| Csongrád
Megyei Könyvtáros 34. évf. 1/4.sz. (2002)
Molnár Mária: Fiókkkönyvtárak fél évszázada és a jelen
Ezek nagyobb része 1945 után eltűnt, mint a 6000 kötetes Munkáskönyvtár, vagy az Úri Kaszinó és könyvtára, vagy a Köztisztviselők Temetkezési Önsegélyező Egylet kb. 2000 kötetes könyvtára. Mint látható, nagyobb jelentőségű, egyesületi könyvtár nem volt a városban, és ami volt, az mindenkor csak a tagjai részére kölcsönzött állományából. A magán kölcsönkönyvtárak már több kötettel rendelkeztek, és több is volt belőlük, például a Szukitsnak a kiadó és a könyvesbolt mellett volt könyvtára is. A magánkölcsönzőket elsősorban középosztálybeliek használták, olvasótáboruk összesítve 2-3 ezer fő volt. 1945. január 25-i számában a Délmagyarország javasolja - kisújszállási példára hivatkozva -, hogy egyesíteni kell a helyi könyvtárakat egyetlen hatalmas népkönyvtárba az olvasói igények kielégítésére. Tehát látható, nem volt könyvtár nélkül Szeged sem, azonban az egységes közművelődési könyvtári hálózat első életképes fecskéi csak az ötvenes évek elején jelentek meg, annak ellenére, hogy már 1946 augusztusában a Szabadművelődési Tanács ülésén elhangzott, hogy a Somogyi-könyvtár vállaljon szerepet a tanyai népkönyvtárak létesítésében is. Szőke Mihály igazgató a létszámhiányra és a könyvek egypéldányos voltára való hivatkozással ezt a tervet elutasította, nem tartotta megvalósíthatónak. Fölhívta a figyelmet arra, hogy már Móra Ferenc 1925-ben tervbe vette a tanyai fiókkönyvtárak szervezését, ami szintén a létszám- és könyvhiány miatt nem valósulhatott meg. A Szabadművelődési Tanács 1946. decemberi ülésén már azt vetik föl, hogy a duplum anyagot „a népművelés előmozdítása céljából adják ki a tanyai könyvtáraknak”. (Szeged közigazgatási határai mások voltak, mint most, 1950-ben a területrendezéskor a hatalmas szegedi tanyavilágból önálló községek lettek.) Szőke Mihály ismét tiltakozott. De a könyvtár működésének kiszélesítését, népkönyvtári szerepét nem maga a könyvtár, hanem úgymond „a társadalmi igény sürgette.” 1946-ban kezdődött meg a nagyarányú selejtezés a Somogyi-könyvtár belső állományában és a város egyéb köz- és magánkönyvtáraiban. Ezt elsősorban azért említettem, mert 1989-ben, a rendszerváltás után mi is megkezdtük az állomány átvizsgálását, majd nekifogtunk a kivonásnak. Más szempontok, más időszak, más kivitelezés. Reméljük, mi 1989 óta hírül se okoztunk akkora kárt, mint az 1945 utáni, kizárólag ideológiai szempont szerinti tisztogatással az akkori végrehajtók! Tudatosan nem beszélek könyvtárosról. Bár ennyi év távlatából igen nehéz megítélni helyzetüket. Vagyunk még itt egy páran, akik a régi kollégák elbeszéléseiből hallhattunk az 1946-os és az azt követő évek selejtezéséről, állománytisztítási munkáiról, amivel - az elbeszélők megítélése szerint - igen jelentős kárt okoztak a könyvtár akkori állományában. Sok terv készült a kölcsönzőszolgálat és a közművelődési könyvtár beindítására. 1947-ben a FSZEK példájára tervezték a hálózat kiépítését 4 fiókkönyvtár fölállításával, elsősorban a paraszti lakosság által lakott városrészekben, úgymint Alsóvároson, Felsővároson, Alsó- és Felsőközpontban. Volt a városban Körzeti Könyvtár. E könyvtárakat országosan 1949-ben a kormányzat hozott létre, és rendszerükbe bekapcsolták az addig megszervezett falusi könyvtárakat is. 1950. március 10. Fölterjesztették a könyvtár ötéves tervét, melyben többek között a „fiókhálózat kiépítésére 400 000 db másodpéldányos kölcsönzési könyvállományt, s beszerzésére 80 000,- Ft-ot” terveztek, és elhatározták ”ifjúsági olvasó” létrehozását is. Mindebből szinte semmi sem valósult meg. Idézet az 1951. évi jelentésből: „szélesre tárjuk kapuinkat dolgozóink előtt a könyvkölcsönzés tekintetében is”. 1951-ben megindult a szakszervezeti könyvtári élet is. Az ez évben készült fölmérés alapján Szegeden ismert volt 46 könyvtár kb. 40 ezer kötettel, plusz az egyetemi és a Somogyi 473 ezer kötettel. De természetesen - írja a jelentés - az állomány sajátos összetétele miatt közművelődési célokra mégis elégtelen, ezért a „közművelődési könyvtári anyag megteremtése és fejlesztése elsőrangú probléma”. A fölmérés ma is aktuálisnak tűnő megállapítása: „A nagy könyvtárak a város központjában vannak, tehát arra kell törekedni, hogy fiókhálózattal kerüljenek közelebb a könyvek a dolgozók lakásához, műhelyéhez”(1952. február 22.) Az 1952. évi munkaterv már jelzi olvasószobák létesítését, és forgalmát is tervezi. 1952. májusában már eldöntött tény a Somogyi-könyvtár közművelődési szerepe. Az még kérdéses, hogy ezt városi vagy körzeti feladatkörben végzi-e. Május 14-én eldőlt, hogy járási feladatkörben. 1952. augusztus 31-i statisztikai adatok:
A Somogyi-könyvtárnak nagy gondot jelentett a városi fiókhálózat megszervezése. Mintegy másfél évre volt szüksége, hogy alapjait lerakhassa, s a legnagyobb akadályt az állományhiány okozta. A minisztérium támogatása, amit erre a feladatra adott, is igen kevés volt. Ez a feladat a könyvtár költségvetését és a dolgozók fizetését is veszélyeztette. (Innen vélem eredeztetni a máig tartó szembeállást a központ dolgozói és a fiókokban dolgozók között, ez lehetett az első konfliktusforrás, amely sajnos a mai napig hat, s talán ennek lehet következménye a fiókok hátrányos helyzete is.) Az ún. olvasószobák szervezését Szegeden nem a Somogyi-könyvtár kezdte meg. A város külső területein a makói körzeti, utóbb a szegedi járási könyvtár telepített letéteket és vándorkönyvtárakat: többek között Hattyas-telepen, Kettőshatáron, az Alkotmány tszcs-ben. A legnagyobb népességű városszéli településen, a körtöltésen kívül eső Petőfi-telepen a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége adott helyet olvasószobának, amit ekkor, 1952-ben az egyetemi könyvtár létesített. Bezerédy István szerint ezt tekinthetjük az első szegedi fiókkönyvtárnak, annál is inkább, mivel létesítése után egy hónappal (1952. március 25-én) a Somogyi-könyvtár tulajdonába került ez az olvasószoba. A könyvtáros is és a helyiség is a tömegszervezeté volt, az állománya meg végül a Somogyi-könyvtáré. A helyiség földrajzilag jó helyen volt ugyan, de könyvtárnak alkalmatlan, kicsi és zsúfolt. Fejlesztésre nem volt lehetőség, ennek ellenére itt volt a legmagasabb a használat. 1958-ban szűnt meg, 300-350 olvasója volt. (A KSH szerint a telep lakóinak száma 1960-ban kb. 4800- 5000 fő.) Eleve hátrányos helyzetből indultunk, kis alapterületű, alkalmatlan helyiséggel, zsúfolt könyvtárral, fejlesztési nehézségekkel, lelkes, de nem szakképzett könyvtárosokkal. Ezzel szemben állt a magas használói igény, amit a fölsorolt adottságok nem tudtak kellőképpen, megfelelő színvonalon kielégíteni. Ebben a helyzetben alakult 1952-ben további három olvasószoba. A szervező már a Somogyi-könyvtár, de a tömegszervezetek hathatós segítségét élvezte, mint pl.a Magyar- Szovjet Társaságét. Június 1-től Móravároson, július 15-től a Belvárosban nyitottak olvasószobát. Október 1-én Rókuson, a Pacsirta utca elején egy szuterénben a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége volt a segítő partner a kialakításban. Június 22-én a partfürdőn létesítettek időszaki kölcsönző állomást, mely a hetvenes években is működött még, a szőregi könyvtárosunk ott kezdte pályafutását 1976-ban. Ezeknek a szobáknak a berendezését a tömegszervezetek, a könyvállományát a Somogyi-könyvtár adta. Többnyire a saját raktári anyagából kellett kiadnia köteteket, mivel egyéb forrásból nem tudta előteremteni. Sem a könyveket, sem a vásárláshoz szükséges anyagiakat. Ehhez kapott ugyan minden könyvtár a minisztériumtól ezer kötetet ajándékba, a járási könyvtártól 50-50 könyvet havi cserére, a Népkönyvtári Központból pedig 3 000 kötetet, melyet vándoralapnak szántak, de végül ez teremtette meg a kölcsönzés alapjait. (Ebből az időből még ma is felbukkan egy-egy kötet a fiókkönyvtárak állományában a makói körzeti könyvtár bélyegzőjével, s pár darab He-s Hf-es jelzésű könyv is, melynek társait már visszaadtuk a törzsraktárnak.) Az olvasószobák sorsa eltérő volt. Jól működött a móravárosi, megszűnt, majd átköltözött, s végül újraéledt a belvárosi. 1952-ben Szegeden működött a járási könyvtár is, fogadott olvasókat, gyerekeket. Kb. 1954-ig az egyetemi könyvtár is kölcsönzött a város lakóinak, fokozatosan vonult csak vissza közművelődési szerepétől, s végül az egyetemi után megszüntette a szolgáltatást a járási könyvtár is. A hálózat kiszélesedését 1953 hozta meg. A járási könyvtár 7 letétet adott át, ezek jobbára a körtöltésen kívül voltak. Átgondolt telepítéssel 5 fiókkönyvtár működött már ekkor a városban - de mindegyik elhelyezése kényszermegoldás volt. Mint tudjuk, volt fiókkönyvtár kocsmában, hentesüzletben, és ha bekerült is a művelődési házba, mint Újszegeden, akkor természetesen a legkisebb, legalkalmatlanabb szobába zsúfolták be. Vagy az emeletre, mint Szentmihály-teleken. Ezzel a helyzettel többnyire nagyon elégedett volt a fönntartó és több évre elintézettnek és kielégítőnek vélte a könyvtári ellátottságot, amely már akkor sem felelt meg a kor elvárásainak. 1953 májusától a hálózat ügyeinek irányítását Pásztor Elemérné kapta feladatul. A Somogyi-könyvtár a ráerőltetett közművelődési funkciót még csak-csak elviselte volna, de a várost átszövő fiókkönyvtári hálózatot mindig nyűgnek érezte. Ennek az érzésnek hangsúlyt adott az is, hogy a fönntartásához szükséges összegek mindenkor belemosódtak a központi könyvtár költségvetésébe, nem voltak elkülönítve, így oda-vissza mindenkiben fölmerült a gyanú, hogy a számára kiutalt pénzt más költi el. Ez a helyzet sohasem tisztázódott igazán. Az első fecske tehát 1952-ben indult útjára, de a fiókhálózat működésének indulását valójában 1953-ra teszem, amikor már 5 könyvtár működött szervezetten a Somogyi-könyvtár egységeként. Az első könyvtárszoba, olvasószoba nyitása valóban ötven évvel ezelőtt történt - de ne feledjük, hogy addig is, s azután is több könyvtár fogadta az olvasni vágyókat Szegeden. S mi az üzenet a könyvtárosoknak? „Végezzék munkájukat becsülettel, szeretettel, szerény határozottsággal. Tiszteljék és segítsék egymást a feladatok ellátásában. Soha egyetlen könyvtáros sem feledheti el, hogy munkája szolgálat. Az óhatatlanul előforduló kudarcok ne szegjék kedvüket. A folyamatos és állandó képzés, a szakmai ismeretek bővítése egész pályájukat kísérje végig. Örüljenek eredményeiknek, pályájuk befejeztével pedig jó szívvel tekintsenek majd vissza a megtett útra.” Idézet a Papp Gyula nyugalmazott körmendi könyvtárigazgatóval készült interjúból. (Vas megyei könyvtárak értesítője 2001. Szombathely) Az utóbbi évek fiókkönyvtári forgalmi adatait a statisztika jelzi:
Beiratkozott olvasóink 57,7 százaléka oktatási intézményekben tanuló, a nyugdíjasok 18,8 százalékos aránnyal a második helyen állnak. A korosztályi bontásnál a 14 év alattiak 37,9 százalékos aránya mellett a 20-29 évesek és a 30-49 évesek 16,5-16,3 százalékos aránya a jelentősebb. Alacsonynak tartom a 60 év felettiek 11 százalékos arányát, hisz azt gondolná az ember, több nyugdíjas keres szórakozási lehetőséget könyvtárainkban. A KSH 2000. évi Csongrád megyei adatai:
Mind a forgalmi adatainknál, mind a rendezvények számánál érezhető, hogy az iskolai könyvtárak megerősödtek, ezért a foglalkozásainkra kevesebbszer és kevesebben jönnek. Ennek oka az is, hogy kevés a könyv, és az, hogy a versenyt a központi gyermekrészleggel semmilyen tekintetben nem tudja fölvenni egy fiókkönyvtár. Különösen egy olyan nem, ahová egy iskolai osztály be sem fér. Érezhető még a 14 év alattiak számának csökkenő tendenciája is. Rengeteg az egykönyves olvasónk, és az igényelt könyvet hiába keresők és csalódottan távozók száma sem csekély. Ezek lehetnek az okai a látogatói és kölcsönzési csökkenéseknek. Állományunk csökkenő, melynek oka a kevés új könyv és az erőteljes kivonások. Még mindig sok a fölösleges könyv a könyvtárakban, annak ellenére, hogy 2001-ben 18 000 kötet könyvet vontunk ki. Többek között az északvárosi fiókunkból 4000-t, Csillag térről 3000-t, az odesszai fiókból 2200-at, Rókusról 1800-at. Itt a négy nagykönyvtárban készülünk a számítógépes kölcsönzésre, a könyvek fölvitelére és elsősorban ezért tisztítjuk az állományt. Korábban a megszűnt könyvtárak dokumentumait is ide, e könyvtárak raktáraiba mentettük. De továbbhasznosításukra nem került sor, ezért is kell ezeken a helyeken többszöri nekifutással végezni ezt a munkát, tisztítani az állományt. Az állománygyarapodásnál is nagy a szóródás. Az elmúlt évben az ellátórendszernek 1028 db könyvet vehettünk, Béke-telepnek 4 db-ot, Csillag tér 315 db-ot kapott, elsősorban a gyűjtőkörébe valót, öt könyvtár kapott még 150 db körülit, a többiek jóval 100 kötet alatt. Ezekben a számokban az adott lakóterület önkormányzati képviselőjétől kapott támogatásokból vásárolt kötetek száma is szerepel. Az ellátórendszer is ritkán, jobb esetben kap csak 4 példányt egy-egy olcsóbb könyvből. A könyvek forgatása a legtöbb könyvtárnál évi négy alkalommal történik. 1900 kötet könyv volt kinn az elmúlt évben a fiókokban az ellátórendszer állományából. Nagy a hiány az újonnan kiadott kézikönyvekből, ezek megléte az ellátórendszerben egy példányban nem segítség. A kézikönyvekből, enciklopédiákból a gyűjtőkörileg kijelölt könyvtár sem kapja meg a számára szükséges példányokat. Az Internet bevezetése három könyvtárban /a rókusi és az északvárosi fiók, a hangoskönyvtár/ történt meg, de az északiból pár napon belül elvitték a betörők a gépeket. Használatuk a rókusi fiókunkban kiegyensúlyozott, elsősorban 25 év alatti olvasóink használják. A gépek és adatbázisok kezelését a szolgáltató könyvtárosnak ajánlatos lenne jobban ismerni, mint az olvasónak, de az ígért tanfolyamok a mai napig nem kezdődtek el, így sűrűn kerülnek a kollégák méltatlanul kínos helyzetbe. A fiókkönyvtár távol esik a központtól, távol van a gyors segítségtől is, amit a rendszergazdáktól, vagy értő kollégától kaphatna. A sikeres, keresett művek, amelyek akkor kellenének az olvasónak, amikor hall róluk vagy látja azokat a standokon. Fél év múlva már aktualitását veszti, de nagyobb baj az, hogy ajánlani se tudunk helyette mást, vagy biztatni az olvasót arra, hogy várjon, előjegyezzük Az állományunk összetétele a következő: 80000 kötet ismeretterjesztő, 66000 kötet szépirodalomi, 40000 kötet ifjúsági mű. Egyéb dokumentumokban jelentős változás nem történt. A 103 hangos könyvet a képviselői alapból vásároltuk a hangoskönyvtárnak, melynek teljes állománya a honlapunkon megtalálható. Ugyanígy a kölcsönözhető CD- és videó-állomány is. Az állományellenőrzések során 117 ezer kötetet ellenőriztünk, káló felett csak az iskoláknál elhelyezett letéteknél volt a hiány, a többi könyvtárnál jóval a megengedett alatti hiány volt csak. A Kodály-téri iskolánál lévő letétnél az állományt (3000 kötet könyvről van szó) átadtuk az iskolának, így az iskolai könyvtár gondozza azt tovább. Az év során kiküldött fölszólítók száma: első fölszólító 3500, második 1300, harmadik 780. 1400 db meghívót postáztunk harminc alkalommal. Többször élünk a meghívók személyes kihordásával is (erre olvasókat kérünk meg), ez a rendezvényeink 10 százaléka. A többire szóbeli meghívással szervezünk vendégeket. Szervezett képzésben 8 munkatársunk vesz részt, rendszeresen ott vagyunk a helyi továbbképzéseken is Sok betegünk volt, az összes táppénzes napjaink száma 865 nap, ami majdnem 3 fő teljes évi nélkülözését jelenti. A több főt foglalkoztató könyvtárak esetében ez azt jelenti, hogy teljes létszámmal alig működtek. Pályázati pénzből bebútorozhattuk Tápét és a bútorok egy részének cseréjét tudtuk megvalósítani a Hangoskönyvtárban összesen 710 000,- Ft értékben. Van már telefon Szőregen és Tápén is. De még mindig nincs víz és WC a dorozsmai könyvtárban. A beázások az elmúlt évben sem kíméltek bennünket. Ötven év nagy idő. Nagyot fordult a világ. Bizony lelkem mélyén én se hittem, amikor egy veszprémi, 1980-as évek eleji továbbképzésen Tóth Dezső a szoftverekről és hardverekről tartott lelkes előadását hallgattam, hogy ezt a beszámolómat már számítógépen írom, hogy nem múlik úgy el nap, hogy ne használjam tájékozódásra, hírolvasásra, információ-cserére. Hányszor mondtuk: a hetvenes években, hogy ne beszéljenek nekünk ilyen, számunkra távoli világhálóról, E-könyvtárról, amikor nekünk WC-nk sincs. Aztán lett, de telefonunk sem volt (80-as évek), és lett, és Internetünk sem volt a kilencvenes években, de most már három helyen az is van! Nagy népszerűségnek örvend, használják olvasók és könyvtárosok egyaránt. És reméljük hamarosan mindenhol lesz! Bepótolni valónk, tanulni valónk bőven van. Lépést nem igazán tudunk tartani e téren a száguldással, de már jobban merjük hinni, hogy előbb-utóbb a fiókkönyvtárak is a mai igényeknek megfelelően fölszerelt, modern, információ-gyűjtő, tároló és sugárzó szolgáltató helyek lesznek. Együtt a „régi” dokumentumok sajátos, semmihez sem hasonlíthatóságával, és az új, korszerű dokumentumok utolérhetetlen gyorsaságával. Csak győzzük tanulni, követni. Felhasznált irodalom A Somogyi-könyvtár száz éve - Bezerédy István: A fölszabadulás
után című fejezete |