LOGO
EU-MIK Közlemények
EU MAGYARORSZÁGI INNOVÁCIÓKÖZVETÍTŐ KÖZPONTJA - EU-MIK
az EU Innovációközvetítő Központ Hálózatának társult tagja (FEMIRC HUNGARY)

Az Európai Unió V. kutatási és technológiai fejlesztési keretprogramja:
Az Európai Unió Tanácsának állásfoglalása

Az Európai Unió Tanácsa 1998. március 23-án formálisan is elfogadta az EU tagországainak kutatási minisztereiből álló Kutatási Tanács 1998. február 12-i ülésén elért megállapodást az EU V. kutatási és technológiai fejlesztési keretprogramjáról. A Kutatási Tanács döntött a program szerkezeti felépítésének vitatott kérdéseiről és költségvetéséről. Az Európai Tanács jelentősen mérsékelte az 1998-2002. évekre tervezett keretprogram költségvetésének az eddigi előterjesztésekben megfogalmazott összegét: 14 milliárd ECU-ben állapította meg az Euratom keretprogramot magában foglaló támogatás mértékét, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság 16,3 milliárd ECU-s finanszírozási javaslata alapján az Európai Parlament 16,7 milliárd ECU támogatást szavazott meg korábban. Edith Cresson asszony, a Bizottság kutatással, innovációval, oktatással, képzéssel és ifjúsági ügyekkel foglalkozó tagja a költségvetés lefaragásával kapcsolatban mélységes csalódásának adott hangot és az Európai Parlament Kutatási, Technológiai és Energetikai Bizottságához fordult támogatásért. A nevezett bizottság álláspontját várhatóan április 21-i ülésén alakítja ki, s ezt az EU Parlament 1998. júniusi ülésszaka elé terjeszti második olvasásra. A döntés várhatóan 1998. június 22-re megszületik.

A Tanács által elfogadott Keretprogram négy cselekvési főirányba csoportosítva négy tematikus programot és három horizontális programot, valamint az Euratom keretprogramját tartalmazza. Az első, a kutatási és fejlesztési cselekvési főirány foglalja magába a négy "tematikus program"-ot, amely összesen húsz cselekvési programra van bontva ("key actions"). A három horizontális terület egy-egy cselekvési foirányba szervezve egészíti ki a keretprogramot.

A Tanács a következő négy tematikus programot fogadta el a felsorolt cselekvési programokkal:

1. Az élet minőségének javítása és az élő erőforrások kezelése:

Élelmiszerek, táplálkozás és egészség
Fertőző betegségek leküzdése
A "sejtgyár"
Környezet és egészség
Fenntartható mezőgazdaság, halászat és erdészet, beleértve a mezőgazdasági területek integrált fejlesztését
A lakosság életkorának növekedésével kapcsolatos problémák

2. Felhasználóbarát Információs Társadalom létrehozása:

Az állampolgárt szolgáló rendszerek és szolgáltatások
A munkavégzés új módszereinek kidolgozása és az elektronikus kereskedelem fejlesztése
Multimédia szolgáltatások tartalmi és technikai fejlesztése
Alapvető technológiai eljárások és infrastruktúrák fejlesztése

3. A versenyképes és fenntartható növekedés előmozdítása:

Innovatív termékek, eljárások, szervezetek
A fenntarható mobilitás és intermodalitás
Szárazföldi szállítás és tengeri technológiák
A légi közlekedés távlati fejlesztése

4. Energia, környezet és fenntartható fejlodés:

Környezet és fenntartható fejlődés:
- a víz fenntartható kezelése és minősége
- globális változás, éghajlat és biodiverzitás
- fenntarható tengeri ökorendszerek
- a holnap városa és a kulturális örökség.
Energia:
- Tisztább energetikai rendszerek
- Gazdaságos és hatékony energetika egy versenyképes Európáért

A Tanács politikai döntésre jutott az EURATOM keretprogramot illetően is.


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS!

Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, a Munkaügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium

pályázatot hirdet

a korszerű technológiákhoz kapcsolódó, alkalmazott kutatási-fejlesztési tevékenységet szolgáló beruházások támogatására

A pályázat célja: önálló gazdasági társaságként, vagy a gazdasági társaság önálló szervezeti egységeként olyan kutatóhely létesítése, amellyel biztosítható a korszerű technológiák hazai fejlesztése és bevezetése.

A nyertes pályázókat az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és a kiírásban résztvevő tárcák, az erre a célra elkülönített és egyesített pénzeszközeikből közösen részesítik támogatásban - az OMFB által megkötött szerződés szerint.

Pályázati feltételek

Pályázhat minden Magyarországon bejegyzett jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, illetve több gazdasági társaságból álló konzorcium, amely vállalkozik arra, hogy pályázatának benyújtásától számított két éven belül, legalább 500 millió forint beruházási összköltséggel létrehoz egy olyan kutatóhelyet, ahol a munkáltató vállalja, hogy a beruházás befejezését és a működés megkezdését követő 6 hónapon belül legalább 30 főállású, felsofokú végzettségu kutató munkaerőt foglalkoztat. A pályázónak vállalnia kell továbbá, hogy a létrehozott kutatóhelyet legalább 5 évig az eredeti célkitűzésnek megfeleloen működteti.

Az elnyerhető támogatás mértéke és formája:

a beruházás teljes költségének legfeljebb 25%-a nyerhető el, vissza nem térítendő támogatás, illetve kamatmentes kölcsön formájában.

Benyújtás helye és időpontja:

1998. április 30-tól folyamatosan, postai úton, az OMFB hivatalához, (Budapest, V., Szervita tér 8.)

Első döntés: az 1998. április 30-ig beadott pályázatokra vonatkozóan: 1998. július 1. (utána negyedévente).

Pályázni az erre rendszeresített pályázati űrlapon lehet, amely beszerezhető az OMFB Információs pultjánál, illetve az OMFB honlapján az interneten keresztül: http://www.omfb.hu

A pályázattal kapcsolatos információ beszerezhető: Móla Sándorné főosztályvezetőnél (OMFB Budapest, Szervita tér 8.).

A pályázók részére konzultációt tartanak 1998. március 31-én 10-12 óra között az OMFB 218. sz. tanácstermében.


NETI Hírek

Az IRC hálózaton keresztül beérkezet partnerkeresések:

Kínál:

IRP-01 Vállalkozó és/vagy kutató partnert keresnek egy "Fuvarozás működési költségeinek csökkentését eredményező, integrált költségmenedzselési rendszer" témájú pályázathoz. A pályázat célja a költségeket befolyásoló tényezők feltárása és elemzése, illetőleg az ehhez szükséges, az úton információt szolgáltató szenzorok, az információt rendező protokoll, a gyűjtő és kiértékelő központ és rendszer, optimalizáló algoritmus stb. kifejlesztése.

IRP-02 Portugál intézet kutató partnert keres a teherfuvarozó hálózat hatékonyságát, teljesítőképességét, működési és személyi biztonságát felmérő, elemző és javítási lehetőségeit feltáró, jövő kutatási feladatait meghatározó pályázathoz.

IRP-03 Angliai intézet keres vállalkozói partnert egy új felület-bevonási technika alkalmazásához és elterjesztéséhez a víziparban. A hagyományos festési eljárást melegen porlasztással felvitt bevonattal helyettesítik. A HVOF (High Velocity Oxy Fuel) ráfújásos technika jelentősen javítja olyan elemek minőségét, mint a vízellátó iparban alkalmazott csövek, szelepek, szivattyúk stb. A keresett partner olyan, a vízgazdálkodási ipar számára elemeket gyártó vállalkozás, amely érdekelt termékei minőségének és versenyképességének javításában.

IRP-04 Észak-írországi intézet keres partnert egy környezetvédelmi program keretében folyó projekthez. A projekt célja technikák - például numerikus modellezés - kidolgozása a felszín alatti víztartalékok felméréséhez és megjavításához, a talajvíz és a víz/talaj kölcsönhatások közötti viszonyok felmérésére különféle geológiai viszonyok mellett, a szennyezok vándorlásának tanulmányozására a telített és a telítetlen talajvizek között stb. Ugyancsak feladat környezetbarát eljárások kifejlesztése a víztároló rétegek - mint a hidrológiai ciklus szabályozói - természetes szerepének fokozására.

Keres

IRR-01 Külföldi cég zúzott majd porított üveghulladékból habosított üveg előállítására keres technológiát. A termék megkívánt jellemzői a következők:

Fajlagos hőszigetelés: 0,09 Wm/K
Fajlagos hangszigetelés: 0,31 - 0,39 dB (@ 125-640 Hz, 60 mm vastag réteg)
Fajsúly: 300 kg/m3
Nyomószilárdság: 15 kg/m2 min.
Hőállékonyság: 600 ° C min.
Szín: fehér

Felhasználási célterületek: hűtött és fűtött terek hőszigetelése, hangszigetelés, granulátum például vegyipari alkalmazásra.

IRR-02 Szintetikus kenőanyagokra szakosodott francia cég keres olyan kisvállalkozást, amely újszerű termékekkel rendelkezik vagy ilyeneket fejleszt a finomvegyipar vagy a kenőanyagok területén. A cég pénzügyi lehetőségekkel rendelkezik beruházáshoz, valamint kész a technológia vagy a szabadalom megvásárlására.

IRR-03 Tőkeerős cég keres technológiát és módszert kisátmérőjű fúrólyukak geológiai környezetének háromdimenziós mélységi feltérképezéséhez, amely képes észlelni és meghatározni a rétegződést, a geológiai átmeneteket, üregeket, akadályokat stb., azaz áttekinthető 3D képet ad a fúrólyuk egész környezetéről.

IRR-04 Hulladékok és selejt elektronikai termékek újrahasznosításával foglalkozó cég keres olyan termikus és oldószeres technológiát, amely alkalmas nyomtatott áramkörök szerves - műanyag - összetevőinek megsemmisítésére, illetőleg kioldására úgy, hogy a különféle fémes alkotórészek és az üvegszál elkülönüljenek és feldolgozhatóvá váljanak. A cég know-how átvétel vagy licencvásárlás lehetőségét keresi.

IRR-05 Fegyveres testületek számára tartós ételeket gyártó cég keres eljárást és technológiát az alábbi problémák megoldására:

Kenyér jellegű termékek, mikroorganikus ellenőrzéséhez szükséges időtartam - amely jelenleg öt nap - lerövidítése a gyorsabb piacra vitel lehetőségének érdekében. A mikrobiológiai kontrolnak a következőkre kell kiterjednie: kéreg (mezofil) baktériumok, penész és élesztő, gabona-bacilusok, bélbaktériumok, "clostridium" szulfát fogyasztók. Minden, időcsökkenést eredményezo készülék vagy analitikai módszer iránt érdeklődnek.

Dobozolt ételeket 28 napig kell tárolni, majd egy kivett mintát állni hagyni, mely több mint négy nap a penész és élesztő azonosítása esetében. Ezeknél az ételeknél az aerob és anaerob, spórás és nem spórás "mezofil"-okat vizsgálják. Itt is minden vizsgálati időt csökkentő módszerben érdekeltek.

IRR-06 Vadkártevés ellen védő újszeru terméket kínálnak, amely kizárólag természetes anyagokból készül és három év után biológiailag lebomlik. A termék védi a vetéseket, cserjéket, bokrokat a rongálástól, és tartalmaz egy talajszinten rögzítő rendszert is.

IRR-07 Egy projekthez keresnek fejlesztő partnert, amelynek célja járművek karbantartásához olyan távellenőrző rendszer kifejlesztése, amely a hidraulikus és az olajozó rendszereket figyeli és adatait szolgáltatja a AVL - automatikus jármű helykövető - rendszer felhasználásával. A rendszer lehetővé teszi a hidraulikus s a kenő rendszerek távkarbantartását kieső helyeken is a távközlési szolgáltatásokon át. A keresett partner célszerűen GPS (Global Positioning System) szakértő, teherautó gyártó vagy elektronikus készülékgyártó és tervező cég.

IRR-08 Kertészeti és komposzt gyártási célokra kifejlesztett daraboló gépet kínálnak. A gép felszedi a darabolatlan anyagot egy mozgó szalagról, feldarabolja majd a vagdalékszállító konténerbe szállítja. A darabolási kapacitás 3000 m2 melegházi felület óránként. A mozgó szalag rendszer kombinálva a darabolással és a konténer töltéssel nagy termelékenységet és a szállított vagdalék jelentős térfogatcsökkenését eredményezi. A gép kialakítása korlátozza a porképződést. A gép elsősorban kertészeti célokra van tervezve, de jól használható komposztálási célokra is. Vevőt és partnert keresnek a gép elterjesztéséhez.

Részletes tájékoztatást ad a Nemzetközi Technológiai Intézetben:
Gödri Csilla, Tel: 301-2074, Fax: 332-3774, E-mail: gcsilla@mail.neti.hu.


Változáskezelési tanácsadás KKVk részére

A Brit Know-How Fund a közelmúltban indította útjára Változáskezelési Projektjét - CHAMP, amelynek keretében magyar kis- és középméretű szervezetek a piaci árak töredékéért vehetik igénybe a fenti tanácsadást. A Price Waterhouse és a McMillan & Baneth nemzetközi vezetési tanácsadó cégek kaptak megbízatást a projekt megvalósítására.

További információ: Horváth János, Price Waterhouse Budapest Kft., 1075 Rumbach S. u. 21.

Tel: 269 6910, Fax: 269 6936

Megkezdodtek a csatlakozási tárgyalások hazánk és az Európai Unió között, s ezzel az EU jogszabályinak ismerete, az unió jogalkotásában való eligazodás a korábbinál is aktuálisabbá és fontosabbá vált. Ezért ismét tisztelt Olvasóink figyelmébe ajánljuk alábbi szolgáltatásainkat:

EU JOGSZABÁLYOK A FÓKUSZBAN

Hazai jogalkotásunkat egyre nagyobb mértékben áthatják az Európai Unió hatályos jogi normái. Számos gazdálkodó szervezetnek és intézménynek már ma is figyelemmel kell lennie a tevékenységével összefüggő európai jogra. Ennek a napról-napra erősebben jelentkező igénynek kíván eleget tenni az

OMIKK EU-INFO Szolgálata,

amikor vállalja azt, hogy

* megadott szakszempontok szerint figyelemmel kíséri az Európai Unió jogalkotását;

* jelzést, tájékoztatást ad különféle szakterületeken hozott új jogszabályokról és

* hatályos EU jogszabályok módosításáról;

* konzultációs lehetőséget biztosít, továbbá

* fordítást készíttet, ill. másolatot szolgáltat a keresett dokumentumokról.

További információ:

OMIKK EU-INFO Szolgálat, 1088 Budapest, Múzeum u. 17.

Tel: 138 4803, Fax: 138 2232

E:mail: stubnya@omk.omikk.hu
vagy nyerges@omk.omikk.hu