy térne hát vissza szegény hajlékába.
Megy megy, és mendegél, s kimegy a Szilágyból
Gondolá valahol kiér a világból,
Elballagott búsan távol messziségig,
S midőn már gondolá hogy utól nem érik,
Pihenni ledőle egy fa árnyékába,
És ott sok nagy dolog jelent meg álmába’
Mintha a kárt érte Kolozsvárt megadnák,
És őtet legelső pásztornak fogadnák,
Hol nyáját mind egyig okosnak találá,
„Édes pásztorom” őt mind igy titulálá,
Bár a pásztorságtól borsódzott a háta,
S jőnek e utána? gyakran nézett hátra.
Elvégre csakugyan akép határozott:
Akár mit ád Isten, szerencsét probál ott.
Feláll, és ott toppan három deák nyomba,
Pünkösti innepről menve kollégyomba.
„Hova hova frater?” – igy kérdezik Ferkőt –
És eldarabolja milly sors czibálja őt.
„Ha szeretsz tanulni – mondják – jöszte velünk
Hol mig jól tanulunk, nem fogy el kenyerünk;
Majdan lesz belőled legalább egy kántor
S ha igyekszel pap is vagy, vagy pedig prokátor.”
Nem maradt el a vig társaságtól Ferkő
S már kántornak látta előre magát ő.
Beirták a nevét tanulók sorába,
S kevés vetekedett vele osztályába’
Oskolai szokás volt a gunyos mondás;
Igy lett az ő neve kis szilágyi kondás.
S a mi kis kondásunk haladt mind előre
Osztályában hamar első lett belőle
Világló ablakok, s utczalámpák alatt
Tanulta leczkéit a mint vizért haladt.
S jobban tudta, mint ki viasz mellett tanolt,
(Mert nyolczvan év előtt milligyertya nem volt)
S Isten oda vitte a kis pásztor dolgát,
Nagy pappá emelte az egyszerü szolgát.
S a melly tanodának köveit seperte
Legelső tanári cathedráját nyerte,
Mint lángkeblű szónok, s országhirü tanár
Emlékében soká még dicsőülve áll.
Lássátok barátim, falusi bojtárok,
Nem mese a mit most nektek perorálok;
A kicsi pásztor mint nagy pásztor igy vehet
Tiz forint bér helyett halhatatlan nevet.
Hóry Farkas.