Maczák Ibolya: Egy ismeretág ébresztése? Új típusú segédlet a cirkuszkutatáshoz II. rész[1] Megkezdjük az új típusú cirkuszkutatási segédletünk szisztematikus közlését[2]: terveink szerint év közben időrendben haladunk, de a mindenkori téli lapszámban az utolsó teljes év anyagát adjuk közre. Ebből adódóan a Cirkuszi Akrobatika jelen számában a 2007-es évre vonatkozó, cirkuszhoz kapcsolódó cikkek kapnak helyet. A cikkbibliográfia fő feladata tartalmi szempontból az, hogy könnyítse, konkretizálja a tájékozódást és az esetleges tudományos kutatást megalapozó – akár elektronikus – keresést. (A cikkek tartalmi vonatkozásáról annotációk tájékoztatják a használókat.) A szisztematikus közlés értő elemző bevonásával[3] - képet adhat adott év cirkuszi vonatkozású eseményeiről is. A segédlet hasznát a „felhasználói fázis” fogja segíteni: reményeink szerint a bibliográfia szakcikkeket alapoz meg – elavul. Legfőbb feladata ugyanis az, hogy – szakcikkek születésével – szakbibliográfiáknak adja át a helyét.
FÜGGELÉK Cirkuszi cikkek napilapokban 2007
1. Zsonglőrök
és digitális varázslat, Magyar Nemzet, 2007. január 4. [Cirkuszszínház,
zsonglőr, Compagnie Adrien M; Adrien Modot, Convergence 1.0.] 2. P. Szabó Ernő,
Cirkusz kozmosszal: Jelmezek és rajzok – Federico Felliniről az Olasz
Intézetben, Magyar Nemzet, január 12. [Cirkuszábrázolás, Federico
Fellini.] 3. Trencsényi Zoltán,
Clownozás: Nevess velünk! – Új műsor a Fővárosi Nagycirkuszban,
Népszabadság, január 27. [Clown, állatszám Dummer Auguszt, Fővárosi
Nagycirkusz, Nevess velünk!, Shepperd család, Hacsatran duó, Sámán,
Marina Efremkina, Catana.] 4. Molnár
Györgyi, Megmentésére vár a kőcirkusz, Magyar Nemzet, február 13.
[Állatszám, Fővárosi Nagycirkusz, Shepperd család, Marina Efremkina,
Curatola testvérek, Nevess velünk!.] 5. Molnár
Györgyi, Támogatás helyett megszorítás, Magyar Nemzet, április 3.
[Fővárosi Nagycirkusz, Yana Sevcsenko, Káprázat és csoda.] 6. Trencsényi Zoltán,
H2 - Ó!: Produkciók a cirkuszban - földön, vízben és a levegőben,
Népszabadság, április 13. [Cirque du Soleil, Látványcirkusz, Fővárosi
Nagycirkusz, Rippel fivérek, Jana Sevcsenko, Káprázat és csoda.] 7. Marokkó-medzsik: Egzotikus cirkusz-, színház- és videóshow, Népszabadság, április 27. [Marokkói utazás.] 8. Trencsényi Zoltán, Tangeri csillagok, Népszabadság, május 5. [Szaltó, gúla, Nemzetközi Cirkuszfesztivál, Fővárosi Nagycirkusz, Lamarti csoport.] 9. Molnár
Györgyi, Hiány a szakképzett bohócok piacán, Magyar Nemzet, június 14.
[Artista tantárgyak, bohóc, Állami Artistaképző Intézet, Első Magyar
Bohóc Egyesület, Magyar Cirkusz és Varieté Kht., Balogh László, Eötvös
Gábor, Gács Rezső (Rodolfo), Markos József (Alfonzó), Rajnai László,
Takács Richárd (Ricsi bohóc), Teibler Tamás, Cigánykerék, Bohócparádé.] 10. Rédei Judit,
Cirkuszigazgató az üzleti élet csúcsán: Az idén Budapesten is
bemutatják a Deliriumot, Népszabadság, június 18. [Akrobatika, Cirque
du Soleil, Guy Laliberté, Daniel Gauthier, Alegria, Delirium.] 11. Az A38 átkel a disznó évébe: Szürreális színházi show az A38Hajón, 2007. június 21. [Kari Györgyi, Can Togay, Szív-Cirkusz Varieté.] 12. Molnár
Györgyi, Tánc felettünk, a vasrácson: Umniakov Nina és Dóra Attila
közös előadása a Millenáris Park színpadán, Magyar Nemzet, augusztus 2.
[Dóra Attila, Umniakov Nina, Park Akció.] 13. Sz. E.,
Salto mortale, Népszabadság, augusztus 3. [Cirkusszal kapcsolatos
törvény, Magyar Artisták Lapja, Magyar Cirkusz és Varieté Kht., Állami
Artistaképző Iskola, Cirque de Solieil, Ringling, Murainé Szakáts
Ildikó.] 14. Chemical
Brothers és Cesaria Evora a Sziget mai programján, Magyar Nemzet,
augusztus 9. [Vándor Vurstli, toulouse-i cirkusziskola,
Teniszzsonglőrök.] 15. Bizonytalan
az artisták képzése, Magyar Nemzet, augusztus 25. [Cirkusszal
kapcsolatos törvény, Állami Artistaképző Intézet, Magyar Cirkusz és
Varieté Kht., Murainé Szakáts Ildikó.] 16. Várhegyi Júlia,
Oda neki az oroszlánt is: Perinyó, az állatszelídítők Chaplinje,
Népszabadság, augusztus 29. [Állatszám, Schneller László (Perinyó).] 17. Lukács Csaba, Őszi rügy: Az Orczy-kert újra Budapest büszkesége lehet, Magyar Nemzet, szeptember 1. [Orczy-kert.] 18. Borsodi
Attila, A figyelemelterelés a cél: A kormány kommunikációs stratégiája
a lényegi kérdések elleplezését szolgálhatja, Magyar Nemzet, szeptember
3. [Cirkusszal kapcsolatos törvény, cirkuszi állattartás.] 19. Ötvös Zoltán, Búcsú a cirkuszi majmoktól és elefántoktól, szeptember 24. [Magyar Cirkusz és Varieté Kht., Eötvös György.] 20. Molnár
Györgyi, Bizonytalan évadkezdés: A nagycirkusz felújításának kérdése
már fel sem vetődik, Magyar Nemzet, október 1. [Állami Artistaképző
Intézet, Baross Imre Artistaképző Szakközép- és Szakiskola, Fővárosi
Nagycirkusz, Kínai Nemzeti Cirkusz, Magyar Cirkusz és Varieté Kht.] 21. G. Juhász Judit,
Egy nap az állatok védelméért: A civilek szerint legtöbbször még mindig
enyhe büntetéseket szabnak ki a bíróságok a törvénysértőkre, Magyar
Nemzet, október 4. [Cirkusszal kapcsolatos törvény, cirkuszi
állattartás.] 22. Hudecz Andrea, Shakespeare trapézra, Népszabadság, október 11. [Cirkus Cirkör, Royal Bones, Lars Rudolfsson, Trix, FUSK!] 23. Indul a Budapesti Őszi Fesztivál, Magyar Nemzet, október 12. [Royal Bones and Orionteatern.] 24. Konkoly
Edit, Utolsó transzport: Az állatvédelmi törvény adja meg a
cirkuszoknak a kegyelemdöfést? Magyar Nemzet, október 13. [Cirkusszal
kapcsolatos törvény, cirkuszi állattartás, Cirque du Soleil, Fővárosi
Nagycirkusz, Magyar Nemzeti Cirkusz, Szeged Cirkusz, Richter József,
Eötvös György, Edith Falco, Daniel Gauthier, Guy Laliberté Richter
Kevin, Robert Stipka, Delirium.] 25. Trencsényi Zoltán,
Fennforgás: Kínai artisták a Fővárosi Nagycirkuszban, Népszabadság,
október 16. [Fővárosi Nagycirkusz, Kínai Nemzeti Cirkusz, Deng Baojin.] 26. Horeczky Krisztina,
A Cenzor árnya rajtuk: Artus: Farkasok társasága – Művészetek Palotája,
Népszabadság, október 19. [Cirkuszszínház, Artus, Farkasok társasága,
Piroska és a farkasok.] 27. Lukács Csaba,
Ungarók: Néptáncturné Mexikóban: itthon kevéssé, külföldön óriási
sikere van nemzeti kultúránknak, Magyar Nemzet, október 20.
[UNESCO-kulturális fórum, Oz Cirkusz.] 28. Szemere Katalin,
Hólyagcirkusz-zene-seria, Népszabadság, október 21. [Szőke Szabolcs,
Hólyagcirkusz, Bohócbiblia, Szemétre a vénasszonnyal, Zenekatasztrófa,
Kedves ismerősök, Keserű bolondok, Don Cristóbal-pályázat,
Csődcsicsergő.] 29. Bóta Gábor, Hírnév,
pénz…, Magyar Hírlap, november 1. [Cirkuszszínház, Cirque du Soleil,
Fővárosi Nagycirkusz, Kínai Nemzeti Cirkusz, Michel Lemieux, Victor
Pilon, Gay Laliberté, Delirium.] 30. Margittai Gábor Népek fasírtja, Monarchia, Magyar Nemzet, november 12. [Cirkuszi elemek más művészeti ágakban Honvéd Táncszínház Novák Péter, Magyar Carmen.] 31. Willin-Tóth Kornélia,
Bohócvilág: A pályázatírás a legújabb artistaprodukció, Népszabadság,
november 15. [Utazó gyerekszínház, Artistaművészek Szakszervezete,
Fővárosi Nagycirkusz, Magyar Cirkusz és Varieté Kht., Takács Richárd
(Ricsi bohóc) Zsilák György (Fudi).] 32. R. Hahn Veronika,
Megamusical a Gyűrűk urából: Shakespeare találkozása a cirque[!] du
Soleil-lel[!], Népszabadság, november 23. [Cirkuszi elemek más
művészeti ágakban.] 33. Bóta
Gábor, Szomorkodó bohócok, Magyar Hírlap, december 12. [Hólyagcirkusz
Társulat, Szőke Szabolcs, Bohócbiblia, Keserű bolondok,
Zenekatasztrófa, Zsúr.] 34. Végh Alpár Sándor, Köznapló, Magyar Nemzet, december 15. [Akrobatika, Charles Blondin.] 35. Modor Ádám, Az író-humorista Szilágyi György szelencéje, Magyar Nemzet, 36. Sportcsillagok gálája: az elmúlt 49 esztendő díjazottjai is ott lesznek, Magyar Nemzet,
[1] A cikk első része, elméleti bevezetője: Cirkuszi Akrobatika, 2008/12/1 https://epa.oszk.hu/01400/01461/00001/maczakibolya.htm [2] Repertóriumunk olyan annotált, cirkuszi vonatkozású cikkek gyűjteménye, amely napilapokból veszi anyagát, s amely szakkutatások alapját képezheti. [3] Nem feledkezhetünk meg arról a cikkek értelmezése során, hogy a napilapok szerzői nem feltétlenül szakmai szempontokat érvényesítenek híradásukban. |