A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) 2020 őszén alakult. A tudáscentrum az ELTE kezdeményezésére és koordinálásával kezdte meg munkáját, konzorciumi partnerségben a Miskolci Egyetemmel, a Pannon Egyetemmel, valamint egy civil kutató-tudásközvetítő szervezettel, a Hárfa Alapítvánnyal.
„Együtt az innovatív társadalomért” – tudásközpontunk küldetése nem más, mint a hazai társadalmi innovátorok és társadalmi innovációs tevékenységek támogatása, tudásmenedzsment szolgáltatások működtetése, mindezek által Magyarország innovációs képességének erősítése. Ehhez igazodva a TINLAB stratégiai célja, hogy definiálja és népszerűsítse a társadalmi innovációt, valamint hozzájáruljon a finanszírozási, jogi és szakmai keretrendszerek fejlesztéséhez. Kiemelt cél a hazai társadalmi innovációs törekvések támogatása, valamint beágyazása a nemzetközi együttműködési rendszerekbe.
A jelenlegi pályázati szakaszban kiemelt cél a négy konzorciumi partner (ELTE, HÁRFA, ME, PE) által működtetett TINLAB fejlesztése annak érdekében, hogy az más kutatás-fejlesztési szereplők, érintettek koncentrálásával, kutatási eredmények létrehozásával, megoldások tesztelésével és azok terjesztésével, társadalmi hasznosításával a társadalomtudományok kiemelkedő tudományos műhelyévé váljon.
(Forrás: https://tinlab.hu/a-tinlab-rol/) (2025.09.03.)