MEGSZÓLALOK

 M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN

2015. 06. hó – ötödik évfolyam, hatodik szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes heti lap

Alapítva : 2011 - ben , elvi síkon

Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2.Évfolyam:  2012.  (1-tól a 6. számig)

3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)

4.Évfolyam: 2014.  (1-től  a 24. számig)

5.Évfolyam: 2015. ( 6. szám)

 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

 ****************************

1.LECTORI SALUTEM.ÜDVÖZLET AZ OLVASÓKNAK!

   Száz ággal tűz a Nap, ontja sugarait, és tombol a nyár.
Nem is volna ezzel baj, hiszen van aki a vízben keres menedéket, de akad aki a tanyasoron, a vén diófa alatt,  kőasztalnál issza hűs borát, s emlékezve elgondolja éltünk utolsó évszázadát, mi békén és háborúkon ívelt át.
Vészesen közeleg hogy megérjük száz év gyalázatát, ország rabló népeknek gyászos  Trianonját.
Ne citáljuk ide a politikát, csupán csak a történelem vérzivataros időszakát
Ami a miénk volt, vissza kell azt vennie, ne hagyjuk széjjelszórt népünket tovább senyvedni.

EMLÉKEZZ  1920.06.04.- re!

Valamikor volt egy szlogen, menjünk Európába,  nem is értettem a mondást.  Hová?  Hiszen itt élünk Európa közepén immáron ezeregyszáz esztendeje, nem kell innen menni sehová. Nálunk  már ezer éve állt az ország, mikor még a nyugati világban kis országocskák küzdöttek az egyesítésért, s az Árpád házi királyok népei közül garmadával avatták a szenteket, és kiváltság volt a magyarok közé beházasodni. Gondoljunk csak Erzsébetre,  Kingára, Margitra, Mátyás királyra., micsoda családok.
Egyebet nem mondhatok..

A szerkesztő.

KORMORÁN zenekar:  ne feledd a mai gyásznapot.
A zeneszám címe: Isten ujja megérintett.

https://www.youtube.com/watch?v=RAinwvisfzo

.............

KUSTRA FERENC

Trianon óta is…

Viharos szél borzolja ráncomat,

Viharcseppek lemossák arcomat.

Villámfény villan, pont szemtől szembe,

Esőfelhők lógnak, majd’ szemembe.

Csonka testünk érzem, tovább sajog,

Bizony marad, örökké fájni fog.

Trianon volt a csonkoló műtét,

Ott taposták meg a magyar szívét.

Évszázadokon át volt kitartás,

Soha nem süllyedt el, e vitorlás.

Trianon óta is van kitartás…

Istenem! Kiáltunk, hogy legyen más!

Vecsés, 2012. március 15.

Kustra Ferenc József (www.poet.hu – jocker/Kíber/Feri   *   www.napkorong.hu - KíberFeri)

….............

Nagy örömöm, hogy  megjelenteted versemet, és ezzel bizonyítod, hogy nem vagy képmutató, mint sokan mások…

  Ezt én nem politikai megfontolásból írtam, hanem történelmi emlékezésként. Itt Magyarországon a múlt történelmi eseményei miatt nem is tudunk a múltról írni, mert abban benne van a mindenkori szerencsétlen politizálásunk. Ez is a történelem része.

Ha az ember történelemről is, akkor óhatatlanul benne van a politika is! És akkor már ne írjunk történelemről, mert a nemzetközi pénztőkét nem lehet ezzel megbántani…?

A múlt héten a TV –ben  Dr. Hassó közgazdásznő, aki 20 évig Londonban dolgozott, részletesen kifejtette, hogy igenis beszélnünk kell magunkról és a múltunkról.

De megmondta, a magyarok baja az, hogy 500 éve a mindenkori gyarmatosító hatalom talpnyalói és csak azoknak az érdekét nézik és képviselik. Ő aztán mint mondta, igazán látta  Londonban.

Mondta, hogy ez most is így van!!!

Köszönöm, hogy megjelenteted, mert az én személyes tapasztalatom meg az, hogy erre van igényük az embereknek. Márpedig,  nekem, biztosan van tapasztalatom az embereknél. És ez a büdös, talpnyaló képmutatás az embereknek, nem tetszik…

És ettől még nem indítok forradalmat, csak hétköznapi módin, egyszerűen képviselni szeretném, hogy magyar vagyok.

Poétaöleléssel üdvözöllek: Feri

****************************

SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL

 1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
      TRIANONI MEGEMLÉKEZÉS
 2.  ÉLETRAJZI TÖRTÉNET -  CSOMOR HENRIETT: NE SAJNÁLJ
 3.  VERSEK A NAGYVILÁGBÓL
      PASZTERNÁK ÉVA,  KOVÁCS JÓZSEF, dr. KELLNER SZILVIA, MÁTYÁS RITA,
      BOGNÁR PAPP IRÉN, HIRTH ÉVA, KOZMA ZSUZSA
 4. EREDMÉNYHÍRDETÉS
     A PRÓFÉTA LÉPTEI -  IRODALMI PÁLYÁZAT
 5. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN
     VÁRKONYI KITTY: 5. PARANCSOLAT
6.  BEMUTATJUK MRÁZ ERZSÉBET IRMA  VERSEIT
7.  NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA
     R. RICHARD BLIND: A SZELLEM SZÁLLTA FIVÉR 
     KARDON ANNAMÁRIA:  A HAZUGSÁG SÚLYA
8.  ESZMEFUTTATÁSOM
     KANCZLER ANNA: VISSZATEKINTÉS
9.  BEMUTATJUK  HOLLÓSI TÓTH KLÁRA ÍRÁSAIT

10. AUSZTRÁLIÁBÓL JELENTKEZEK... ILOSVAY GUSZTÁV
     A GUSZTI RÁDIO  HANGOSVERSEK -   ILOSVAY EGYED KATALIN  ELŐADÁSÁBAN
11. ARCKÉPCSARNOK. HORENKA ERIKA RIPORTSOROZATA:  SZUHAJ MIHÁLY
12. KREATIVITÁSOM AD ERŐT-  GERENCSÉR HAJNALKA:  FONALGRAFIKA
13. VERSRŐL VERSRE 
     ADAMECZ LÁSZLÓ, BÍRÓ MELINDA, KUSTRA FERENC, MEZŐSI GYÖRGY MIKLÓS,
     LENGYEL ZSÓFIA, NAGY VENDEL, dr.  KELLNER SZILVIA, KUSTRA FERENC,
     STOLLMÁR BARBARA,SZŐKE ZSUZSANNA
14. VÉLEMÉNYEM SZERINT ...OLVASÓINK ÍRTÁK
15.  TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT - SOPONYAI MIHÁLY ROVATA
16. NYÚLTERÁPIA -  HORVÁTH TÜNDI  ÍRÁSA
17. PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK
     IRODALMI PÁLYÁZAT -  ELSŐ HELYEZÉS: VAKON-DOK-OKOK
     ILOSVAY GUSZTÁV TOLMÁCSOLÁSÁBAN
18. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

****************************

2.ÉLETRAJZI TÖRTÉNET

Csomor Henriett:   Ne sajnálj

 Fülszöveg: "Mint mindig, most is egy őszinte beszélgetés zajlik köztem és János közt. - Tudod annyira utálom, mikor az emberek sajnálkozva néznek rám az utcán. Mert csak azt látják, sérült vagyok és nem tudok rendesen járni. Kérlek, János, legalább te ne sajnálj! - Heni, sajnáljon a rosseb, az - válaszolta. - Nem vagy te beteg."

Tartalom

Két ember örök hűséget esküszik egymásnak
Gyermekáldás
Harc az életben maradásért!
Babakór
Kistestvér születik
Érted virul
Változások ideje
Keserves elszakadás
Meglepetés az egész családnak (avagy az első lépések)
Vigyétek vissza a lelencbe!
A három jó barát
Egy rosszul sikerült mozdulat
A hagyományt mindenhol megtartják
Felhőtlen nyaralás
Új csoportba kerülés
Kínlódás az olvasással
Fertőzések idején
A négy csibész és a csibész lány
Anyák napjával egybekötött szülői
Vakáció előtti nehéz hetek
A sátorozás örömei
Kicsit félek
Utolsó év ebben a csoportban
Kisdobos avatás
Két év összefoglalása
Nincs idő a tanulásra
Elvesztettem Őt
Utolsó évem
Elbocsátás
Leszoktatás
Ha a szép szó nem elég, jöhet a verés
Reménytelen küzdelmek
A világ legjobb magyar tanár nénije
A dolgok nem mennek simán
Az élet nem fenékig tejfel
Útjaink szétágaznak
Anya, én semmire sem vagyok jó?
Játszanak az idegeimmel
Keserű igazság
Mindent ki lehet bírni!
Akkor is győztem
Nincs pihenés
Kételkedek magamban
Gödörben vagyok
Váratlan fordulat
Életem legjobb döntése volt

 

A könyv borítója

.........................

1.  FEJEZET

Ajánlom: az én drága imádott édesanyámnak, aki mindent megtett értem, hogy a sérültségem ellenére normális életet élhessek! Édesanyám mindig azt szerette volna, hogy megszülethessen ez a könyv. Kifogásokat kerestem, mert igazán nem akartam írni a magam bajáról. Két csodálatos és őszinte barátom biztatására kezdtem el e könyvet. Háber János és Háber Jánosné (Mami), akik nélkül sosem írtam volna meg, ha ők nincsenek. Továbbá szeretett húgomnak az együtt eltöltött gyermekévek emlékére.

(Csomor Henriett)

 .........................

6.  RÉSZ

Leszoktatás

Boldog voltam, hisz soha többé nem tartozom az intézethez. Nem kell korán kelnem, és a monoton tornákat is elfelejthettem. Tudom, ez hülyeség de nem tudom pontosan eldönteni, hogy túlságosan szomorú voltam-e akkortájt vagy enyhén vidám? Viszont többé nem ébredek idegen hangokra. Apropó, azt sem tudom, hogy nevelőim idegennek számítottak-e? - Dehogy - súgja egy belső hang -, hisz ismerték mozdulataimat és az érzéseimet. No persze nem mindenki, csak aki közel állt hozzám. Nem is bírnám kitörölni emlékeimből, még ha akarnám se a nagyon hosszúnak számító hat évet, hisz ajándékba kaptam ott az önállóságomat. Jól tudom, egy kívülálló embernek csak béna vagyok, hisz nem tudok rendesen járni, mint ők és náluk ez mérvadó. Még nagyon sokat kell dolgoznom, hogy teljes értékűnek fogadjanak el. De nem érdekel, hisz meg fogom csinálni.

A nyár szinte teljesen zökkenőmentesen alakult. Pár napot még alhattam anyával. - Kislányom - kezdte -, most már igazi nagylány vagy. Többé már nem válunk el, ezért aludhatnál a saját szobádban. - Jó - egyeztem bele. Az első napokban szokatlan, hogy nincs anya mellettem, pedig beszélgettünk még lefekvés után is, és a discó-lámpa is be volt kapcsolva, míg el nem aludtam. Ez volt az utolsó évünk, hogy együtt töltünk néhány napot Balatonon, sajnos a következő években már ezt sem engedhettük meg magunknak. Így hát anya ezt a nyarat még engedélyezte, hogy otthon töltsem, de szerette volna, ha nyáron kikapcsolódom és nem ülök a szoknyája mellett. Nem mintha terhére lettem volna, csak új barátokat kell találjak. Én persze elleneztem a dolgot. - Mért nem maradhatok itthon veled? - Nem érted, hogy jót akarok neked? Mi már nem tudunk együtt elmenni - mondta. Hosszas rábeszélés után húgommal elmentünk mamához. Emlékszem, mindketten vittük a Doktor Bubó kabalánkat. Annyira hiányzott a papa, még mindig. Szinte mindig csak rágondoltam. - Ha most itt lennél, mennyi mindent mondanék neked és te meghallgatnál. Jaj, ha tudnád, mennyire sajnálom, hogy nem előbb jöttem haza. Emlékszem, mikor mama elaludt ebéd után, a gangon ültél és mi hárman köréd ültünk és mosolyogva meséltél. Ők ketten megunták és szaladni kezdtek, de nekem folytattad. És mikor anya hiányzott, akkor is te vigasztaltál. Most te hiányzol rettenetesen. És nem tudom senkinek sem elmondani, anya sincs itt.

Nagyon jól megértettük egymást húgommal. Mindig rászólt a mamára, mikor nem engedett csinálni semmit. Egész nap játszottunk, idősebb lévén, dirigáltam nekik. Ebéd után azonban nem tudtunk mit kezdeni magunkkal. Hirtelen eszembe jutott, pucoljuk meg a mákot. Itt áll kint egy zsák mák, amit mama leszedett reggel. Neki is fogtunk mindjárt, azonban nem tudtuk eldönteni, hogy mindjárt kimossuk-e, vagy szárazon hagyjuk-e. A mamát nem mertük felébreszteni, mert azt mondta: tojik a pók. Azt jelenti, hogy ne zavarjuk, így nem kérdeztük meg tőle. Úgy határoztunk, hogy kimossuk. Móni hozott egy vödör vizet. Ahogy vágtuk, mindjárt szórtuk a vízbe. Nagyon meg voltunk elégedve magunkkal, hisz félig pucoltuk a zsákot. Azt hittük, meg fog dicsérni mama, hogy milyen ügyesek vagyunk. Erre torka szakadtából ordítani kezdett, hogy mit csináltunk. Ebből már nem lesz semmi. Addig dühöngött, míg háromfelé futottunk. A pajtába igyekeztem olyan gyorsan, ahogy csak tudtam és a rakat fa mögé bújtam. Addig lapultunk, míg csend lett az udvarban. Szép lassan előmerészkedtünk, és olyan dolog történt, amit álmomban sem gondoltam volna. Szép nyugisan sétálok az udvarban, egyszer csak mama mondani kezdi nekem: - Nem értem, mért nem használsz botot, neked kellene, nem tudsz menni. - Mérges lettem, szinte tomboltam, kiabálva feleltem: - Azért nem használok botot, mert Pesten így tanultam. És képzeld, tudok járni, nem te mondod meg, hogy mit csináljak. - Húgom jött ki értem. - Figyelj menjünk haza, jó? - kértem. Ennyit tudtam mondani neki, keservesen zokogtam. Nagyon fájt, amit mondott, ettől kezdve valami megszakadt köztünk. Még nagyobb lett a távolság mama és köztem, igaz előtte sem volt fényes a kapcsolatunk. Az önsajnálatra nem volt idő, hisz össze kell pakolnunk és átöltözni. Már készen voltunk, mikor mama bejött. - Hova, hova? - kérdezte. - A hármas busszal haza - válaszoltuk gépiesen. - De hát ki fognak nevetni a buszon - kezdte mama. - Idefelé sem nevettek ki, most sem fognak, hazamegyünk és kész - feleltem. Mi győztünk, mert hazafelé tartottunk és senki sem nevetett rajtam.

Anya meglepődött, mikor meglátott bennünket. Aztán elmeséltem neki, hogy mi történt. Ideges lett, láttam rajta. - Hát én nem tudom, mért nem hagy békén öreganyád. Nemhogy örülne, hogy nála nyaraltok. - A biztonság kedvéért megkérdeztem anyától: - Szerinted is botot kellene használnom? - Ugyan dehogy, kislányom, már te is ne beszélj bolondságot. - Örültem, hogy ezt mondja, mert kitől kapnék vigasztalást, ha nem anyukámtól. - Ja, többet nem megyek a mamához nyaralni - szögeztem le. Evvel be volt fejezve a téma, de én még sokáig rágódtam rajta. Majd idővel rájöttem, hogy felesleges, úgysem tudom megváltoztatni álláspontját magamról.

Nagyon sokat mozogtam. A Mexikóin azt mondták, hogy lassú vagyok és le fogom késni az órákat, mert nem fogok átérni egyik teremből a másikba. Körülbelül kimértem magam a távot, elkezdtem sprintelni a háztól a diófáig. Akartam, hogy sikerüljön és legfőképp minden jól menjen majd. Eljött az évnyitó napja, amelyet néha vártam, néha meg elkezdtem félni. Nem az új környezettől, hanem hogy hogy fog menni a suli? Szóval jócskán volt bennem izgalom, anya ezt egyből ki is szúrta. Anya mindig higgadt és természetes, de utálja, ha csúfolnak és röhögnek rajtam. Szerencsére, míg beérünk a suliba, lépcsőhegyet lehet mászni. Tömérdek gyerek között bandukolunk mi is. Senki sem röhög rajtam, mígnem egy kisegítős cigánygyerek beszól: - Nézd má, hogy megy! - és éktelen röhögésbe kezdett, mintha egy poénos jelenetet látna. - Kislányom, ne is figyelj rá - mondta hangosan anya. De nem bírtam elhallgatni röhögését, majd hátrafordultam és erőteljesen ráordítottam: - Nagyon vicces mi? Te se vagy ám különb, röhögj magadon, gyerek! - egy szót se szólt többet, eliszkolt, akár egy sebzett kutya. Beálltam a 4.b-sek közé, mivelhogy ez lett az osztályom. Érdekes volt, teljesen természetesen vettek és mégis mindjárt segíteni akartak. Önállónak éreztem magam, szerettem volna, ha ők is megértik, hisz csak így mutathatom meg az eddigi keményen megküzdött önállóságomat, amit nem adok fel soha. Ezért hát hiába mondták, hogy üljek le, végigálltam az évnyitót úgy, mint a többiek. Végén pedig Móni osztálytársai odajöttek hozzám. Ismertem egy párat közülük, hisz mindig jöttek hozzánk. Megismertem az osztályfőnökömet, aki igazán nem tett rám jó benyomást és ráadásul férfi. Azt hiszem, azt kérdezhette magától, hogy mi a fenét keresek pont az ő osztályában? Egyáltalán, mit is akarok én ebben az iskolában? Effajta kérdések tükröződtek az arcán, míg meg nem nézte a bizonyítványomat - amely tele volt négyessel és ötössel, egyetlen hármas árválkodott mellettük -, rögtön másképp kezelt. - Nagyon szép, Henim, remélem itt is ilyen lesz. - Egyáltalán nem mondtam, hogy igyekszem majd. Csak egy undok belső hang szólalt meg bennem. Ha tudná, hogy egy jeggyel rosszabbat kaptam. Mert ha akadnak nehézségeim, nehogy kudarc érjen, először is be kell bizonyítsam, hogy nem hülye vagyok, hanem csak mozgássérült. Holnap már kezdhetem is, habár magántanuló vagyok. Azért mindennap bejárok, a suli a falu közepén van. Anya hord suliba, kocsival tíz perc, gyalog fél óra. Tesóm persze egyetlen alkalommal sem volt hajlandó velünk jönni. Jól is tette, hisz a barátokkal rég összeszoktak. Csak ő tudja, hogy mennyi kaland érte őket az úton. Mi tagadás, én is jobban szerettem volna gyalogolni. De anyuval is nagy élmény volt suliba járni. Nagyokat hülyültünk, mikor látta, hogy tele a hócipőm. Jókedvre derített, a kocsiból kiszállva is röhögtem. A tanárok így láttak bennünket reggelente, rosszabbik esetben hasra estem a hahotától. A többiek kint sorakoztak a becsöngetésig. Engem mindig bekísért anya az osztályteremig. Ha szerencsém volt, nyitva volt a terem. Miután elment anya, bementem, általában hátul ültem, így legalább nem voltam a tanárok szeme előtt. Rövid időn belül rengeteg barátom lett. A tanárok is megszoktak, csak azt nem értették, hogy miért nem engedek segíteni. Az osztályfőnököm és a környezet tanárom egykor apám tanárai is voltak. A két tanár között óriási különbség volt: a környezet tanárom feleltetett és az órákon felhívott. Egyébként a gyereksereg ősidők óta gúnynevén Pönzinek nevezte. Nem is szerették, pedig jól magyarázott, a pofátlan gyerekeket viszont nem viselte el. Ha jól felidegesítették, akkor futott és kokit nyomott a gyerek fejére, aki utána dörzsölhette fejét, addig legalább csendben maradt. Néha én is megijedtem, villámgyors futását vettem csak észre, mert közben a tankönyvet kellett olvasni. - Ne félj, nem téged bántalak - mondta. Az osztályfőnököm, aki egyben a matek tanárom volt, egyáltalán nem foglalkozott velem. Egy darabig próbáltam írni a példákat, aztán meguntam. Helyette álmodoztam matek órákon. Utáltam, hogy levegőnek néz. Persze, ki is mutattam, hogy nem érdekel a dolog. Szünetekben bent lehettem az osztályban a hetessel együtt. Naná, hogy nem unatkoztunk, mert mindig kitaláltunk valamit. - Te Márta, írd már fel a táblára, hogy utálom a matekot. - Fel is írta, a nagy játékban fent is maradt. Már éppen kezdeni akarta az órát, mikor szeme rátévedt a feliratra. - Ki írta fel? - Én írattam - válaszoltam neki.

Az órák közti szünetekben a termek változtatásánál barátaim akartak segíteni. Ők jól tudták, hogy nem szeretem, de azért a folyosón megfogták kezem és a táskámat sem engedték vinni. Végighaladtunk, ha beszóltak, adtunk a fejükre - Móniék voltak a testőreim - a kajánul vigyorgó és pofátlan gyerekeknek. Néha akkora pofont kevertek le, hogy nem volt kedve többet rajtam vihogni. Pedig húgom azelőtt sosem verekedett. Hiába mondta neki anya, hogy védje meg magát, ha bántják. Mert bizony volt, hogy bántották, de mindig nyuszi volt.

Ha a szép szó nem elég, jöhet a verés

Nagyon kevés időt foglalkoztam a tanulással. Ami azt jelenti, hogy fél óra elég volt a következő napi felkészülésre. Anyut nyaggattam, hogy adjon valami munkát. Adott is, így hamar megtanultam takarítani, a felmosást külön élveztem. Ugyanis, ha a rongyot beakartam vizezni, le kellett vennem a felmosó fáról. Ez volt a könnyebbik része, majd visszatenni nem mindig sikerült elsőre, ilyenkor dühömbe ordítottam egyet. Sokszori próbálgatás után simán ment a felmosás. Mindent szívesen megcsináltam, csak a szobámban ne kelljen rendet rakni. Nem mintha nagy lett volna a rendetlenség, csak éppen a ruháimat nem raktam a szekrénybe. Ha nagy ritkán beraktam, következő alkalommal szembe jöttek velem ruháim. Kabaláim ott lógtak az ágyamnál. Volt egy fekete tapsolós macskám, amit különös becsben tartottam, hisz a pap bácsitól kaptam, mikor meglátogatott az intézetben. Soha nem mondtam neki, hogy még megvan, pedig minden héten lejött hozzánk.

Gyakran jártam anyuval a szőlőbe. Mivel tesóm délután szakköre járt vagy estig tanult, neki több időt kellett tölteni a könyvek mellett, így inkább lementem a szőlőbe. Csak anyuval szerettem dolgozni, hisz apám állandóan rám szólt, hogy ne így csináljam, inkább hagyjam abba. Anya egy idő után kijött a béketűrésből és beolvasott apámnak. Elkezdődött a veszekedés, amely nem csak miattam folyt, hanem hogy állandóan iszik és mindenkibe belekötött. Ilyenkor nagyon féltettem anyut, hogy nehogy bántsa. Azt kívántam, hogy bárcsak olyan apám lenne, aki megértene. Soha egyetlen percet sem beszélt Mónival és velem se komolyan. Így anya tudott egyedül csak mindent rólunk. Egy darabig anya féltett az iskolában való esetleges beszólásoktól, mert tudta, hogy nagyon érzékeny vagyok és mindent a szívemre veszek. Aztán egy idő után félelme teljesen elmúlt, hisz egy-két beszóláson kívül nem volt más. Minden tanár aktívan feleltetett órákon, orosz tanárom élvezte jó nyelvérzékemet. Csak az olvasás nem ment túl fényesen, utáltam a fordított betűket. Ezért hol anyu segített olvasni, hol meg húgom, aki már időként mérges volt - de úgy gondoltam, hogy kölcsönkenyér vissza jár, hisz én is segítek neki -, hogy nem tanulok meg olvasni. Erre azért volt szükségem, mert kétszeri olvasás után kívülről fújtam az olvasmányt, így a tanár sosem jött rá, hogy nem tudok olvasni, mert mindig megdicsért. Dolgozatíráskor volt a legnehezebb dolgom, hisz minden gyerek tőlem várta a segítséget, elkezdtem hát súgni. A tanárok persze észrevették, mindig figyelmeztettek, hogy ne súgjak. Még az ének tanárom is figyelmeztetett, mert tudta, hogy tudom a válaszokat. Még ha fel is voltam mentve, mert nem tudtam kottázni, azért felhívott az óráin, és nem egyszer jegyezte meg, hogy jó agyam van. Az órai anyagot a barátaim írták a füzetembe. Először indigóztunk, aztán szívesen írtak a füzetembe is, így nem kellett anyunak esténként a füzeteimet írnia. Az órák alatt is ment a hülyeség, vagyis inkább folytattuk. Ha mást nem, akkor papírgalacsinokat dobáltunk vagy épp sugdolóztunk. De a legrosszabb dolog, amikor majd megpukkadsz a nevetéstől és mégsem nevethetsz, mert óra van. Ami azt illeti, itt sem voltam jó gyerek. Ez csak a magatartásjegyemen látszott volna meg, de azt sem kaptam, mint a többiek, mert mindig kihagyott. Ezek után az osztályfőnöki órákat is kihagytam úgy, ahogy a rajzot, technikát és a testnevelést is, ezekből kaptam. Ritkán voltak első vagy utolsó órák ezek, ilyenkor vagy egy órával később mentem suliba, vagy előbb mehettem haza. Tesi óra alatt mindig elmentem a következő óra terméig és megettem a szendvicsemet. Gyakran kellett lépcsőznöm, a takarítók és a tanárok mindig segíteni akartak, de én nem engedtem.

Egyik nap a tesómék egy órán keresztül vigyázban álltak kint a folyosón büntetésben. Az oka verekedés, ugyanis még mindig csúfolt az a nagy melák cigánygyerek, hiába, nem értett a szép szóból. Egy kupac gyerek tesóm vezetésével jól elverte. Jó pár napig nem kellett tükörbe néznie a gyereknek. Azután pedig nagy ívben elkerült, ahogy mondani szokás: rendesen letörték a szarvát.

Barátnőim most élték tini korszakukat, nálam ez az idő teljesen kimaradt. Nem is értettem, hogy foglalkozhatnak ennyit magukkal. Szünetekben állandóan a tükör ellőtt álltak, hajukat vagy ruhájukat igazgatták. Dicsekedtek ékszereikkel, de ez sem érdekelt, mert egyszerűen nem bírtam magamon elviselni, mert aggatott. Néha közelharcot vívott velem anya, hogy egy fülbevalót betehessen. - Nézd meg a húgodat - mondta -, ő tele van ékszerrel. Te meg ilyen csupaszon akarsz eljönni lagziba? - Na jó - egyeztem bele -, de ha hazaértünk, mindjárt leveszem.

Anyu a vizsgámra varrt egy fehér mintás nadrágot és hozzá egy ugyanolyan blúzt. Büszke voltam, hogy anya varrta és ha nem lennék ideges, talán odafigyeltem volna, hogy mindenki azt mondja, hogy csinos vagyok. Jelen pillanatban egy zabszem sem fért volna meg bennem. Az igazgatónő és a helyettese is bent volt. A matek már lement szerencsére, nem lett jobb a tavalyinál. Következett a környezet, öreg tanár bácsim mint mindig, most is kedves hozzám. Hiába utálták a többiek, én szerettem. A szarvasmarhákról kellett beszélnem, ami gördülékenyen ment. Az utolsó mondatnál összekevertem a szezont a fazonnal. Azt mondtam, hogy a szarvasmarhák délben visszamennek kérődzni az iskolába. Egy kis nyelvbotlás volt és a tanárok hangosan nevettek. Mikor kinevették magukat, a tanár bácsi segített ki: Vagyis az istállóba - mondta még mindig mosolygósan. A húgoméké nagyon lehetetlen osztály volt, a tanárom náluk is tanított. Elmondta nekik, hogy igaza van a Csomor Heninek, hogy szarvasmarhák járnak a suliba. Nemsokára az egész iskola tudta az aranyköpésemet.

Reménytelen küzdelmek

Szinte faltam a könyveket, egész nap csak olvastam. Különösen a nyári szünetekben átváltoztam könyvmollyá. Jókat szórakoztam rajtuk, teljesen beleéltem magam, így nem is hiányzott a társaság. Az örök slágeremet: a Soha se mondd-ot mindig hallgattam, valahogy megfogott ez a dal. Ha szomorú voltam, mindig ezt dúdoltam, mert ilyenkor a barátaim nyaraltak és nemigen jöttek hozzám. Ugyan a barátnőinkkel jól elvoltunk, még együtt is sátoroztunk a diófa alatt. Igaz, hogy anya azokon az éjszakákon nem aludt valami rózsásan, mert féltett bennünket, hiába voltunk az ablaka alatt. Mi pedig jókat viháncoltunk, azonban őrködni egyikünk sem mert. Pedig megbeszéltük, hogy őrködni fogunk éjszakánként. Legjobban azt szerettem, ha segíthetek és nyáron volt is mit. Rengeteg cukorborsót szedtünk le a száráról. Nagyon sok időt töltöttem az állatokkal, mindig volt egy kedvenc állatom.

Szüleim szerették volna, hogy minél jobb legyen állapotom. Hogy pontosan melyik kórházba mentünk, azt már nem tudom. Az egész család eljött velem, akár egy kirándulásnak is felfoghattam volna, ugyanis Pestre mentünk. Fogadásból aznap kiolvastam "A két Lotti"-t. Egyáltalán nem idegesített a dolog, hisz tudok már járni. Valahol büszke voltam, hogy eljutottam idáig. És ha nem is tud segíteni rajtam, akkor sem fog fájni - gondoltam. Anyával mentem be, az öreg hölgy általánosan fogadott bennünket. A kórtörténetem meghallgatása után, amit kívülről fújtam, oly sokszor hallottam már, megvizsgált. A szokásos térdkopogtatás, így hívtam a reflexnézést és a kézügyességemet. El sem tudom képzelni, hogy hülyének vagy levegőnek nézett. Nemhogy kiküldött volna a következő mondatok előtt. - Anyuka, az ön gyermeke soha az életben nem fog futni - közölte nyersen. Én meg csak ott ültem és beleborzongtam a fájdalomba. Csupán csak tizenhárom éves voltam és a reményt is elvette tőlem, hogy egyszer futni fogok. Majd adott egy tónusfokozó gyógyszert, amely a túlmozgásomat szabályozza. Igen ám, de a mellékhatásairól nem beszélt. Majd idegesen matat a zsebében, jelezvén, hogy juttatást vár. Kifelé meg is kapja és mosolyogva elköszön. A következő napokban szedtem a gyógyszert. Mintha kevesebb lett volna a túlmozgás. Viszont bamba lettem, nem érdekelt semmi, a nyálam is többet folyt. Borzalmas lett a közérzetem, állandóan aludni akartam. Viszont ezt a család nem engedte, próbáltak ugyanúgy lefoglalni, mint azelőtt. Emlékszem, húgommal boldogan mentem át a barátnőinkhez, és mindjárt haza kellett kísérnie, mert nem jól éreztem magam. Anyunak panaszkodtam, hogy nagyon hülyének érzem magam. Aztán négy nap után anya kidobta a fránya gyógyszert. Azt mondta, soha többé nem szedhetek ilyen fajta gyógyszereket, mert inkább maradjak így, mint hogy más bajom is legyen. Aztán később próbálkoztunk mágneses kezeléssel Komlón. Tíz alkalom volt egy kúra, anyuval jártunk át, hol busszal, hol autóval. Emlékszem, nyár volt és nagyon meleg. Már nagyon untam a reménytelen küzdelmeket. Ezt nem egyszer ki is jelentettem, jobban mondva csak apámnak. - Hagyjál már békén, úgysem segít már rajtam a kezelés. - Rossz tőle hallani, mikor azt mondta, látott egy mozgássérült kislányt. - Sokkal jobban ment, mint te - és ez nekem baromira fájt. Később megbeszéltük anyuval, mert látta, hogy nagyon bánt. - Kislányom, apád nem tudja, hogy a sérültségi fokok különbözőek. Valaki jobban megy, és vannak, akik kevésbé. De jól mész, ne aggódj. - Köszi - mondtam. A kúrák alatt még a portás is biztatott, mindig megálltunk beszélgetni. Néha bekísért és befektetett a hengerbe, fél órát feküdtem bent. Mindvégig beszélt velem, közben éreztem, hogy ellazulok. Izmaim érdekesen ugráltak, körülbelül úgy, mint a békák. Végül lejárt a kezelés, látványos eredmény nem volt. Aztán elmentünk egy akupunktúrás kezelés esetleges elkezdésére. De közölték, akinél elkezdték, napról napra fejlődik. Sajnos nekem nem javasolták, mert lazák voltak az izmaim, így nálam el sem kezdik a kúrát. Nem is tudom, talán nem viseltem volna el a tűk állandó szurkálását, bár kívülről erős vagyok, de lelkileg nagyon megviselt volna, ha elkezdem és eredmény meg semmi.

 A világ legjobb magyar tanár nénije

Kanyarodjunk csak vissza a sulihoz, mert olyan csodálatos élménye nem sok gyereknek adatott meg, mint nekem. Pontosabban egy tanár néni utáni mély tisztelet, amely áthajlott szeretetté. Na, de ne vágjunk a dolgok közepébe, csak szép lassan menjünk előre.

A barátaimmal jól kiszórakoztuk magunkat, most egyedül ülök a négyes teremben. Azért vagyok egyedül, mert ez a könyvtárszoba, csak én lehetek bent meg a hetes, de ő valamiért kiment. Egy kicsit csípős a kedvem, mert annyi új tanárt kaptunk. Igaz, ötödik lévén sok új tantárgyunk is van. Azt hittem, legalább a magyar tanárom marad a megszokott. Biztos majd ülhetek a magyar órákon, mint egy kuka, mert nem fog felhívni és nem is fogom magam strapálni. Ahogy így gondolkodom a leghátsó padban, bejött egy ősz hajú mosolygós néni. Biztos csak könyvet néz, nem lehet a magyar tanár, hiszen öreg - gondoltam. Miközben felém tart, köszönök neki. - Szevasz - mondta. - Te is ebbe az osztályba jársz? - kérdezte. - Igen. - feleltem. - Órák előtt mindig be szoktam jönni a terembe - tettem hozzá. De hogy miért, azt már nem mondtam neki. Nem szerettem, ha idegenek tudják, hogy sérült vagyok. Beszélni meg egyáltalán nem voltam hajlandó róla. Ez mindig anyára és húgomra hárult, zárkózott voltam e téren. Lassan becsengettek, ő is elment, a többiek viszont bejöttek és ő is. Tuti, hogy ő a magyar tanár. Egyre kíváncsibb lettem. - Nádor Rudolfné vagyok, remélem sok jó órát fogunk együtt eltölteni. - Á, most már tudom: a húgom töri tanárja, nincs jó véleménnyel róla. Közben mindenkit személyesen megismert, jé engem se hagyott ki. Egy kicsit leragadt nálam, valahogy más volt, mint a többi tanár. Olyan közvetlen és a hangjából akkor érződött a szeretet. Elmondta, ismeri a nagyapámat, aki erdész volt, és tulajdonképpen az egész családot. - A nővéredet is tanítom - mondta. - Ő a húgom - válaszoltam. - Tanár néni, én nem tudok írni. - Valahogy nem akartam, hogy azt higgye, hogy nem vagyok hajlandó írni, mint néhány új tanár. - Semmi gond, akkor te szóban fogsz felelni - közölte fennakadás nélkül.

Valahogy a többi óra nem is érdekelt nagyon. Pedig a törit is szerettem és aktív voltam az órákon. Tele voltam piros pontokkal és hamar összegyűlt az ötös, azért néha fekete is becsúszott. Csak a dolgozatírásnál akadt egy kis gond. A töri tanárnak feltűnt, hogy amikor nem hiányzom dolgozatírásnál, felettébb jobb jegyet adhat a padtársamnak, mint amikor nem vagyok ott. Sajnos, amikor rájött, állandóan rajtam tartotta a szemét. De én sem maradtam le a felelésről, mert mindig feleltem. Csak épp nem az órán, hanem különórában. A felelés után mindig megbeszéltük, hogy nem fogok segíteni a többieknek. Jó volt, mert az oroszt is a töri tanár tartotta. Bár mindkét tárgyból ötös voltam, de a törit jobban szerettem.

Sajnos nem volt magyarunk, ilyenkor bánatomra nem láthattam Erzsi nénit. Otthon sokat beszéltem róla, volt is mit. Nem értettem húgomat, hogy amikor szóba hozom, miért vág pofákat és miért gyűlöli, hiszen más testvéreket is összehasonlítanak a tanárok. Ezért még nem kellene féltékenykednie rám és haragudnia Erzsi nénire. Mert nemcsak leadta az órát és elviharzott, hanem nagyon sokat beszélgetett velünk, rengeteg pluszt adott nekem. Szerencsére mindig magyarunk volt. Ha a többiek elfelejtették, hogy milyen óránk lesz, csak rám néztek és tudták a választ.

A szünetekben barátaim elmesélték ügyes-bajos szerelmi dolgaikat. Volt, aki teljesen bele volt zúgva a másikba. Azért nekem is tetszettek ám a fiúk, valahogy nem engedtem meg magamnak, hogy a kiszemelt fiú is tudja, hogy tetszik, inkább csak barátok voltunk. Néha elég kellemetlen helyzetbe tudtak hozni barátaim, mert faggattak, hogy én miért nem vagyok szerelmes. Igazi választ nem adhattam, csak nevettem.

Végre becsengettek, ilyenkor megszűnt körültem minden. Csak Erzsi nénire figyeltem, aki nem mindjárt tanítani kezdett, hanem kicsit beszélgettünk, hol komolyan, hol viccelődtünk. Állandóan tanultunk tőle valamit, a röhögéstől majd kiestem a padból. Egyszerűen nem lehetett nem szeretni, legalábbis én így éreztem. Már rég ott ültem az első padban, néha csak az én hangomat hallották. Annyira át tudta éreztetni a versek mondanivalóját, hogy teljesen átadtam magam a vers hallgatásakor. A versek felmondását igazán szerettem, gyorsan megtanultam. Néha osztálytársaim meg is kértek, hogy mondjam fel a verset, hisz ők lusták voltak megtanulni. Segítsek rajtuk, így biztos megússzák a felelést. Jól tudták, hogy lassan beszélek és ha verset mondok, akkor ők békén lesznek hagyva. Néha azonban ráfaragtak a többiek. - Henikém, tudom, hogy te tudod - mondta Erzsi néni. - Most adjuk meg a felelési lehetőséget a többieknek. - Annyira jól ismert már, hogy a fogalmazást is megengedte nekem is csinálni. Jól tudta, hogy csak az írásnál segít anya. Közben megtudta anyától, hogy nem vagyok hajlandó gyakorolni az írást. Képes volt egy órán át győzködni, hogy muszáj tovább fejlesztenem a kezemet. - De nagyon csúnyán írok, Erzsi néni, ezért nem is gyakorlom. - Pedig muszáj, mert ezután én fogom ellenőrizni az írásodat. - És tényleg minden órán előírt nekem először csak betűket, utána szavakat. Végigkísérte az írásomat és mindig írt néhány biztató mondatot az írásom végére. Már a félévi osztályzatokat beszéltük meg, ilyenkor kellemetlenül éreztem magam, mert én nem kapok félévit, pedig nekem is jól esne néhány mondat. Beletrafáltam, mert Erzsi néni nem hagyott ki. Viszont most láttam idegesnek először. Elmondtam neki, hogy nem kapok félévit, mert magántanuló vagyok. - De nem lehet, akkor nem kéne iskolába járnod - mondta - és a tanároknak kéne hozzád járniuk - folytatta. - Matekból miért nem látok jegyeket a naplóban? - kérdezte felháborodva. - Mert nem akar feleltetni, csak néha szokott felhívni. Nem képes magatartás és szorgalmi jegyet adni, pedig már a többiek is szóvá tették neki. - Örültem neki, hogy végre valakinek elmondhatom a dolgokat. Arra nem gondoltam, hogy a többiek esetleg beköphetnek az osztályfőnöknek. Tudtam, hogy a barátaim is segíteni akarnak. Ők se veszik jó néven, hogy semmibe vesz az osztályfőnök. Képesek még a bukott tanulókkal is szembeszállni miattam azért, mert poént űznek abból, hogy ijesztgetnek és harsányan röhögnek rajtam, hogy megijedek. Már nem egyszer verték el őket a többiek, a tanárok is tudtak róla. Erzsi néni pedig közölte velem, hogy utána fog nézni a dolgoknak. - Az osztályfőnököddel pedig külön fogok beszélni, mert ezt a dolgot nem lehet annyiban hagyni. Az órának vége. - Boldog voltam, hogy Erzsi néninek elmondtam a dolgokat. Útközben pedig mindent elmondtam anyunak. Jövő héten tudom meg, hogy mit intézett.

Egy gyors ebéd és átöltözés után kimentem anyuval az erdőbe. Semmi humorom nem volt otthon maradni. Még anyuék a télire való fát csinálták, addig bóklásztam az erdőben. Apámmal nem közöltem a jó hírt, mert mindig csak avval szekált, hogy azért kapok jó jegyeket, mert kivételeznek velem a tanárok. Engem ez rendkívül bosszantott, olyannyira, hogy inkább nem mondtam neki semmit. Kicsi korom óta imádom az erdőt, naphosszat el tudtam lenni egyedül. Néha képzeletemben azt játszottam, hogy az erdő összes állatát összeszedem és haza viszem. Vagy csak komolyan elgondolkodtam, közben anyu halálra keresett, mivel jól eltűntem.

A következő héten Erzsi néni ígéretéhez híven intézkedett. Elintézte, hogy többé ne kelljen vizsgáznom. Félévit pedig a következő félévtől fogok kapni, mert kevés az idő most már arra. - Az osztályfőnököd ígéretet tett, hogy feleltetni fog. De én azért ellenőrizni fogom a jegyeidet. - Köszönöm szépen, tanár néni. - Szokatlanul csendben voltam, mikor vendégek voltak magyaron. Ezt Erzsi néni nem bírta elviselni, hogy a legjobb magyarosa, ahogy ő mondja, hallgat. A levél formáját taglaltuk, még én vittem a minta levelet. Nem volt nehéz, hisz anya megtartotta az összes levelet. A többiek azonban produkálták magukat, de gyéren. Pár perc után megunta és felhívott, megadta a kezdő löketet. Utána mertem jelentkezni és bizony a kitűnő tanulót is lepipáltam. Az utolsó kérdésnél, mint mindenki, én is rövidzárlatot kaptam. Pedig tök egyszerű volt a kérdés: hogyan fejezzük be a levelet? Kínomban már mindent csináltam, nem igaz, hogy nem jut eszembe a válasz. A többiek ültek, mint a sült halak, Erzsi néni meg csak beszélt. Közben az agyam mélyéről beugrott a válasz, amely pofonegyszerű volt. - Az aláírás - mondtam hangosan. - Tudtam, hogy tudni fogod - mondta. - Hisz te gyakorlott levélíró vagy - közölte. Anya már a terem előtt várt, a tanárok előbb kiértek, mint én. Néhányan anyuhoz mentek, közölték vele: nem hitték, hogy ilyen okos a Heni. Most esett le, hogy a tanárok többsége kételkedett a tudásomban. Ehhez kellett egy magyar óra bemutató, hogy a kétségek eloszolhassanak. De nem baj, megint én győztem, úgy, ahogy másban is. Legfőképpen annak örültem, hogy látványosan javul a járásom. Mióta egészségesek között vagyok, szinte húznak maguk után. Na jó, valljuk be, elég sokat is mozgok. Ennek a kutyám is örül, mert mindig elkísér a sétáimra. Sajnos bringázni már nem tudok, mert kinőttem. Hiába próbáltunk összeeszkábálni jó párat, a vége mindig az, hogy leesek róla, mert nem stabil. Speciális bringát nem lehet kapni sehol. Irigylem húgomat, hogy a kempingjével úgy megy, mint a szélvész.

Ez idő tájt kezdtem el verset írni, ami igencsak lassan ment. Mármint az írási része, mert először leírtam magamnak, ami elég csúnyán sikerült. Nem tudtam versszakokba helyezni ló betűim miatt. Utána meg kellett várnom, míg anya ráér, hogy szépen leírja. Húgommal nem szerettem leíratni, mert türelmetlen volt és aprók a betűi. Anyu pedig türelmes volt és segített kihámozni a mondataimat, mert néha nem tudtam elolvasni az írásomat, hiába próbáltam megjegyezni, nem mindig sikerült. Erzsi néni már csak a szépen letisztázott, versszakokba rakott verseimet látta.

 A dolgok nem mennek simán

Abba beletörődtem, hogy azok lettek a bérmaszülőim, akiket nem akartam. Győzött az illem, amely azt mondja ki, hogy azt illik vissza hívni, akinél te már bérmaszülő vagy. Ez nekem is és a bérmaanyámnak is nehéz volt. Ugyanis nem nagyon akart elfogadni, nem bírta elviselni, hogy kicsit más vagyok, mint a többi. Én meg Annus nenééket akartam, akik hat éven keresztül vigyáztak rám, és nem utolsó sorban szerettek és én is őket. Sokáig mérges voltam, de legjobban mamámra, aki erősen kötötte az ebet a karóhoz.

Tizennégy éves lettem, nemsokára személyit kapok. Álmodni sem mertem volna róla, hogy gond lesz. Azt hittem, ha majd átveszem, boldog tulajdonosa leszek. Aznap ünneplőben mentem suliba, anya még megkérte a nyolcadikosok ismert osztályfőnökét, hogy valamilyen úton-módon értesítsék, ha kezdik, hadd fogja a kezem az aláírásnál. - Persze nem lesz gond, segítünk mi is - nyugtatta meg. Az utolsó két órában volt az ünnepélyes átadás. Ekkor ültem be először és utoljára a korombeliek közé. Míg a rendőr ünnepélyes beszédét tartotta, addig megállapítottam, hogy nincs semmilyen különbség, hogy három évvel fiatalabb emberkékkel járok egy osztályba. Aláfestő zeneként Bródy János "Személyi igazolvány" dala. Ki tudja hányadszor ment már a szám, mikor rám került a sor. Megfogtam a tollat és kezdtem is volna aláírni. A rendőr látta, nehézkesen fogom a tollat. Pár szót váltott a tanárokkal, akik mindvégig mosolyogtak. - Hadd csak - mondta a rendőr. - Nem, én akarom aláírni - jelentettem ki. - Esetleg ha valaki megfogná a kezem, míg írok, azt megköszönném. - De senki sem mozdult, csak mosolygott tovább, közben szabályosan szenvedtem. Közben hozott valamilyen kést a rendőr és könyörtelenül belevéste a nevem a személyimbe. És ellátta három jól megtermett kereszttel, a végén gratulált. Persze tudtam, hogy a keresztekkel analfabétának titulált. A banzájnak vége volt, mindenki elviharzott, én is igyekeztem fel az osztályba. Magyar volt, Erzsi néni üdvözölt, rögtön elkérte a személyimet, hogy megmutassa a többieknek. Mikor kinyitotta, megrezzent az arca. Körbe mutatta, szerencsére senki sem kérdezte, hogy mi az a három kereszt. Hálás voltam neki, hogy nem hívta fel a figyelmüket, hogy mi is az. Viszont biztos voltam benne, hogy sejti, hogy tudom, mert kifelé menet megsimogatott és azt mondta: - Fel a fejjel, Henikém, biztos lehet valamit csinálni.

- Szia, anya - és kölcsön puszit nyomtunk egymásnak. Ez már olyan megszokott dolog, bárhol is vagyunk. - Képzeld, nem engedték aláírni és behúzták a kereszteket is. Csak érjünk ki a suliból, majd elmondom a többit. Megkértem őket, hogy szóljanak neked és te majd segítesz. A tanároknak is mondtam, hogy csak egy kicsit fogják a kezem, de egyik sem. A végén kikapta a rendőr a tollat a kezemből. Erzsi néni tudja, mert pont felértem az óra végére. Anya most haragszol rám? - kérdeztem zaklatottan. - Dehogy is, kislányom, ha tudtam volna, előbb feljövök. - Otthon még mindig magam alatt voltam. - Nézd meg, milyen ronda, anya. Én ezt nem fogom használni, azt hiszik hülye is vagyok, inkább bedobom a tűzbe. Nem azért harcoltam ki magamnak az angolt is, hogy most emiatt bolondnak nézzenek. Ott is csak az osztályfőnök ellenezte az angol tanulást, mert félt, hogy a tanulás rovására megy. Bezzeg a többi tanár lehujjogta, és a tetejére ingyen könyvet is kaptam. És fizetik az angol óráimat, úgyhogy koppant az osztályfőnök is. - Ezután igyekeztem otthon hagyni, bárhova is mentünk, mert nagyon rühelltem az igazolványomat, anya se rajongott érte igazán. Inkább letagadtam egy évet a koromból, minthogy lebecsüljenek. Két hónap után nem bírtam tovább, és kikértem magamnak, hogy csináljunk már valamit. Így hát apámmal elkezdtük gyűrögetni a fránya igazolványt. Anya először nem hitt a szemének, hogy képes vagyok az efféle vandál munkára. - Sajnálom, én nem fogom elviselni, míg lejár - válaszoltam. Szinte teljesen összetörte apám, mikor anyuval elmentünk újat csináltatni. - Hü, ez nagyon rozoga állapotban van, pedig csak két hónapja van nálad - kezdte a mogorva rendőrnő. - Igen, kiesett a zsebemből hazafelé és két nap múlva a megtaláló adta vissza - füllentettem. Anya pedig igyekezett észrevétlenül derülni a történeten. Most anyun volt a sor, ugyanis úgy segített az aláírásnál, hogy nem tűnt fel senkinek. Tehát megszabadultam a keresztektől és puha fedeles igazolványom lett, amit már nem kell szégyellnem, mert nem vagyok megpecsételve. - Kislányom neked aztán van fantáziád - mondta anya az utcára lépve. - Jaj, anya, köszi, annyira örülök neki!

Erzsi néni minden órán megnézte a jegyeimet. Elégedetten látta, hogy egy csomó jegyem van. Igaz, nem tudtam volna megmondani neki, hogy matekból, hogy lettek jegyeim, mert nem feleltetett soha. Néha azért felhívott, gondolom, akkor írt be néhány jegyet. Az első év vége volt, hogy nem kellett vizsgáznom. Tudom, hogy Erzsi néninek köszönhetem, akit szinte imádok, és betegen is képes vagyok órái miatt suliba menni. Egyszer aztán hetekig nem mehettem, mert beteg voltam. Rettenetesen hiányzott már az Erzsi nénivel való igazi beszélgetésünk, amit nem cseréltem volna el semmiért. Épp az igeragozásnál tartottak, mikor visszamentem. Gyakorlásképpen a többiektől ragozást kérdezett szegény. Egyre idegesebb lett, mert senki sem tudott ragozni. Sokadik kínlódás után jelentkeztem, hibátlanul ragoztam végig. - Nagyon jó - mondta, és kaptam egy piros pontot. - Henike, különórát akartam neked adni a sok hiányzás miatt - folytatta Erzsi néni. - De úgy látom nem kell. Honnét tudod ezt már? - kérdezte. - Unatkoztam és belelapoztam a könyvembe - válaszoltam nevetve.

Aztán eljött a ballagás ideje, egy kicsit szomorú voltam. Ugyanis, ha egészséges lennék, én is most ballagnák az unokatesómmal együtt. Nem voltam féltékeny, csak fájt a lelkem. Néha gondolkoztam, hogy mi lenne akkor, ha nem lenne problémám. Ez a nap pont ilyen volt, pedig tudom, hogy nekem is eljön majd ez az idő. De mért nem ma? - kérdezem magamtól türelmetlenül. Aztán rájövök, hogy semmi értelme annak, hogy sírok. Még jó, hogy a kertben vagyok és nem látják, hogy sírok. Mikor megnyugodtam, elmondtam anyunak, hogy miért is keseregtem. Anya szavai teljesen megnyugtattak, pedig biztos neki is fájt a szíve kicsit.

Mikor vége lett az évzárónak, odajött hozzám az igazgató néni, akit kedveltem, mert vidám természetű és közvetlen volt. - Heni, szeretném ezt a videokazettát neked adni. - Egy darabig csak hallgattam. - A Pető Intézetről szól a film, ami 1986-ban készült. Nekem nem mond semmit, de neked lehet, hogy annál többet. - Köszönöm szépen, nagyon örülök neki, ezen a filmen még én is rajta vagyok - közöltem. - Igazgató néni, képzelje, az a vöröskeresztes hölgy, akinek bemutatott, elhívott táborozni. - Igazán örülök neki - mondta. - Jó nyarat kívánok én is magának.

Ezen a nyáron tényleg lehetőséget kaptam, hogy belekóstolhassak egy vöröskeresztes táborba. Egy kicsit örültem, hogy mehetek táborozni, viszont féltem is tőle. Húgom már gyakorlott táborozó volt, mindig rengeteg élménnyel szokott hazatérni, ami nagyon tetszik nekem, igaz ő ismer mindenkit, én meg bele fogok csöppenni egy vadidegen társaságba, de majd csak kibírom valahogy, gondoltam. Addig még rengeteg helyen voltunk anyuval és jól is éreztük magunkat. Én kis naiv lélek, azt hittem, hogy jó lehet egy ilyen tábor is.

Még akkor is átjöttek barátnőim, mikor húgom nem volt otthon. Igaz már a játékkal alábbhagytunk, mert nagyok voltunk. Többnyire csak beszélgettünk fontos dolgokról, na jó, néha ránk jött az öt perc. Egyik nap épp a Petőfi verseket adtam elő nekik. Ugyanis kíváncsiak voltak rá, hogy mit fogok előadni a Ki mit tud-on. A tábori értesítőben benne volt, hogy készülj a Ki mit tud-ra is. - Lányok - kezdtem - és ha nem bírom ki a tíz napot, akkor mi lesz? Tudjátok mit, inkább itthon maradok. - Ugyan már, ki fogod bírni, rengeteg barátod is lesz és haza se akarsz jönni - mondták. Pár nappal később a tábor egyik tagja jött el felmérni. Jobban mondva felmérte, hogy milyen állapotban vagyok. Épp nem voltam szem előtt, mikor megérkezett. Furcsa volt neki, hogy anya csak szólt nekem és nem segített. - Tolókocsis? - kérdezte kíváncsian az idegen. Úristen, hogy sértette a fülemet ez a szó. Hova fogok menni tíz napra, ha már ilyet feltételez rólam, látatlanul. Én meg a tolókocsi az két különböző fogalom - gondoltam magamban. - Nem, ő önállóan közlekedik, és nem szereti, ha segítenek neki - válaszolt anya. Közben megérkeztem, és úgy tettem, mintha semmit se hallottam volna. Aztán általános dolgokról beszélgettünk, így meggyőződött, hogy az agyammal semmi gond.

Hirtelen rengeteg sérült gyereket láttam, egy kicsit megnyugodtam, habár még mindig azon az állásponton voltam, hogy inkább menjünk haza. Mindvégig erősen csimpaszkodtam anyába. Még egyszer elmondta a használati utasításomat. Tudom, hogy nevetségesen hangzik, így biztonságban éreztem magam. Ugyanis reméltem, hogy nem fognak velem dedósan bánni, és megértik, hogy önálló vagyok és békén fognak hagyni. Nyugodt szívvel szálltam fel a buszra, miután szorosan átöleltem anyát. Míg csak láttam anyát, addig is integettem neki. Aztán egy pillanatra szorongás vett hatalmába, és máris hiányzott anya. A mellettem ülő egészséges lánnyal elkezdtem beszélgetni. Nálam ez természetes dolog, hisz barátkozó típus vagyok. Szóval nekem ez nem okoz gondot, hogy nem merek megszólalni. Csak azt nem értettem, hogy a sok egészséges fiatal mit keres a sérültek között. Jó, az sem mindennapi, hogy a suliban csak én vagyok egyedül sérült. És ennyi sérültet a Petőben láttam utoljára, de az más volt. Eddig minden simán megy, biztos nem lesz gond. A busz Szekszárd előtt elkanyarodott az erdő felé. De jó, bent leszünk az erdőben! Legalább egy csomót fogok sétálni, mint amikor fát csinálunk az erdőn. Hisz úgy szeretem az erdő nyugalmát és a csicsergő madarakat. A tábor pont az erdő közepén volt, rengeteg faház ékeskedett a fák között. Még több ember jött elénk a megérkezésünkkor és változó korosztályúak. A legtöbb gyereket ismerték már, persze azért voltunk páran újak is. Mi próbáltunk beilleszkedni, én az elejétől próbáltam védeni mozgási szabadságomat. Már a buszról való leszállásnál kezdődtek a gondok, mindenki csak kapkodott előttem. Persze megmutattam nekik, hogy le tudok szállni egyedül. Majd el akartam indulni. Nem engedtek, igen erőteljesen kérdezték tőlem, hogy hol van a tolókocsim? Éreztem, hogy arcomból kiszökik a vér, de válaszolnom kellett. - Nincsen tolókocsim, mert tudok járni - válaszoltam elcsukló hangon. Se szó, se beszéd, elindultam csak azért is, hogy megmutassam, nem beszélek félre. Egy nagyon kedves öreg néni jött a hátam mögött. - Én leszek veletek, angyalom. Elkísérlek a faházunkig - mondta, közben meghallottam, hogy a hölgy azt mondja: - Nem hiszem el, hogy ennek a gyereknek nincs tolószéke, ez nem létezik. - Nagyon bántott a dolog, hisz soha életemben nem volt ilyen afférom. Sőt, mindig mások biztatnak, hogy fog menni, csak próbáljam meg. Na, ennyit a jó hangulatú táborról, amiről húgom annyit szokott mesélni. Én már most haza akartam menni, pedig csak most érkeztem. Természetes, hogy a házunk csak hálófülke volt, rengeteg emeletes ággyal. Rengetegen voltunk együtt, azt vettem észre, hogy akik jól járnak, azoknak furcsa szokásaik vannak. Egyedül maradtam egy tolókocsis lánnyal, ő mondta, hogy ők mind értelmileg sérültek. - Én még sosem találkoztam értelmi fogyatékosokkal - vallottam be neki őszintén, miközben ruháimat pakoltam ki a szekrénybe. De már egyáltalán nem érdekelt a sok szép új ruhám. Pedig otthon, hogy örültem nekik, de itt most minden kicsiségnek számított. Hisz még vécére sem mehetem egyedül, és megvárták, míg végzek a dolgommal. Étkezésnél meg akartak etetni. Már nem bírtam tovább és kikértem magamnak, hogy hagyjanak békén. El tudom magam látni, mert hat évig a Petőben ezt tanultam. De csak nem értették meg, már annyira hiányzott a járás, hogy tornáztam a szobában. Egy percre sem engedtek kibontakozni, eszméletlen volt. Nem értettem, hogy ennyire hülyének néznek, vagy nem nézik ki belőlem, hogy tudok járni. Persze, azért néha elsétáltunk a játszótérnek csúfolt akármihez. Azért mondom ezt, mert csak egy csupasz mászóka árválkodott ott. Bíztam benne, hogy találok egy telefonfülkét és barátnőimnek tudok szólni, hogy mondják már meg anyunak, hogy jöjjön értem, mert nem bírom tovább. De még egy árva fülke sem volt a közelben. Ismét leültettek és nézhettem, hogy játszanak a többiek. Egyébként nagy szó volt, hogy egy kicsit sétáltunk. Általában vetélkedők és különböző foglalkozások voltak, amelyekre csak az ebédlőig kellett elmenni, és naphosszat ülhettél az ülőgumóidon. A rutinos dolgaim most igazán nehézkessé váltak, a vécére menést sajnos nem tudtam szabályozni. Minden egyes alkalommal igyekeztem angolosan lelépni, de nem sikerült. Így mindig elkísértek oda is, ahová a király is gyalog jár. Állítom, még a katonaságnál sem sürgették úgy az embert, mint ahogy engem. A kísérőm és egy másik nő beszélgettek, azt hihették, hogy nem hallom vagy nem fogom fel, mit mondanak egymásnak, pedig borzalmas volt hallani. - Hát most legalább pihennek a szülők és örülhetnek neki, hogy levettük a vállaikról ezt a nagy terhet két hétig. - Hirtelen kivágtam az ajtót és közöltem velük, hogy egyáltalán nem vagyok teher anyukámnak, szereti, hogy társaságban vagyok, de biztos nem örül neki, hogy távol vagyok tőle. - Jaj, hát mi nem úgy értettük, ahogy te gondolod - mondták. - Pontosan jól értettem, hogy mit akarnak mondani - válaszoltam. Majd folytattam: Még csak két napja vagyok itt, de örökkévalóságnak tűnik - és sírva fakadtam. Szerencsére ez a nap is elmúlt. A többiek nagy sebbel-lobbal készültek a Ki mit tud-ra, nagy visongás hallatszott be a szobába. Elmondtam magamban a verset. Most még egyszer olyan elviselhetetlenek voltak az értelmi sérültek. Nem lehetett velük bírni, egyfolytában rohangáltak, kiabáltak és tapsoltak, pedig még nem is volt mit. Már épp ideje volt, hogy leállítsa őket valaki. Hatalmas üvöltés után sikeresen elhallgattak, én meg majdnem leestem a székről. Kis idő múlva elkezdődött: az előadások javarészt éneklésből, táncból álltak. Ja és persze a nagyon súlyos értelmi sérültek csak beöltöztek és felvonultak. Elég furcsa volt kiállni verseket mondani, kicsit izgultam is. Elkezdtem szavalni, az első pár sor után hangosan röhögni kezdtek egy páran. Én meg szépen leblokkoltam, hisz semmi nevetségeset nem mondtam. Ekkor odalépett hozzám a legjobban megértő néni és azt mondta: - Heni, folytasd, ne is figyelj rájuk, ők buták. - Újból elkezdtem és végig is szavaltam a felnőttek örömére. Másnap délelőtt, vasárnap lévén, a változatosság kedvéért ismét szomorú voltam. Az időmet hogy valamivel elüssem, rendet raktam a szekrényemben, majd fejemet lógatva az ágyamra ültem. Kinyílt az ajtó és anya ott állt. Örömömben sírtam és nevettem, miközben jó erősen kapaszkodtam belé. Kijelentettem, hogy megyek ám haza veletek. Mama rögtön megjegyezte, hogy rosszul megyek. Persze anya is észrevette, csak ő tudta tőlem, hogy miért és nagyon dühös volt. Egy kis puncsolás következett, hogy maradjak itt. De kötöttem az ebet a karóhoz, és úgy otthagytam őket, hogy vissza se néztem. Otthon szinte habzsoltam a felszabadult élet örömeit. Soha többé nem akartam táborba menni, hisz ilyen embernek, mint én, nem való az effajta pihenés, mert csak a megszokott környezet ad számomra teljes életet. Anya is megértette, hogy inkább itthon maradok, mert nem bírom elviselni, ha kiszolgálnak, és úgy bánnak velem, mint egy csecsemővel. Anya, aki egy igazi béketűrő ember, az ilyen viselkedéstől rendesen be tud gurulni.

Aztán két év után ismét belevágtam egy vöröskeresztes táborba, amely a Balatonon volt. Igaz, nem nagyon akartam menni, de egy Petős gyermekkori barátnőmért megtettem. Így legalább megtudom, hogy mi lett Ritával, aki annyira ragaszkodott hozzám akkoriban. Bizony, Rita nem javult semmit, sőt inkább rosszabbodott. A beszédje alig érthető lett és ha a háta mögött kísérte valaki, szépen ment egyedül. Most meg tolókocsiban van és mindezt merő önzetlenségből csinálja. Mikor elrobogott velünk a vonat és már nem láttam anyát az út porától, elkezdtem vele beszélgetni. Arra is jó volt, hogy ne fakadjak sírva. Elég jól lekötötte a figyelmemet, nagyon örült, hogy mégis elmegyek vele. A táborban megint az lett volna a helyzet, mint két éve, ha nem ismertek volna egy páran. Az első és legfontosabb dolog, hogy felhívták a figyelmünket, hogy a piros padon kívül nem lehet tovább menni, nehogy belefulladjunk a Balatonba. Ezt a felhívást zokon vettem, el is mondtam anyunak otthon. - Jaj, kislányom, biztos nem neked mondták, hisz nem vagy hülye. - Válaszán tiszta szívből röhögni kezdtem.

Idejűnk nagy részét kitöltötték a vetélkedők, amelyek szinte ugyanazok voltak, mint két éve. Délután pedig fürödtünk, ilyenkor teljesen felszabadultam és nagyokat játszottam a lányokkal, akik hozzánk voltak beosztva segítőként. Szegény lányoknak elég sok dolguk volt Ritával, aki azt hitte, hogy Hawaii-on van és az öltözködéstől kezdve mindent elvárt, hogy a lányok csináljanak helyette. Pedig megmostam a fejét, hogy nem azért vagyunk itt, hogy kiszolgáltassuk magunkat. Tessék egyedül is csinálni a dolgait, és amit nem tud, abban majd segítek neki. Csak nem hallgatott rám és annyira elmérgesedett a helyzet a fonyódi kirándulás alkalmával, hogy a lányok és én is teljesen kiborultunk. Egyetlen vigaszom az volt, hogy írattam egy képeslapot anyuéknak míg a többiek sétáltak. Miközben arra gondoltam, hogy anyával be szoktuk barangolni egész Fonyódot, potyogtak a könnyeim. Visszafelé pedig elmondtam Ritának, hogy ez volt az első és utolsó alkalom, hogy ilyenfajta táborba jöttem. Persze nagyon sajnáltam, mert ő volt a tábor legsúlyosabb sérültje.

Végre eljött a tábor utolsó napja. Rita már fent volt, mikor felébredtem. Egy darabig csak néztem, amint serényen öltözködik. - Na látod, tudsz te öltözködni - jegyeztem meg neki. - Csomi, gyere segíts felhúzni a nadrágom - kért meg. Én pedig boldogan segítettem neki... Este már otthon voltam és ittam anya szavait. És tényleg soha többé nem mentem vöröskeresztes táborba, mert ezeket a rossz élményeket elfeledni nem lehet.

 Az élet nem fenékig tejfel

17 évesen nyolcadikos vagyok. Furcsa, húgom már középiskolás. De hát attól még nem változott semmi, hogy magasabb iskolába jár. Egy kicsit úgymond nehezebb lett az utolsó tanév. Na persze, nem a tanulás végett, hanem a továbbtanulás miatt. Mert, ugye, nem mehetek szakmát tanulni, hisz nem jó a kezem. És ki tudja, hogy gimnáziumba felvesznek-e? Valamit azért mégis tanulnom kéne még. De bízom tanáraimban, akik megígérték, hogy segíteni fognak a továbbtanulásnál. Mindenekelőtt kipróbálták, hogy tudnék-e hagyományos írógéppel írni. De sajnos még egy épkézláb szót sem tudtam leírni, hisz nagyon le kellett ütni a billentyűket és még sohasem próbáltam írógépezni. Egy kicsit kudarcként fogtam fel az egész dolgot. Egy kémia óra alkalmával beszabadultunk a számítógép-terembe, ahol természetesen számítógépen dolgoztunk. Örültem neki, mert éreztem, hogy érdekel a számítógép. Hozzányúlni azonban nem mertem, csak diktáltam barátnőmnek a válaszokat. Ahogy ütötte be a szöveget, nyavalyogtam neki, hogy úgy megpróbálnék egy betűt leütni, de nem merem, mert félek, hogy elrontom. - Próbáld már meg - biztatott s egy pillantás alatt leütöttem a kívánt betűt. Majd elkezdtünk halkan röhögni, ami persze nem sikerült, mert észrevette a tanár. - Hé, lányok, csendesen, bírjatok már magatokkal! - Hogy el tudjak csendesedni, mélyen beástam magam karjaim közé, hogy ne is lássam barátnőmet, aki egyfolytában csak grimaszolt nekem. Persze magyaron ezt nem tudtam volna megcsinálni, mert Erzsi néni ismerte minden mozdulatomat és alkalmanként ő is nevetett velem. Azonban most nem volt kedvünk nevetni, ugyanis Erzsi néni indult a '90-es polgármesteri választáson. Ő lett a polgármester. Nekünk megígérte, hogy az utolsó félévre már nem ad át senkinek. Egy kicsit megnyugodtam, aztán jó egy hónapra rá közölte velünk, hogy az osztályt két csoportra kell osztani, mert a jóktól nem akarja elvenni a lehetőséget, hogy többet tanuljanak, a rosszakat pedig fel kell zárkóztatni. Azonban mindkét csoportot nem tudja vállalni. - A tanári kar úgy határozott, én viszem tovább a rosszabb csoportot - és sorolta a szerencsések nevét. A fenébe, hogy én vagyok a legjobb, gondoltam magamban. Ezt az osztálytársaim is tudták sajnos, de én nem bírom ki Erzsi néni nélkül, az már biztos. Most az egyszer örültem neki, hogy kicsengettek. Tudtam, hogy úgyis vált velem néhány személyes mondatot. Így is történt. - Erzsi néni, legyen szíves megengedni, hogy magával maradjak. Nem érdekel, hogy a rosszabb csoportban fogok tanulni. - De Henikém, tudod, hogy te vagy a legjobb magyarosom, de ha te így döntöttél, maradhatsz. Majd valakit átküldök helyetted a jobbik csoportba. Az írásodat szemmel kell tartanom - válaszolta könnyes szemekkel. Persze néhány hétig az osztálytársaim gúnyosan megjegyezték: hülyének tartanak, hogy nem velük vagyok egy csoportban. - Tudjátok, ez engem nem érdekel, hogy ti mit gondoltok, én már csak ilyen vagyok - válaszoltam. Mikor belegondoltam, hogy mi mindent csináltunk együtt Erzsi nénivel, akkor nem értettem meg osztálytársaimat, akik túl korán felejtették el. Vagy én vagyok túlságosan elfogult vele szemben. De azt tudom, hogy először és utoljára akkor volt Anyák napja, mikor ő segített nekünk, mert az osztályfőnök nem volt hajlandó megszervezni. Emlékszem, elkezdtem a szavalásom, s ő a kellős közepén elkezdett sírni. Megilletődtem, hogy Erzsi néni sír, nem tudtam folytatni a verset, csak mikor rám mosolygott, persze csak én mondtam fejből a verset, a többiek mind úgy olvasták a pár soros verseiket. Szégyelltem, hogy remeg a papír a kezemben.

Félévi bizonyítványom már a kezemben volt, és bizakodtam benne, hogy megfelel egy gimnáziumi bejutáshoz. Ismét hullt a hó, élveztem, ahogy kutyámmal bejártuk a kertet. Akkoriban tényleg ez volt a lehető legjobb kikapcsolódás számomra. Ilyenkor levezettem feszültségeimet és teljesen megfeledkeztem az ideggondozóról, ahová pár nap múlva kell mennem, csupáncsak azért, hogy kiderítsék, alkalmas vagyok-e a továbbtanulásra. Pontosabban a suliból küldtek el, kíváncsiak voltak, hogy bírnám-e a gimit. Bíztak benne, hogy valami szakmát is tudnak ajánlani, ha a gimi nem sikerülne. Persze tanáraim egy percig sem kételkedtek benne, hogy nem vagyok alkalmas a továbbtanulásra. Ez jól esett, de meginogtam és borzalmasan szégyelltem, hogy az ideggondozó tájára kell menjek. Rettenetesen felkavart és egyre csak az forgott a fejemben, hogy miért nem mehetnek olyan simán a dolgok, mint a többieknek? És miért kell egy sérültet ennyire megalázni, rögtön a pályaválasztás küszöbén? Arra a napra havazás miatt teljesen megbénult a személyautóval való közlekedés. Így buszra készülődtünk, épp fésülködtem, mikor húgom közölte, hogy elkísér bennünket. - Gyere csak, kísérd el a hülye nővéredet - válaszoltam és sírva is fakadtam.

Az általános mozgásszervi vizsgálat után átküldtek egy szörnyeteg pszichológushoz. Természetes, rögtön észrevette, hogy ideges vagyok. Rögtön meg is kérdezte anyut, hogy miért vagyok ennyire ideges. Anya sem volt a magaslat csúcsán, így válaszolt neki: - Mert a lányom úgy érzi, semmire sem jó. - Őfelsége, mert úgy nézett ki, mint egy királynő, megrökönyödve nézett le rám. Majd kiküldte anyát és méregetni kezdett, akár egy bábut. Nem tudta, hogyan kezeljen: hülyének vagy csak mozginak. Az első verziónál maradtam, mert úgy kezelt, mint egy hülyét. Elkezdte az agyament kérdéscsoportjait feltenni. Eszméletlen volt, a kérdés hallatán először röhögni támadt kedvem, de nem mertem. Utána mérhetetlen szorongás vett hatalmába és üvölteni tudtam volna, hogy nem bírom tovább, engedjenek ki. Úgy két-három éves szinten kezdett kérdezgetni, tehát 17 évesen visszamentem az óvodáskor legelejére. - Hány lába van a kutyának? Hol él a béka és milyen hangja van? - nagyjából ezek voltak a bemelegítő kérdések. Ennél már csak kacifántosabb kérdéseket kaptam a mindennapi életből. Mi az ajtó és miért kell becsukni? Miért élünk családban és házban? Miért vannak szüleink, és te miért vagy gyerek? Matek is volt ám: Hány ujjad van a két kezeden és összesen mennyi az? Milyen évszakok vannak, milyen évszak van most? Ha tél van, akkor miért van hideg? Nézzél ki az ablakon! Tudod hol van az ablak? Mi az a fehér valami a földön? - Minden válaszomnál rezzenéstelen maradt az arca, azt sem tudtam a komplikáltabb kérdéseknél, hogy jót válaszoltam vagy nem. Végül megkérdezte, hogy kaptam-e a félévit? Igen kaptam és tiszta önzésből elárultam neki, hogy 4,5-ös lett az átlagom. Dühösen kirohant és kérte anyutól az ellenőrzőmet, megnézte és visszavágta anyunak. - Ez nem lehet igaz, ezek a tanárok nem normálisak - hörögte. Persze a szakmatanulás tanácsolásához már el sem jutott. Biztos gondolta magában: mit akar egy ilyen totál szerencsétlenség szakmát tanulni? Maradjon csak otthon a négy fal között, a többi úgysem az én gondom. Egy óvatlan pillanatban tudtam meg, hogy hülyének titulált és elutasított a továbbtanulástól.

Kedvetlenné váltam, úgy éreztem, nem érdemes még az általánost sem befejezni. De anyu ezt a butaságot hamar kiverte a fejemből. - Ha nem fejezed be az iskolát, takarítónőnek sem vesznek fel. - Majd így folytatta: - Dolgoznod márpedig kell, mert nem fogsz tudni megélni máskülönben! Verd ki ezt a hülyeséget a fejedből, mert a pszichológus nyilatkozatát semmibe sem veszem. Nincs joga ép értelmű jó tanuló gyerekről ilyen szörnyűséget írni. Nem neked van bajod, kislányom, hanem ennek a nőnek agybaja van, én állítom - közölte anya dühösen. - Ne légy dühös, anya, kérlek, megígérem, nem leszek szomorú többet emiatt.

Iskolába meg szeretem járni, és Erzsi néninek is meg kell tudnia, hogy mit mondtak. Azon a napon nem voltam túlságosan lelkes, még barátaimnak is furcsa volt, hogy nincs meg a szokásos humoros kedvem. Kérdezték is: beteg vagy? - Nem, csak egy kicsit elegem van - válaszoltam. Magyar előtt már jobb lett a kedvem, na persze ennek Erzsi néni volt az oka. Még csak be sem értek, de már kérdezte is, hogy mi volt Pécsen. Én meg mindent elmondtam neki, még a kérdéseket is, amire emlékeztem. Majd döbbenten nézett rám. - Erzsi néni nagyon el vagyok keseredve. Már a nyolcadikat sem akartam befejezni. De anya azt mondta, hogy akkor még takarítónő sem lehetek - vallottam be őszintén. - Henikém, neked most nem szabad letörnöd, most a pályaválasztásodra kell összpontosítanod. - Miért, maga szerint mehetek gimnáziumba? - kérdeztem. - Mért ne mehetnél, hiszen jó tanuló vagy. Hogy mit mondott a pszichológus, az nem jelent semmit, a lényeg, hogy okos vagy - mondta.

Pár napja hiába kerestem Morgó kutyámat, nem találtam. Nem volt jellemző rá, hogy elcsatangoljon, néha azonban elszökött apám után. Többször is rákiabált, hogy tünés haza!, ha észrevette, hogy a háta mögött kullog. Azonban egy napon nem sikerült, mert elütötte az autó. A család hetekig titkolta előlem, hogy Morgó nincs többet. Sejtettem, de nem volt merszem megkérdezni, mert féltem az igazságtól, mígnem húgomtól, aki mindig is erősebb volt lelkileg, mint én, megkérdeztem. - Húgom, ugye Morgó elpusztult? - Hát igen, de nem sírsz ugye? Bár könnyeim már folytak is, de azért bólogattam. - Anya, mért nem mondtátok meg? - Mert nem akartuk, hogy emiatt is bánkódj. - Apám egy kis időre megvált a Volántól, és most éjjeliőrként dolgozik a faluvégén. Életünk '89 novemberétől gyökeresen megváltozott, apám szinte minden pillanatban emelgeti a boros üveget. Nincs egy nyugodt pillanatunk, mert állandó durva veszekedés van. Ez évtől már nincs egy normális karácsonyunk se, hogy őszinte legyek, semmilyen ünnepünk sincs. A karácsonyfa már csak az előszoba dísze. Anyában, Móniban és bennem a könnyek el vannak fojtva. A legnehezebb elfogadni, hogy az ünnepek számunkra olyanok, mint a szürke hétköznapok.

Pár nappal később Pesten, a Marczibányi mozgássérültek iskolájában is hasonló vizsgálat várt rám, mint Pécsen. A hó elég jól tartotta magát, ezért a Moszkva téren hagytuk az autót, és tömegközlekedéssel mentünk tovább. Az utcán történt dolgokat fel sem vettem, nem is érdekelt, hogy beszólnak egy páran. Csak mentem a fejem után és totál ideg voltam. Egyszer apám kiabálása zökkentett ki a gondolatmenetemből. Végül is csak reagált a két suttyó kölök beszólására, amely pontosan így hangzott: - Jaj, haver, már megint ilyet kell látni, olyan undorítóak ezek a nyomorékok. - Kölykök, most húzzatok el olyan gyorsan, ne várjátok meg, míg odaérek! Nézzetek már magatokba, olyanok vagytok, mint a legutolsó férgek! Tűnjetek már el! - ordított apám.

- A folyosón balra - mondta egy nő. Szorosan anyuhoz bújtam, miközben sapkámat szorongattam. - Anya, én itt nem tudnék élni és tanulni, egy percig sem maradok itt. - Hova gondolsz, kislányom, nem is hagynálak itt semmi pénzért sem. Még ha nem sikerülne gimnáziumba bekerülnöd, akkor majd sikerül jövőre, addig van dolgod otthon is. Mellesleg nem úgy ismerlek, mint akinek nem sikerülnének a dolgai, ahogy eltervezed. - Anya, de mért kell ennyit kínlódni mindenért, már unom az egészet. Meg fogod látni, egyszer még a pszichológusnő orra alá dörgölöm az elfuserált munkáját.

Úgy fél óra múlva barátságosan üdvözölt a pszichológus, aki merőben különbözött a pécsi veszedelemtől. Az irodába tessékelt. Néhány perces bemutatkozás után a továbbtanulásom felől érdeklődött. - Terveim között volt, hogy gimnáziumba megyek és folytatom az angol tanulását. - Miért beszélsz múlt időben, talán van rá okod? - Azt hiszem, mert Pécsen elutasítottak a továbbtanulástól és ez nagyon lehangol. Pedig tényleg akartam valamit kezdeni az életemmel. Jól tudom, szakmát nem tanulhatok, mert nem jó a kezem. Gondolkodtam még a számítógép tanulásán, de biztos nem menne a kezem miatt. - Na figyelj, én a helyedben nem keserednék így el, mert úgy látom, eszes gyerek vagy te. De pszichológus vagyok és le kell, hogy teszteljelek, úgyhogy essünk neki. - Egész délelőtt tartott, de legalább nem olyan hülye elvont kérdéseket kaptam. Épp ideje volt, hogy végeztünk, mert néha már az álommanó elhatalmasodott rajtam. A mozgásvizsgálaton megnézték, hogy tudok-e lépcsőt mászni. Olyan szerencsém volt, hogy aki vizsgált, Pötyi néni tanítványa volt. Elmeséltem neki, hogy egykor csoportvezetőm volt és csípte a fejemet és rengeteget hülyéskedtünk.

Mikor anyuval visszamentünk az iroda elé: - Csináljunk már valamit, mert mindjárt elalszok. -Rengeteg diák jár ide, míg vártalak, láttam őket. De még olyanok is vannak, akik csak feküdni tudnak - mondta anya. Elújságoltam neki, hogy Pötyi néni tanítványa vizsgált. - Szerintem, anya, ennek megint nem sok értelme volt. - Hát mondasz valamit, kislányom, de mondd meg, most mit tegyek? - Semmit, csak már lenne vége az egésznek, és hagynának békén. Azt hiszik, hogy annyira okosak, közben nem tudják, hogy kezeljenek egy mozgássérültet.

Közben megérkezett a pszichológus, kezében egy nagy dobozzal. - Gyere, kis sapkásom - persze megint a sapkámmal szórakoztam, azért mondta. Még mielőtt bementem volna, megkérdeztem tőle, hogy mehetek-e gimibe. Persze, hogy mehetsz, a te agyaddal nincs semmi gond. De hogy a kollégám agyával gond van, az már biztos - válaszolta, belőlem meg egy egészséges röhögést váltott ki. - Áruld el nekem, Heni, hánykor keltél ma, mert igencsak álmosan nézel ki. - Hajnali négykor keltem, mert két órás az út Hosszúhetényből és nyolcra ide kellett érni. - Hát ez nem lehet igaz, egy ilyen abszurd válaszért, amit mindenki tud rólad, hogy nem vagy agybajos, ezért hajnalban felkelni egy családnak, azért mert valaki kitalálta, hogy szerinte löketes vagy, ez már nonszensz - válaszolta. Igazán lehetett látni rajta, hogy ki van akadva, és tetszett az őszintesége. - Másfelé fordítva a szót, matekból egy kicsit gyenge vagy! De nincsen semmi gond, hisz nem vagyunk egyformák, lehet, hogy több időt kell a matekra fordítanod. - Kezembe adott egy fém akármit, meg egy csavart az anyával. A csavarra rá kellett volna illesztenem az anyát, belehelyeznem a fém icipici lukjába. De hiába próbálkoztam, nem sikerült a finommozgásos feladatot végrehajtanom a rossz kezeimmel. Közölte anyával, hogy csak szakmát tudna javasolni, a kertészetet. - Elhelyezkedni vele azonban nincs sok esélye, de remélem sikeres leszel.

- Jaj de jó, hogy vége van, anya, komolyan mondom neked, már nagyon belefáradtam. Tudod min röhögök, anya? Hogy az egyik megállapítja, hogy hülye vagyok. Hetekig esz a penész, hogy neki van-e igaza s talán az életkedvemet is elvette. A másik meg a haját tépi a kollégája felületes munkája miatt. Ez kész röhej, nem? - Drága kislányom, én bíztam benned, tudtam, hogy a te eszeden nem járhat túl még az agyturkász sem. - Akkor ezután majd mindig küzdenem kell, anya? És ha majd egyszer nem bírok küzdeni, akkor mi lesz? - Olyan nálad, kislányom, nem lesz. Ismerlek, amit te a fejedbe veszel, azt véghez is viszed.

 Útjaink szétágaznak

A felvételi papíromat Komlóra, a Nagy László Gimnáziumba adtam be végül is. Bár Pécsen a nevelési központban is érdeklődtünk, mert úgy hallottuk, több mozgássérült jár oda, de nem igazán felelt meg, nem tudták elfogadni, hogy nem tudok írni. Tényleg látszott, hogy az iskola akadálymenyesítve van. A mi nagy gondunk pedig, hogy túlságosan messze van ahhoz, hogy mindennap autóval bejárjak. Tanáraim javaslatára meg se próbáltam más pécsi gimnáziumokat, mert azt mondták, hogy túlságosan magasak a követelmények. Azt nem tudtam eldönteni, hogy tanáraim engem féltenének egy pécsi gimiben, vagy magukat, ha véletlen nem bírtam volna teljesíteni a követeléseket.

Voltak napok, mikor az osztályban is érezni lehetett a felvételi miatt az izgalmakat. Egyre nőtt az izgalom, mikor valaki elhasalt a felvételin. Tényleg igaza volt Erzsi néninek, mikor pár évvel ezelőtt azt mondta: "Gyerekek, addig örüljetek, míg gyerekek vagytok, mert gyorsan elrepülnek a gondtalan évek!" És tessék, most itt állunk begazolva és azt sem tudjuk, hogy merre meddig hány óra. Lassanként azonban mindenki megkapta felvételi válaszát. Április volt és én még semmilyen választ nem kaptam. Emlékszem, már tök ideg voltam, és mindenféle fogadalmat tettem magamban, csakhogy felvegyenek. A vasárnapi ebédet egy öreg néni zavarta meg, aki különben ismerte valamelyest a családot. Tudtam róla, hogy jósnő. Odalépett hozzám és kérte, mutassam a bal tenyerem. Elkezdett olvasni a tenyeremből: - Szeretnek az emberek, jön egy orvos, aki meg fog gyógyítani, sikeres ember leszel és ne aggódj, fel fognak venni. - Persze - mondtam, miután elment -, majd el is hiszem, amit összehordott itt nekem. Biztosan öreganyám közölte vele, hogy mit mondjon nekem. - Nem is beszéltem vele - tiltakozott öreganyám. - Henikém, emlékszel rá, mikor apádnak jósolt és rá egy évre be is jött neki. - Igen, anya, de annyira már ne lódítson, hogy valaki meg fog gyógyítani. Ez túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. A nyavalyámat meg nem lehet gyógyítani, jól tudom, ilyennel ne akarjon kábítani. Úgyis, mikor nem tudok elaludni, azon jár az agyam, hogy minden mozdulatomért küzdenem kellett. Nem olyan átlaggyerek voltam, aki ideje nagy részét játékkal tölthette. Sajnos nem lehettem egészséges baba, aki miután összeszedte minden bátorságát, feláll és odatipeg édesanyához. A játék helyett járni tanultam és azt hittem, hogy ennél nehezebb dolgom nem is lesz soha életemben. Aztán el kellett fogadtatnom magam az épek társadalmában, ami nem is volt nehéz. Az iskolában kivívtam magamnak, hogy ne hülyének tekintsenek és ne is olyanak, akit éppen csak kegyelemből engednek át. A többiek játszva bejutnak a középiskolába, én meg nem tudom, hogy mit hoz a jövő. Félreértés ne essék, ez nem sajnálat akar lenni, csak egy csendes gondolkodás.

Majd kiugrottam a bőrömből, mikor megtudtam, hogy felvételt nyertem. - Szíveskedjen minél előbb megjelenni iskolánkban - ez volt a levél aljára írva! Itt már valami nem tetszett: még nem járok oda és már jelenjek meg?

Egy borongós, esős napon, el is mentünk leendő iskolámba. Mit ne mondjak, eléggé ideges és feszélyezett voltam. De az agyam eléggé jól vágott, így máris mondtam anyunak, hogy nem igazán akadálymentes a suli, mert tömérdek lépcső tornyosult elém. Ha kényes gyerek lennék, máris parázni kezdenék. De ügyet sem vetettem rá, egyből felfedeztem a környezet szépségét, az ódon épületet kisebb fenyőerdő veszi körül. Belül ridegnek és félelmetesnek éreztem a légkört. Ehhez képest az igazgatót sem lehetett barátságosnak és toleránsnak mondani. A vézna, töpörödött kis embert Csontos Sándornak hívják és egyáltalán nem érzékelhető benne egy csepp jóindulat sem. Pedig a suliba már tudomásom szerint jártak sérültek, úgyhogy már nem számítok csodabogárnak. Belekezdett a mondókájába: - Az évek során már jártak hozzánk sérültek, de nappalin senki sem járt. Nagyon kevesen tudták eredményesen befejezni tanulmányaikat. - Jó biztatás, nagyon kedves, csak elfelejtette latba venni, hogy talán én más vagyok - gondoltam magamban. - Te magántanuló leszel, félévente fogsz vizsgázni szóban. - Igen - vette át anya a szót -, de lányomat heti három alkalommal behordom a nehezebb órákra, hogy hallja a magyarázatot. - Szó sem lehet róla - fortyant fel -, mert nem vállalunk felelőséget a gyerek testi épségért. A nyelvi órákra át kell menni a szomszédos épületbe az úton - kifogásolta. - Tudok járni és barátaim is lehetnek, akik majd segítenek biztosan - mondtam mérgesen. - Én nem engedélyezem - mondta határozottan. - Fontolják meg, hogy mit akarnak, szeptemberig még visszaléphetnek. - Rendesen beletaposott a lelkembe. - Itt még nagy meccseket kell majd megnyernem, anya. Azt sem tudom elképzelni, hogy fogok így tanulni, ha nem enged bejárni. - Ez képtelenség, kislányom, magyarázat nélkül tanulni, és még két nyelvet is tanulj egyedül. - Sírni tudnék, és hogy fog hiányozni a társaság is! - Ne keseredj el, majd lesz valami, ennyire nem lehet fafejű egy igazgató.

Erzsi néninek sem tetszett a leendő igazgatóm viselkedése. - De hát te tudsz menni és át tudsz majd menni a másik épületbe. Ezt ne hagyd annyiban, Henikém, mert neked is jogod van tanulni! Ismerek mozgássérülteket, akik már végigküzdötték magukat egyetemen is. Nagyon szeretném, ha nem adnád fel, hanem megmutatnád nekik, hogy mennyi eszed van. Tehát mindent bele, Henikém, tudom, hogy sikerülni fog - mondta Erzsi néni. Elérzékenyültem a szavain. - Jaj, Erzsi néni annyira fog nekem hiányozni. Hogy fogom maga nélkül kibírni, mikor már most hiányzik? - Henikém, hisz fogunk még találkozni - mondta, miközben magához ölelt.

A pár hét, ami még vissza volt az iskolából, hamar elszaladt. A legelső osztály voltunk a tanárok szerint, akik nehezen viselték az elválást. Az osztály nagy része nem szégyellte a könnyeit, amit egy óvatlan pillanatban ejtettünk el a ballagási énekek tanulásánál. De néhány sznob csak nevetett rajtunk: Úgy bömböltök, mint a dedósak. Olyan, mintha nem is a barátnőm mondta volna, hanem egy érzéketlen tuskó.

Az utolsó péntek délelőttön zöld nap gyanánt még egy utolsót együtt hülyültünk. Indián mellényt indián pólóval, fél pár zoknis sportcipőt és egy nagy piros kalapot viseltem. Jól festhettem, mert valahányszor végigmentem a folyosón, mindenki jót derült látványomtól. Azonban a lelkem mélyén igazán bánatos voltam, nagyon nehezen tudtam elválni tanáraimtól és barátaimtól. Tudom, örülnöm kéne, hogy sikeresen lezárult egy korszakom. De már a gondolattól is fáj a szívem, hogy többet nem látom nap mint nap Erzsi nénit, és nem hallom többé magyarázatait, nem beszélhettek vele komolyan és vidáman. El sem tudtam képzelni, hogy valaki más tanítja a magyart. Egyszerűen túlságosan ragaszkodtam néhány emberhez és ezt nem tudtam könnyek nélkül elfojtani.

Mikor hazaértünk anyával, már szinte kész volt a szombati ballagási ebéd. Délután pedig szerenádot adtunk a tanároknak, akik a tanári ablakból hallgatták a sírásba torkollott éneklést. Vendégül láttak bennünket a tanárok, de eléggé el voltam anyátlanodva, így nem vettem részt az evés-iváson. Az igazgatónő mondta és látta is, hogy el vagyok keseredve hetek óta. El sem tudtam képzelni, hogy többé nem lehetek társaságban nap mint nap.

Egyszer minden jónak vége szakad, a ballagásom napjára ébredtem. Örülnöm kéne, de sírtam, mint egy kisgyerek a szobámban. Olyan nehéz volt elrejteni a könnyeim s a lelkem is nagyon fájt. Pedig majdnem mindenki eljött, akiket meghívtam. Viszont nagyon hiányoztak az én drága nagynénimék, akik pótszüleim voltak hat éven keresztül.

Napsütéses szombat délelőtt volt, az iskola udvarán padok sorakoztak. Árválkodtam búsan a padon, míg a többiek elbúcsúztak a többi osztályoktól. Kis idő telt bele, míg szép komótosan helyet foglaltak mellettem. A himnusz-éneklésnél egyikünk szeme sem maradt szárazon. Az igazgató néni szavai szívhez szólóak voltak, s örökre az agyamba véstem. - Gyerekek, ha majd egyszer nehézségeitek lesznek az új iskolátokban, nézzetek fel egykori iskolátokra. És eszetekbe jut, bár itt sem volt könnyű, mégis végigcsináltátok, mert a malomkő egyfolytában csak forog.

Akármilyen fájó szemmel tekintek végig egykori iskolámon, miközben kisétálunk rajta anyukámmal, egyvalaki mindig hiányozni fog, aki az elejétől fogva úgy kezelt, mint a többi gyereket, de mégis sokat segített. Ő Erzsi néni, nélküle nagyon nehezek lesznek a magyar órák.

 Anya, én semmire sem vagyok jó?

Legtöbb időmet az állatokkal töltöttem, hisz szeretek velük foglalkozni. Baromi mulatságosak tudnak lenni, és ha hiszik, ha nem, megnyugtatják az embert. Én már csak tudom. Újdonsült libáimat napos koruk óta szoktattam magamhoz. Mókás kis állatok, amint meghallották hangomat, őrült futásba és sípolásba kezdtek. Én pedig, hogy még jobban húzzam, búri-búrival szólongattam őket. Se szó, se beszéd, az előszobába is be jöttek utánam, mintha ki akartak volna nevetni neveletlen gyerek módjára. Megrázták édes kis napsárga seggüket és komiszul hatan hatfelé elszórták az ürülékeiket. - Hát ez nem igaz, menjetek már ki! - utasítottam őket. Hiába, még ezek sem fogadnak szót nekem, de vajon miért nem? Anyunak is csődöt mondtak most az egyszer, röhögés közben levágódtam az ágyra. A libák meg ott topogtak a lábaim körül. - Henike, vidd már ki őket! Összepiszkítanak itt nekem mindent, agyonverem ezeket az értetlen libákat. Sikerült megint jól elrontanod, kislányom, ezeket is. - Anya, a húgom is benne volt. Na gyertek, mert a végén libasültek lesztek. - Elindultam és meztelen lábaik csak úgy csattogtak utánam. Nem szerettem, ha a hátam mögött vannak, mert véletlen rájuk is eshettek. - Nem értitek, hogy nem én vagyok a libamamátok, nem mennétek már végre előttem? - Válaszként a lábam szőrét csipkedték. - Hé, nem kéne abbahagyni, tipi-topogók? - Úgy látszik erre ők ügyet sem vetettek, mert csak így voltak hajlandóak tipegni. Anya sem komolyan mondta, hogy agyonveri őket, hisz ugyanúgy szereti az állatokat, mint én. Néha már el kellett keríteni őket, mert nagyon elszemtelenedtek. Szegény kislibáim keservesen sírni kezdtek. Mikor már nem bírtam hallgatni, az önetető tetejére ültem. A hat kis jószág szinte repült felém, majd a fejem tetejéig csipkedtek. Büszkén hordtam leveles arany fülbevalómat, amit ballagásomra kaptam anyukámtól. Libáim a csillogó valamit előszeretettel csipkedni kezdték. - Ti kis bolondok, hagyjátok békén a fülbevalómat, ennyire azért nem vagyunk haverok!

Augusztus végén megkezdődött a suli. Mint mindenki más, én sem repestem érte, mikor még a többi suliban szünet van. Az tök mindegy, hogy csak egy pár nap van nekik hátra a szünetből, de azért még én is lógatnám a lábam, ehelyett itt állok az évnyitón és hallgatom a szörnyeteg igazgató uncsi mondókáját, közben jó érzés tölt el, hogy én győztem. Idegességemet csak anya előtt nem tudom leplezni. Néhányan úgy néznek rám, mint egy földönkívülire. Tetejére gúnyos mosoly jelenik meg arcukon. Ha most nem kéne csendben lenni, jó hangosan megkérdezném tőle: - Mi van, öcsi, égeted magad, hogy kamasz létedre nem láttál még sérültet, vagy totál hülye vagy és a gimnázium csak álca számodra?

Lassan oszlani kezd a tömeg, és én csak álltam anyuval, mint a jó gyerek, mivel hogy hova fogok tartozni? Egy ismerősöm sem akadt, pedig jöttünk egy páran együtt ebbe a suliba, de úgy látom, nem egy osztályba kerülünk. Nagy nehezen megkerült a leendő osztályfőnököm, aki már a többiekkel foglalkozott és ügyet sem vetett rám. - Jó napot kívánok, Somogyvári Szilvia vagyok az ön osztályfőnöke. - Majd én is bemutatkoztam és anya is. - Úgy tudom, hogy ön magántanuló lesz. - Igen - válaszoltam. - Akkor ön most hazamehet, Henriett, a többieknek már tanítás van ma. Holnap valakit küldjön be a könyveiért, az 1/c-hez fog tartozni, a vizsga időpontjairól majd értesítjük. - Mielőtt elviharzott volna, ismét megállítottam: - Várjon, tanárnő. Az biztos, hogy magántanuló vagyok, mert írásom nem megfelelő, de szeretnék bejárni az órákra. Csak nehezen járok, de az agyamnak semmi gondja, és jogom van nekem is iskolába járni, ahogy másoknak. - A fiatal nő döbbenten nézett rám, hirtelen anyuhoz fordult. Azt hitte, hogy anyu talán megérti, de a mondás szerint hinni csak a templomban lehet és ez minden formában igaz. Anyukám, aki a végsőkig kiáll mellettem, most sem volt másképp. - A gyerek négy évig mindennap bejárt az iskolába, és semmi gond nem volt. Pedig óráról órára termet változtattak, és a lépcsővel is megbirkózott társai segítségével. Ne mondja nekem senki se, hogy majdnem felnőtt fiatalok társaságában akadna valami gondja a lányomnak. - De a felelősség a miénk - vágott közbe a fiatal nő, aki végsőkig harcolt az igazgató kiadott parancsáért. - A lányom biztonságáért én felelek, és nem kértem önöket, hogy felelősséget vállaljanak érte. De azt az igazgató sem gondolhatja komolyan, hogy csak vizsgázni járjon be a lányom. A tantárgyak egyre nehezebbek, és a nyelveket sem lehet csak úgy egyedül megtanulni. Úgyhogy ha tetszik, ha nem, be fog járni három nap a lányom. Igyekszünk majd úgy összenézni a napokat, hogy a nehezebb órák mind benne legyenek - szögezte le anya. Közben az osztályfőnök arca égővörössé változott, mivel vesztes maradt a csatában. - Hát jó - egyezett bele az osztályfőnök -, de ehhez még lesz egy-két szava az igazgató úrnak is. - Állok elébe - válaszolta anya. - Akkor talán jöjjön be az osztályba. - Óh köszönöm a megtiszteltetést, hogy bemehetek az osztályomba - gondoltam magamban. Nem voltam éppen a magaslat csúcsán, de tudtam, hogy nem szabad kimutatnom a dühömet, amiért az első nap megaláztak. Ezek azt hiszik, hogy hülye is vagyok, de ne féljetek, idővel majd megtudjátok, hogy mekkora ostobák vagytok, ezt garantálom.

Miután elköszöntem anyától, bementem a terembe, ahol már a többiek zajongva ültek az általuk kiválasztott helyükön. Mit ne mondjak, egy kissé meglepődtek látványomtól, volt, aki jót derült a járásomon. De most szó nélkül hagytam, mert eléggé ideges voltam. A padok félkörívben vannak elhelyezve a Kölcsey teremben. Mert ez már gimnázium ám, itt már a számozás helyett hírességekről nevezték el a termeket. Aztán eljött a bemutatkozás ideje, megállapítottam, hogy néhány emberke ismeri egymást. Az első döbbenetet igazán akkor véltem felfedezni az arcukon, mikor a rövidke bemutatkozásomkor egy aprócska poént engedtem meg magamnak, és a többiek ezt spontán elfogadták. Ettől a perctől kezdve leomlott köztünk az a fal, amit sosem engedtem felépíteni. Tehát egyből elfogadtak, és nem volt több nevetés az állapotom miatt. Ha minden ilyen simán ment volna, örültem volna neki, de sajnos elég sok göröngyön kellett átgyalogolnom, hogy egyszer elégedetten lépjek át az idegtépő kapukon. Az osztályfőnököm lett a magyar tanárom. Egy percre összeszorult a szívem, nem sok hiányzott, hogy elbőgjem magam. Nincs többé Erzsi néni, nélküle sivárok lesznek az órák, az új tanár biztos arra sem fogja magát méltatni, hogy felhívjon. A nap vége felé bejött egy öreg nő, aki különösképp Hófehérke boszorkányára emlékeztetett. De, hogy komolyra fordítsam a szót, ő osztotta a könyveket. Alapból kiabált s lenézte az egész osztályt, amit egy tanárnak nem lenne szabad. Igazán megijedtem tőle. - Jaj csak ő ne legyen a tanárom - rimánkodtam. Negyedórát volt bent nálunk. Mit mondjak, nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy végre kiment. A soha viszont nem látásra - gondoltam. Hál' istennek az ajtó előtt már várt anya, és úgy mentem le vele a lépcsőn, mint a távirat. Az őszi napsütés olyan megnyugtató volt, s én csak meséltem anyunak. Jó volt kiadni magamból neki a kétségeimet, ami egy nap alatt tornyosult körülöttem. - Anya, kérlek szépen, ha véletlenül ez a hárpia lenne a tanárom, tudom, hogy én akartam gimibe járni, de akkor vegyél ki, kérlek. - Kislányom, nem gondolod, ha bírod a tanulást, hogy kiveszlek. Egy tanár miatt erre ne számíts. - De anya, már a kiabálásától is majd berosálok. - Ugyan már, kislányom, nem vagy te olyan beszari lány, és különben is nem egyedül lennél bent az óráján, hanem az egész osztály. - Anya ezt nem vártam tőled, hogy ilyen segítőkész vagy hozzám. - Hát nem érted, Henikém? Szeretném, ha jól menne a tanulásod. Nem is tudod, hogy ő lesz-e a tanárod, egy unszimpatikus ember miatt nem futamodhatsz meg.

A következő napokban a barátság kialakításáé volt a főszerep. Szinte minden óra más teremben volt. Mindenhova egyedül akartam menni, ami néha sikerült, néha nem. A többiek úgy voltak vele, hogy ha én nem szólok, hogy segítsenek, akkor ők meg nem kérdezik meg. Igaz, nem is akartam, hogy segítsenek, mert elboldogulok magam is. Töri előtti szünetben a sor végén álltam, kissé bágyadtan, mikor a szintén egyedül álló Judit jött oda hozzám, és önfeledten beszélgetni kezdtünk mindenféléről. A szünet véget ért s a tanár egy percet sem késlekedett. A fekete, rövid hajú lány szívesen nyújtotta segítségre a kezét, én pedig elfogadtam. Ezután szinte elválaszthatatlanok lettünk, még az órákon is igyekeztünk egymás mellé ülni.

Furcsa volt, hogy a töri tanár egy felettébb nyers férfi volt, aki néha arrogáns jelzőit is kimutatta. Nem bírta a lányokat, ez a legelején kiderült. Ledarálta az órai anyagot, a többiek megértek jegyzetelni. Én pedig karjaimra hajtottam fejemet és figyeltem. Bepöccent a látványomtól és elordította magát. - Miért nem ír? Úgy elvan, mint a juhász a birkák mellett, csak henyél, akkor meg miért jelentkezett gimnáziumba? - Próbáltam magam összekanalazni, az ijedségtől majd' leestem a székről. - Elnézést kérek, én nem henyélek, hanem figyelek, mert nem tudok írni, és azért jelentkeztem gimibe, mert tanulni akarok - válaszoltam. - Tudomásul vettem - felelte idegesen, majd odabökte: - Szólhatott volna óra elején. - Ez nagy volt, Heni - közölték velem egy páran. - Nem fogom egyik tanárral sem közölni, hogy sérült vagyok - mondtam nekik egész egyszerűen. - Igazad van - mondták, ugyanis egyre többen lettek körülöttem. Tesi órán pedig egyedül maradtam a folyosón. Én pedig próbára tettem magam, kimentem a suliból, szerencsére senki sem vett észre. Ez azért volt fontos, mert mióta suliba járok egy hete, mindennap szegény anyukámat győzködte az igazgató, hogy ne hordjon iskolába. Jó volt végre levegőn lenni, szép lassan elindultam a másik épületbe. Közben találkoztam két negyedikes lánnyal, akik átkísértek és néhány szót váltottunk. A jól megérdemelt kajámat fogyasztottam a lépcső tetején, miközben beindult a fantáziám, úgy nézhettem ki, mint egy csöves, ahogy a lépcsőházban majszolok. Ilyet még nem csináltam, de jól esett, mert bebizonyítottam magamnak, hogy képes vagyok mindenre egyedül is. Egy valamiben azonban nem voltam biztos: hogy ki fogom-e bírni a hárpiát? A rémálmom valóra vált, a hárpia lett a matek tanárom - ez szörnyű. A matek olyan távol állt tőlem, mint ide Nagykáta, s mikor meglátom ezt a ráncoktól ékeskedő dúvad nőt, azért könyörgöm, hogy el ne ordítsa magát, mert az amúgy is megrepedt falak nehogy leomoljanak és betemessenek minket. Két csoportra voltunk osztva matekból, és pont a hárpiát fogtam ki, pedig nem horgásztam érte. Szerencsére Judittal és még néhány barátommal együtt szenvedtünk nála. Már az elején letiporta a tudást bennünk: olyan hülyék vagyunk, hogy a téglát kihagynánk a házból, csak a maltert nem tudnánk hova kenni - efféle mondatok után a kis naiv azt hitte, hogy lesz kedvünk matekra járni. Judit mikor megtalált: - Égre-földre kerestelek - mondta. Hogy jöttél át? - kérdezte. - Nyugi, csak kipróbáltam magam, te pedig úgyis elfáradtál a tesin. - Az olasz óra mindig jó hatással volt rám, mindig olyan közvetlen és jó humorú volt a tanárnő. Volt, mikor egy teljes órát végig hülyültünk, de viszont követelt is. Megtudtam, hogy a töri tanár felesége, sajnáltam is érte szegény olasz tanárnőmet. Azon törtem a fejem, hogy lehet egy víg kedélyű nőnek ilyen elfuserált, nőgyűlölő férje. De tényleg ég és föld volt a két ember. Az olasz tanárom nagyon elfogadott. Valahányszor vándoroltunk a két épület között, mindig együtt mentünk át. Közben beszélgettünk. Tudta, hogy az angollal több éve foglalkozom. Természetesen ilyenkor Judit csak ritkán szólt, ő különben is szűkszavú volt. Bőbeszédű létemre csodálkoztam rajta, hogy el tud viselni, viszont a hülyeségeimen órákig röhögött.

Azért gyakran elkeseredtem, mert úgy láttam, hogy a tanárok nem tudnak elviselni. Éreztem, hogy hülyének tekintenek, ebből adódóan rendesen le is néztek. Persze igyekeztem ezt a tudatot leplezni, és akkor is jelentkeztem az órákon, ha nem méltóztattak felhívni, pimaszul bekiabáltam a helyes választ. Egy darabig nagyon aktív voltam magyaron, de az óra után közölte velem a tanárom, hogy ne jelentkezzek többet, úgyse fog felhívni, mert zavarom az órát. Rögtön eszembe jutott Erzsi néni, aki soha nem bírta elviselni, ha csendben vagyok az óráin.

- Már nem bírom tovább, anya, inkább állandóan kapálnék a szőlőben, csak hogy hagyjanak békén a tanárok, pedig tudom, hogy más mozgássérült is végzett gimnáziumot. Anya, szerinted én nem vagyok jó semmire? - Eldobta a kapát és odajött hozzám, ráborultam és sírtam. - Te mindent meg tudsz csinálni, kislányom, ilyen butaságot ne mondj, kis bolondom. - A kurva életbe, nekem mindenért kínlódnom kell, már most fáradt vagyok. Bezzeg a többiek milyen jól befogadtak, és a tanárok meg rám se hederítenek.

A szerdákat rendkívül utáltam, reggelente olyan voltam, mint a vakbélgyulladás. Első óránk matek volt. Anya nem bírta, hogy ennyire görcsölök, mindig sikerült feloldania a feszültségeimet, ugyanis egészséges röhögés tört ki belőlem valahányszor röhögve mentünk a csatára. Falfehéren már az osztály előtt álltak osztálytársaim, akik ugyanúgy görcsöltek, mint én. - Heni, matekunk lesz - figyelmeztettek. - Nem szoktál te jókedvű lenni ilyenkor. - Tudom ezt a sötét tényt, nyugi - de anyával röhögtünk.

Teljesen meglepődtem, amikor blintre jelentkeztem felelésre olasz órán. Csodák csodájára felelhettem nála, túl hamar belopta magát a szívembe. Kedvenc tanárnőm megadta az esélyt, én meg bizonyítani akartam a többi tanárnak, hogy egyáltalán nem vagyok hülye és érthető a beszédem. Ez tényleg nevetséges volt számomra, hogy idegen nyelvből nem volt fennakadás az első pillanattól kezdve. Négyest kaptam, lehetett volna jobb is, de néha angolt vittem az olaszba, ezért néha összeakadt a bajszunk, de mindig nevetésbe fulladt a dorgálása. - Te is kaphatsz ám fekete pontot - mondta.

Eközben nem is sejtettem, hogy anya utolsó közelharcát vívja az igazgatóval. Panaszait ömlesztve zúdította anyára, fő témája, hogy a tanuló egyedül járkál az iskolában és a minap egyedül ment át a szemközti épületbe. - Ezt saját szememmel láttam. Állandóan jelentkezik az órákon, evvel zavarja az órát - mondta felháborodva. Így folytatta baromi bunkón és lekezelőn. - Asszonyom, amit ön művel a gyermekével, az emberfeletti kínzás - majdhogynem ordította. Anya megőrizte józanságát, evvel is bizonyította okosságát, megalázva a tanultnak mondott igazgatót. - Gyermekemmel őszinte beszélgetést folytatok, elmondta, hogy két negyedikes kísérte át az uton. Bármilyen hihetetlen, a lányom tanul, maguk meg fittyet hánynak rá, mert fel sem hívják. Számomra ez felfoghatatlan dolog, hogy mutatnak így példát a diákjaiknak? Azért, mert egy kicsit más a lányom (habár ez nevetséges), az esze jó lehet, nem gondolják? Nem fogom kivenni az iskolából, ez a saját önálló döntése volt és ezt tiszteletben tartom. Visszatérve, amit az előbb a fejemhez vágott, hogy emberfeletti kínzás, amit művelek a lányommal. Kérdem magát, ha hasonló sorsú gyermeke lenne és a mindennapos kudarcok hatására megkérdezné önt, hogy akkor én nem vagyok már semmire sem jó? maga mit válaszolna rá? Mert tőlem pont ezt kérdezte minap a lányom. - Csak állt, mintha földbe gyökerezett volna a lába, az arca két métert nyúlt, de nem szólt egy szót sem. Ezek után békén hagyott, anyunak sem kellett naponta hozzá járnia.

 Játszanak az idegeimmel

Rengeteg időt töltöttünk együtt húgommal, igaz discóba vagy bálba nem tudtam elkísérni, viszont együtt élveztük az erdő csendjét. Vagy épp csak Ormándot sétáltuk végig és egy percre megálltunk papáék házánál. Óh istenem, hogy hiányzik az én drága nagyapám, olyan jó látni a régi házat és felidézni emlékét!

Minden titkunkat és gondunkat megosztottuk egymással, ez olyan kölcsönös lány-testvéries dolog. Tudtam, ha gáz volt az iskolában, vagyis néhány karóval többet kapott. Ügyesen kijavította, így anya egy darabig nem is tudta meg. Csak az a fránya szülői ne lett volna, ahol kiderült, hogy pár darab karóval több van neki. Anya persze joggal volt rá dühös, de a következő napra már elillant a haragja. Agyba-főbe gyártottuk a puskákat, én diktáltam, ő meg csak írt apró betűkkel. Egy nap pedig mélázva álltam a lépcső tetején, mikor olasz tanárnőmet vidáman üdvözöltem buongiorno-val, és néhány mondatot olaszul szoktunk dumálni, azonban most valahogy letört volt a mindig mosolygós arca. - Heni, képzeld el, nem taníthatlak benneteket - mondta elcsukló hangon. - Ez nem lehet igaz, tanárnő - úgy éreztem, mindjárt sírva fakadok. - Jó volt titeket tanítani ne légy szomorú, én sem akartalak benneteket átadni másnak! - Bátorítón megsimogatott. Miközben megölelt, láttam rajta, hogy ő is nagyon ki van bukva. Miután elviharzott, azzal vigasztaltam magam, hogy bármikor láthatom a folyosón. Csak nem lesz több humor olaszon, és nem fog többé leszidni, ha összekeverem az olaszt az angollal. Többé nem fog meglepődni, hogy írom a piros pontokat és örülni, mikor az ötven pont összejön és beírhatja az ötösömet. Bizony, semmi sem volt olyan az új tanárnál, mint a réginél. Nem az az összetartó tanulás, engem sem érdekelt annyira már az olasz. A fiatal tanárnő meg csak azokkal foglalkozott, akik kezdeni akartak valamit az olasszal. Szinte egész órán csak táncolt az olasz számokra.

Néhány tanárnál elértem, hogy feleltettek, de voltak, akiket hiába kérleltem, akkor sem adtak lehetőséget a felelésre. Pedig már vészesen közeledett a félév, és alig kótogott jegy az ellenőrzőmben. Az osztálytársaim irigykedve jegyezték meg, hogy de jó nekem, mert nem kell felelnem. - Higgyétek el, hogy egyáltalán nem örülök neki, hogy nem feleltetnek. Judit és Ildi a megmondhatója, hogy mennyit állunk a tanári előtt és könyörgök nekik, hogy feleltessenek. Nem tudom, mit szólnátok hozzá, ha a töri tanár a felelés végén azt mondaná nektek, hogy azért kapsz hármast - mondtam Hajninak -, mert nincsen előadó képességed és jobb jegyet ne is várj. Pedig az egyetemi töri tanár barátunk jól kikérdezett és azt mondta, hogy ötösnél rosszabb jegyem nem is lehet. - A lány elcsodálkozott: - Ezt nem mondod komolyan, hogy ezt műveli veled a Darin. - De hidd el, és ne tudd meg, hogy milyen szar ez nekem. Azt sem tudom, hogy kapok-e félévit vagy nem. - A félévi helyett csak nagy pofára esés volt. Ismét vissza az egykori nincstelen érzés, amikor a többiek kezükben tartották a félévit. Felrúgták a megállapodást, ezek szerint még nehezebb dolgom lesz év végén. Úristen, mi lesz, ha nem bírom tovább, mit fognak szólni az ismerősök? Biztos azt, hogy hülye vagyok, mert nem bírom a gímit. Pedig annyira szeretnék érettségit és anyát sem hagyom szégyenkezni miattam.

Mindig akadnak az életemben olyan emberek, akik feledtetni tudják a bánatomat. Magyari Beck Zsófia, az én kedves angol tanárnőm, akit csak Zsófinak szólítottam, azt mondta nekem: - Mutasd meg nekik és ne add fel! Hisz már a legelején megmutattad nekem, hogy te vagy a legjobb. Míg a többi csak unottan bámulja a táblát, addig te érdeklődőn beszélgetsz velem folyékonyan angolul, míg a többi csak makog. - Ismertük egymást, mint a tenyerünket, fiatal férjezett nő, ráadásul nagyon művelt, okos teremtés, akinek pont olyan kedves, dolgos kínai férje van, mint ő maga. Egyáltalán nem mondhatom őket furcsa párnak, sőt szerintem ők ketten tökéletes pár.

Közeledett a 18. szülinapom, egyáltalán nem vártam a felnőtté válást. Ráadásul bevettem a fejembe, ha betöltöm a 18-at, el kell hagynom a családi házat. Persze, mert más országban, ha betöltik a 18. életévüket, akkor kirepülnek a családi fészekből. El sem tudtam volna képzelni, hogy pát intsek anyunak és a húgomnak. Ez nem én vagyok, és biztos akkor sem tenném meg, ha egészséges lennék.

Pont húsvét napjára esett a születésnapom, és állítom, ez volt a legmozgalmasabb. Gyönyörű napos idő volt, még a kutyának sem volt kedve otthon maradni. Egy igazi családi kirándulásra indultunk keresztanyámékkal és közös barátainkkal Újbányára. Már az erdő hallatától is jókedvem támad, hát amikor egyedül kószálok, az maga a csoda. Barátaink már jócskán ismerték a sérültségem okát. Nem tőlem, mert változatlanul zárkózott vagyok a témában. Tudták, mire vagyok képes, mégis az elején segíteni akartak. De hamar megértették, hogy feleslegesen kérdeznek. Egy darabig anyával mentem, illetve húztam, mivel rohantam. Egyedül indultam neki, élveztem az édes szabadságot és boldog voltam. Ismét előjöttek a gondolatok erdész nagyapámról, aki miatt fájó lüktetést érzek. Úristen, mennyi mindent tudhattam volna meg tőle, amint nagypapa kézen fog engem, az unokáját, és sétálunk az erdőben, miközben mesél. Kegyetlen az élet, mert elvette mindkét papámat. Nem tudom eldönteni, hogy normális dolog-e ilyen fájdalmasan rájuk gondolni, pedig már rég elmentek.

Egyáltalán nem volt kedvünk hazamenni, így egy ital erejéig beültünk a fenyőkkel körbevett étterembe. Az egyik terem üresen állt, ott ültünk le kb. tízen egy asztalhoz. Bár szomjas voltam, mégsem akartam üdítőt kérni, mert nem tudom megfogni a poharat. Aztán egy szívószál megoldotta a gondomat, és közben nagyokat röhögtünk.

Elalvás előtt visszagondoltam a tíz éves kislány bizakodására, aki a priccsen a bezárt falak közt merészen arra gondolt, hogy 18 éves korában fehér ruhában az oltár előtt áll. Ehhez képest életében nem volt még barátja, de már ismeri a szenvedések keserű ízét.

Még gondolni sem akartam rá, hisz csak most vesztettem el a kicsi, Bogár nevű puli kutyámat, akit apám és húgom vett a vásárban. A kis fekete gombócnak apró fekete szemei annyi huncutságot rejtettek. Persze csak akkor láthatta az ember, ha megtalálta a fejét. Rendkívül okos és ragaszkodó volt. Visszahozta az eldobott botot, hanyatt vágta magát, ha megkérdeztük tőle, hogy fekszenek a szép lányok? Imádtam a mellkasán a fehér kis mellényét, szerette a família nagyon. Ezt ő nagyon jól tudta, mert addig vonyított, míg be nem engedtük, mikor anyuék elmentek. Persze, hogy nem volt tanulás, átengedtük magunkat a játéknak. A kis vakarék szinte napról napra mérgesebb lett, a járókelőket eszeveszettül ugatta, és rengeteg vidám dolgot csinált. Állandóan a nyomomban volt, ezerrel rohant utánam a hóban, ha hanyatt dobtam magam, nyaldosni kezdett, én pedig röhögtem. Két lábra állt és táncolt, csak foglalkozzam vele - olyan volt, mint egy ember. Gondolt egyet, belökte az ajtót és már bent is volt, ezért még anya sem volt mérges. Féléves volt, mikor napról napra bágyadtabb lett és alig akart enni. Ez nem vall rá. Csak bánatosan lábamra tette fejét, én pedig simogattam. Többé már nem ugatott Bogi. Hiába adott neki tömérdek injekciót az állatorvos, nem segített rajta, valaki megmérgezte. Azon a vasárnap délutánon nem mentem hozzá ki, mert nem akartam látni a szenvedéseit. Húgom szinte végig mellette volt, estére elpusztult. Húgom kék mellényébe csavarta, amibe Bogi imádva belevéste a fogát. A fenyők alá temették, én csak napokkal később tudtam lemenni hozzá. Hetekig sirattam, nem bírtam belenyugodni, szinte minden rá emlékeztetett. Megfogadtam, hogy soha többé nem lesz kutyám. Ha lesz is, előbb építek egy nagy kőkerítést, hogy ne tudják megmérgezni.

Két nappal az unokabátyám esküvője előtt épp a tortával tartottunk hazafelé, amikor is apám üvöltött anyuval: be kell menni Pécsre, mert dolga van. Hangsúlyozom, nem tudom, hogy szeretetből-e vagy csupán önzésből-e, de vett egy fajtatiszta puli kutyát, aki sanyarú sorsban élt hatodmagával egy picike bokszban. Az öregasszony azt sem tudta, hogy mennyi idős, csak rávágta, hogy egy éves. Apám választotta ki, mert nem voltunk hajlandóak bemenni vele. Nagyon félt, mikor beültek az autóba, rá se bírtam nézni, gyűlöltem. A loncsos, bozontos eb épp a nagy piros nyelvét dugta ki rám, amikor felnéztem. - Hiába nézel rám a gülü szemeiddel, akkor sem érdekelsz - mordultam rá. - Te meg hogy tudtad megvenni? Hogy tudsz ilyen gyorsan váltani, nem értelek. - Bendzsinek neveztük el, hogy legalább neve legyen a szerencsétlenek. A nagy rádió alatt feküdt a konyhában. Hiába zavartuk ki, csak morgott, egyetlen vágya volt mindig apám mellett maradni és ettől nem tágított. Baromi büdös volt a szoknyás szőre miatt, állandóan felsöpörte helyettem a konyhát. Másnap lenyírták a szőrét és egy rossz kádban megfürdette apám. Mi meg szétröhögtük az agyunkat, ahogy mindketten megküzdenek egymással. A lakodalmi hétvégét Bendzsi elég nehezen viselte, ugyanis hajnalig vonyított a szomszédok elmondása alapján.

Újból visszazökkentem a suli nyomasztó hangulatába. Mivel közeledett az év vége, egyre idegesebb lettem, mert kérésem ellenére sem feleltem néhány tanárnál. Ráadásul a matekos hárpia egyik óra végén odajött hozzám és közölte, hogy nem kéne ide járnom, mert nem fogom tudni elvégezni a gimit, próbáljam meg magánúton letenni. Paprikavörösen sarkon fordultam és közöltem vele, hogy nem fogom magánúton elvégezni, mert nem vagyunk gazdag család és szeretem a társaságot. - Ha rajtam múlik, elvégzem és nem magára fogok hallgatni. - Tudtam, hogy ezt még megkapom tőle, mert anyunak már mondta, hogy meg fog buktatni. Miután jól kidühöngtem magam, jött a fizika és kémia tanár egy személyben. Megkérdeztem tőle, hogy mikor felelhettek és melyik anyagrészből? - Még te kérded, hogy melyik anyagrészből? Nevetnem kell rajta - majd gúnyosan felelte: - Hát az egész éves tananyagból, egy hét múlva mindkét tárgyból. - Szóval elég kemény volt, közben zsinórban feleltem olyan tárgyakból, amikből év közben is volt lehetőségem. Természetes rettentő ideges voltam, ezekben az időkben alig bírtam enni és rengeteget sírtam, mert nagyon féltem és aludni sem bírtam. Anya már a drága banánt is megvette júniusban, csak hogy egyek valamit. Szinte minden vizsga előtt hánytam és a gyomromban gombócot éreztem. Anya pedig a kemény vizsgák előtt azt mondta nekem: Henikém, "csak szép nyugodtan, ahogy a csillag megy az égen".

A kémia és fizika vizsgán végre rájött a tanár, hogy nem vagyok hülye gyerek. Bármennyire is meg akart szívatni, a végén ő magyarázkodott, hogy miért is ad rosszabb jegyet. A matek vizsgán már teljesen összeomoltam, szerencsére ez volt az utolsó. Szinte reszkettem, annyira féltem a hárpiától, megfogadtam, hogy mindenképp át fogok menni, ha gutaütést is kap a hárpia, akkor is. Judit és még néhány barátom együtt izgult velem, de már sírás nélkül nem bírtam tovább. Aztán végre eljött a negyedik óra, csak ültem csapzottan és egész testemben fáztam, pedig kint sütött a nap. Judit mellettem volt, mert ő fog írni nekem. A hárpia megérkezett, erélyesen becsapja az ajtót. Jó hangosan közli velem, hogy a kegyelem kettest megadja, mert szépek a jegyeim. Megpróbálok jó pofát vágni az egészhez, de nem igazán sikerül. Kérdései nagyon megalázóak és óvodásak voltak: egy kosár alma meg még egy kosár az mennyi? Aztán meguntam és elkezdtem mondani neki a logaritmus szabályát. Rám szólt, hogy ezt nekem nem kell tudni, ilyeneket csak az ötös tanulóknak kell tudni. Hirtelen közölte, hogy a kettes megvan, ezzel be is fejeztük. Tettem egy utolsó kétszínű kérdést felé: - Tanárnő, jövőre is maga fog tanítani bennünket? - Nem, jövőre másik tanárt kaptok - a szavak hallatára örülni kezdtem. Örömömet igyekeztem leplezni, nem tudom sikerült-e, mert a röhögés fojtogatott. Különben se érdekel, ha észreveszi, ő se mutatott felém semmi emberséget, most én is közönyös voltam, de jól esett. - Megcsináltam, Judit, kész vagyok a vizsgákkal, és ami fontos a számomra, hogy bebizonyítottam a tanároknak, hogy nem vagyok hülye és így is lehetnek céljaim az életben.

 Keserű igazság

Úgy még egy hónapig maradt közömbös számomra Bendzsi. Nem tehetett róla szerencsétlen kutya, csak annyira fájt még a lelkem, szóval nem tudok gyorsan váltani, egy-két nappal később, hogy Bendzsi hozzánk került. Állandóan a konyhában tanyázott, még akkor is, ha apám nem volt otthon. Anya egyedül volt vele, a sokadik kizavarásra sem óhajtott kimenni. Így anya egy kicsit megcsapta seprűvel, Bendzsi úgy elment, hogy egész délelőtt kereste. Végül a pincedombon az eresz alatt találta meg, hosszú évekig itt is aludt esőben, hóban, fagyban.

Egyik délután, mikor hazaértünk a szőlőből, egy kis kaját vittem neki. Most is a pincedombon ült, nagy piros nyelve pedig a földig ért. - Bendzsi - kezdtem hívni. A nevét már értette, mert figyelt rá, de nem mozdult. - Márpedig a kezemből fogsz enni - gondoltam, és a hurkát a kezemben tartottam. - Gyere, nagyon finom kaját hoztam neked, ne félj, nem bántalak. Csak már elegem van, hogy a kutyánk vagy és mégsem simogathatlak meg. Na gyere már ide hozzám! - Hogy még jobban csigázzam a gyomrát, úgy csináltam, mintha enném a kajáját. Erősen nyalta a száját, pillanatok alatt lerohant hozzám, még a farkát is csóválta. Miközben simogattam, ő befalta a kaját, ezután elválaszthatatlanok lettünk. Az autó hangját már messziről felismerte, és tombolva ugrándozott rajtam, mikor haza értem. Aztán az élet furcsa játékot űzött velem, mire tényleg megszerettem. Addigra egy róka tévedt hozzánk, egyik hajnalon. Érdekes, Bendzsit teljesen hidegen hagyta a büdös róka, csak mikor apám kergette a dögöt, akkor kapott észbe, hogy neki is csinálni kéne valamit. De már késő volt, mert apám agyonütötte a rókát és Bendzsi a közelébe se ment. Az állatorvos rögtön felküldte velünk Kaposvárra, hogy nem veszett volt-e a dög. Másnap már jött is az állatorvos, hogy el kell a kutyát altatni, mert a róka veszett volt. De anya nem engedte, így hát tíz napig megfigyeltük. Természetes Bendzsi tíz nap után is makkegészséges volt.

A vizsgáim után jól esett felszabadultan rohangálni húgommal az udvaron. Azonban ez a móka nem tetszett Bendzsinek, féltésből összecsipkedte a lábam szárát.

Nagyon fáradt voltam, és néhány kilóval könnyebb is. Szinte egy hétig csak aludtam, anya pedig a szőlőben volt, így be voltam zárva a lakásba. Úgy dél felé sikerült is felkelnem, első dolgom volt, hogy Bendzsit beengedjem, mert tiszta erőből az ajtónak rohant, mikor meghallotta, hogy fent vagyok. Anya mindig egy pohár málnát tesz az asztalra, ez az én hülye szokásom. Felkelés után mindig iszom egyet, de egyedül nem tudom elkészíteni, vizet meg éhgyomorra nem iszom. Nem gondoltam, hogy semmi sem fog változni, ha betöltöm a tizennyolcat. Anya ugyanúgy szeret, mint gyerekkoromban, szóval minden úgy működik, mint azelőtt. Csak a társadalom szempontjából nem, pláne, ha nem vagy egészséges. Ugyanis percek alatt összetörhetik az álmaidat, szóval rendesen magad alatt leszel. Behívtak mücsöre, ahol megállapítják, hány százalékos rokkant vagyok. A sok rokkantnak mondott ember a váróban még elesettebbnek látszott, még egy lapáttal rátettek a bajukra. Aki meg igazán beteg volt, az igyekezett titkolni a betegségét. Sokan felháborodva hagyták el a vizsgálót, mert bárhogy is tekerték a mondandójukat, mégsem kapták meg a rokkantsági százalékot. Annyira nem illettem ide én, még tele voltam bizakodással és külön célnak tűztem ki magamnak, hogy dolgozni fogok, és efelől nem tágítok. Aztán behívtak. Komoly és ideges voltam, mert vártam az ítéletet, amit egyáltalán nem könnyű elviselni. A doki úgy bánt velem, mint egy hímes tojással, félve megkért, hogy ha tudok, álljak fel és lépjek pár lépést. Végül rámondta, hogy száz százalékos rokkant vagyok, vagyis végleges az állapotom. Mit ne mondjak, rendesen bedöngöltek a földbe, nagyon nyugtalan és felettébb csalódott voltam.

Bezzeg a Petőben önállónak számítok és otthon is segítek. Akkor nekik miért vagyok ilyen béna? - Anya, segíts, mert megőrülök. Miért is tanulok, ha fél perc alatt elkönyvelték, hogy ennyire béna vagyok? - Na itt és most hagyd abba, Henikém, ez csak egy papír és csak az fontos, amit te csinálsz. Mit gondolsz, hány mozgi tud ennyit segíteni, mint te? - Persze, anya, csak vigasztalsz, ez itt nem a vigasztalás pillanata. - De nézd, meg rajtad kívül még hányan mondhatják el magukról, hogy mozgalmas életük van. - Igazad van, anya, de nem akartam ezt, teljes életet akartam. - És ki mondta, hogy nem lehet teljes életed? - Senki, csak olyan szar érzés. - Nahát, akkor meg felejtsd el. - Azért még egy darabig ezzel a témával feküdtem le és ébredtem. Egyik délután átjött keresztapám és szóba került a dolgom. A szobában voltam, igyekeztem befogni a fülem, szinte már szorítottam, de így is meghallottam: - A Henike sosem fog dolgozni, bármennyire is igyekszik. Legalább kap egy kis pénzt. - Majd kijelentette: de jó, hogy nem hallottam ezt. - Épp hogy hallottam a kegyetlen szövegét, és megfogadtam, hogy én fogok győzni.

Sofi, jó tanár létére, nyáron is rendületlenül is tanított. Én pedig élveztem, mert rendszerint láthattam és kijött hozzám. Imádtam, hogy ketten vagyunk, és csak lotyogtunk angolul, na meg persze nevettünk. Magát a nyelvet is szerettem, de ő rengeteg pluszt adott nekem, így játszva és gyorsan haladtunk.

Közben elkezdtük építeni a barátságunkat is, és nagyon jól megértettük egymást. Naphosszat csak beszéltünk, ilyenkor eltűnt a tanár-diák kapcsolat, csak mi voltunk. Némi korkülönbség van csak köztünk, igazán jó barátnők lettünk, szinte mindent megbeszéltünk egymással. Már jobban ismertem, mint a saját tenyeremet. Annyira szeretett volna már egy kisbabát. - Ne aggódj - kezdtem -, biztosan sikerül hamarosan a baba is és még boldogabbak lesztek! - Közben megismertem általa a kínai kultúrát is. Mivel ő már volt kint a férjével, így könnyű volt neki mesélni Kínáról, élvezte, hogy érdekel minden kis részlet. Ő is tudott rólam mindent, de a sérültségem okát nem fedtem fel előtte, mert zárkózott voltam még mindig és nem tartottam fontosnak, pedig érdekelte a dolog. Így hát anya beszélt róla ismét, én pedig feszültnek éreztem magamat. Sofi olyan maradt, mint a beszélgetés előtt, sőt rám is mosolygott, mintha érezte volna, hogy zavar a dolog. Nem tudtam, hogy ezek után mit fog érezni, egyáltalán nem bírnám, ha sajnálna. Különben is senkinek semmi köze hozzá, hogy mi a bajom, elég, ha a család tudja. Csak annyit kérdezett még: - Ugye más baja nincs a Heninek? Úgy értem, hogy akár gyereket is vállalhatna. - Nem, ilyen gondok nincsenek, de ez még a jövő titka lesz - válaszolta egyszerűen anya.

Elég sokat jöttek barátnőim a nyár folyamán, legtöbbet Judit, akivel egyáltalán nem voltunk összhangban, más volt a gondolatmenetünk a dolgokról. Ő erősen vallásos és ezt gyakran ki is nyilvánította, engem pedig teljesen hidegen hagy a vallás. Szóval, hogy Isten akarja, hogy pl. szomorú legyen, ez teljesen hülyeség. Egészséges létére ő sokkal visszafogottabb volt. Én pedig, mint mindig, eleven és baromi beszédes voltam. Amit nem bírtam elviselni, az az egész napos ülése, ezért elkezdtem mozgatni. Sétálni vittem a faluba, vagy kirándultunk Szent Lászlóba. Ide anya vitt ki bennünket és jött is értünk. Jól szórakoztunk és igazán ekkor éreztem magam jól vele. Ő még zenét is ritkán hallgat. Ezért nem értem, miért is voltunk olyan sokáig jó barátnők.

Folytatása következik..

****************************

3. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL

PASZTERNÁK ÉVA: Ima és tavasz

Szemedben nem láthatom a fényt,
ami a múltunkból visszamaradt,

vörösen izzik a lenyugvó ég,

árkokat ásva a felhők alatt.

Bár a szél arcomra fújja

keservét minden rideg alkonyatnak,

nincs helye mégsem párás panasznak,

hagylak, nyugodj míg el nem szakad

sok emlékfoszlány, mint kopott damaszt.

Csak selyem, csak muszlin illene hozzánk

illatok közül fahéj és narancs,

fehér szárnyak, egy kis mennyország,

virágok, fák, ima és tavasz,

ringató folyó, csillogó vízzel

korsóban lágy ízű bor,

lehetnék párnád, lepedőd, dunnád...

Hittük majd így lesz valamikor

Csendemben minden nap itt figyelsz,

pillantásodban elveszek,

mérgelődöm, megmásítottad

a nekem tett szent ígéreted,

ha tudnád a súly, amit hagytál

milyen nehéz, milyen kemény,

s ha látnád hány csepp könny gurul el

míg megszületik egy költemény.

Hány furcsa év telt, nem is tudod,

neked megszűnt a tér és idő,

hány szív maradt itt parlagon,

mert ami rossz volt felejthető.

A kárvallott napok úgy zsugorodnak

ahogy a távolság közénk szaladt,

s kitölteni a rémült hiányt

magamnak újból alkottalak.

És olyan kellemes így az óra

csak várlak, várlak mint dolgozóra

vár a terített asztal fehérben,

megrakva sülttel, süteménnyel

és rózsa gyúl sápadt arcodon,

narancs illat száll és fahéj...

Megfogod kezem, ha megérkezel

s viszel oda hol örök az éj. 

2014. 12.17.

.................................

KOVÁCS JÓZSEF: Jártam

Jártam a Sínai hegyen,
Hallottam Mózes imáját,
Bár, mint ki örök hitetlen.
Titkon vártam a nagy csodát.

Egy sziklába kapaszkodtam,
Készültem a nagy próbára
Ha eddig csak elodáztam,
Most magamat adtam volna.

Ott próbáltam imádkozni,
Megígértem füvet és fát!
De ki sosem tudott adni
Miért, vár most alamizsnát?

Nem volt már hely a sziklákon
És mindenki imádkozva,
Túlnéztünk a csillagokon,
Kezünkben a szent fényt fogva.

Így vártunk a napkeltére,
Magunkban csak rá gondolva,
Mint egykor Izrael népe
Várva a szent kőtáblára.

Csalódottan tértem vissza,
De nem pereltem az éggel.
Lelkemben csak rágondolva,
Szívemben tele reménnyel. 

............

BEMUTATKOZIK  KOVÁCS JÓZSEF

ÉLETRAJZI PRÓZAVERS

Hogy, ki vagyok? És honnan jöttem?
Ezt most nektek, kibeszélem
Születtem egy száz éves ágyban,
A szilágyság legszebb falujában

Zovány e szép  falunak neve,
Mit a Berettyó mos körbe, körbe.

Jöttem,Szüleim, nagy örömére,
Öt testvérem keservére,
Ennek, már hatvanhat éve
Hogy hívatlanul érkeztem ide.,

Mosolygós kis gyerek voltam,
De a holdat, sosem láttam.
Iskolába, otthon jártam,
Még írni is megtanultam,
De olvasni, sosem tudtam,
Míg csak a braillet meg nem tanultam.
Később, Bukarestbe vittek,
Hogy sorstársaim között lehessek.
Gyógy masszőrt gyúrtak belőlem,
Dolgozni a Félixbe jöttem.
Gimnáziumba Váradon jártam,
Tanulmányaim itt, bepótoltam.
Házasságot is, itt kötöttem,
Látássérült  a  feleségem.
Gyermekáldásban nem részesettem,
Ebben, vakságom volt intelmem.
Harminc öt évet dolgoztam,
Mások nyavalyáit gyógyítgattam.
Ma is Nagyváradon élek,
Kit szülőföldemként tisztelek.
Olvasni mindig szerettem,A kirándulás volt szenvedélyem,
A jó bort meg nem vetettem,
Hisz a pincesor alatt születtem.
Magamról még mit irhatok,
Víg kedélyű ember vagyok.
Gazdagságom volt mindig  a türelem,

Ingerelni, másokat sem szerettem.
Kiket legjobban szeretek,
Azok, ma is az emberek.
Kovács József Kopek  

Hogy szülőfalumat sosem felettem, és ( és habár Nagyvárad, melynek mindenemet köszönöm)az alábbi versemben megénekeltem és nektek is bemutatom,

A gyökerek nagyon fontosak és sosem szabad felednünk.

Zovány

Kedves falum, ki a mocsárból születtél,
Év százaid  alatt hej, sokat szenvedtél,
De mindened mi szép volt, nekünk megőriztél,
A rosszért is mindig jósággal fizettél.

Hagyd, hogy az idegennek bemutassalak,
Felismerhessenek ha majd erre járnak,
Nincs ilyen bölcsője ennek a világnak,
Eltévedt fiaid, mindig rád gondolnak.

Jobb oldalt falumat, a dombok övezik,
Mögöttük nem túl messze, az erdő látcik.
És ezek a dombok, csoda dombok ezek,
Bennük borospincék, rajtuk szőlős kertek.

Aztán két szép majdnem egyenes utcája,
Össze köti őket, három sikátora.
Lent a kertek alját a Berettyó mossa,  
Édes gyermekkorunk tiszta  fürdőkádja.

Két temetőjében, őseink pihennek,
Légyen örök béke, a mennyben lelküknek.
Az idő szobrot állit emlékeiknek,
Mi követői vagyunk ősi hitüknek.

Szinte a közepén nem túl magas dombra,
Épült a falu református temploma,
Tornyában két harang, búsan siró hangja,
Az itt maradt híveket, hívja imára.

Volt sok szép szilvása és sok gyümölcsöse,
Tavasszal a mező virággal volt tele.
Kultúrház tetején állt a gólya fészke,
Olyan volt e falu, mint az éden kertje.

Gazdag volt e község, volt cselédje, barma,
Volt sok szép hold földje és sok gazdag ura.
Tanulni hozzád jártak mások fiai,
Békében éltek itt a környék falvai.

Drága kis falum, most mintha szenvednél,
Látom többet temetsz, mint amennyit szültél,
Gondolj őseidre, ha most eltévedtél,
Keress vigasztalást a te Istenednél.

Tudom nincs tanácsod, és nincs doktorotok,
Holnapra talán már nem lesz iskolátok,
De megmaradt hitetek és templomotok,
Itt maradt atyafik, most hozzátok szólok.

Ti..., kik itt próbáltok továbbra is élni,
Szeretetben, hitben mindig megmaradni,
Gyertek most még egyszer, együtt imádkozni,
Ne hagyjuk falunkat örökre elveszni.

............................

dr.  KELLNER SZILVIA: Rossz felé halad

Érzem, életem rossz felé halad,
Összeroppanok e mázsás súly alatt.
Jöjjenek igaz angyalok s hamis istenek,
Vagy segítsenek azok, kik engem szeretnek.

Szívem torz s lelkem is csak sír,
Bár magába zárna, egy hideg sötét sír.
Hisz meghalt nekem a múlt és a jövő,
A jelenem sem éppen elviselhető.

Érzem, életem rossz felé halad,
Összeroppanok e mázsás súly alatt.
Jöjjenek igaz angyalok s hamis istenek,
Vagy segítsenek azok, kik engem szeretnek.

Már csak aludni… aludni vágyom,
Az életem egy pokolból jött álom.
Bármit teszek, az nem jó soha sem,
Egy egész katasztrófa a létezésem.

Érzem, életem rossz felé halad,
Összeroppanok e mázsás súly alatt.
Jöjjenek igaz angyalok s hamis istenek,
Vagy segítsenek azok, kik engem szeretnek.

Hiába kérem, sosem nem jön senki,
Jobb lenne innen örökre eltűnni.
Nem kell nekem segítség, boldogulok magam,
Rázúdul mindenkire majd érzelem hadam.

Érzem, életem rossz felé halad,
Összeroppantam e mázsás súly alatt.
Ne jöjjetek angyalok sem istenek,
Segítségemmel már rég elkéstetek.

Íródott: 2015. május 2.

..................................

MÁTYÁS RITA: Fohászom...

Térdre borultam ím előtted,
reszkető lelkem hozzád emelem!
Hozzád száll fohászom minden igéje,
Ne vedd még el a testvéremet!
Gyenge testében még küzd az akarat,
keltsd újjá testét, mint főnixmadarat!
Kérlek Téged Mindenható Uram,
e gyarló lelket, mely újra eléd zuhant,
Emeld fel a földről,teste még erőt kér,
vezéreld haza elgyöngült testét, lelkét!
Jó atyához méltón, értékeld életét,
Mert tiéd a hatalom és a dicsőség!
Mindörökké Ámen!

2015.05.16.

........................................

BOGNÁR PAPP IRÉN: Virágzó akácfám

Virágfüzér-haját
megrázza az akác,
szórja kábult illatát
a szélben részegen.
Mámortól telt szívem.
Ujjongva lépek tovább!
Magas,délceg akácom
ragyog az udvaromban.
Pompázik minden
elszálló májusomban!

Pillangós- szájából
csöppen a mézes nektár.
Pünkösdnek ünnepén
frissen virul lábánál
vadrózsabokor csokra.
Méhek szállnak szirmaikra
szerelmes édes csókra .
Szép akácfa lányom,
örök menyasszonyom.

............................

HIRTH ÉVA: Talán

Talán elmúlnak egyszer a gondok.

Talán lehetek egyszer még boldog.

Talán helyre áll még az életem,

akkor is, ha nem vagy velem.

Nézem a felhőket,

szabadon lebegnek,

szárnyalnak a magasban,

különböző alakban.

Talán ha felhő lehetnék,

akkor én is szárnyalhatnék,

bejárnám a világot,

levetkőzném a sok gondot.

Nem időznék egy helyben sokáig,

fentről nézném az emberek gondjait,

simogatnám a hajukat,

puszilgatnám az arcukat.

Vigasztalnám őket a bajban,

ölelgetném a karjaimban,

és mikor minden jóra fordulna,

tovább mennék, az utamra.

A felhőket, ha nézem,

megnyugszik a lelkem,

olyan nyugalom telepszik rám, hogy

már nem is érzem magam mostohán.

Oly sok szeretet van bennem,

az egész világot át kéne ölelnem,

a boldogságot, mindig meglelem,

mikor az ég, kékjében: elveszem…

A fellegekben lebegek, repülök,

reggelre szivárványt küldök,

vissza többé nem nézek,

újra, s újra előre lépek.

 .........................................

KOZMA ZSUZSA: Egyek vagyunk

Leszek kezed, leszek lábad,
leszek zsámoly, s leszek párna,
leszek csillag, hold, ha kell!

Mások vagyunk,
de mégis Egy!

Leszek lelkedben
szikrázó új remény,
biztatást adó úti fény!

Alamizsna? - ne menj-,
nem Te vagy, kinek kérned kell!

Isten előtt nincs Ő, meg Én,
Emberek vagyunk e Földtekén.

Tőle kaptuk az életet,
Ölellek
"Tenyerén Született"!

Másnak születtünk, de utunk egy,
Mások vagyunk,
de mégis Egy!

****************************

4. EREDMÉNYHÍRDETÉS

A PRÓFÉTA LÉPTEI - IRODALMI PÁLYÁZAT

Kedves olvasók!

A próféta léptei címmel írta ki pályázatát a Romániai vakok szövetsége, melynek beadási határideje április 15-e volt. A nyertesek listáját, alább küldöm :

 A próféta léptei irodalmi pályázat 2015. A Szücs László a Várad című kulturális folyóirat főszerkesztője  vezette zsűri, május 8-án kihirdette, a Bihar és Szilágy megye vakok szövetsége által ki irt, irodalmi pályázat eredményét.

Miután, minden kedves szerzőnek megköszönte a részvételt, az első három helyezést,  a következő alkotóknak ítélte oda:

Stollmár Barbara 

Horenka Erika

Jenei András

és még  az alábbi öt alkotót pontozta:

4.  Nagy Vendel vers

5.  Bieber Mária

6.  Haraszin Erzsébet

7.  Kovács József

8.  Balog Béla

Gratulálunk a nyerteseknek, és munkájukhoz további sikert kívánunk!

  Azt azért érdemes észrevenni, hogy  az első öt díjazott a  Megszólalok magazin külső munkatársa.Illusztrációként  álljon itt az első helyezett  verse.

STOLLMÁR BARBARA :Bizonyítás, vagy felejtés

Én pontosan tudom.
Tudom, hogy lelkembe örök betűt vésett,
hogy ellent tegyek, senki nem kérhet,
mert szeretet, kitartás él bennem érte!

S mert az élet sok téren szólít,
csak mert szívemben ezernyi szépség hódít,
semmi sem marja el őt örökös helyéből,
épp úgy ott lakik, táplál rezzenéséből.

De virtuális némaságra kényszerültem,
közben megnyilvánítom őt apró jelekben.
Ezen érzelmeket nincs kinek megénekeljem,
nem akadt, kinek rendületlen kifejezzem.

A jóságos Istennek azért mind hálát adok,
hogy ismerem e hangot,
hogy érthetem e szót, dallamot,
s annak mind fölött, hogy ezt megszólaltathatom.

Nem mindig van rendjén,
ha álszentül fecsegünk, locsogunk,
minden szót jajongva kimondunk,
az főképp nem, ha örök életre földön zokogunk.

Tudd meg, én nem teszem!
Tűzön, vízen át kiáltva szeretem,
úgy, ahogy nekem adatott,
szóból, hangból formáltatott.

Tudd meg, hogy zenéje által
megéreztem sok színűségét e kerek nagy világnak,
és minden féle más világnak,
befogadom hangját mindenféle kultúrának.

Fogd fel végre,
hogy nem áll módomban rám zárni ajtaját,
nem szándékozom sötétben élni Isten szép napját,
és formálom végtelenszer sok oldalról hangját!

Ő sosem kívánja tőlünk,
hogy rideg egyhangúságba merüljünk.
Nem követte ő sem ezt a példát,
hiszen ha így tesz, hogy adta volna ezerféle hangját?

Tehát vésd be mélyen elmédbe
bennem, s tudom, másban sem,
neve nem kerül a feledésbe,
nincs, mi felülírja, nincs, ki elvétesse!

Jegesen, s kíméletlen hangon,
itt kifakadó gondolatban
megerősödve E felkiáltással zárom soraimat,
meg ne kerüld szavaimat!
Íratlanul írva, énekelve él a dalnok bennem!

****************************

5. REGÉNY FOLYTATÁSOKBAN

VÁRKONYI KITTY: 5. PARANCSOLAT

                                                   2.  FEJEZET - 6.RÉSZ

   Marikának a kálvária soha véget nem szakadónak hatott, hiszen Évi mellől hamarosan elvitték, amit nehezen dolgozott fel. Évike és Kisvali, évekig hiányzott neki. Petiért sírt esténként és Lacika emléke is fájdalmasan kínozta a lelkét. Semmit nem értett és igyekezett megfelelni azoknak az elvárásoknak, amiket elé állítottak, több-kevesebb sikerrel. Az iskolában azonban képtelen volt figyelni, összefüggésekre rájönni és megérteni őket. Két évben is megbukott. Gondolatai a valóságokon kalandoztak, testvérein, anyján és olyan eseménysorokon, amikre nem volt semmiféle hatása, és lehetősége sem, hogy azokat megváltoztassa. Magyarázatokat keresett, leginkább, hogy szüleit felmentse a történtek alól. Terveket szövögetett a jövőről, amikor majd az összes testvérével együtt lehet és megélheti az összetartozás felemelő élményét, amit régen, amikor még együtt voltak, fel sem ismert. Most meg, amikor egyedül érzi magát, hányszor, de hányszor eszébe jutnak azok, akiket szeret és hányszor, de hányszor emlékszik egyetlen napon is rájuk, meggyőződve arról, hogy szereti őket, hiányoznak, és nyilván való, hogy ők is szeretik őt. Ez volt az egyetlen kapaszkodó, amibe görcsösen marta a körmét, hiszen a környezet, amibe került hideg volt, érzéketlen és érdektelen közönnyel bámult rá.

Várkonyi Kitty

Ahogy belépett az intézet kapuján, azonnal levitték az alagsorba és ráparancsoltak.

– Mindent vegyél le magadról! A bugyit is. Újakat kapsz.

Szemérmes mozdulatokkal bújt ki a fehérneműből, rádobta a feltornyosult ruhakupacra, amit már leszórt magáról és állt ott szerencsétlennek érezve magát pucéran, amíg nem jött két nő a belső helyiségből, akik újabb ruhákat hoztak neki.

– Szia! Nahát! Milyen szép kislány vagy! Nézd, hoztunk neked új ruhákat. Ráírjuk a nevedre, ebbe a kis zsákba teszed majd, amit elviszel. Jó lesz?

– Csókolom – nézett fel zavartan, kezeit nem is tudva hová tegye, az ágyékára-e, vagy szépen fejlett mellei elé.

Azonnal belebújt egy rózsaszín alsóneműbe, majd egy blúzt kapott magára, hogy szorongása felengedjen. A nők, már nem néztek rá, csak odavetett kérdéseik érték el, legtöbbre nem is válaszolt.

– Hogy hívnak? – érdeklődtek, pedig a lapon ott kellett lenni a nevének is, amiről dolgoztak és adták ki neki a holmikat.

– Marika.

– Mi van a szüleiddel? Meghaltak?

Mari nem válaszolt.

– Testvéreid vannak?

– Igen.

– No, nézzed már! A te lábadra nincsen lánykacipő. Sebaj! Kapsz egy fűzős lapos kis fiúcipőt. A kutya se mondja meg, hogy fiúra való.

A kutya valóban nem mondta volna, ám Marika úgy érezte, hogy már semmije sincs, még a lábát is elfiúsítják itt, pedig otthon azért cipő mindig volt és egyik szebb, mint a másik. Esetlenül fűzte a kerek orrú barna cipőt a lábán, és közben teljesen idegennek érezte. Önmagát is azonnal idegenül érezve meredt maga elé. Azonnal rájött, hogy szoknyában idétlenül fog kinézni ebben az ormótlan fiú cipőben.

– Hány testvéred van Marika?

– Hatan vagyunk. Három lány, három fiú.

– Ez nagyon szép. A testvéreid is ide jönnek?

Marikában egy pillanatra megállt az ütő. Ez még eszébe sem jutott eddig. Miért is ne jöhetnének ide mind? Nem is értette. A kérdést nyitva hagyta, gondolatai teljesen lekötötték minden figyelmét.

– No, majd csak megnyugszol itt kislány. Biztosan jó lesz neked itt, majd meglátod! – Bíztatták, de a szánalom sütött a szemükből, ahogy ránéztek.

Lejött érte valaki, akit szintén nem ismert, de a fiatal nő, a nevén szólította.

– Gyere Marika, felkísérlek az igazgatónőhöz, aztán majd…na. Gyere velem.

Az épület rideg idegenségében, kedvesnek hatott az aulából nyíló igazgatói iroda. Kicsit várakozni kellett, mire kilépett széles mosolyával az intézmény vezetője. Csak a mosoly volt kedves, bár Marika rossz érzéssel nyugtázta azt is. Gesztusai kimértnek hatottak és szavaiból semmi egyéb nem jött le, csak a tények.

– Most itt élsz velünk majd, foglalj helyet nálam – terelte a szobába. – Jó lesz neked itt, majd meglátod. Ha bármi gondod van, ide jöhetsz bátran. Értetted?

Marika bólintott.

– Akkor mehetsz is, majd Rózi felkísér téged és megmutatja a hálókat és minden helyiséget. Az iskola az utca végén van, oda fogsz te is járni a többiekkel együtt. Abba az iskolába nem csak ilyen gondozott gyerekek járnak, hanem családban élők is. Biztosan be fogsz majd illeszkedni. Na, induljatok akkor!

 Még meg se melegedett alatta a szék, már ment a hatalmas épület emelete felé Rózával, aki az alagsorba is érte jött, de fogalma se volt arról, hogy a nő kicsoda. Később derült ki, hogy gondozó, aki a lányokhoz van beosztva. Az épület egyik felében fiúk laktak, a másikban lányok. Közös lépcsősor vezetett a két részt elválasztó találkozáshoz. A lépcsőházban fiúk bámultak Marikára, ormótlan cipőjén röhögve. Esetlennek és valóban nevetségesnek érezte magát.

Nem változott később sem ez az érzés, az első tanítási naptól az utolsóig így maradt.

Esetlenül lépkedett és próbálta felfogni ki kicsoda, amikor a hálóba vezette őt Róza. Egy szép arcú lányt jegyzett meg, akit a többiek Babának hívtak és egy ellenszenves magas lányra emlékezett, aki a csoport szerint Bénuci volt. A többiek mintha nem is léteztek volna. Pedig ott voltak, körbeállták és próbáltak beszélgetni vele, de ő nem válaszolt, félrehúzódott, mire mindannyian ott hagyták. Nem igazán azt mutatta magáról, mint ami ő. Nem is tudatosan, inkább csak óvatosságból, önvédelemből az ismeretlenek hatványozott magasai között. Körül se nézett. Érezte, hogy beszélgetéseik célpontja ő lehet, de nem akart odafigyelni a piszkálódásnak érzékelt megjegyzésekre. Teljesen úgy érezte, hogy kicsúszott talpa alól a talaj és ő lebeg valahol a valóság és az elképzelni sem lehet tartomány között.

Soha még ennyire egyedül nem érezte magát. A vacsorához készülődve Baba mellé lépett, csak, hogy valakivel beszélni tudjon. Bögre Erzsébet volt a neve, kedves és mosolygós lánynak tűnt. Igazából csupán kevésbé volt riasztó, mint a többi lány.

Akiket szeretett, mind egy szálig eltűntek mellőle, akikhez ragaszkodott, mind a múltban voltak és a jelen, kapaszkodók nélküli ismeretlen világ volt számára. Nem volt senkije, pedig öt testvért tudott eddig és anyját, apját, akik egyik napról a másikra kiléptek az életéből. De neki, ott megállt a világ.

– Gyere velem! Megmutatom az ebédlőt. Ha sikerül, akkor a mi osztályunk hálójában lesz az ágyad. Nem tudom, hányan leszünk. Lehet, hogy tíz fölött, és akkor neked a hetedikesekkel kell majd aludni – fordult hozzá Erzsi.

– Miért? Nem lehet betolni oda még egy ágyat? – kérdezte Marika, mire mindenki nevetni kezdett, aki mellettük állt.

– Hogy lehetne? Hát nem láttad? Ott vannak az éjjeli szekrények és nincs is több hely. A szoba közepére, csak nem fognak behúzni neked egy ágyat! Egyébként most kaptunk új heverőket. Legalább is mi, a nyolcadikosok. A többi hálóban még vaságyak vannak. Majd meglátod.

Marika nem akarta igazán meglátni, de végül mégis így lett. A hetedikesekhez rakták őt, amin már meg se lepődött. Legalább nem kell beszélgetni senkivel. A „kicsik” esti balettet jártak este a hálóban, néha oda-oda sandítva Marikára, aki rájuk se nézett. Ült az ágyán és vacakolt a kapott holmijával, nézegette a babahintőport, és szagolta a sampont. Majdnem takarodó volt már, mire Erzsinek eszébe jutott, hogy Marika el se tud pakolni.

A folyosón álló szekrények közül megmutatta, melyiket jelölték ki Marinak. Kapott hozzá kulcsot is, az egyetlen olyan holmit, amiről azt hihette, hogy az övé.

– Róza néni küldte neked és azt üzeni, holnap megyünk ballonkabátokat venni valami nagyáruházba – nyújtotta a kulcsot Marika felé.

A vásárlás gyorsan lezajlott. Marika nem is értette mi a feladat. Mire feleszmélt, már nem maradt olyan kabát, ami tetszett volna neki, így be kellett érnie a méretére való bordó ballonkabáttal, amiben picit se érezte jól magát. Utálta ezt a színt. Valahogy már mindegy is volt, a cipő után, amiben esetlennek és idétlennek érezte magát.

A másnap olyan hirtelen tört be a hálóba, mint valami ablakon bevágott kő. A nagy csendre ébredt fel és visszagondolva rémlett a zajongás is, amit mély álomban átaludt. A többiek már elmentek, talán épp reggeliznek, amiről ő már nyilván lekésett. Egy másik kislányt látott ébredezni, aki hetedikes volt, hiszen a hetedikesek hálójában kapott helyet éjszakára. A lány nevét se tudta.

– Elaludtunk? – kérdezte tőle, amíg a barna hajú lány nagy lassan feltápászkodott.

– Úgy látszik – felelte – most vihetjük mi a büdögét.

A szája lefelé görbült, majdnem sírva fakadt. Marika erősen lapozott az emlékezetében, hátha rájön mit jelent a szó: büdöge. De sehogy nem akadt még a nyomára sem, ezért kérdezett.

– Mit vihetünk mi? És hová? Miről beszélsz?

– Ja, neked nyilván nem mondták. Az viszi a vattákat a kazánba, aki elalszik. Ezért soha senkit nem ébresztenek fel, aki nem kel magától, mert senki nem akarja a fiúk előtt vinni a véres vattákat égetni.

– Mi van? A fiúk előtt? – képedt el, és szinte látta magát a fiú cipőben, ahogy cipel súlyos bödönöket, amikből lógnak a szennyedékek, és az ismeretlen fiúk, gúnyos arccal sorfalat állnak közben.

 Gyorsan kapkodták magukra a ruhát, futottak a mosdó felé és kapták kezükbe a badellákat. A folyosó üres volt, ám a reggeliből visszatérő csellengő srácokat nem lehetett kikerülni. Égő arccal rohantak az alagsor felé. Marika úgy hitte vissza se találna egyedül, annyira kanyargós volt a pince rész, mire rátaláltak a kazánra.

– Én Mari vagyok – fordult a barna hajú lány felé, aki pont úgy futott, mint ő. Nagyon szerettek volna már túl lenni a büntetésen, amit az elalvás okozott.

– Ildi. Siessünk! Alig marad időnk átérni a suliba.

Két kazán is állt egymás mellett. Az ajtajuk keskeny volt, így beborításról szó sem lehetett, egyenként kellett bedobálni a bűzös, gusztustalan vattákat. Marikának megfordult a gyomra. Ildi edzettebb volt és humorosra vette a dolgot.

– Nézd már! Ez biztos Bunyicé – nevetett – neki van ekkora segge is. Marika nem tudta kiről van szó, de fantáziája neki is beindult és körbeírta kire gondol, amikor megfogott egy-egy vérrel szennyezett vattát.

– Ez meg Bengáé – nevetett Ildire. A név, véletlen rögzült emlékezetébe, talán mert annyira találónak érezte a nagytermetű lányra, akinek mindene óriásinak tűnt.

Az undort legyűrték, végeztek a dologgal és igyekeztek visszafelé. Nem számítottak arra, hogy a fiú traktusból egy egész csapat várja majd őket röhögve. Marika felháborodottan állt meg és a hozzá legközelebb álló fiú felé lépett.

– Szeretnéd, ha a fejedre húznám? – A nyomaték kedvéért megemelte a badellát. A fiúk röhögtek, azonnal az érintett lett a központi ugratás alanya.

– Jól fog állni neked Szása! – Vihogtak.

– Kérd el Szása, jó lesz a suliban kalapnak.

– Mind megkaphatjátok, hülye pöcsök – fordult sarkon Marika és rohant Ildi után, aki nem merte volna felvenni a szócsatát soha, és már menekülőre fogta.

– Te teljesen bolond vagy. Rád fognak szállni. Majd meglátod – aggódott.

– Igen? És én közben mit csinálok? Le vannak szarva! Inkább azt mutasd meg, hol a suli, mert nem tudom.

– Jó, megvárlak, siess! Kajálni már úgysincs kedvem.

– Nekem se. Várj! Keresem a füzetet, amit tegnap kaptam, aztán mehetünk.

Végigfutottak a lépcsőkön, ki a kapun, majd szembe is kerültek az iskola épületével.

 Szocreál épület betonból, három szinten, sok ablakkal. Marikának nem tetszett. Sehol egy fa, vagy bokor, semmi abból a közegből, ami őt eleresztette, majd magára hagyta ebben a kopár fővárosban. Ildikó is ott feledte őt az aulában. Nem tudta merre menjen. Keresgélni kezdett ismerős arcokat, leginkább Babát, hogy megtudja melyik az osztálya. Bénucit fedezte fel a tömegben, egy pillanatra csupán, de elindult arra.

– Te nem velünk fogsz járni – szólt hozzá egy lány, akire nem emlékezett, hogy látta volna – a mi osztályunkba jó tanulók vannak, te biztosan a b-be kerülsz.

– Az hol van? – Nézett a lányra és próbált valami támpontot keresni a tájékozódáshoz a rengeteg idegen arc között. Mit érdekelte őt, ki milyen tanuló itt, és éppen most, hová fogják őt rakni! A folyosók egyformának tűntek, a szinteken teljesen egyforma volt minden, az ajtókon semmi kiírás.

– Várj! Ott a kis Halász. Majd ő segít neked. Szólok neki.

Halász Zoli készségesen jött, bámulva Marika arcába, folyton vigyorogva és élvezve a házigazdaszerű szerepet. Tetszett neki a lány. Valóban segített, bekísérte Marit az osztályba, és próbált mindenkiről mondani valamit. Marika képtelen volt megjegyezni annyi nevet és főleg úgy, hogy összekösse az arcokkal. Már nem is figyelt. Idegei pattanásig feszültek, az új környezet inkább taszította, mint kedvére lett volna. Beült a padba egészen hátul, ahol senki nem volt és bámult ki az ablakon. Szinte észre se vette, hogy már óra van. A tanár bent volt a teremben, beszélt, a zsivaj és galacsindobálás, futkosás nem szűnt meg. Marika, mintha nem is létezne, belesimult a semmibe, a létező lehetetlenség homályába, mint valami tárgy, mint a padok, a fogas, az ablakok, amik természetes módon vannak ott, ahová rakták őket.

 Nem történt sok esemény a tanév végéig. Néhányszor kirándulni mentek az intézetből és valami hegyre, majd mezőre, ahol focizni lehetett. Marikát kapusnak állították be a fiúk és ő kiválóan vetődött a labda után ahhoz, hogy ne is akarják kivenni onnan. Végtelenül utálta ezeket a kirándulásokat.

Egyszer azonban felkérték szavalni, mert irodalom órán szépen olvasta a verset. Ballagásra kellett az iskolában is és az intézetben is szavalnia. Az intézet külön erre a célra pódiumot is épített, Marikának meg ruhát adott, amiben csodásan érezte magát. A ruha fehér volt, nagy piros pöttyökkel, alja loknisan bő, derekán hátul kötő, amivel lepkét köthettek rá a lányok és felső részének ejtett válla, csónakra emlékeztető nyakkivágása roppant jól állt neki. Szinte beleszeretett a ruhába, amiben végre nem érezte magát esetlennek, és a hófehér lakkcipő, amit szintén erre az alkalomra kapott, rég nem ismert boldogsággal töltötte el. Hiába. A pódiumon belesült a versmondásba, pedig tudta, még álmából ébresztve is mondta volna. De most, itt, egyetlen hang sem jött ki a torkán. Csak állt ott, szólni akart, de nem tudott. Mintha a torka összenőtt volna, és azonnali fulladást okozna, ha szólni akar. Soha nem érzett még ilyet. A nevető arcok közötti megszégyenülés évekig kísérte. A ruhát és szép cipőt, szinte azonnal visszavették tőle. Sajnálta. Az iskolában azonban, az osztály előtt hibátlanul és szépen szavalta el a verset, amit az intézetben képtelen volt elmondani.

 Viszont Vali járt bent Marikánál, még a téli szünet elején. Marika, szemében fájdalommal nézett az anyjára, de nem kérdezett semmit. Vali sírt. Megígérte, hogy nyárra kiviszi magához. Sírt, teherrel megnőtt hasát fogva fogadkozott, hogy mindenkit hazavisz, nem csak Marikát.

Csak erre várt végig, a záró-jegyek beírása napján is csak ezzel foglalkozott.

– Halál Mari! Milyen jegyet akarsz matematikából? – Kérdezte az osztályfőnök őt is, mint mindenki mást.

– Hová jelentkeztél? Melyik iskolába továbbtanulni?

– A Kossuth Zsuzsába, óvónőnek – felelt Mari – szakközépiskolába.

Az osztály röhögött. Mindenki ipariba ment, vagy éppen dolgozni, csak Mari jelentkezett érettségit is adó iskolába. Nem értette mi a vicces ebben.

– Rendben. Megkapod a négyest.

Marika elképedt, hiszen soha nem lett volna képes négyest szerezni matekból, még ha keresztre feszítik se ment volna, annyira nem szaladt neki a matematika. Nem is értette, miért kellett akkor kétszer buknia, aztán egész évben tanulni, felelni, dolgozatokat írni, ha a vége ennyire egyszerű. Úgy látszik, az életet bármikor át lehet igazítani arra, amerre haladni akarunk, és nem is kell mással foglalkozni. A papiros úgyis többet mond, mint amit tudni kell, vagy éppen kevesebbet. Attól függ, ki tölti ki, és mit ír bele. A végén úgyis az lesz, aminek lennie kell.

  A nyár hamar jött, tele feladattal az intézmény részére, hiszen az összes nyolcadikost el kellett helyezni más intézményekben és a sorsukról gondoskodni kellett. Az Aga utcában csak nyolcadik év végéig maradhatnak a gyerekek. Már mindenki tudta hová megy, mi lesz vele, csak Marika nem. Néha felmerült benne, hogy talán róla megfeledkeztek, hiszen ahogy fogyott a bent lakó diákok létszáma, úgy nőtt azoké, akik megtudták hova kerülnek. Marika azonban nem tudott semmit. Már csak ketten maradtak június közepére, mire elhatározta, hogy szólni fog. Az irodában nem volt senki, csak a takarítónő.

– Hát, te mit akarsz itt? – Nézett hátra, mikor belépett.

– Nem tudom, kit keresek, de már mindenki elment és csak én maradtam itt.

– Mert biztos nem figyeltél, hová kell menned. A Bajzába mentek sokan, biztos neked is oda kéne.

– De oda biztosan nem, mert én középiskolába fogok járni. A többiek meg ipariba mentek. Régebben azt mondták kollégiumra várok, csak nem tudom melyikbe.

– Te szűzisten! Délután jön be ide valaki, majd szólok. Addig csomagold össze a holmidat. A ruhautalványt se kaptad meg? Mi van már itt!? Megáll az ész!

– Micsodát? Nem kaptam én semmit se.

– Na, várjál, nem soká telefonálok, na. Itt még ezt befejezem, aztán szólok az igazgatónőnek. Még ilyet!

 Délutánra lett megoldás, még a ruhautalványt is megkapta. Rózi direkt miatta jött be és eligazította a dolgait. Mehetett a motyójával a Zsil utcába, amiről azt se tudta hol van, bár a gondozónő elmagyarázta hogyan jut oda. Szinte fellélegzett, amikor anyját látta meg a kapuban, érte jött. Nem is volt kinek bejelenteni, hová megy. Az iroda már zárva volt. Így az intézet vezetése azt képzelte, hogy Halál Mari átköltözött a kollégiumba. Senki nem járt utána.

Vali kivitte nyári szünetre magához, a kicsi Emő mellé, akinek Marika szívből örült. Nem érdekelte már a továbbtanulás, az iskola és a kollégium se, amit számára kijelöltek lakhelyül. Anyjával megfeledkezett mindenről, amit addig fontosnak érzett. Ment mellette, mosolygott és azt akarta, Vali is olyan boldog legyen, mint most ő.

– Nézd Anyu! Kaptam ruhautalványokat. Rajta van, hol lehet beváltani, vehetnénk ruhákat.

– Mutasd csak, kisjányom! – Nyúlt érte Vali, felcsillanó szemmel. – No, akkor megyünk a Luxus áruházba! Jau’ lesz?

Mentek, miközben Vali elmesélte mi van otthon, és mi van Lacikával, Kisvalival és Évával. Sokat tudott, Lacikát rendszeresen látogatta is, ha azt a három vizitet rendszernek lehet nevezni egyáltalán. Öt év, sok idő a gyerekeknél.

– És Peti? És Ferike? – Nézett rá Mari – Velük mi van?

– Jaj, hát majd végeznek már nem soká. Jönnek biztos azok is.

A belvárosban Marika csak bámult. Kirakatok, egyik a másik után, emberek özöne, autók, buszok, villamos és zaj, amitől alig hallotta anyját. Fogalma se volt, hogy jutottak oda, az egyik utca számára pont olyan volt, mint a másik. Az utalvány nagy összegről szólt, mégis, itt a Luxus áruházban ez nem számított soknak. Minden roppant drága volt. Emőnek vettek azonnal kiscipőt és két rugdalózót, majd Marika kapott egy nadrágot és szoknyát. A nadrág ciklámen színű volt, műszálas, trapéz-szabású. Marika idegenkedve nézte magát a próbafülkében, lábán a barna, intézeti cipővel, amitől nagyon szeretett volna már megszabadulni. De nem szólt. Vali új cipőt nézett magának, és Palinak vásároltak még egy inget. Az utalványt beváltották, majd elindultak haza.

Folytatása következik.

 

A könyv borítója

****************************

6. BEMUTATJUK...

MRÁZ ERZSÉBET IRMA  VERSEIT - BEMUTATKOZÁS

 

Mráz Erzsébet Írma

Nyírmihálydiban születtem. Nyíradony és Nyírábrány után költöztünk Hajdúnánásra.
Itt fejeztem be az általános iskolát. A helyi Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban érettségiztem, fizika tagozaton, aztán Nyíracsádon óvónőként dolgoztam képesítés nélkül.

A következő állomás: Nyíregyháza, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar- orosz szakán végeztem.
Ekkor kezdtem el tanítani Hajdúnánáson, a 4. Sz. Általános Iskolában. Azóta sem változtattam munkahelyet, az iskolát
Átkeresztelték, átszervezték, én maradtam egészen 2011. augusztus 31-ig, az általános iskolák összevonásáig, most az összevont iskolában dolgozom.
 1986-ban kezdtem el írni. Egy tanítványom szerepelni akart az anyák napi ünnepségen, nem tudtam neki verset adni, nem ismerte az
édesanyját, írtam neki egyet. Így kezdődött.
Néhány írásom megjelent a helyi újságban, ünnepségeken a szakköröseim mondták a verseimet, nem is tudták, hogy én írtam.
2006 óta egy pesti kiadó, az Accordia Kiadó, antológiáiban jelentek meg verseim, ezt egy pályázat előzte meg. Van két

önálló kötetem /VERS-VIRÁGZÁS 2009., A HEGYCSÚCS MESSZE VAN 2013./.

Az utóbbi időben prózával, verses mesével is próbálkozom, több kiadóval is van kapcsolatom, megjelentetik írásaimat.

Két gyermek édesanyja vagyok, ők felnőttek, önállóak, és van egy unokám, aki a  verseimet olvassa, mondja, ő második osztályba jár.

Életem tragédiája: édesanyám halála. Gyermekeim mellett édesapám, két testvérem és barátaim biztatására is számíthatok.

..................................

MRÁZ ERZSÉBET IRMA: A FÁK KÖZÖTT...

A fák között zúg a szél,

Zizeg a sok tűlevél.

Lenn, alattuk patak szalad,

Követ cipel, gyorsan halad.

A halacskák versenyt úsznak,

Úgy sietnek, ahogy tudnak.

Kicsi madár száll a partra,

Vizet inna, hogyha kapna.

Lelassít a kis patak,

Ihatnak a madarak.

Aztán gyorsan tovább robog,

Csodálom, mily szépen csobog.

A parton ülve hallgatom,

Hogy mióta, nem is tudom.

Azt hiszem, most boldog vagyok,

Azt remélem, nekem csobog!

................................

SZOMORÚ, DE SZÉP!

Szomorúan szitál,

Esik reggel óta,

Fejem fölött hallik

A bús madárnóta.

Nincsen napfény, nincs mit enni,

Nincsen semmi se,

Ettől olyan boldogtalan

Az ő élete.

Hideg szél jár a fák között,

A fészek körül,

Felborzolja pihe-tollát,

Ennek nem örül.

Néz le rám a fenyőfáról,

Érzi bánatom,

Itt van velem, megvigasztal,

Megjutalmazom.

Hoztam neki néhány magot,

Énekeljen még,

Hallgatom a bús énekét,

Szomorú, de szép.

...................................

ÍGY HOZTA AZ ÉLET

Nyújtottam a kezem

Segítséget kérve,

De nem figyeltek rám,

Senki nem nyúlt érte.

Nyújtottam a kezem,

Hátha segíthetek,

Nem fogta meg senki

Segítő kezemet.

Nyújtottam a kezem,

Segítsünk egymásnak,

Félek, nagyon félek,

Könnyen megaláznak.

Nyújtanám a kezem,

Próbáljuk meg együtt,

Csak megvető közöny,

Fásultság mindenütt.

Nyújtsam hát a kezem,

Vagy adjam fel végleg?

Legyintsek rá én is:

Így hozta az élet!

..............................

RITKÁN JÁR ERRE…

Ritkán jár erre

A boldogság madara,

Mikor idetéved,

Ráül a vállamra.

Itt megpihen kicsit,

Vidám dala száll,

Boldogan hallgatja,

Aki erre jár.

Meghallgatom sokszor,

Nekem szól a dal,

Csodálatos dallam,

Kicsit felkavar.

Most sokkal szebb minden,

Csak rád gondolok,

Akik hallják a dalt,

Mind-mind boldogok.

Messze száll az ének,

A boldogság dala,

Maradj velem, kismadár,

Ne hagyj itt soha!

Maradj velem, kismadár,

Zengjen a dalod,

Gondoskodom rólad,

Hogyha akarod.

Cserébe te énekeled

A boldogság dalát,

Hogy ne legyek szomorú,

Amíg várok rád.

....................................

SZÉP ÁLMOKAT SZŐTTEM...

Szép álmokat szőttem,

Széttépte az élet,

Egy pillanat csupán,

Minden semmivé lett.

Aztán újra kezdtem,

Új álmokat szőttem,

Csak szőttem, mint a pók,

Míg végül nem győztem.

Nem szőttem több álmot,

Álmok nélkül éltem,

Csak tettem a dolgom,

Már nem is reméltem.

Azt vártam nagyon, hogy

Majd vége lesz egyszer.

Álmok, tervek nélkül

Minek él az ember?

Találkoztam veled,

Boldogságot hoztál,

Újra ragyog a fény,

Más nem számít most már.

Lehet, hogy majd elmégy,

És nem nézel vissza,

Az nagyon fog fájni,

De marad egy szikra.

Ez a kicsi szikra

Lángocskává nőhet,

Lángocskává, lánggá,

Hatalmas láng lehet.

.........................................

KORÁN KELT…

Korán kelt ma a Nap,
Régen volt már reggel,
Maradna szívesen,
Tudja, mennie kell,

Tűzpiros palástját
Felvette már éppen,
Most csodálja magát
Itt, a tó tükrében.

Elégedett nagyon,
Mosolyogva halad,
Míg lassan eltűnik,
Megy a kertek alatt.

Aztán még visszanéz,
Mintha elköszönne,
Vörös köntösében
Csak búcsút intene.

Majd végleg eltűnik,
Hiába is nézem,
Köpenye darabját
Itt hagyta az égen.

Közeleg az este
Hatalmas léptekkel,
Átfesti az eget
Nagy, szürke ecsettel.

......................................

GYÖNGYVIRÁG

Megbújik a levél alatt
szerényen,
Bár élhetne, mint annyian,
kevélyen.

Illata száll, messzire száll
a szélben,
Virága a földig hajlik
egészen.

Árnyékban él, ritkán jön ki
a fényre,
Erőt gyűjt, mert küzdelmes az
élete.

Levél alatt, az árnyékban
megbújik,
De őt így is észreveszik,
szeretik.

Hófehérek a szirmai,
gyönyörű,
Kis virága, mint a gyöngyszem,
gömbölyű.

Szakítanék néhány szálat,
nem merek,
Tanulhatnánk szerénységet,
emberek!

 Üdvözlettel: Mráz Erzsébet Irma

****************************

7. NOVELLÁRÓL NOVELLÁRA

R. RICHARD BLIND: A szellem szállta fivér

Egy Shadowmoon nevű angol falucskában minden este különös árnyak táncoltak, valószínűleg a hold fénye miatt. Mégis Halloweenkor keringtek a legfurcsábbak. A fák, a bokrok, és a különféle tárgyak árnyai ilyenkor nem tűntek normálisnak. Úgy látszott, mintha az árnyak mozogtak és tekeregtek volna. A 13 éves Brant Black is félt ezektől az árnyaktól. Kicsiny házuk verandáján állt Halloween estéjének kezdetén. Az olajlámpás ide-oda ingadozott reszkető kezében, minek eredményeként az udvaron kavargó árnyak még ijesztőbbé váltak.
Brant nagyot nyelt és így korholta magát:
– Ne ijedjél meg ennyire, nem kell ilyen félősnek lenned, hisz ezek az árnyak a lámpától és a hold által megvilágított tárgyaktól látszanak ennyire rémisztőnek.
Önmaga leszidása nem hatott rá, mivel ugyanúgy reszketve járt keze-lába. Annak érdekében, hogy jobban lásson, kezével kifésülte homlokába hulló takaros szőke haját, miközben tudta, hogy a pupillái kitágultak a rettegéstől. Elhatározásra jutott, hogy gyorsan lefürdik, majd elmegy a faluban tartott, évente ismétlődő Halloweeni vásárba, ahol vesz magának egy ijesztő maszkot, amellyel este rémisztgetheti az embereket cukorkáért. Ez a gondolat némelyest megnyugtatta, még mosolyt is csalt az arcára. Ábrándozását a következő hang zavarta meg:
– HUUU! - kiáltott rá valaki.
Brant ijedtében majdnem leesett a verandáról, alig bírta a lámpást a kezében tartani. Pityeregve fordult meg, és jól hallható megbántottsággal kérdezte:
– Bátyó, miért ijesztettél ennyire rám? Tudod, hogy félek a sötétben, és a szellemek sem a kedvenceim.
Felnézett sokkal magasabb, izmosabb, és bátrabb testvérére.
A 16 éves tinédzser nem késlekedett a válaszokkal.
– Azért hoztam rád a frászt, mert így legalább este nem alszol.
A kisfiú tudta, hogy a testvére igazat mondott, mivel állandóan gonoszkodott vele.
Erre inkább nem mondott semmit, de meg mert volna esküdni, hogy bátyja homokszín haja alatt lévő barna szemében a gonoszság lakozott.
Csupán egy pillanatig látta, utána úgy tűnt, mintha csak képzelte volna.
A testvére most így szólt:
– Fürödj meg, pupák, és aztán elviszlek magammal a vásárba –azzal tovasietett.
Brant ujjongva sietett a kicsinyke fürdőhelységbe.
Útközben alig vetett egy pillantást szegényes viskójuk poros és öreges bútoraira. Gyorsan megtisztálkodott, átöltözött, majd megkereste a bátyját.
Az udvar elejében talált rá, onnan együtt siettek tovább a falu zsúfoltabban lakott része felé.
Sok szegényesebb és csicsásabb ház mellett haladtak el, mire a vásárnak otthont adó piactérhez érkeztek. Volt ott mindenféle látnivaló: édességek, sütemények, szép kelmék, illatos üvegcsék, kényelmes cipellők, hasznos szerszámok. Brant csak egy kósza pillantást vetett rájuk, mert pénze nem volt őket megvenni, és feleslegesen nem akarta a szívét fájdítani.
Egy szép, ugyanakkor rémisztő maszkot választott. Nagyon tetszett neki a megvásárolt darab: sötétkék színű volt, a szemeinél vörös karikákkal, hegyes fülekkel, bennük sok aranyra hasonlító karikával.
Ráadásul még haja is volt, ami dús fonatokban csüngött alá, egy-egy színes szalaggal és mintás madártollal díszítve.
Remélte, hogy a testvérének is annyira fog tetszeni, mint amennyire neki, ezért mosolyogva közeledett felé. Bátyja épp pár csinos lány körül sündörgött.
Tartott a lányoktól, nem mert a jelenlétükben megszólalni. A bátyja észrevette öccse figyelő tekintetét, és magához intette őt. A kisfiú riadtan közeledett a bátyjához, és a szép lányokhoz. Amikor karnyújtásnyira ért, a testvére a grabancánál fogva megragadta. Brant meg se bírt mukkanni a meglepetéstől. Robert megnyugtatóan mosolygott a lányokra, miközben öccsét maga mellett húzva sietett ki a vásártérről.
Épp a standok szélénél jártak, amikor egy tagbaszakadt öregasszony karon ragadta Brantet.
Nagyot nyelt és kérdezni akart, de nem jutott rá ideje, mert a néni szólalt meg előbb:
– Fiam, nagy veszély vár rád, az álarcot ne felejtsd el!
Többet nem állt módjában megosztani Brantel, mert Robert elrángatta őt onnan. Brant nem tudott tiltakozni ez ellen, hisz a testvére sokkal erősebb nála, ezért némán, könnyeit nyelve tűrte a megpróbáltatásokat. Az öreg, dilisnek tűnő asszony szavait rég elfelejtette már.
Mostanra az utolsó boltokat is maguk mögött hagyták.
Hirtelen megálltak, Brant majdnem átesett Roberten.
A bátyja berántotta őt egy Kissikátorba, ahol rögtön a falhoz taszította.
Megragadta a nyakát és szorongatni kezdte.
– Ennek meg mi baja? Miért bánt engem? - töprengett magában.
– Lehet, hogy én idegesítettem fel. - hibáztatta magát.
Felnézett testvére szemébe, ahol semmi emberit nem látott. A szemei koromfeketék voltak, és bennük az árnyak úgy kavarogtak, mint a pipában gyújtott dohány füstje.
– Mi vagy, ki vagy te? - kérdezte elhaló hangon.
A bátyja arcán egy olyan mosoly tűnt fel, ami még legrosszabb pillanataiban sem volt rá jellemző. Brant levegője majd’ elfogyott már a satuként szoruló ujjak miatt.
Végül Robert is megszólalt:
– Egy gonosz szellem vagyok, aki ma sok rémtettet fog elkövetni a bátyád testében.
A hang, ami elhagyta Robert torkát, nyomokban sem hasonlított a sajátjához. A kisfiú esze sebesen járt, hisz most már elhitte a régi történeteket, amikben azt állították, hogy Halloweenkor elhalványodik a határ az anyagi- és a szellemvilág között.
Egyre jobban fulladozott, és a szemei előtt sötétkarikák táncoltak. Az eszméletvesztés közelében járt, kezében görcsösen szorongatta a maszkját.
Az öregasszony szavai ebben a pillanatban jutottak eszébe. Felemelte a kezét, és az arca elé helyezte az álarcot. Lehunyta a szemeit, és várta a halált. Egy dörrenést hallott, aztán pedig a szellem szállta bátyja ijesztő hangját.
– Mit csinálsz, te szerencsétlen, minek az a maszk? Úgy is megfulladsz pillanatokon belül.
A kisfiú összeszedte minden erejét, és kinyitotta könnyektől csillogó szemeit.
Utolsó lélegzetével suttogta el:
– Takarodj ki a bátyámból, és menj vissza oda, ahová tartozol.
Szavait először néma csend fogadta, majd egy vérfagyasztó sikoly. Az utóbbit Brant már nem hallotta, mert elájult az oxigén hiánytól. Amikor legközelebb felébredt, ugyanott volt a sikátorban. A bátyja guggolt mellette, a vállát rázta.
A kisfiú felnézett a testvérére, majd megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, mivel nem látta fivére szemében a furcsa árnyak kavargását.
Elhatározta, hogy senkinek se mondja el a történteket, mivel nem hinnének neki, és könnyen az ispotályban találhatná magát.
Ettől kezdve sokkal jobb lett a kapcsolata a testvérével.
A kavargó árnyakról ezután sem beszélt senkivel, de sokkal jobban figyelt rájuk.

..................................................

KARDON ANNAMÁRIA: A HAZUGSÁG SÚLYA

- Képzeld, járunk Petivel! Ugye, milyen jó? Már én sem vagyok szingli! - lelkendezett Rita legjobb barátnőjének, Diának.
- Már ideje volt - vágott vissza a lány, de piszkálódását nem gondolta komolyan.
Úgy vélte, egyáltalán nem ciki, hogy barátnőjének tizennégy év alatt még sohasem volt fiúja, de ezt nem mondhatta meg neki. Ritának ugyanis az volt az életcélja, hogy megtalálja az igazit, és úgy gondolta, az életben nem fogja megtalálni, ha egyszerűen senki sem hajlandó járni vele! És mindig heves ellenkezésbe kezdett, mikor a felnőttek azt mondták neki, hogy ráér majd a főiskolán nézelődni. A franc fog addig várni - gondolta minden egyes alkalommal, mikor valaki ezzel jött neki.
- Hogy történt? - tette fel az ilyenkor elvárható kérdést Dia, és lehúzta a vécét, hogy ne dobja ki őket a takarítónő, aki utálta, ha a mosdót a lányok traccsolásra használták.
- Hát... Igazából nem tudom pontosan. Csak úgy jött. A villamosmegállóban, tegnap.
- Mi van? Nem is egyszerre indultatok! - értetlenkedett Dia, és kezdte kicsit furcsának találni a történetet.
- Akkor találkoztunk, mikor anyu leküldött a boltba, ő meg a kutyáját vitte sétálni - közölte Rita, mintha ez olyan magától értetődő dolog lett volna.
Diának nem maradt ideje tovább faggatózni, mert megszólalt a csengő, és rohanniuk kellett órára. Innentől kezdve nem is nagyon esett szó köztük Petiről, a lány mindössze annyit kért barátnőjétől, hogy ne beszéljen róla senkinek.
Két hét telt el. Rita naplója tele volt Peti nevével, a mobilján őt állította be háttérképnek, minden külsős barátnőjének beszámolt róla. Azt akarta, mindenki tudja meg, milyen boldog is ő. Az osztálytársai azonban nem tudhatták meg. Legalábbis most még nem. Azért hozta össze ezt az egészet, hogy féltékennyé tegye az őt összetörő Szabolcsot, de kezdte úgy gondolni, hogy ez tisztességtelen. Főleg azok után, hogy Szabolcs nem szándékozott szakítani Lucával.
Dia aznap Rita SMS-ére ébredt. Barátnője egyetlen szót írt neki: Szakítottunk.
Az iskolában azonnal megkereste petit, és letámadta. Barátnőjét mostanában túl boldognak látta ahhoz, hogy egy fiú ilyet tehessen vele. Ezt nem hagyhatta szó nélkül.
- Mi a francot képzelsz magadról? Rita halálosan szerelmes beléd, te meg csak úgy kidobod! Miért jöttél össze vele, ha nem akartál tőle semmi komolyat?
Peti elképedve nézett évfolyamtársára, akit alig ismert. A lány nem tartozott az ő társaságához, sőt, egyáltalán egyik iskolai társasághoz sem tartozott. Kizárólag Ritával barátkozott. Akkor most mi ez az egész, hogy lehet, hogy egyáltalán szóba áll vele? És honnan veszi, hogy Rita meg ő?
- Az csak egy félreértés volt - magyarázkodott később Rita, mikor a fiú megkérdezte tőle, mi ez az egész, és honnan vette, hogy van köztük valami? - Dia kamuzta az egészet. Én nem mondtam semmi ilyet. Jó, na. Tetszel nekem. De nem úgy. Felejtsük el, oké?

 - - - - - - - - - - - - - - - -

Rita már több, mint három éve nem gondolt Petire. Annyi minden történt vele az elmúlt időben, hogy eszébe sem jutott a hazugsága. Most azonban, hogy volt osztálytársa felbukkant fogadott nővérének életében, hirtelen visszatért az egész.
- Örülök, hogy jól kijöttök! - mondta barátnőjének, mikor az beszámolt neki arról, milyen jókat Skype-olnak.
- Hát, én is, elhiheted - mosolygott a kamerába Virág, a lány, akivel az elmúlt három évben olyan szoros kötelék alakult ki köztük, hogy testvérekként gondoltak egymásra.
- Figyelj. Nem szeretném, ha rólam beszélnétek! - kérte halkan Rita, és kikapcsolta a kamerát, nehogy az ő szeme láttára kezdjen könnyezni.
- De miért? Mi történt köztetek? Nem úgy volt, hogy ti ketten jártatok pár hétig?
- Az csak egy félreértés volt! Egy olyan gyerekszerelem. Egy hülyeség - magyarázkodott Rita, majd köszönés nélkül kilépett a beszélgetésből.
Minél többet gondolt arra az időre, annál jobban utálta magát. Emlékezett, milyen érzés volt neki, mikor szerelmet vallott Szabolcsnak, aki azt mondta neki, hogy barátnője van. Emlékezett, mennyire féltékennyé akarta őt tenni. Azt akarta, hogy szenvedjen, addig érezzen fájdalmat, amíg már nem bírja tovább, és belássa, hogy ennek csak akkor vethet véget, ha kidobja akkori barátnőjét, az iskola legmenőbb lányát. És eszébe jutott, milyen csúnyán kihasználta Petit.
A következő napok azzal teltek, hogy átkozta a múltat, Szabolcsot, annak volt barátnőjét, de főleg önmagát. Utálta, hogy ezt tette. Hogy tudott ekkorát hazudni? Becsapta a barátait, a szeretteit, sőt, önmagát is. Akkor úgy gondolta, ügyesen kimagyarázta magát, de nem így történt. Fogadott nővére ezek szerint még mindig emlékezett a dologra. Arra, ami önmagában is gonosz dolog lett volna tőle, de így, hogy az egészet csak kitalálta, még borzasztóbbnak tűnt.
El akarta mondani mindenkinek, mi történt akkor valójában. Pontosabban azt, hogy mi nem történt. Véget akart vetni ennek az egésznek, mielőtt kiderül. De egyszerűen nem merte megtenni. Érezte, ha kiderülne, hogy az egészet csak ő találta ki, minden barátja cserben hagyná, és soha többé nem hinnének neki. Talán a szerelmét, Ferit is elvesztené. Mi értelme volt ennek? Semmi. Szabolcsot nem tette féltékennyé, mivel nem is tudott meg semmit, a barátait becsapta, Petit kellemetlen helyzetbe hozta.
Egyik este úgy érezte, ez neki nem megy tovább. Feltúrta az összes szekrényt, mire végre rátalált arra a bizonyos gyógyszerre. Bedobta a táskájába, és vonattal elutazott szerelméhez.
Csodálatos éjszakát töltöttek együtt, a legszebbet egész életükben, Rita azonban nem merte teljesen átadni magát az érzésnek, hogy valaki igazán szereti. Mit szólna Feri, ha megtudná, hogy még neki is hazudott? Hogyan bízna meg benne ezek után? Az éjszaka folyamán úgy érezte, nem tudja eléggé megvallani érzéseit párjának, azt mondta, még halálában is csak őt fogja szeretni.
Mikor fáradtan, egymást ölelve feküdtek az ágyban, elhatározása erősen megingott. Nem tudta, jól teszi-e, amit tesz. Nem akarta itthagyni Ferit. Végül döntött. Minek maradjon vele, ha a hazugsága miatt úgyis valószínűleg szakítani fognak?  Nem bírta tovább tartani magát, a szeméből kibuggyant egy kövér könnycsepp, és végigszántotta az arcát.
- Mi a baj, édes? Megint az osztálytársaid? Nem érdemes sírni miattuk! Én szeretlek, és örökké veled maradok. Nem akarlak szomorúnak látni.
Ezek a szavak a lány szívéig hatoltak. Mélyen bevésődtek lelkébe, hogy akkor sem felejtse el őket, ha megteszi az elkerülhetetlent.
- Akkor is velem maradsz, ha már nem leszek többé? - kérdezte halkan.
- Akkor is - ölelte át párja a reszkető lányt. - De ilyet ne mondjál, nem mehetsz el! Itt kell maradnod velem!
Rita erre nem mondott semmit, csak szorosan kedveséhez bújt, és várt. Mikor az elaludt, óvatosan lefejtette magáról az ölelő karokat, és kibújt az ágyból.
A táskájában azonnal megtalálta a kis dobozt. A konyhából hozott magának egy pohár vizet, és a fürdőszobába ment.
Egymás után bevette az összes nyugtatót, a dobozt apró darabokra vágta, majd a szemetesbe dobta, és visszament a szobába. Volt még egy kis dolga. A táskája legmélyén lapult a levele. Ahogy visszabújt szerelme mellé, a borítékot a párna alá csúsztatta.
- Jól vagy? - kérdezte félálomban Feri, és szorosan magához húzta a lányt.
- Igen. Jól. Szeretlek, mindig szerettelek, és mindig szeretni foglak, akkor is, ha már nem ébredek fel holnap!
Ezek voltak a lány utolsó szavai.
Másnap Feri arra ébredt, hogy fázik. Valami hideg nyomódott a testének. Beletelt egy kis időbe, mire rájött, hogy Ritát tartja a karjában. De most nem volt olyan forró, mint máskor, tagjai ernyedtek, élettelenek voltak.
Hirtelen értelmet nyert minden. Rita kétségbeesett sírása, elsuttogott vallomásai, és az a pillanat, mikor éjszaka kilopózott. Szorította magához a halott lányt, és nem érdekelte a méltósága, zokogott, mint egy kisgyerek.
Mikor rászánta magát, hogy kiszellőztesse az ágyneműjét, a kezébe akadt a boríték. Felbontotta, kivette a levelet, és olvasni kezdte.
"Drága szerelmem!
Ha olvasod ezt a levelet, akkor sikerült a tervem, és többé már senkit sem fogok zavarni. Nem fogok hazudni, történeteket kitalálni, barátokat becsapni. Lehet, hogy haragszol rám, de ha tudnád az igazságot, talán megértenél. Lehet, hogy nem olyan nagy ügy ez, de én nem tudok együttélni a gondolattal, hogy hazudtam mindenkinek. Neked is.
Én mindig szeretni foglak, és azt akarom, hogy boldog légy. Majd találsz magadnak valakit, aki nem fog becsapni, aki nem használja ki az embereket. Én most elmegyek. Te tudod, a többieknek nem kell megtudnia. Így talán minden olyan marad, mint régen.
Mindennél jobban szeret:
Rita"
A fiúnak elapadtak a könnyei, és hirtelen fellobbant a haragja. Ennyit arról, hogy nem hagyja el! Miért nem bízott meg benne? Együtt megoldották volna! De nem, ez a lány mindenáron el akart menekülni. De ő nem fog, és bármi is van a halál után, ő bebizonyítja neki, hogy megbízhatott volna benne, mert ő még ezzel együtt is szeretni fogja! Még ott is szeretni fogja!
Pár órával később két zokogó felnőtt ült dermedten az ágy mellett. A szülők nem tudták, mi történt, és nem is tudták már meg soha. Emlékezetükbe örökre bevésődött a kép, ahogy a két szerelmes még holtában is egymás karjaiban fekszik.
Később megtalálták a levelet, de nem olvasták el. Úgy gondolták, nem tartozik rájuk, mi történt azon az éjszakán. Csak azt remélték, hogy ők ketten boldogok odaát.
És igazuk volt. Rita és Feri lelke újra egymásra talált. A szerelmük még a halálban is győzött. De ezt nem tudhatta meg senki, ahogy Rita titkát sem. Tudták, hogy talán nem kellett volna ezt tenniük, de nem gondoltak rá. Együtt voltak, nem vesztették el egymást, és csak ez számított.

****************************

8.ESZMEFUTTATÁSOM

KANCZLER ANNA: VISSZATEKINTÉS

Kancler Anna

Akkor most essék kicsipicit szó a politikáról-politizálásról -
a terjedelemért előre nem vállalok felelősséget... :-D
Kezdeném a kályhánál, az-az ősember barátainknál. Emberünk miközben
elindult felfedezni a világot, fárasztó útján megéhezett, megfáradt,
nosza megkóstolta az elébe került földi javakat, ami ízlett neki
"zsebre" vágta, és tudta, legközelebb ebből fogyaszthat, ha talál még
egyáltalán.  Összeakadhatott nálánál nagyobb lényekkel, aki elől
elfutott, ha nem volt túl bizalomgerjesztő fizimiskája,
vagy elrejtőzött, vagy megküzdött vele, ügyesen mozogva, esetleg a keze
ügyébe eső eszközökkel. Az esetből, ha jól végződött, levonta a
tanulságot, magával vitte a hasznos holmit, vagy ügyes kezével és
eszével újraalkotta őket. Időközben a környezetében "fellelhető" tüzet
is munkára fogta, rájött, hogy a tűz barát is lehet, hasznos
munkatárs, és nemcsak egy fenyegető elem a sok közül. A megölt állati
ellenfelet megkóstolta (mivel igencsak megéhezett a fárasztó küzdelem
során) és ha volt neki a maradékot hazavitte ősnejének és a pulyáknak,
hadd lakjanak ők is jól. Akkoriban nemigen lehetett tartósítási
eljárásokról beszélni, a friss husi amúgy is egészségesebb, úgyhogy
barátunk tervszerűen indult a vadászatra, hogy a megfelelő táplálék és
- kiegészítők rendelkezésre álljanak - lehetőleg napi szinten.
Útközben összeakadhatott másik fajtársával, na innentől kezdődtek a
dilemmák... Ha az első ijedelmen túlestek, méregették egymást, és
latolgatták az esélyeket... Vagy ő esz meg engem, vagy én ropogtatom
meg a csontjait, esetleg... ha barátságos pofát vág, nem húzom rá a
vizes lepedőt, adok a kajámból, és elinvitálom a barlangomba.
Vadásszunk együtt, úgy nagyobbak az esélyeink a fenevadak ellen, a
zsákmányból pedig jut is marad is, neki is, esetleg barlangos társainak
is...
De hát ugye, nem mindig volt a környéken ehető husi, ilyenkor jól
jöttek a fincsi madártojások, a földön futkározó apróvadak, üregekben
megbújó apró lények,  és egyebek. De az ingyen és fájdalommentesen
gyűjtögethető fán, bokron termő bogyók, gyümölcsök is, sőt még egyes
fűszálak, földben rejtőző gumók is jólesőn csillapították az éhséget,
pláne, mikor tűz bajtárs parazsában kissé átpirította őket.
De időnként akadtak kellemetlenkedő fajtársak is a közelben... Ők is
gyűjtögettek, vadásztak, és úgy gondolták, a mi barátságos ős-pajtink
nem igazán tiszteli a vadász-felségterületüket. Nosza, tegyük meg
ellenük a kellő lépéseket. A részletekbe ne bocsátkozzunk bele, nem
akarok horrort írni. A csata így vagy úgy eldőlt, és ha maradt a
helyszínen élő egyed, eldönthette, kell-e neki még egy ilyen csata,
vagy inkább beszéljék meg a dolgokat. Ez itt a politika ős-melegágya.
Itt fogalmazódott meg elsőként a szövetség és ellenség fogalompáros,
innen indult és fejlődött napjainkra a viszony szó és jelentései.
Ember és ember közti kapcsolat kezdett a táplálékszerzés és
terület-védelmezés szintjéről valami minőségileg másabb szintre
emelkedni... Vagy mégsem? Nem valami újabb, nemesebb dologra lényegült
át, csak a mennyiségében, helyzetekben, körülményekben állt be
változás?
Van egy biztosan megkülönböztethető momentum ebben a kérdésben: két
vagy több ember viszonyáról van szó, ami lehet egymás elviselésén túl
egymás segítése, vagy a pusztításra való hajlam. És hogy mi sül ki
ebből a randiból... Azt a pillanatnyi helyzet, a két (vagy több) ember
pillanatnyi hangulata dönti el...
A politikának nevezhető valami fejlődését szépen megjelenítik a
szájról szájra terjedő dalok, történetek, később az írás
megjelenésével a különböző  írásművek, eposzok, hősköltemények, dalok,
krónikák, hadi tudósítások... És ahogy fejlődött a médiatár,
hangfelvételek, filmek, videojátékok. :-D
Ahogy sokasodtak és szaporodtak, úgy egyre kívánatosabbá vált valami
vezérelv, szabály megszületése, ami az egyedek egymás közti
kapcsolatát, hierarchiáját rendezi, kiosztja a feladatokat,
szabályozza a szükségletek és készletek elosztását, és valami
magatartási-etikai rendszerbe foglalja az ős-egyedek szokásait,
lehetőségeit.
Voltak okosabbak, ügyesebbek, vagy csak szerencsésebben vadásztak,
gyűjtögettek, ők kicsivel többet tartottak maguknál a megszerzett
javakból, és ezért a többiek nem szóltak semmit, ráhagyták. Persze
minden korban akadtak a dolgokkal egyet nem értők, saját zsebre
dolgozók, vagy csak ellen-agitátorok. Őket vagy agyonütötték, vagy
megpróbálták jobb belátásra téríteni, esetleg súlyos
egészségkárosodással megtetézve. S hogy mennyire simán mentek a
dolgok, azt mindig az döntötte el, mennyi a nyugisabb ember, mennyivel
több az izgága, hajladozó vagy egyszerűen csak infantilis szamár
ősember, a sok lúd disznót győz már akkoriban is működött. Legföljebb
más hangzókkal ejtették ki... :-D
De sok beszédnek sok az alja - lassan el kell jussak e szösszenet
írójához, vagyis hozzám. Hogy miért e röpke áttekintés? A neten
(korunk szépséges-gyötrelmes találmányán)
 és úgy az életben - levelekben, magánbeszélgetésekben sokszor
akaratlanul is kifejtettem a világhoz való viszonyulásomat.
Megpróbálok tiszta vizet önteni a pohárba. Gyakran hangoztattam: a
politikát mint olyat magasról letojom. Persze, ezt így könnyű
leírni-mondani, pedig a valóságtartalma kicsit sem annyira egyértelmű.
Mert a politika tagadása is egyfajta megnyilvánulása az ember
hozzáállásának a világhoz, saját magához, embertársaihoz.
Kisgyerekként gyakran és szívesen tartózkodtam felnőttek társaságában,
lestem szavaikat, jókat vidultam ha nevettek, bár néha nem fogtam föl
valójában miről is zajlik a diskurzus. Csak azt láttam, derűsek,
vidámak. De hallottam keserű kacajt is ilyenkor valami olyasmit
éreztem, nem egészen gömbölyű a dolog, nevet, pedig dühöngeni, sírni
volna kedve... Az egyértelmű harag azonnal "lejött", de a féltréfás
fenyegetés is, találkoztam alattomos mézes-mázos megnyilvánulásokkal
is, de valahogy ösztönösen helyre tudtam tenni a dolgokat.
Szerencsémre?
Ilyen indíttatás után felnőtt koromra kissé elegem lett az élet eme
oldalából. Az ember politikai nézetét leginkább a demokratizmus
jegyében, szavazással fejtheti ki. Voltam egypáron, döntöttem,
ikszeltem a pillanatnyi hangulatomból kifolyóan, az összegyűjtött,
meghallgatott ismeretek okán,vagy csak úgy, ahogy a hozzám legközelebb
állók kifejtették véleményüket, csakhogy az ő malmukra hajtsam a
vizet, az eggyel több szavazat hátha jól jön. Befolyást gyakoroltak
rám az aktuális nagypolitika, és kis országunk vezetőinek pártállása,
ugye sokáig egypárt-rendszer volt minálunk... Aztán mikor jött a
szabad választás lehetősége, kicsit engedték, hogy gondolkozhassunk
is, hát a sok nép sokféleképp gondolt dolgokat. Aztán az erőviszonyok,
a szavazócédulák döntöttek. Ettől volt szép a politikai
élet-palettánk. Sokszínű. De időnként voltak simán csak kétszínű
elemek is. Az ilyen egyedeket sajnos nehéz volt kiszűrni, de
egyeseknek sikerült, esetleg kisebb-nagyobb csoportokba szerveződve
meg tudták beszélgetni az ő különvéleményüket. Ami időnként nem
feltétlenül egyezett a "nagy" politikával. Ha elég bátrak voltak,
szóban, súgva, ordítva, röplapokat osztogatva, de olykor fegyvert is
ragadva hangoztatták véleményüket, tűzön-vízen át kiálltak a
gondolataikért. Na őket becsültem, akár igazolta őket később a
történelem. akár nem. Én nem vagyok egy harcos alkat. De van véleményem
a világról. Talán nem igazán kristálytiszta, de nagyvonalakban
elmondhatom, szeretem a békét, az építőmunkát, egymás segítését, az
elesettek és gyámolításra szorulók istápolását, az egymás baján
segíteni akaró szándékot, tetteket. Elismerem ha egy ember a
tudásával, szorgalmával kimagaslik a többi közül. Nem voltam és vagyok
különösebben vagyonos emberke, de az irigység távol áll tőlem, nem
kívántam más jószágát, házát, társát, na jó gyerekkoromban előfordult,
hogy elcsentem egy másik gyerkőc gyurmáját, radírgumiját. És bizony
egyéb csalafintaságra is vetemedtem. De hamar rájöttem (rávilágítottak
az igazán tisztességes emberek) hogy ez nem vezethet semmi jóra az
emberek közti viszonyaim alakulásában.

Bár jómagam nem voltam soha harcos szószólója dolgoknak, igyekeztem
valami magasabb rendű erkölcsi normához tartani magam. Azt
hangoztattam, engem nem érdekelnek a szavazások, a politika, engem
hagyjanak békén, ha valahogy szóba került ez a téma. De azért
figyelek, ha valami hír eljut hozzám a világból, magamban helyre
teszem a dolgokat, s ha egyszer mégis ki kell nyilatkoztatnom a
véleményem, a szívemből fogok szólni, és ha tettekre sarkallna a kor -
bár koromnál, helyzetemnél fogva gyengének érzem magam - cselekedni.
Lehet, akkor az lesz az utolsó jó döntésem, de... reméljük a
legjobbakat.
Anna

****************************

9. BEMUTATJUK..

HOLLÓSI TÓTH KLÁRA  ÍRÁSAIT

Életrajz

Győrben születtem 1949 szeptember 6án.

Felsőfokú munkaügyi, munkajogi képesítésem van. Harminc évig ebben a munkakörben dolgoztam, mint humánpolitikai , azaz munka-és személyügyi   ügyintéző, majd vezető.

Tíz éves korom óta írok verseket, meséket, esszéket, novellákat.
Kedvenc költőim: Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, József Attila, a német , spanyol, orosz klasszikusok, akiket a nagyon szeretek fordítani is, a legjobb, legélvezetesebb időtöltésem.

Hobbim és hivatásom az irodalom.

Hogy mit jelent számomra a vers? Miféle igényt fogalmaz meg a gondolatban, szavakká lényegülve?  Valami gyógyíthatatlan kényszert, ösztönösen megfogalmazva.
A vers mindig valami elmondani való kikívánkozása az emberből.
Végtelen, ősi líra, mely napvilágra akar kerülni. A világ problémái foglalkoztatnak, mint másokat, és mellette az egyéniek is.
A könyvek, a versek, az irodalom életet, halált jelentenek,és  az örömöt, fájdalmat. A rím, a ritmus a lét legszebb dallama. Ringat, magához ölel, mint a szerető anya. Mikor születik a gondolat, buzog a lelken, a szíven át, mint a forrás, a halk, ábrándozó patak, majd a medrébe zár, s hordja tovább olyan szeretettel, melyet nem utánozhat semmi, senki ember.

A vers káprázat, élmény, látomás. Az ember szíve-lelke. Az életem az egyetlen lehetőségem, hogy megtestesüljön örökkévaló létem.

Költői feladatomnak az érték, a szépség meglátását és megfogalmazását tartom, öröklétet adva a múlandónak.
Emberi feladatomnak, hogy meglássam és tiszteljem minden emberben azt, amit Isten benne öröklétre szánt.

Mottóm Juhász Gyula: „Testamentum”-ából e két sor:

Nem a pacsirta fontos, csak a dal,
Mely a nem múló, szent összhangba hal.

-------------------------------------------------------

Erőlködünk

Tavaszok, telek jönnek, mennek,
bízni, s örülni kellene!
Hisszük, kegyelmek védelmeznek,
de csak hiteink szelleme.

Akarnokon csak erőlködünk
megyünk, hajt valami tovább,
magasra, egyre feljebb törünk,
harcolunk, míg álljuk a csatát.

Hiszünk magunkban, reménykedünk,
ha ma nem megy, majd holnap,
de holnap még annyit sem lelünk,
valaki folyton pofon csap.

Gátak, korlátok vesznek körül,
vádaknak tesszük ki magunk,
az idő pazarló, csak röpül,
s mi tétlenül utazunk.

Akarunk, oly nagyon akarunk,
mégis gyökeret eresztünk,
csökönyösség lehet a bajunk,
és végességünk a vesztünk.

Ki tudja, hol mérik az erőt,
s az emberi gyengeséget,
s a lehetségest, elérhetőt,
az ember annyira véges!

Sokat szeretne, tán túl sokat,
azt hiszi, már  Ő Szókratész,
de igaza inkább cáfolat,
ha a múltjára visszanéz.

A szónoklata dadogás volt,,
bármennyi benne az igaz,
reménye, hite milyen rég volt,
nem őrzi más, pecsétviasz.

Mit tegyen a túlerő ellen,
hagyja magát sodortatni?
Éljen nem remélt őrületben,
hol mindent el kell fogadni?

A hely számára talpalatnyi,
még ha a király is maga,
bárhogy akar gyorsan haladni,
ha kevés az üzemanyaga.

Győr, 2014. október 24.

................................................

A hajnali vonattal…

Sugárzó szemmel ébresztget a hajnal,
halványkék szemén langy fény, hűs arany,
mályvarózsaszínt ont a tájra halkan,
gyémánt íriszén a szél nyugtalan.

Opálos gyöngyöt szór a lét hajába,
ráragyogtatja édes harmatát,
rásimul lassan az ébredő tájra,
a mennynek édes báját lopva át.

Víg kacagás, ragyogás e reggel,
a sok szépség virulón remeg fel,
mint lobogó vitorlák a víz felett.

Képzelet játszik a gondolattal,
kürt visít, a hajnali vonattal
a felsajgó hiány is megérkezett.

****************************

 10. ASZTRÁLIÁBÓL JELENKEZEM

ILOSVAY GUSZTÁV : A GUSZTI RÁDIÓ MÜSORÁBÓL

.......................................

RÉSZLET A GUSZTI RÁDIO MAI MŰSORÁBÓL
www.nagyvendel.comxa.com/lejatsz.php?hang=hatvanevem

2015.május  10.  Hatvan évem - születésnapi köszöntő

 ..................................

2 RRR Rádió

Ilosvay Gusztáv és Katalin

 Hírek:  Kicsi György szerkesztésében. Nagy Vendelnek a Megszólalok irodalmi magazin főszerkesztőjének ( jó barátunknak) most volt szülinapja, már nem érdemes megkérdezni, hogy hány éves, de az Ő versét amit erre az alkalomra irt, Ilosvay Gusztáv  mondta el .   Tóth Szilárdnak a világ legjobb taxisofőrének kocsijából hallhatjuk a legfrissebb Budapesti pletykákat és híreket .  Stúdiónk vendége  Marcell Mrsán cipész mester, aki Amerikában  egy privát iskolában professzori rangban  fejlesztést és tervezést tanít.  Ha idáig semmit nem hallgattál még meg ezen a hullámhosszon, akkor most ezt ki ne hagyd. Magyar siker történet. Gratulálunk neki

Rozgonyi Magdi,a  NSW Magyar szövetség titkára jelentkezett be . Fontos gyűjtést tervezünk a Kárpátaljai magyarság megsegítésére. Kérlek állj nyitott szívvel az ügyhöz. Adakozz bőségesen.! Részleteket a műsorban hallhatod.  Mivel anyák napja van ma itt Ausztráliában  úgy gondoltuk, hogy megszólaltatunk egy  új  Édesanyát. Kascsák Dóra színésznővel  beszélgetek ez alkalomból.   Dr Tanka László jelentkezett be a  Panoráma Világklub elnöke , megteremtője mindenese, hiszen május 22-31 között lesz az V. Magyar Világtalálkozó Budapesten. érdekes riport lett.

.....................................

PÜNKÖSDI KÖSZÖNTŐ

NAGY VENDEL VERSÉT ELMONDJA  ILOSVAY EGYED KATALIN

2015.  MÁJUS 24.  PÜNKÖSD VASÁRNAPJÁN

 www.nagyvendel.comxa.com/lejatsz.php?hang=punkosdim

...................................

Kövess minket a Facebook-on  -    Radio Mozaik Sydney

2015. május   24.
Kedves Hallgatóink, látjátok a műsor két egyórás blokkban hallgatható le. Ha esetleg valami probléma lenne a lehallgatásban, kérjük, jelezzétek nekünk.

Köszönettel és szeretettel Guszti

Hírek:  Kicsi György szerkesztésében. A világ legjobb taxisofőré Tóth Szilárd jelentkezett be, A téma a  ma nagyon aktuális  tömeges bevándorlás Magyarországra és az Orbán Viktor beszédének a hatása az EU parlamentben. Tegnap vagyis 23-kán volt a Cserkészbálból Sydney cserkészek apraja- nagyja megjelent. Interjút készített Guszti az új cserkészparancsnokkal Posa Zoltánnal. Stúdiónk vendége Budapestről  Szücs Édua karikaturista és könyv illusztrátor. Szenzációs lett a beszélgetés.

Magyarországon meglepetésemre még mindég lehet találni igazi kovácsokat. Guszti egy ilyen hagyomány őrző kovácsmesterrel beszélgetett a neve Kovács Imre iparművész ( egyébként szenzációs dolgai vannak) érdemes belehallgatni és megkeresni a neten az alkotásait.   Stúdiónk vendége Dr. Hatoss Anikó ki a UNSW egyetemen tanít és a Téma  Magyar- Angol  kétnyelvűség az idős korban .  Ilosvay-Egyed Katalin mesé,l de előtte Nagy Vendel versét pünkösdről mondta el.. A mese az Mátyás királyról és a furfangos parasztemberről szolt. KONZULI  FOGADÓ NAPOK SYDNEY-BEN
www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/AU/hu/Konzuliinfo/fogadoora_2015.htm 

........................................

MEGEMLÉKEZÉS TRIANON KILENCVENÖTÖDIK ÉVFORDULÓJÁRA

 NAGY VENDEL VERSÉT ELMONDJA  ILOSVAY GUSZTÁV

Nagy Vendel: Trianonszaurusz

Ungvár

Érsekújvár

Székesfehérvár

Nándorfehérvár

Gyulafehérvár

Mindegyik ősi

Magyar város,

Ma már máshol áll

Az országhatár.

Hazánk minden felől

Önmagával határos.

Hamarosan száz éve

Hallik ajkunkon siralom,

S mégse teszünk semmit!

Csitul a fájdalom.

Vajh mikor lesz szívünkben

Újra vigalom?

Vesszen Trianon!

De a dolgok lassan már

Olyan időtlennek tűnnek,

Akár a sivatagban

Az őskövület.

www.nagyvendel.comxa.com/lejatsz.php?hang=trianonszaur

****************************

11. ARCKÉPCSARNOK

HORENKA ERIKA RIPORTSOROZATA : SZUHAJ MIHÁLY

„Hogy működik, mire jó ez, miért éppen így működik”

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány kuratóriumi elnökével, Szuhaj Mihállyal beszélgetek munkájáról és az Infóalap várható újdonságairól.

– Mondana magáról néhány gondolatot?

Horenka Erika

– Azok közé tartozom, akik nyugodtan, a közhelyek ismételgetése nélkül, elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk a munkájuk. Gyerekkorom óta érdekel az informatika, minden technikai újdonságnál a „hogy működik, mire jó ez, miért éppen így működik” kérdésekkel vizsgáltam meg egy-egy új eszközt, szoftvert. Alapvetően az ún. Reáltudományok iránti érdeklődés befolyásolta a világlátásomat, és így természetesen a tanulmányaimat is. Informatika tanárként és programozóként azonban fontosnak tartom, hogy a világot ne csupán műszaki szemszögből lássam. A szakterületemen történő változások alapos megfigyelése mellett általában nyitott vagyok a körülöttem lévő dolgokra, szeretek olvasni, rácsodálkozni mások felismeréseire, látásmódjára. Szívesen olvasok, örülök a családommal és a barátaimmal eltöltött időnek.

– Bemutatná azoknak, akik még esetleg nem hallottak az Infóalapról a munkája sokrétűségét?

– Alapítványunk 2000-ben jött létre azzal a céllal, hogy elsősorban használt számítógépek és egyéb informatikai eszközök (pl. szkenner, monitor, stb.) adományozásával segítsük a vak és gyengénlátó emberek munkába állását, tanulását, szabadidejük hasznos eltöltését. Tevékenységünk nagyon hamar, már az első időszakban kibővült, hiszen egyetlen magyarországi szervezetként specializálódtunk a világszerte legnépszerűbb képernyőolvasó, a JAWS for Windows és a MAGic képernyőnagyító programok honosítására, valamint magyarországi adományozására és értékesítésére.

 

Előtérben Szuhaj Mihály

Évről évre bővülő, színesedő tevékenységünk négy fő pillére a következőkben foglalható össze: vak és gyengén látó embereket segítő szoftvereket honosítunk, fejlesztünk, adományozunk és értékesítünk, Fontos szerepet tölt be alapítványunk a magyarországi internetes akadálymentesítés területén: vállaljuk intézmények, cégek weboldalainak akadálymentességi felülvizsgálatát, akadálymentesítési munkálatok szakértői támogatását;vak és gyengén látó emberek számára optimalizált informatikai tananyagokat állítunk elő, és megtanítjuk számukra a számítógép és egyéb informatikai eszközök valamint telefonok ún. „vakos” használatát.
Számos nemzetközi és hazai projektben veszünk részt tanácsadóként, az élet minden területén azon dolgozunk, hogy a vak és gyengén látó emberek mindennapjait megkönnyítsük az informatika újdonságainak segítségével.

– Ha mondjuk egy látássérült az interneten barangol s talál egy oldalt, amit ugyan olvasni a program segítségével maradéktalanul tud. De ha pl. egy blog vagy más oldal ahol szerkeszthetne is, de ezen funkciókban már akadályoztatva van, mert nem akadálymentes az oldal. Mire a kedves leleményes felhasználó kapcsolatba lép az oldal „szerkesztőjével” s azt a választ kapja, hogy szeretnék akadály mentesíteni az oldalt, de nem tudják, mennyibe kerül, s nem tudják, hogyan tehetik ezt meg. Mit tehet ez esetben a felhasználó?
– Ekkor a felhasználó felhívhatja az adott oldal üzemeltetőinek figyelmét akadálymentesítési tevékenységünkre, megadva neki honlapunk címét és egyéb elérhetőségeinket. Ha a honlap üzemeltetője megkeres minket, egyeztetünk vele, elküldjük az akadálymentesítéshez az árajánlatot, tehát beindul a munkafolyamat.

– Megkérdezhetem milyen egyeztetések, tárgyalások folytak/folynak a Nokia és egyéb itthoni vállalatokkal a látássérültek érdekében?

– Mobiltelefon gyártó cégekkel nem állunk kapcsolatban, de a Nokia, Symbian operációs rendszert futtató készülékeinek látássérültügyi használatát lehetővé tevő Talks&Zooms képernyőolvasó és nagyító szoftvert alapítványunk honosította és forgalmazza. Mivel a Nokia cég leállt az ilyen rendszerű készülékek gyártásával, ezért ezek már csak használtan szerezhetőek be. Emiatt egyre több vak és gyengénlátó ember tér át az érintőképernyős Android vagy iOS operációs rendszerű telefonok használatára. Szükség esetén ezekhez külső billentyűzet is beszerezhető, ha a felhasználónak gondot okozna a gesztusok elsajátítása és alkalmazása. Természetesen ez némileg korlátozhatja a telefon valóban mobil használatát.

– Kérem ne tessék félre érteni és kiforgatni kérdésemet. Konkrétan ki van kérve (s ha igen kinek) látássérült személyek véleménye egy-egy alkalmazásról, „segédeszközről”? Van egyáltalán ilyen csapat, szervezet, aki ilyesmivel foglalkozik ma Magyarországon?

- Egy-egy termékről, alkalmazásról elsősorban az adott terméket Magyarországon forgalmazó vagy honosító cég kíséri figyelemmel, hogy mennyire elégedettek a felhasználók a termékkel, hogyan, milyen változtatásokkal lehetne azt a magyar felhasználói igényeknek megfelelően alakítani. Természetesen sok vak vagy gyengénlátó informatikus és az informatikához foglalkozásszerűen nem kötődő felhasználó van, akik különböző blogokon, közösségi oldalakon, levelezőlistákon, fórumokon megosztják egymással a tapasztalataikat. Az általunk fejlesztett, honosított termékekről mindig kikérjük vak és gyengénlátó tesztelők véleményét, és természetesen nagyon nagy előnyünk, hogy látássérült munkatársaink kipróbálják azokat a hardvereket és szoftvereket, amelyeket forgalmazunk; csakis akkor ajánlunk valamit vak és gyengén látó embereknek, ha a gyakorlatban is meggyőződtünk róla, hogy az valóban hasznos a számukra.

– Tud esetleg róla, vagy folyik tárgyalás valamely társasággal az ügyben, hogy legalább egy-két nyomógombos típusú telefont tovább fejlesszenek a látássérülteknek és azon idősebb embereknek, akik ragaszkodnának ehhez, mert már nem tudják megtanulni az érintőképernyős telefonok kezelését?

– A hagyományos mobiltelefonok kínálatában még kaphatóak billentyűs készülékek, de az okos telefonok világában már szinte csak a Blackberry vagy az ezzel versenyezni kívánó ázsiai gyártók egy-egy QWERTY modellje érhető el. Egykori raktárkészletek elfekvő, Symbian rendszerű Nokia okos telefonjaihoz is hozzá lehet még férni felújított állapotban, de ezek már végső kiárusítás alatt állnak. Elmondható, hogy ez a típusú választék folyamatosan csökken. Úgy tűnik, hogy a mobiltelefon gyártók szerint az időseknek elegendőek a hagyományos készülékek, az aktív korúak pedig, és különösen a fiatalok, az érintőképernyő használatát részesítik előnyben, ezért a cégek a termékkínálatukat ehhez igazítják.

– Nem lenne érdeke az MVGYOSZ-nek vagy az Infoalap-nak, hogy esetleg ez ügyben mégis legyen valami remény a látássérülteknek vagy az egyre idősödő társadalomnak?
  - Természetesen mi is azt szeretnénk, hogy mindenkinek legyen választási lehetősége, hogy megtalálja a neki leginkább megfelelő telefont. A gyártó cégek többsége viszont sajnos még nem ismerte fel, hogy a vak, gyengénlátó, idősödő emberek is fontos és fizetőképes célcsoport lehetnek, tehát érdemes odafigyelni rájuk. Megteszünk mindent, ami tőlünk telik, hogy tudatosítsuk ezt a telefongyártó és forgalmazó cégekben, de ahhoz, hogy igazán hatékonyak legyünk, egy, több szervezet összefogását igénylő lobbi-tevékenységet kellene kifejteni. Ez viszont már túlnőne a jelenlegi kapacitásunkon, lehetőségeinken. A lényeg, hogy fontosnak tartjuk a kérdést, szívesen együttműködünk gyártókkal és felhasználókkal egyaránt, hogy mindenki számára legyen könnyen használható, megfizethető telefon a piacon.

– Húsz éves lett a JAWS. Tartogat esetleg valami újdonságot, tapasztalatösszegzést vagy ünnepi meglepetést ennek kapcsán akár a program, akár az Infóalap?

– Folyamatosan dolgozunk a JAWS legújabb verziójának honosításán. Egyik alapelvünk, hogy a jelenleg elérhető legaktuálisabb képernyőolvasó programot szeretnénk biztosítani ügyfeleink számára, hiszen sok alkalmazás csak a JAWS legkorszerűbb változatával használható akadálymentesen. Nem csupán a JAWS állandó aktualizálása elsődleges szempont a számunkra, hanem az is, hogy minél több vak ember számára elérhetővé tegyük ezt a képernyőolvasó programot. Ennek érdekében évente, kétévente pályázatokat hirdetünk intézmények és magánszemélyek számára is, amelyekre jelentkezve térítésmentesen vagy csekély pályázati díj fejében hozzájuthatnak a vak emberek a számukra nagy jelentőséggel bíró programhoz. Hamarosan ismét szeretnénk pályázattal segíteni a felhasználókat a JAWS legújabb verziójához történő hozzájutásban. Erről még tart az egyeztetés a Freedom Scientific céggel. Az egyeztetési folyamat lezárása után beszámolunk a pályázati lehetőségről honlapunkon, és külön is értesítjük az érintettek érdekképviseleti szervezeteit és fórumait az aktuális pályázatról.

– Nagy újdonság volt januárban a RoboBraille program magyarországi megjelenése. Mondana nekünk néhány szót ezzel kapcsolatban magáról a programról és az eddigi tapasztalatokról?

– 2012 nyarán kezdtünk el dolgozni – a dán Vak és Gyengénlátó Fiatalok Oktatási Központjával folyamatosan egyeztetve – a RoboBraille szolgáltatás honosításán. A szolgáltatás célja, hogy akadálymentessé tegyen eredetileg nem akadálymentes formátumban lévő dokumentumokat. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogyha például egy vak diák olyan formátumban kapja meg a tananyagot, amelyet nem tud a képernyőolvasó programmal elolvasni, akkor a RoboBraille segítségével pillanatok alatt akadálymentessé teheti azt. Egy kép formátumban lévő szöveg átalakítható például szöveggé, vagy MP3 formátumúvá. A RoboBraille magyar felületének kialakításakor külön figyeltünk arra, hogy az informatika világában nem jártas emberek számára is könnyen érthető legyen a felület, és ezáltal kényelmesebben kezelhető.
Az első visszajelzések nagyon kedvezőek. Büszkék vagyunk rá, hogy a RoboBraille iránti érdeklődés egyre nő január óta. Számos, vizsgára készülő diáktól, vagy a tanítványának segíteni akaró tanártól kaptunk biztatást, pozitív visszajelzést. A dán partnerekkel egyeztetve továbbra is dolgozunk a szolgáltatás fejlesztésén, új ötletek beépítésén, az esetleges hibák elhárításán. Szeretnénk hamarosan elérhetővé tenni a matematikai jelöléseket, hosszabb képleteket a Robobraille-en keresztül.

– Mennyire bevált, elérhető, ismert a Lapról hangra „szolgáltatás”?

– Szinte minden héten csatlakoznak új látássérült olvasók és látó felolvasók a Lapról hangra közösségi összefogáshoz. A vak és gyengénlátó emberek számára a kezdeményezés nagy előnye, hogy nálunk emberi hangon történt felolvasásban hallgathatják meg a cikkeket, tehát a felolvasás mögött érződik a felolvasó személyisége, választása, ízlése. A felolvasók különösen kedvelik a kezdeményezésben, hogy egy kis erő-ráfordítással, öt-tíz perc olvasással is nagyon sokat segíthetnek. Ehhez nem kell személyesen elmenniük valahova, erőt, időt fordítani az utazásra, az önkéntes munka szervezésére, hanem otthonról, akár a háztartási munkából kiszakított néhány perc alatt is tehetnek valami hasznosat, örömöt szerezhetnek másoknak. Egyre több a középiskolás felolvasónk, aki azért jelentkezik hozzánk, mert felismeri a Lapról hangra adta szabadságot: azt, hogy ez a fajta közösségi szolgálat bárhonnan és a nap bármely szakában végezhető. A középiskolás felolvasóink számának növekedésében szerepe van Agárdi Szilvinek, a munkánkat segítő Vodafone főállású angyalnak is. Szilvi az ország iskoláiban népszerűsíti a Lapról hangra összefogást.
Végül – az összefogás nagy előnyeként – meg kell említenem azt is, hogy teret szeretnénk nyújtani az olvasóknak és a felolvasóknak a cikkekről történő beszélgetéshez, barátságok kialakulásához, amelyek alapja nem a segítő-segített viszony, hanem a közös érdeklődés. Számos példa bizonyítja, hogy jó úton haladunk ezen a téren.

– Futótűzként terjedt el az interneten keringő cikk a telefonos segítségről, ami egyelőre még csak az iPhone-okkal érhető el, de hamarosan androidos telefonokon is alkalmazható lesz. Erről esetleg tud valami pontosabbat, tapasztalatot összegezni?

– Mivel a vak és gyengén látó emberek jelentős része számára sajnos még mindig nem megfizethető az iPhone, így kevés visszajelzéssel rendelkezünk erről az új szolgáltatásról. Mindenképpen el kell telnie valamennyi időnek, hogy kiderüljön, mekkora segítséget jelent ez a szolgáltatás a vak emberek számára, tényleg azt kapják-e, amit remélnek tőle.

– Ha már így szóba került az IFON, hallottam egy-két látássérülttől, hogy nehezen sikerült megvennie a készüléket. De olyan problémát észleltek, hogy a telefon ugye időről időre frissíti magát, de a telefonon futó felolvasó „nem igazodik” a frissítéshez, s ebből adódnak olyan problémák, hogy sűrűn lefagy a készülék. Érkeztek ilyen és ehhez hasonló észrevételek Önökhöz? Dolgozik valaki ezen problémák megoldásán?

– Munkatársaink között többen is vannak olyanok, akik naponta használják, jól ismerik az iPhone-t, és szívesen adnak tanácsot a hozzánk forduló ügyfeleknek. Tanfolyamokat is tartottunk, ahol az érintőképernyős telefonok használatának elsajátítását tanítottuk meg a jelentkezőknek. Fontos azonban tudni, hogy nem állunk üzleti kapcsolatban az iPhone gyártójával, nem forgalmazzuk a terméket, így tehát nem is tartozik feladataink közé az esetleges hibák kijavítása. Ez kizárólag a gyártó cég felelősségi körébe tartozik.

– Mondana esetleg vázlatosan valamit az Infoalap terveiről?

– Dolgozunk a JAWS és a MAGic új verzióinak honosításán. Számos nemzetközi projektben veszünk részt, amelyek eredményeként hamarosan a vak és gyengénlátó emberek mindennapjait és szabadidejük hasznos eltöltését megkönnyítő és megfizethető lehetőségek válnak elérhetővé a piacon. A Beszélő Linux projektünk révén minden év őszén megjelenik egy verziófrissítés, amelynek eredményeként egyre népszerűbbé válik a Linux a vak és gyengénlátó emberek körében. Állandóan figyeljük a nemzetközi informatikai fejlesztéseket, az új lehetőségeket, kezdeményezéseket. Nagy előnyünk, hogy munkatársaink többsége egyfajta „kettős látással”, informatikus szakemberként és látássérült felhasználóként vizsgálja a honosítás előtt álló újdonságokat. Munkánkat a lendület, és sok-sok, megválaszolásra váró kérdés jellemzi. Talán éppen a kérdések mutatják a legjobban, hogy minden területen, ahol dolgozunk, történik valami elmozdulás, valamilyen fejlődés, amelynek előmozdítói és egyszerre megfigyelői is vagyunk.

– Kérem, ne nézzen telhetetlennek, látássérült felhasználóként én borzasztóan örülök és hálás vagyok munkájukért. De ha már így alkalmam nyílt kérdezni, az interneten barangolva, keresgélve egy toll formájú, méretű azt hiszem szkenner iránt kutattam, mert valamikor pár éve láttam róla a tv-ben egy kis műsort, hogy csak áthúzta a könyv sorain s azt hiszem a számítógépen tette láthatóvá- és rátaláltam a digitalizáló tollra, amely a kézírásból a számítógépen szerkeszthető szöveget formál. Kérdésem az lenne, hogy ki és hogyan „emel” egy eszközt a segédeszközök sorába? Mert szerintem mindkét eszköz borzasztóan nagy segítség lenne egy esetleg irodában dolgozó látássérültnek.

- A segédeszközök kiválasztásánál nagyon fontos az előzetes felmérés azzal kapcsolatban, hogy mennyire lenne az adott eszközre igény Magyarországon. Itt hangsúlyoznunk kell azt is, hogy sok olyan eszközt említhetnénk, amelyekre elméletileg lenne igény, de a magyar célközönség számára nem megfizethetőek. Egy-egy eszköz forgalomba hozatala előtt mindig el kell gondolkozni azon, hogy mekkora munkába, időbe kerül a termék honosítása, mennyire alkalmazkodik a magyar felhasználók igényeihez, megfizethető-e a számukra. Ezek csak a legelső szempontok, amelyeket mindenképpen figyelembe kell vennünk, és akkor a részletkérdésekről nem is beszéltünk, amelyek minden új terméknél eltérőek. Nem titok, hogy csakis akkor éri meg egy terméket behozni, itthon terjeszteni, ha az minden érdekelt fél, tehát a magyar felhasználók, a külföldi gyártó cég és a magyar forgalmazó számára is előnyös.

– Nagyon szépen köszönöm, hogy válaszolt kérdéseimre. További jó egészséget és munkát kívánok az Alapítvány dolgozóinak.

****************************

12. KREATIVITÁSUNK AD ERŐT

GERENCSÉR HAJNALKA: FONALGRAFIKA

Kreativitásom ad erőt...

Gerencsér Hajnalka

Kedves Olvasóim! Január óta minden újságban tanultunk valamit a fonalgrafikázás területén. Elsőként a centrális mintával ismerkedtünk meg, amely esetén a motívum középpontjából indultak ki az öltéseink. Készítettünk keretező mintát, kört, sőt már jelképes tulipánt is ajándékoztunk ... egy - egy képeslap erejéig. A mai alkalommal a szögmotívumot tanuljuk.

1. kép

Tetszőleges szögeket szerkeszthetünk, és a szögszárakon egyenletesen kijelöljük a pontokat. Miután egy karton papírra átböködjük, kezdődhet a fonalgrafika. Az alsó szár első pontjából a felső szár utolsó pontjába öltünk, majd a felső szár utolsó előtti pontját kötjük össze az alsó szár 2. pontjával. Ezzel a ritmusképlettel folytatjuk munkánkat. Geometriai mintákat, de poharakat, fagyit, papírsárkányos képeslapot, virágszárat is készíthetünk ezzel a technikával.

2. kép

3. kép

 A 3. kép egy dekoratív könyvjelzőt mutat. Akinek kedve van, a számítógép monitorán nagyítsa fel a mintát, zsírpapíron másolja át, majd kartonlapra böködje ki, és készítse el. Ennek a könyvjelzőnek az elkészítéséhez vastagabb hímzőfonalat, pl. gyöngyfonalat ajánlok.

Jó munkát kívánok !
Gerencsér  Hajnalka gerencser.hajni69@gmail. com

****************************

13. VERSRŐL VERSRE

Adamecz László: URAM ÉREZZÉK…

 

Éjszakába szakadt keserűség,

vágyaidban magad kergetőznél,

a reménnyel, benned reménység,

 vágyott társsal vadul  hempergőznél.

Hol vár rád álmok hercege, lánya,

máglyán égő érző szenvedélyek,

lelked napkelte most sötét bánya,

társad nincs, benned rideg  szentélyek.

Ó remény, hozd közelebb a napot,

hogy öleld már kit szíved fogadott,

ki sok magányos napokat kapott

Uram érezzék,- öröm adatott.

---------------------------------

Adamecz László: SZERELEMMEL BOLDOGULJUNK…

Lehetsz csodás, vagy éppen nem,

lehetsz kívánatos, vagy nem,

lehetsz eszes, kicsit butább,

és lehetsz idébb, vagy odább.       

Nem számít külső, vagy sikk,

lehet nyár, vagy éppen esik,

ősz  akár, vagy téli fagyok,

ha szenvedély nélkül vagyok.

Lehetsz  kamasz, vagy épp del nő,

lehetsz tini, aki felnő,

és lehetsz bármi, de minek,

ha szerelem nem érint meg.

Ó sorsunk, add meg most nekünk,

a magányt sose ismerjük,

jó szóval fogadjon párunk,

és ne kelljen sose válnunk.

Ölelés  legyen kenyerünk,

a csókban legyen Istenünk,

áldás legyen minden napunk,

szerelemmel boldoguljunk.  

Adamecz László

+36/70- 235- 2733
http://lelekmuzsikusok.googlepages.com
Tatabánya, Léleksegítő alapítvány  www.leleksegito.hu

........................................

BÍRÓ MELINDA: Nincs több átok

Az igaz szerelmet hirdetem

Én hiszek benne, élek vele

Csókolom, ki ad belőle

Megszeretem

Őszi rózsák, szép őszi esték

Rád emlékeztetnek a percek

A lelkem olykor megremeg

Te jössz felém

Olykor fáradtan, emlékezem

Zöld mezőkre, csókos estekre

Hideg hajnalra, délutánra

Felébredek

Bús a lelkem, sírni nem enged

Inkább békét kér, vagy halált

Csalódást már elfeledte

S a szerelmet

Szeretem a hajnalt, a világot

Halni nem, még élni akarok

Sírni én, többé nem fogok

Nincs több átok

Biró Melinda 2014.02.22.

....................................................

Fellner István: ELMONDANI...

hol a szellő születik - lenni -

fényhordó,

megbújni álmaidban,

ablakod mélyén, lendülni

ha a lég engedi - segíteni -

vágyadnak, beteljesülni,

vagy csak kukkantani, belesni,

szépet látni illatot lopni,

mosolyba burkolni fájdalmaid,

lépni nyomodba - seperni utad -

s hinni hitetni, hogy lehet - szebb-

míg törik a fény köröttünk

nem csak az örök árny mi szeret,

futó kaland az élet

bírni szusszal levegővel

felemelni ki esik, ölelni ki fél,

ki szenved,

elfolynak az évek, s mi csurran nekünk

senkiknek, pár csepp vizes - mézes, nap - év,

én korommal csak vagyok békén,

hisz éltem - hol így - hol így sem,

mosolyom igaz, s könnyem sem

mesterkélten vizes,

láttam s tán látok még,

valamit, valakit - élni - szenvedni,

mert a lét nem enged örök nevetést,

s hol halni kell, megbocsát,

az életünket érdemelni, s nem kapni kell,

legyen bár sárban,

vagy boldogságban...

...........................................

Mezősi György Miklós: Életről, emlékezetről

A boldog emberek városa épül,

Lakóhelyek kényelmes szövedéke.

Tavasz van, sok zöld fa teremni készül,

Gyümölcs lesz majd virága jövedéke.

A korábbiakra emlékeznek-e?

Eldübörög felettük a gazdaság?

Idősotthonokba zárják őket be,

Mik nem mások, mint elaggott kommunák.

Mi most idézzük meg József Attilát?

Az életszínvonal átlaga már jó,

Akkor mi bántja az Ország lakosát,

Ha közmunka is egyre több kapható?

Kit évfordulók között elhantolnak,

Nem számíthat rá, hogy sokan ismerik.

De Őt, kit már mindenhol tanítanak,

Hosszú ideig el nem felejthetik! 

Gödöllő, 2015. április 11.

………………….................…………...

BEMUTATKOZIK...: LENGYEL ZSÓFIA

Kedves Vendel!

Röviden magamról a hideg északon Eger mellett születtem értelmiségi családban, Tanítóként, tanérként kezdtem pályafutásom. Küldetésem a drámapedagógiában találtam meg. Magam is fiatalon már amatőr színjátszó voltam, először Miskolcon a Manézs Színházban, mit bátyám vezetett, Kaposváron is játszottam két évet, Budapesten színjáték tanszak vezetője voltam egy művészetoktatási intézményben. A művészet egy csodálatos szolgálat, amennyiben önmagunknál többet mutatunk fel. Budapesten élek, Isten erőt ad a szolgálathoz egy keresztény iskolában dolgozom.

Az írás nagyon friss az életemben. Magam is csodálkozom mi az oka hogy többen megszólítottak mégis. Tehát kezdő vagyok a javából!

A többiről írásaim remélem beszélnek, ott örömöm-fájdalmam írom meg, kendőzetlenül, nyitott szívvel, bár mint említettem ez nekem is friss. Reggelenként úgy ébredek, letisztul valami bennem, amit ki kell írnom. Előszőr vas Tibor hívott meg egy játékba, öt napon át kellett verseim feltenni. Aztán rájöttem ez több  mint játék..., nem csak játék, jő...

Szeretettel: Zsófia

--------------------------------------

LENGYEL ZSÓFIA: Ez lehet?

Ez lehet,

Hogy nekem írtad lelkedet?

Fagyos fájdalom felett,

Látom leheletemet.

Hatvanezer-hetvenegy,

ki épp dolgozni kimegy,

köztük épp az én fiam,

keresi, hogy célja van?

Anyai szív légy kemény.

Hogy ő milyen nagylegény!

Szívem most cserépedény.

Ő szegény, és én szegény.

Ne lájkoljad versemet,

Ezt te úgyse értheted.

Nem is vers ez kiáltás,

Ha két jó szót írsz,

gyógyítás

............................................

NAGY VENDEL: LÁTTAD- E MÁR A HAZÁDAT...

Láttad- e már

A hazádat sírni?

Mint édesanyát

Ki gyermekét félti?

Mikor akarsz külhonból

Újra hazatérni?

Gyönyörű Hazádban

Háládattal élni

Ahol a hon

Átölelve von

Langymeleg keblére.

…………....…….......

dr.  KELLNER SZILVIA: Magyarország nyáron

Fényesebb a nap, élesebbek az árnyak,

Virágosan pompáznak a nyári tájak.

Halastónál pihenget az ősz bajuszos horgász,

Meleg nyári szélben bólogat a búzakalász.

Fű között lapul a mezei nyúl,

Fent az égen a sólyom az úr.

Szelíden hullámzik a Balaton,

Hattyú pár sétál a parton.

Egy-két hal kiugrik a vízből,

De merülnek is a mélybe egyből.

A lillafüredi vízesés csobogó hangja,

Magyar szívünk zengő harangja.

Vannak hazánkban tavak, folyók, hegyek,

Cseppkő-barlanggal vár Aggtelek.

Kilenclyukú hidat őriz a Hortobágy,

Bejárni e tájakat, ösztönöz a vágy.

Íródott: 2014. június 6.

...............................................

KUSTRA FERENC: Égig érnek a fák…

Égig érnek a fák, a magyar, az erdő,

Égig érő fákban van a magyar erő.

Égig érő erdőben, most nagy vihar dúl…

Égig érő embereknek lelke dúl-fúl.

Dúl a lelkünk, mert eddig csizmák tapostak,

Dúl a lelkünk, mert megint rajtunk taposnak!

Dúlunk-fúlunk, mert most a pénztőke tapos,

Dúlunk-fúlunk, mert magyarságunkba tapos!

Magyarok vagyunk, és erre büszkék vagyunk.

Magyarok vagyunk, ez… mire büszkék vagyunk.

Csaba királyfi néz minket fönt az égből,

A jó Isten óv minket, már elég régről.

Végre magyar népnek ki kéne mennie,

Végre a végzetét véghez kell vinnie!

Szabadságunk tán elsétált a tőkével?

Szabadságunk menjen szembe a tőkével!

Csukott szemmel fussunk ki Kárpát bérceken?

Csukott szemmel élünk, belül a bérceken…

Magyarok vagyunk, és erre büszkék vagyunk.

Magyarok vagyunk, ez… mire büszkék vagyunk.

Emberek! Virágba borulnak magas fák.

Emberek! Üssük és aprítsuk pénz sziklát!

A szabadság szirmok harsányló tűzében

Szabadságot most vívjuk ki és röptében!

Balgán sétálunk, mások uralma alatt,

Balgán mélázunk, mások érdeke miatt.

Csengjen a kard és csattanjon a harci pajzs!

Hitünk és Istenünk, velünk van, mint pajzs!

Magyarok vagyunk, és erre büszkék vagyunk.

Magyarok vagyunk, ez… mire büszkék vagyunk.

Ezer éves nemzet vagyunk, legyünk még több,

Ezer éves nemzet vagyunk, mi kell ennél több?

Csapjunk már oda, erre vágyik szívünk,

Csapjunk már oda, ez a szent, magyar hitünk.

Ősi nép vagyunk, tartsuk magunkat ehhez,

Hősi nép vagyunk, legyen tudatunk ehhez.

Magyarok! Ha kell, piros vér legyen dalunk!

Magyarok! Mondjuk el végre, mit akarunk!

Magyarok vagyunk, és erre büszkék vagyunk.

Magyarok vagyunk, ez… mire büszkék vagyunk!

Vecsés, 2009. május 24.

..........................................

STOLLMÁR BARBARA: Szél fútta szavak

Minden nap csak egy lépés,
de nem tudod merre lépsz.
Minden órával egy új megtett út,
mit végül a szél szerte fútt.

Messzire repítettem soraimat,
s most nincs mód, hogy elérjem a vízhangzó hangokat?
Suhanás, vagy ezernyi karlendítés,
végtelen ballagás-e lehetőség a cél eréréséig?

Oly sokszor láttam kinyújtott kezet,
mely elvesző tettért cselekedett!
Azért nyújtózom az ég felé,
hogy kitárva vessem magam karjai elé.

Mert a láng, s tűz erősebb,
az akarat, mint diadal mindennél nemesebb,
mi hitben született,
nem lehet, hogy anélkül hunyjon el.

Mint szélvész, úgy jön e nap,
s mások kiáltják, bontsam le váramat!
De szól a lélek: Ne hagyd veszni várad!
Mert a kimondhatatlan remény érted még kiállhat.

Veszni nincs esély, mert zakatol szívem lélek szavában,
hold, s Nap fénye hangtalan forrósít fel, a szív álma,
csak lobog, és ég olthatatlan vágy,
a tett, és íratlan küldetés hív.

Lélegzet, és zengő húr feszül reá,
s hírtelen betölti a teret e ledöntetlen vár,
ekkor már szó, gondolat sincs arra,
a cselekvés után képként vajon mi marad?

Ugyan, mit is számít a látvány hiúsága,
nincs csak cél, a tett igazsága,
ismeretlen, vagy emlékezetes lelkek áldomása,
váratlan, új csodát hozók virágzása.

Elengedem hát az eddig őrzött képet,
rám vetülhet immár a távolinak látszó kaland fénye,
zajos ének, csengő zene zsibongása,
úttalan utakon a célig tartó lélek száguldása.
Minden itt és most legyen kőbe vésett akarat!

2015.

.........................................

SZŐKE ZSUZSANNA: Hová tartok?

Honnan jöttem, hová tartok?
Hol is vagyok...kérdés harsog.
Merre tartok... milyen úton,
visszanyerem egyensúlyom?

Honnan jöttem, hová tartok?
Mély sebembe, miért martok?
Sebzett lelkem, miért nyüszít?!
S tehetetlenségem dühít...

Honnan jöttem, hová tartok?
Kedvesnek hitt... hamis arcok!
Most hullámvölgyben csücsülök,
mély megélésben üdülök...

Honnan jöttem, merre tartok?
Álmok, vágyak merre laktok?
A hullámvölgy és hullámhegy,
bízván: jő az isteni kegy...

Szőke Zsuzsanna

 Kartal, 2015.05.28.

****************************

14. VÉLEMÉNYEM SZERINT...OLVASÓINK ÍRTÁK

Szia Vendi!
Tegnap sikerült elolvasni a magazint.
Áruld már el nekem, hogy hogyan csinálod azt, hogy minden része
színes, változatos és érdekes?
Továbbra is Kitty novellája visz tovább, s bár már néha érzem, hogy
tényleg nagyon hosszú és kissé nyúlik, de az ember folyamatosan azon
van, hogy mi lesz a családdal a végén? Helyreáll a normális lét, vagy
mindenki megy amerre lát?
A többi írás is jó, szép, s jó, hogy a dalokkal, versekkel - amiket
annyira nem kedvelek, mint a prózát -, megszakítod a vonalat. S a
cikkek, gyógynövények és interjúk valódi magazint adnak az olvasó
kezébe. Már régen megérett volna a nyomtatásra is, de tudom...
Montecuccoli: Pénz, pénz, pénz...
De így is többet értél el, mint más nyomtatott lapok. Széles
világunkban mindenhol olvasnak. Keressünk kapcsolatot az Antarktiszon,
hátha ott is van magyar kutató és hívjuk fel a figyelmet a magazinra.
No mit szólsz?
Írj és várjuk a folytatást.
András

 ............................................

AZ 505.  MEGSZOLALOK MAGAZIN KÉPEI

Mátyás Rita: A magazin képeinek leírása:

1. Lectori Salutem:

  Vendi barátunk kezdi a sort. A facebook-os fekete-fehér képe, ahol egy asztalnál ül, ingben, zakóban.

2.Életrajzi történet:

 A könyv borítóképén a könyv főszereplője Csomor Heni látható, amint egy kertben, a növények között, egy vörös színű EL-GO mopeden ül, egy rövid ujjú kockás blúzban. Fején egy világos kék baseball sapka van.

3.Versek a nagyvilágból:

 Az első szerző Vendi   aki a szokott könyvespolca előtt áll.

Adamecz Laci  széles mosolyával szája felett kis bajuszkával ,szögletes szemüvege mögül néz ránk.

Ács Nagy Éva  türkiz színű pulóverében szőke középen elválasztott vállig érő hajú nő, sötét keretes szemüveggel.

Csomor Heni  rövid, fekete hajú fiatal hölgy, farmerkabátban, kék kockás ingben látható.
Szatmáry Olga Ottíliának nincs fotója még.

Vendi   verse mellett a szerző fotója látható, amint a Szeretet Lángja című rendezvény színpadán állva szavalja saját verseit.A szerkesztő úr csinos . Fekete nadrágban bordó zakójában fehér ingben, karján az elmaradhatatlan  sétabotjával.
Dr. Kellner Szilvinek sincs fotója.

A saját képem mellett a képen, lila-fehér felsőben vagyok a fehér kalappal a fejemen,és szemüvegesen.
Mráz Erzsébet Irma is kép nélkül szerepel.

4. Elmélkedéseim:

 Régi ismerősünk Árvay Marika, Rövid, de dús világos barna hajú  hölgy fehér felsőben,átszellemült arckifejezéssel az arcán.

5. Regény folytatásokban:

 Várkonyi Kitti csinos, fiatal 35-40 éves körül lehet. Hosszú vörös haja, kék szeme van . Arcát a kezeire támasztva ül az asztalnál fehér blúzban kedves zárt mosollyal néz az olvasó szemébe.
A könyv első borítólapján egy hosszú vörös hajú nő van, vörös háttér előtt emlékeztet talán a tűzre, a háttérben egy gyermek kapaszkodik egy rácsba. a hátsó borítólap egyszerűen narancssárga és a könyv rövid tartalma látható.

6.Bemutatjuk: Paszternák Évának sincs fotója.

7. A zene az kell:
Agnese Nano fotója van a rovatban. A színésznő hosszú , hullámos, szőke, hajában hajpánttal.

8. Egy mű tovább gondolása:

 Kanczler Anna arcáról szinte süt az optimizmus. Hosszú barna haja hátul össze van fogva Egy kötényruha van rajta egy kockás blúzzal.

9. Arcképcsarnok:

 Horenka Erika képe változott. Egy rózsaszínű terítővel leterített asztal mögött ül piros blézerben fehér blúzban, és az elmaradhatatlan napszemüvege a feje tetején. Szőke, hullámos haja a válla alá ér.Az asztalon vázában fehér nárciszok vannak.
 A következő képen a riport alanya Ambrus Attila Zoltán látható. Fekete nadrágban, barack színű ingben ül , egy könyvvel a kezében. Rövid fekete haja van,és szemüveges fiatalember.

A következő képen  egy futóverseny résztvevő láthatók, majd a másik képen, már vakvezető ,és terápiás kutyák láthatóak a gazdáik mellett ülve. A következő képen idősebb hölgyek ülnek egy nézőtéren.

10.A Guszti rádió jelentkezik Ausztráliából:
A következő fotó Ilosvay Katié és Gusztié. Elegánsan vannak felöltözve, Gusztin fekete zakóban nyakkendőben sárga gerberával a gomblyukában. Katin fekete-fehér ruha fehér gyöngysorral, piros virágdísszel a nyakán.

11. Ültettem diófát:

 A szerkesztő úr Vendi üdvözlő szövege mellett Vendinek egy régebbi iskolában tartott érzékenyítő foglalkozáson készült fotója látható, ami valószínűleg egybeesett a karácsony időszakával, Hiszen az asztalon előtte  egy kis  piros, fémből készült karácsonyfa van, mellette egy piros gömb gyertya ég, egy kis ajándék csomagocska van még az asztalon Barátunk egy okker színű zakóban, fehér ,kigombolt nyakú ingben ül egy  feldíszített zöld színű iskolatábla előtt.

12.Kreativitásunk ad erőt:

 Gerencsér Hajnalka következik ,aki fehér felsőben, vállig érő hullámos barna ,középen elválasztott hajú szemüveges hölgy.
A kör motívum varrását mutatja az ábra.

13. Versről-versre:
Vendi az előszobájuk ajtajában áll.

Mezősi György Miklós kedves ,szimpatikus úriember őszes hajjal, bajusszal, szürkés szemekkel szemüvegben , kockás ingben.

Bíró Melinda a piros blúzában, hosszú sötétvörös hullámos hajával,füleiben fehér gyöngyös fülbevalójával mosolygósan néz ránk.

Fellner Pista követi , a szalmakalapos pipázós tipikus művész fotójával Ő ősz hajú körszakállas hatvan év körüli.

14. véleményem szerint:
Ez  egy képtelen rovat.

15. Természet gyógyászat:
Soponyai Mihály, aki ezt a rovatot írja, széles arcú szőke ötvenes éveiben járó úriember, aki széles mosollyal néz az olvasóra.
A következő képeken a hóvirág, a kankalin, az odvas keltike, a pásztortáska, a tyúkhúr, a gyermekláncfű, az illatos ibolya, az ösztörűs
veronika, és a galagonya látható.

15. Csak a dal:

 Ennél a rovatnál sincs fotó.

 És elértünk a magazin végére! Itt a vége fuss el véle!

Rita..

.............................................

MOSTANSÁG TÖBBEKNEK VAN, VOLT SZÜLETÉSNAPJA..
GRATULÁLUNK..

SZÜLETÉSNAPODRA

 Ne számold  Barátom

Hány évet éltél,

Nem tehetsz arról,

Mikor születtél.

Életedben sokszor

Örültél, és féltél,

Eljutottál addig,

Hogy egy újat lépjél.

Rugaszkodjál neki,

Tovább az éveknek,

Ne hagyd abba addig, 

Míg sokan szeretnek. 

 Vendi..

VENDI EZZEL MEGHATOTTÁL, MERT AZ UTOLSÓ KÉT SORODAT ÉLEM....NEM ABBA HAGYNI MÍG SOKAN SZERETNEK, NA ÉS TERMÉSZETESEN MINDENÉRT HÁLÁT ADNI! MERT NEM TERMÉSZETES AZ, HOGY EGYÁLTALÁN ÉLHETEK, AMINT VISZONT FENTEBB ÍRTAD A SZÜLETÉSRŐL....NAGYON KÖSZÖNÖM A MEGEMLÉKEZÉST

János..

............................................

Kedves Vendi!

Gyertya helyett köszönetemet küldöm,
nem az ablakba teszem.
Továbbra is őrizd meg alkotó kedved és figyelmességed,
Legyen hozzá sok erőd,

Üdvözlettel Magdi.

2015.05.23. 9:58 keltezéssel, Nagy Vendel írta:

SÁROS AZ ÚT - PÜNKÖSDI KÖSZÖNTŐ

Sáros az út
Két oldala
Hát középen
Járok.
Zápor esett
Az éjszaka
Meg tellett az
Árok.
Útközepén
Megyek Hozzád
Kerülöm a
Tócsát,
Nem sáros a
Csizmám talpa,
Amin járok
Hozzád.
Kivikszolom
Minden este
Fényesre a
Csizmám,
Olyan fényes,
Hogy tükrében
Meglátom az
Orcád.

Ablakodnál

Eldalolok
Egy szerelmes
Nótát.

Fogadd tőlem
Ezt a csokor

Szép Pünkösdi
Rózsát.

2015.  Pünkösdjén.

  Megjegyzés:   Csárdás  Pünkösd ünnepét köszöntöm.
Az éjszaka  hatalmas zápor öntötte el Szekszárdot, egy most aktuális  is  a dalom.
Minden hölgynek szóljon este ez a szerenád.
Ablakban a gyertyák mellőzését kérem.  Nagy Vendel.
MEGSZOLALOK MAGAZIN
>nagy.vendi54@gmail.com <mailto:nagy.vendi54@gmail.com>

..............................................

KEDVES KATIKA..

  Köszönöm szépen  hogy elmondtad a verseimet a rádióban, már egész gyűjteményem van az általad tolmácsolt versekből, amik eljutottak az egész világba.

 Szeretettel vendi.

----------------------------------- 

Drága Vendi, mindig örömmel teszem
Nagyon jók a verseid
Kívánom a legjobbakat sok szeretettel
Katika

.................................................

Kedves Vendi!

Köszönöm a Magazint. Szemezgetem és csodállak. Nagyon emberi sorsok, fájdalmak, mélyről jövő gondolatok.
Csodálattal: Zsófi

.....................................................

Kedves Vendi!

Olvasva ezt a nagyon szép IMÁT, kérem az Urat, hallja meg!
Aggodalmad és kívánságod én is megértem, hisz 6 unokámért sokszor izgulok.
Az élet értelmét megkapva a gyermekeimben, azt hittem felnőnek és már nem lesz miért "imádkoznom", de megmaradt ez az érzés az unokákat látva és féltve a nem könnyű Világban.

Szuper Nagypapa vagy!:-))

Üdv:  ERZSIKE

2015. május 31. 11:28 Nagy Vendel írta, <nagy.vendi54@gmail.com>:

IMA AZ UNOKÁIMÉRT 

(GYERMEKNAPRA)

Uram, 

Ki látod könnyes arcom

Őszintén  vívódó  belső harcom, 

Féltőn szerető  rejtett aggódásom 

Óvd meg őket , a gyerekeket,

Erősítsd meg bennem a szeretetet.

S tebenned a hitem, 

Ki fiadat is engedted hóhér kezére adni, 

Értünk bűnösökért kereszten meghalni.

Ártatlan gyermekeknek  tiszta lelket hagyni, 

Szép fehér galambjaim boldogságra adni.

Arcotokat ezüst fényben látom,

Hagyom, kezetek simításától

Aranyköddé váljon.

Alexa, Bianka és Dávid,

Lelkem boldogságai,

Őrangyalok serege 

Őket vigyázza.

Isteni kegyelmed

Testük védelmezze. 

Óvd meg őket Uram, 

Minden bútól, bajtól 

A rájuk acsarkodó gonoszoktól,

S háládatos szívvel 

Téged dicsőítlek míg élek

Amíg létezel,

Ragyogjon fényességed,

Az idők végezetéig.

Ámen Domine. 

Úgy legyen Uram.

Mindörökre.

2015.

nagy vendel.
----- Original Message -----
To: nagy.vendi54@gmail.com
Sent: Saturday, May 30,
Subject: GRATULÁLOK!

Kedves Vendi!

Tiszta szívből gratulálok a az irodalmi pályázaton elnyert első helyezésed alkalmából! Igen büszke vagyok Rád és örülök, hogy ismerhetlek, valamikor osztálytársad lehettem.

Üdvözlettel: Bütyi

.................................................

KÉRÉS....

Kérem azokat a kedves olvasókat, akik megtehetik, hogy a magazin további megjelenése, és fejlődése érdekében  képességeikhez mérten szponzorálják a lapot.
Esetleges szponzorálásukat elérhetőségeink valamelyikén beszéljük meg.
A támogatást a szerkesztőség gépparkjának fejlesztésére fordítanánk.

Pénzbeli, és tárgyi segítséget is elfogadunk.

Köszönettel a szerkesztő.

 ...................................................

Kedves Vendel, nagyon-nagyon szép! Szívből gratulálok neked. Joggal,hoztad el az első díjat, és most nem udvariasságból írom ezt neked,természetesen még többször el fogom olvasni. köszönöm! Én nem merek elindulni pályázatokon,mert úgysem nyernék, jó volt téged olvasni,nagyon szeretem,az ilyen szomorúan szép verseket.
Szeretettel:Éva

 ....................................................

Szia Vendikém! Sok szeretettel gratulálok a díjhoz,még rengeteg ilyen sikert kívánok! Ölellek: Németh Gusztáv

...................................................

Szerintem Te ezt megbundáztad! Olyan jó verseket küldtél be,hogy másoknak esélyük sem volt, Neked meg semmibe sem került. Csak meg kellett vakulni hozzá!!! Megrázó,szép versek. Verstanilag - mint tudod - nem értek hozzá,de ami a lelkemet megérinti az nem lehet rossz. Még egyszer ölellek: Guszti  ui: majd hívlak

................................................

Kedves Vendi!
A jókívánságaid köszönöm, megvallom őszintén hogy jólesett.
Az első helyezéshez, pedig csak gratulálni tudok,
remélem, hogy sikerül is személyesen átvenni a díjadat.

A Magdik mellett még sokan bíztassanak és segítsenek
az életed egyik értelmének a megvalósításában.
az írásra gondoltam.

Sikeres és boldognapokat:  Magdi.

.................................................

Kedves Vendi!
Nagyon örültünk hírednek és engedd meg, hogy gratuláljunk eredményedhez.
Minden út halad, s minden úton vannak állomások is. Neked ez is egy
volt, s vár még ilyen több.
Azaz írj tovább és nyerj még sokat. Csak azért, hogy sokan
olvashassanak, hiszen érték mindaz, mivel megajándékozod azt, ki olvas.
András

................................................

S A MENETELÉS TOVÁBB FOLYTATÓDIK...

MAI POSTABONTÁS

Kedves Pályázónk!

Szeretettel várjuk az ünnepi műsorral egybekötött, "ÁLMOK, UTAK, SZÁRNYALÁSOK" című versíró pályázatunk díjátadójára.

A zsűri tagjai az eseményen fogják kihirdetni a győztes-, és a különdíjas költemények alkotóinak névsorát.  Minden pályázónak emléklapot adunk át.

Időpont: 2015. június 13. szombat, 14.00 órai kezdettel

Helyszín: Alexandra Könyvesház, Irodalmi Kávézó (1075, Budapest, Károly Körút 3/c )

Közreműködnek: Budaörsi Pro Musica Kórus, Harza Márk, Viski Rajmund

Nagy örömünkre szolgálna, ha Ön is ott lenne velünk ezen az ünnepi délutánon! Visszajelzését várjuk!

Szeretettel üdvözli: "Mozdulj! Család"

****************************

 15. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT

SOPONYAI MIHÁLY  ROVATA..

Galagonya
(Crataegus monogyna)
Botanikai leírás

Ez a szúrós ágú, rendkívül hosszú életű cserje a szív megmentője. Egész Európában és Szibériában elterjedt, legelők és erdők szegélyében gyakori, 2-3 méter magasra is megnő, tüskés ágai szerteágazóak. Virága fehér, illatos, öt sziromlevélből áll. A sátorvirágzatuk április-májusban nyílik. A madarak szívesen fészkelnek a galagonyabokorban. A ragadozó gébics furcsa szokása, hogy az áldozatait, melyek nagyobb testű rovarok, a bokor töviseire nyársalja fel.

Hatóanyagai többek között a flavonoidok, triterpének, procianidinek.

Gyógyhatása

Rendkívül jó szíverősítő és szívnyugtató. Serkenti a szívizom vérellátását, értágító és vérnyomáscsökkentő hatású, fogyasztása javallt koszorúér-betegségek esetén. Segít a vérkeringési problémák enyhítésében, visszaszorítja az érelmeszesedés kialakulását.

 

Galagonya

Öregkori szívpanaszokra, illetve a szívizmok degenerációs megbetegedéseire is ajánlott. A megelőzés szempontjából fontos tartós, folyamatos fogyasztása. Huzamosabb ideig tartó alkalmazása során is teljesen veszélytelen, nem alakul ki hozzászokás, hatóanyaga nem toxikus, s nem halmozódik fel a szervezetben.
Terhesség alatt is fogyasztható. Mivel a központi idegrendszerre hat, szédülést, szorongást, szapora szívdobogást és rövid légzést lehet vele kezelni. Az ideges görcsök ellen is jó hatású. Stresszoldó, nyugtató, altató hatása van. Csökkenti a vértolulás veszélyét. Fülzúgásra is használjuk. Változó korban csökkenti a hangulatváltozásokat, a hőhullámokat.

Felhasználása

Gyógyteának a virágos hajtásvégből készítünk forrázatot, 15 percig áztatjuk, szűrjük. Szívpanaszok esetén naponta 2-3 csészével is lehet inni belőle. Ha nyugtató célból fogyasztjuk, lefekvés előtt langyosan igyuk meg, Ha vízhajtásra használják, mert arra is jó, akkor napközben igyák meg.
Napi 2-3 csésze galagonyateát igyanak akut probléma esetén, megelőzésre heti egy alkalommal is elegendő.

Terméséből készíthetünk finom likőrt vagy különleges ”szívlekvárt”. Hozzávalók: 1 kg galagonyabogyó, ízlés szerint cukor, víz. A megtisztított piros bogyókat főzés előtt nyomkodjuk szét, és annyi vizet öntsünk rá, hogy egyharmadáig ellepje, tegyük hozzá a cukrot, majd főzzük puhára. Utána szitán törjük át, és lassú tűzön, állandóan kevergetve sűrítsük. Gőzöléssel tartósítsuk.

Szívbarát tinktúra: Egy csészényi galagonya virágos ágvég, két csészényi cseresznye pálinka. Törjék össze a virágos ágvéget mozsárban. Öntsék a pálinkába, egy hónapig érleljék fénytől védett helyen. Szűrjék le, naponta kétszer egy mokkáskanálnyit igyanak belőle 20 napon át étkezések előtt. Megelőzhető vele a szívritmus zavar, a magas vérnyomás és az ideges szívdobogás. A szív karbantartására minden évben ismételjék meg ezt a kúrát.

Története

Igen hosszú életű növény, a legidősebb számon tartott galagonyabokor Franciaországban él és 500 éves. A néphiedelem szerint a galagonya távol tartja a villámlást és az istálló ajtaja fölé függesztve talizmánként védi az állatokat a rontástól. Az ókori Görögországban a nászágyat, a gyermek bölcsőjét díszítették vele, hogy távol tartsa a gonosz erőket. Írországban a tündérek fájának nevezik, virágos ágaival ünneplik a házasságkötést és a gyermekáldást. Az antik világban már ismert volt gyógyító hatása is, akkor főképp köszvény ellen használták. A XVII. századtól kezdődően azonban már vérnyomás csökkentésre, szívpanaszokra javasolták az orvosok.

Gyűjtése

A virágos hajtásokat (Crataegi folium cum flore) az első bimbók nyílásakor, május-júniusban gyűjtjük. A pirosra színeződött termés (Crataegi fructus) az első fagyok előtt, októberben szedjük. Hatalmas tövisei miatt csak kesztyűben gyűjthetjük. 5 kg virágos hajtásvégből, 2-3 kg termésből kapunk 1 kg száraz drogot.

Soponyai Mihály

****************************

16. NYÚLTERÁPIA -  HORVÁTH TÜNDE  ÍRÁSA

BEMUTATKOZÁS

Kedves olvasók: 

Én Horváth Tündi vagyok és 25 éves. 2008-óta Van egy Kaliforniai nyuszim. Tudni kell róla, hogy bak és látványra vaskos, zömök a törzse. Nagyon szeretjük egymást. Neve: Tapsi A másik nyuszim mint a cikkemből ki is fog derülni egy belga óriás. Ő nőstény és ellentétben a tapsival hosszúkás karcsú törzse van. Azt hiszem ennyi elég is. Ha bárkinek kérdései lennének azt nagyon szívesen fogadom ( kizárólag hobbi szintűen).

horvathtundi90@gmail.com

........................................

A házinyúl származása és eredete
A Házinyúl egy közös őstől (Orictolagus cuniculus)=üreginyúltól származtatható.
E faj legrégebbi csontlelete 6000000 éves melyet Andalúziában, a mai Spanyolország területén találtak. Hazánkban a nyúlfélék közül két faj él vadon. Az előbb említett

Házi nyúl

Üregi nyúl és a Mezei nyúl. Az alaki hasonlóság miatt sokan felvetik a két faj közötti rokonságot. Az Üregi nyúl feltétlenül kereszteződik a Házinyúllal. Az Üregi nyúlnak 44 kromoszómája van. A magyar nyelv vadnyúl névvel illeti mindkét hazánkban élő nyúlfélét. Az angolok az Üregi nyulat „Rabbit-nak” nevezik. Az Üregi nyúl előfordulása hazánkban a laza homokos talajokhoz kötődik. Nyugat-Európában a nagyobb városi parkokban, kertekben is rendszeresen előfordul. Az Üregi nyúl 5- 2 Kg-os. Testhossza 38-50 CM. Az Üregi nyúl fülei rövidek, nem lapátszerűek és előrelapítva nem érnek túl az orra hegyén. Testszíne szürkés, vagy sárgásszürke. Az Üregi nyúl vemhességi ideje 31 nap. Fiókái csupaszak, csukott szemmel és füllel születnek, fészeklakók. Az Üregi nyúlnak akár 8-10 kicsinye is születhet. 3-4-szer is fialhat egy évben. Az üreginyulat fogságban jól lehet szaporítani, a ketreces tartást hamar megszokja.
Az üregi nyúl háziasítása domesztikáció

Üregi nyúl

A nyúl domesztikációjáról viszonylag keveset tudunk, mert háziasítása később kezdődött, mint az ismert és fontosabb háziállatoké. Például: Sertés, vagy ló. Az üregi nyúl csontjai finomak, könnyen porladnak ezért nem maradtak fenn az idők folyamán. A nyulakról, nyúltenyésztésről csak kevés felirat, írásos emlék, ábrázolás maradt fenn. Magyarországon valószínűleg a XVI. Században jelent meg. A domesztikáció a legújabb elmélet szerint a XVIII. Században fejeződött be. A tenyésztés a XIX. században Vett nagy lendületet. A városi lakosság megkedvelte a nyulat, az állatszeretet miatt. Saját megjegyzés: „Nem csak az ember szereti a nyuszit, hanem a nyuszik is szeretnek minket. Nekem vannak nyuszikáim és többek között megengedik, hogy átöleljem őket. Látványra ez a következő képen érzékelhető: Képzeljük el, hogy a hátsó lábain feláll a combunkra. A fejét és a mellső lábait ráteszi a mellkasunkra, mi pedig hallgathatjuk hogyan lélegzik. Valamint érezhetjük az illatát.” A későbbi évtizedekben számos fajtát és színváltozatát tenyésztették ki. A tenyésztők következetes munkájának köszönhetően a nyuszik küllemi tulajdonságai javultak. Új megjegyzés: „Küllemi tulajdonság alatt például a törzs formáját és a szőrszálak egyszínűségét értjük. Esetleg genetikai betegségként a drótszőrűséget, illetve a fogzáródási rendellenességek hibáit. (Maloclusion)”
Dedomesztikáció
Ez a domesztikációval ellentétes folyamat, vagyis a már háziasított nyulak természetes környezetbe pár hónap alatt visszavadulnak és ivadékaik színben ismét visszaütnek az eredeti fajra.
Változások a háziasítás során
Ugyan a házinyúl domesztikációja mindössze 3000 évvel ezelött kezdődött és a tenyésztés csak a XIX. Században vett nagy lendületet, a megváltozott körülmények hatására lényegesen módosult az állat szervezete. Megváltozott a testnagysága, a formája, a színe, az ivari élet, a szaporodás, a szaporaság és az idegrendszer. A domesztikáció során bekövetkezett változásokat az üregi és házinyúl tulajdonságainak összehasonlításával mérhetjük fel.
Testnagyság:
Míg az üregi nyulak testsúlya általában 1,5 2,0 kg, addig a házinyúl fajták élősúlya igen széles határok között mozoghat. A legkisebb fajta a Hermelin (Ez az első mutáció révén létrejött törpenyúl) amely mindössze 1 KG testsúlyú. A legnagyobbak az óriások (Belga óriás) „Nekem is egy ilyen nyuszim van és kifejezetten szelíd.” Amelyek a 8-10 Kg-os testsúlyt is elérhetik. „Az enyém ennél jóval könnyebb.”
A test arányai:
Egyes fajtáknál a törzs megnyúlt (Belga vitás) Bizonyos fajtákra pedig a nagy fül és fej jellemző. Az óriás fajtáknál a 18-CM-nél hosszabb, széles kagylós fül a kívánatos. A fülhossz rekordját az angol kosorrú nyúl tartja. Hosszuk a fejen át mérve egyik fülcsúcstól a másikig 58-70 CM.

Szaporaság:
A házinyúlnál az ivarérettség előbb következik be, mint a tenyészérettség. Az óriások csak 8 hónaposan, a közép nagy testűek, 5-6 hónaposan tenyészérettek. A háziasított nyúl nősténye egész évben hajlandó a bakot felvenni, vemhesül is. Ennek ellenére az őszi hónapokban szaporodási eredményei gyengébbek.
Szőrzet.
A házinyulak szőrzetének színében és felépítésében nagy változatosság mutatkozik. A fajtákon belül is sok színváltozat jött létre, általában hosszabb lett a szőrzet, romlott a pehelyszőrök aránya. Ez főleg a zárt tartás hatása. Megjelent az angóra szőrzet, amelynek jellegzetessége, hogy a szőrzet egész élet folyamán növekszik, nyírás után újranő. A rókanyúlnál a szőrzet dús, tömött, hossza 6 CM. Ezeknél a nyusziknál a szőrzet csak egy bizonyos hosszúságig nő, majd megáll.
Szokások, értelmi képesség
A házinyúl az üregi nyúl szokásainak nagy részét megtartotta. Hasonló a fészeképítési, szoptatási viselkedése, szintén éjszakai életmódot folytat. Ha alkalma adódik járatokat ás a talajba, hírtelen ijedelem hatására nagyokat dobbant 10-től 30 Newton erősségig hátsó lábaival, majd gyors, irányváltoztató mozgásokkal menekül. A régi kor embere szerint a házinyulak nem igényes, szerény állatok. Megelégednek a konyha, kert és csűrök hulladékaival. Se drága takarmányt, sem pedig költséges berendezést nem igényelnek. Manapság azonban ez a takarmányozási felfogás megváltozott és a betegségek elkerülése érdekében (Máj-és bél kokcidiózis) különféle nyúltápokat készítenek számukra. PL: Vitaminos, gyógyszeres, STB. Előkerült a rostban gazdag étrend alkalmazása is kiszorítva a konyhai hulladékokat. „Tudni kell, hogy a nyúl nem tud hányni. Ennek oka a nyelőcső és gyomor által bezárt szög, ami bizonyos fokban hátrányos más háziállatokéhoz képest. Ha a nyuszid lenyelt egy takarmányt az már csak a belei felé távozhat. Ezért nagyon fontos, hogy mindig csak kifogástalan, jó minőségű, penészmentes takarmányt etessünk. A penészes szénát/szalmát soha ne vegyük meg, még akkor sem ha azt mondják alomnak fel tudjuk használni. Hiszen a nyuszi megeszi az almot. A penészes szénát barna színéről is merhetjük fel, melybe feketés pöttyök vegyülnek. Ez gombára utalhat. Ha ez a nyuszid közelébe kerül tüsszögéssel járó pár napon belüli elhullást eredményez.  A takarmány emészthetetlen részei csak 5-6 nap alatt ürülnek ki az állatból.

Folytatása következik.

****************************

 17.  PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK

IRODALMI PÁLYÁZAT - ELSŐ HELYEZÉS

PÁLYÁZATI ÖSSZESITÉS 2015. 05. 30.

 KEDVES BARÁTAIM...

Mint azt már sokan tudjátok, több mint negyven éve kezdtem ezt a rögös pályát, és sok kudarc, és persze apróbb sikerek után  eljött a hatvanadik életévem, és a negyven éves jubileuma az írásnak,  és ahogy ezt egy újságíró barátom mondta volt, ez most a te éved.
S valóban, egyáltalán nem panaszkodhatok, hiszen  most rám jár a rúd, egyik ámulatból a másikba esek, elértek a sikerek is .

Persze ezt most így könnyű mondani, de én hiszek a szorgalmas és kitartó munkában  ami esetleg a siker záloga is lehet.

,Jelent már meg sok- sok írásom, jelent meg kötetem, e. könyvem, és sok idő után újra megjelenhetek a Kézjegy antológiában, csinálhatom a saját magazinomat, és rendszeresen hallgatható vagyok rádiókban is saját hangon, és versek formájában egyaránt.
  Néha fellépek különféle rendezvényeken előadóként a saját verseimmel.
Folyamatosan  pályázatokra küldök be írásaimból, itt is több kevesebb sikerrel, és sokszor az indultak még kategóriába jutok el, de lassan beállt az örökös harmadik hely szintje, s ez a mostani év májusa is  hozott sikereket.

 Egy budapesti,  ötödik kerületi költészet napi pályázaton harmadik lettem, és egy romániai nemzetközi pályázaton pedig  negyedik helyet értem el, mindezekről már beszámoltam régebben, de tegnap érkezett az üzenet, hogy  egy újabb versenyen  első lettem.
Ez számomra  egy nagy elismerés,  bár  helyi  és házi versenyeken már voltam első, de kilépve a világba, még ez az első.

Most erről a megmérettetésről mutatom meg a pályázatot, az eredményt és a meghívót, s a verstrilógiát, amit beküldtem   Többek kérésére teszem mindezt, nem magamutogatásból  szerénytelenül.

 Köszönöm mindenkinek a sok elismerő szavakat és az együtt örülést, ami nagyon jólesett. 

Szeretettel:  Vendi.

201.5 05.30

..................................................

Sziasztok kedves listatársak!

A Facebookon találtam az alábbi lehetőséget irodalmi pályázatra.
A felhívást alább olvashatjátok!
Minden indulónak eredményes pályázást kívánok!
 

Mozgássérültek Budapesti Egyesülete

A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ EMBEREK

ESÉLYEGYENLŐSÉGÉNEK NAPJA 2015.

ALKALMÁBÓL A RENDEZŐ SZERVEZETEK

IRODALMI PÁLYÁZATOT HIRDETNEK.

A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az esélyegyenlőségre, a fogyatékossággal vagy bármely más okból hátrányban élők napi gondjaira, életmódjára, lehetőségeire és esélyeire. Ráirányítani a figyelmet a mindennapjaikra, segíteni, megértetni az emberekkel azt, hogy mit várnak el a környezetüktől a hétköznapokban.
Témája: kötetlen.

A pályázók köre:
A pályázatunkra amatőr és rendszeresen publikáló szerzőktől is várunk eddig még meg nem jelentetett műveket.

PÁLYÁZATI KATEGÓRIÁK:

ÁLTALÁNOS ISKOLA FELSŐ TAGOZAT

KÖZÉPISKOLA

FELNŐTT

A pályázat benyújtási határideje: 2015. május 10.

Formai követelmények:

Pályázni versekkel, prózai művekkel lehet. A pályázatot kizárólag Word dokumentumban és formázás nélkül kérjük beküldeni e-mailben. Egy pályázó maximum 2 alkotással nevezhet ( 1 vers, 1 próza) A prózák nem lehetnek hosszabbak 3 gépelt oldalnál.

E-mail cím, ahova a pályázatok beküldhetők: mkmore@invitel.hu

A pályázathoz kérjük megadni: a pályázó /szerző/ nevét, címét, elérhetőségét.

A pályázó a pályázaton történő részvételével automatikusan hozzájárul, hogy műve térítésmentesen megjelenjen a kiíró valamely elektronikus, vagy nyomtatott kiadványában.
Nevezési díj: nincs
A pályaművek zsűrizése:
A pályaműveket a kiíró képviselői bírálják el.
A benyújtott pályaművek elbírálásáról minden pályázó személyes értesítést kap.
Díjazás:
Eredményhirdetés: 2015. június 5.-én 10 órakor az Esélyegyenlőségi Nap rendezvényen
A díjazott művek közül a kiíró által kiválasztottak a rendezvényen elhangzanak.
1. 2, 3 helyezett és a különdíj elismerő oklevélben részesül
Szponzorációt, tárgyjutalom-felajánlást szeretettel és szívesen fogadunk!

Várjuk munkáikat!

A szervezők

 ..........................................

ÉRTESÍTÉSEK…

EREDMÉNYHIRDETÉS...

2015. június  05. -  VÁC

 Tisztelt Nagy Vendel!

Örömmel értesítem, hogy az irodalmi pályázatunkon az első helyezést Ön nyerte, így amennyiben lehetősége és kedve van sok szeretettel várjuk 2015. június 5.-én (péntek) tartó Esélyegyenlőségi napunkra, reggel 9-kor kezdődő ünnepélyes megnyitó keretein belül lesz a díjkiosztó is.

Mellékelten küldjük a meghívót.

Tisztelettel:

Roszik Csaba

MKMORE

2600. Vác, Rákóczi út 36.

06-27/502-660

 ...........................................

2015.június 5. péntek 9 óra 35 éves az Egyesület

MEGHÍVÓ
Program: Madách Imre Művelődési Központ: További programok:
9 óra Ünnepélyes megnyitó
- Karolina Katolikus Általános Iskola tanulóinak műsora
- A Vácon élő Fogyatékos Emberekért Díj átadása, Fördös Attila polgármester
- Paulik Fecó festőművész kiállítását Molnár Lajos megnyitja
- Irodalmi pályázat hirdetése, a nyertes pályázat elszavalása
10 órától a Tükörteremben
Kulturális műsor
10 órától Érzékenyítő feladatok gyermekeknek Látássérült pont Hallássérült pont Mozgáskorlátozott pont Általános pont
Esélynapi vásárok és kisvasúti városnézés várja az érdeklődőket a főtéren.
16 órától 18 óráig
Házi sütemények versenye a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének az udvarán (2600, Vác Rákóczi út 36.)
18 órától 22 óráig
Esélynapi bál a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének az udvarán (2600, Vác Rákóczi út 36.)
Zenél a POLARIS Együttes.
Szeretettel várják Önt a rendező szervezetek és támogatóink:
Vác Város Önkormányzata
Városi Fogyatékos ügyi Tanács
Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye
Bölcsőde és Speciális Csoport
Fogyatékosok Napközi Otthona
Madách Imre Művelődési Központ
MK Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Pest Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház
SINOSZ Váci Szervezete
SEM Alapítvány
Nem Hagyunk Egyedül Alapítvány
Cházár András EGYMI
Kőkapu Vác Lions Klub
Madách Imre Művelődési Központ Vác
SZAVAD
Topház
Vác Város
Váci Egyházmegye
Váci Egyházmegyei Karitász
Vendégvárók Váci Egyesülete ProUrbe díjas
Lyra Könyvesház
 

......................................

A BEKÜLDÖTT PÁLYAMŰ -   NAGY VENDEL  :VAKON-DOK-OK   

Vers trilógia...

(Szomorúan- Reménykedve- Vidáman)

Ha mindkét szemedre megvakultál...

Ha mindkét szemedre
Megvakultál,
Ülsz otthon
Az ágyon,
Várod a csodát,
Hogy újra lásd
Isten szép világát.
Hiszen
Mindent megtettél,
És már
Nem  tehetsz mást.
Akkor majd
Meglátod,
Ki maradt végül
A barátod.

Az ajtó mellet
Halott Apám
Kampósbotja áll.
Indulóra,
Mint ami
Valakire vár.
Talán énreám?

Gyere Kedvesem
Nézz utoljára
Még egyszer a szemembe.
Elhaló fényét
Vajon látod e?
EMLÉKEIMBE
Utolsóként
A Te arcodat
Véstem be.
Ezentúl
Fehér botot
Veszek a
Kezembe,
S fekete
Kalapot
Teszek a
Fejemre.

2015.

.....................................

Vakon

Sötétbe nézek
Nem látlak Téged
Érzem a lélek
Bűvöletét.

Elmúló évek
Örökre szépek
Belülről látom
Vetületét.

Lassuló szívvel
Remegő kézzel
Másra vetítem
Hő melegét.

Színpadi létem
Hasonmás képem
Másra hagyom majd
Főszerepét.

Kóborló testem
Nehogy elvesszen
Tereád bízom
Őrizetét.

Szívemmel látok
Újra felállok
Erőt adott a
Sárban fekvés.

Sötétbe nézek,
Nem látlak Téged.
Érzem a kezed
Ölelését.

2015.

.......................................

Másságom

Azt gondolod rólam:
Más vagyok?!
Igen!
Hiszen egyre szűkebb
Résen ér szememhez
A Világosság.
De azért én ugyan úgy
Gondolok Terád.
Ne félj tőlem,
Hidd el nem zavarok,
Csupán csak nem látok.
Hiszen valamiben
Mindenki más.
Van aki sánta,
Van aki béna,
Van aki néma.
De olyan is akad,
Aki lát.
Én is átélhetek
Ezernyi csodát,
S végül is:
Van nekem egy titkom,
Elárulom
Ez az én másságom.
Senki nem tudja,
Hogy mikor álmodom.

2015.

EGY ÜVEG SZEKSZÁRDI BOR AZ EDDIG OLVASÓNAK.. (Vendi)

nagy.vendi54@gmail.com

...............................................

KEDVES BARÁTAIM...
Egy kis ízelítőt küldök a Guszti rádió  mai adásából, 2015.  június  07.

ILOSVAY GUSZTÁV, AUSZTRÁLIA  - MAGYAR ADÁS.
Jó hallgatást, jó szórakozást.  szeretettel vendi.
www.nagyvendel.comxa.com/lejatsz.php?hang=triologia

 ---------- Forwarded message ----------

From: Katalin ILosvay <ekilosvay@gmail.com>
Date: 2015-06-07 17:26 GMT+10:00
Subject: Magyar Rádió Mozaik Sydney júnus 7
To: Gusztav Ilosvay <parbaj61@gmail.com>, Katalin ILosvay <ekilosvay@gmail.com>

www.ilosvay.net                         

2015. június  07.   Kedves Hallgatóink, látjátok a műsor két egyórás blokkban hallgatható le. Ha esetleg valami probléma lenne a lehallgatásban, kérjük, jelezzétek nekünk.
Köszönettel és szeretettel Guszti
     Hírek:  Kicsi György szerkesztésében.  A Panoráma Világlub rendezésében tartották meg a  Világtalálkozót  Budapesten és több magyar városban.  Dr. Tanka Lászlóval beszélgettem a Világtalálkozó visszhangjáról. Gratulálunk Lacinak és a szervezőknek. Nagy Vendel a   "Megszólalok " internetes irodalmi  magazin főszerkesztője I. díjat kapott egy pályázaton. Guszti beszélgetett vele  és mondta el a győztes verset.  Dr Tóth Gergő  jelentkezett be Amerikáról, de nem amerikásból,  hanem  Butapestről és a Csíksomlyói búcsúban szerzett élményeit mesélte el.

   Szeretettel köszöntjük és mutatjuk be  új munkatársunkat ,Dancs Rózsát TORONTÓBÓL. Tóth  Szilárd,  a világ legjobb taxisofőre jelentkezett be - Trianonra emlékezett.  Trianonra emlékeztünk Babucs Zoltán hadtörténésszel is  (az ember miket nem tud meg!!!!!)  Az Ausztráliai Magyar Pedagógusok Egyesülete, röviden az  AMPE  Sydneyben tartotta 2 napos országos  konferenciával egybekötött évi közgyűlését. A találkozó hivatalos védnöke  Dr Gruber Attila, Magyarország nagykövete volt. Meghívott előadó Dr.  Maróti Orsolya a  Balassi Intézet munkatársa volt .Ilosvay-Egyed Katalin készített mindkettőjükkel riportot. Gratulálunk a szervezőknek, remek munkát végeztek, az ország minden részéből gyűltek össze a tanárok. További sikereket kívánunk.   Ilosvay-Egyed Katalin ül ma a mese sarokban és a mai történet címe ''Eb, aki a kanalát meg nem eszi!''
KONZULI  FOGADÓ NAPOK SYDNEY-BEN

www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/AU/hu/Konzuliinfo/fogadoora_2015.htm  

****************************

 18.SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Kedves olvasó!   
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06 30 550 51 06   8-tól  20- ig.
e-mail:

nagy.vendi54@gmail.com

Levelek, írások fogadása

skype címem  nagy.vendi54

Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com - a magazinok küldése

 ……………………………………

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók

számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:

http://megszolalok.blogspot.hu/
Tehát az utolsó két évben megjelent számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

 …………………………………

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.

Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.

A szerzői jogokat fenntartjuk.

Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor előveheti.

Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.

Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

Írott műveim megtekintése:

AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM..

gmail:
nagy.vendi54@gmail.com
skype:
nagy.vendi54

megszólalok müvészeti magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/
www.megszolalok.blogspot.hu/

weboldal:

http://nagyvendel.comxa.com
www.nagyvendel.comxa.com

facebook: csak beirod a facebook keresőbe mindhármat külön külön és meg is

találtad az oldalaimat.

Megszólalok Nagy Vendel

Nagy Vendel Írásai

megszolalok müvészeti magazin  szerkesztö nagy vendel

Könyvtár:

E. könyvek a  Magyar Elektronikus Könyvtár keretében

https://mek.oszk.hu/13500/13542/#

www.mek.oszk.hu/13500/13542/#

............................................

Ez a  verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel

............................................

KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK..

www.canadahun.com irodalom fórum

http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150

........................................

Az Amerikai Egyesült Államokbeli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat.

A link: minnesotahungarians.com

................................................

Kedves olvasóink!

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!

A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt

különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!

Még egy nagyon fontos információ! Mivel a memóriaterületünk véges, ezért takarékossági szempontból összevontuk azokat az újságokat, amelyek azonos hónapban jelentek meg. Általában kettő számot  jelent egy hónapban, ezért ezeket egy blogba vontuk össze. Az összevonást folyamatosan végezzük...A blogon belül két újságot vastag piros csíkkal választottuk el!

.............................................

VÉGE-ENDE-KONYEC-FIN-END-FINÍTÓ

..........................................

MEGSZÓLALOK MAGAZIN  506